Harry Potter és a Belső Ellenség írta: hetszinvirag

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---
<< >>


A javításokért köszönet Zizikének és Theatressnek.

13. fejezet: A kém

Mire Harry elérte a Dumbledore irodájába vezető lépcsőt – szerencsére emlékezett még a jelszóra pár nappal azelőttről -, már zihált, és izzadságban úszott. Belépett az igazgató irodájába, és megkönnyebbült, hogy Dumbledore-t az íróasztalánál találta.

Az igazgató azonnal felnézett, amint Harry megjelent. - Harry, mi történt?

- Egy csapat halálfaló csapdába csalt minket, miközben jöttünk vissza Piton professzorral az iskolába – felelte Harry, miközben levegőért kapkodott. – Mindketten jól vagyunk – tette hozzá gyorsan. – Sikerült legyőznünk őket, és Piton professzor visszaküldött, hogy keressem meg magát.

- Hol történt? – kérdezte komolyan Dumbledore.

- A Widra St. Capdel melletti erdőben – felelte Harry.

- Jól van, máris odamegyek. Addig is, Harry, meg kell, hogy kérjelek, hogy senkinek ne említsd a történteket.

- Miért, uram? – kérdezte Harry kíváncsian. Mind Dumbledore, mind Piton titoktartásra intette.

- Pillanatnyilag nem magyarázhatom el – felelte Dumbledore. – Egyelőre csak azt kérem, hogy bízz bennem. Ígérem, hogy hamarosan minden világossá válik.

- Rendben – egyezett bele Harry.

- Jól van. Akkor most legjobb, ha lemész vacsorázni.

- Igen, uram. – Harry sokkal nyugodtabban hagyta el az igazgató irodáját most, hogy már biztos volt benne, hogy az igazgató kézbe veszi majd a dolgokat. Úgy döntött, útba ejti a Griffendél-tornyot, hogy lerakja a kabátját, és megmosakodjon vacsora előtt. A klubhelyiség üres volt, csakúgy, mint a hálóterem, és Harry gyorsan átöltözött.

A halálfalókkal való csata ellenére jobban érezte magát, mint napok óta bármikor. Mrs Weasley temetése segített abban, hogy túltegye magát halálának rémálomszerű emlékén. Szívszorító volt látni az Odúban a családot és a rengeteg barátot, akik szerették az asszonyt. Könnyekkel teli élmény volt, de egyúttal kacagással és örömmel teli is, ami begyógyította a sebeit, bár nem tudta volna elmagyarázni, pontosan hogyan.

Harry egyszer csak azon kezdett töprengeni, hogy az ő temetése milyen lenne, ha meghalna. Nem volt családja, akik összegyűlnének. Persze a barátai ott lennének, Dumbledore, a Weasleyk, Hermione és Remus, valamint sokan az osztálytársai közül. De legfőképp valószínűleg rengeteg idegen, akik le akarnák róni tiszteletüket a híres Harry Potter sírja előtt. Ezt Harry valahogy elkeserítőnek találta.

- Ne butáskodj! – intette le magát. – Téged már úgysem zavarna, akkor meg mit számít? – Megrázta a fejét, hogy elhessegesse a bolond gondolatokat, és lement vacsorázni.

---

Piton az eszméletlen halálfaló felett állt. Jamesonnak hívták, és egyike volt azoknak, akik mostanában csatlakoztak a Sötét Nagyúr seregéhez. Ő volt az egyik szerencsétlen, akit elkaptak az úton. Piton nem ismerte Jamesont túlságosan közelről, de felismerte a férfit. És ami fontosabb, a férfi is felismerné őt. Rászegezte a pálcáját.

- Stimula!

Jameson magához tért, és zavarodottan pislogott körbe. Piton lehajolt, a gallérjánál fogva durván megragadta a férfit, és megrázta.

- Hol van Potter? – kérdezte Piton mérgesen.

- Mi… Piton? – kérdezett vissza a férfi kábán.

- A fiú, hol van? Hidd el, nem akarod megtudni, milyen csalódott lesz a Nagyurunk, ha hagytad elszökni Pottert!

Jameson szeme tágra nyílt a félelemtől, és vadul nézett körbe, mintha abban reménykedne, hogy megpillantja Pottert valamelyik fa mögé bújva. – Csatazajt hallottunk, és iderohantunk, de valaki megátkozott.

- Valami idióta engem is megátkozott! De hol vannak a többiek? Nem egyedül voltál! Hányan voltatok összesen?

- Hatan. Ketten követtünk titeket, és úgy volt, hogy a többi négy az út mellett vár rátok. De nem tudom, hogy most hol vannak! – mentegetőzött Jameson. – Várj csak! – kiáltott fel, és hirtelen remény csillant a tekintetében. – Ha a többiek nincsenek itt, akkor bizonyára elkapták Pottert, és visszatértek a Nagyúrhoz!

Érzékelhető volt a férfi megkönnyebbülése. Piton elengedte, és felállt.

- Azt hiszem, ez lehetséges – egyezett bele.

- Ez az egyetlen ésszerű következtetés – mondta Jameson.

- Így van – bólintott Piton, és mintegy mellékesen felemelte a kezében tartott pálcát. – Adava Kedavra!

Jameson teste a földre hanyatlott, és Piton érzelemmentesen nyugtázta, hogy még arra sem volt ideje, hogy tekintetében felvillanjon a meglepetés, ehelyett még mindig remény csillogott benne. Piton a holttest mellé dobta Jameson pálcáját. Már megölte vele a többi öt halálfalót, és a továbbiakban nem volt rá szüksége. Megfordult, és Dumbledore érkezésére várva arrébb sétált az úton. Nem kellett soká várnia.

- Perselus? – hallotta meg a háta mögül Dumbledore suttogását. Ez volt az első jele az igazgató felbukkanásának.

- Minden rendben van? – kérdezte Dumbledore.

- Igen – felelte Piton. - Elintéztem a halálfalókat.

Dumbledore fáradtan sóhajtott. – Természetesen minden részletről gondoskodom majd. Tehetek még valamit?

- Úgy érti, azon kívül, hogy többször ne kérjen meg arra, hogy Pottert kísérgessem? – csattant fel Piton, de azon nyomban meg is bánta. – Bocsásson meg, igazgató úr – mondta hivatalos hangon. – Meglehetősen kimerítő délután volt.

- Minden joga megvan, hogy haragudjon rám – mondta Dumbledore. – És inkább rám irányuljon a haragja, mint hogy a diákokon vagy a tanártársain töltse ki. Most menjen vissza az iskolába, hamarosan én is ott leszek.

Piton bólintott, és dehoppanált.

---

- Harry, hát visszajöttél! – kiáltott fel Neville, amikor Harry vacsoránál csatlakozott a háztársaihoz. – Hogy van Ron és Ginny?

Harry letelepedett az asztalhoz, és részletesen beszámolt Neville-nek és a többi griffendélesnek a temetésről és az utána következő fogadásról, különös tekintettel Fred és George különleges megemlékezésére. Természetesen nem tett említést a halálfalókról, és Pitonnal való vitájáról sem, melyről már teljesen el is feledkezett. Boldognak érezte magát, mintha egy nagy kő gördült volna le a szívéről.

Vacsora után visszatért a klubhelyiségbe, és egy nyugodt estét töltött azzal, hogy robbantós snapszlit játszott a háztársaival, és utolérte magát a házi feladatokkal. Ron ágyának látványa már nem töltötte el elviselhetetlen fájdalommal és lelkiismeret-furdalással. Ehelyett részvétet érzett, és hálát, amiért ilyen jó barátai vannak. Mrs Weasley temetése még inkább ráébresztette, mennyire sokat jelentenek neki mindazok az emberek, akik törődnek vele, és azzal az érzéssel szenderült álomba, hogy megbékélt önmagával. Sajnos elégedettsége nem tartott sokáig.

---

Másnap a reggelinél Seamus kinyitotta a frissen kézbesített Reggeli Prófétát, és halkan füttyentett. – Hűha! Ezt hallgasd meg, Harry! – Megköszörülte a torkát, és olvasni kezdett az újságból.

„Tegnap este hat halálfaló próbált meg minisztériumi aurorokat csapdába csalni Widra St. Capdel környékén. Senki nem tudja biztosan, mit kereshettek ott a halálfalók, de hétfő este ugyanebben a faluban veszítette életét halálfalótámadás következtében a hosszú ideje ott lakó Molly Weasley. A legutóbbi támadás során egyetlen auror sem sérült meg, azonban mind a hat halálfalót megölték. A Minisztérium vizsgálatot folytat az ügyben."

- Micsoda!? – Harry átnyúlt az asztalon, és kikapta az újságot Seamus kezéből. Újból átfutotta a cikket.

- Merlinre! – szólalt meg Neville. – Gondolod, hogy téged akartak elkapni, Harry?

- Lehet, hogy Mr Weasleyt keresték – vetette fel Dean aggodalmasan.

- Örülök, hogy azok az aurorok elkapták őket! – jelentette ki Seamus. – Mocskos, büdös halálfalók!

- Még szerencse, hogy te és Piton professzor nem futottatok össze velük, Harry – mondta Neville. – Elég rossz esélyetek lett volna kettőtöknek hat ellen.

Harry felnézett az újságból a tanári asztal felé, és látta, hogy Piton rejtélyes arckifejezéssel bámulja.

- Igen – mondta kiszáradt szájjal. – Elég rossz.

---

Harry nekilátott a reggelijének, és próbálta elrejteni kavargó érzelmeit. Akárhányszor gondolta végig, mindig ugyanarra a következtetésre jutott. Piton végzett velük, meggyilkolta őket, amíg eszméletlenek voltak. Harryt elborzasztotta a gondolat, de egyszerűen nem volt más magyarázat. Tisztán emlékezett rá, ahogy Piton közölte, hogy „elrendezi a dolgokat”, és a hányinger kerülgette, mikor ráébredt, hogy mit jelentett ez a fesztelen megjegyzés.

Dumbledore azonban rejtély volt. Harry az igazgatóra pillantott. Tudnia kell az igazságot, mégis úgy tűnt, mintha cseppet sem izgatná, hogy a bájitaltan tanára gyilkosságot követett el. Bimba professzorral merült bele egy társalgásba, és éppen érdeklődve bólintott a gyógynövénytan tanár szavaira. Vajon ez azt jelenti, hogy Dumbledore elnézi Piton tettét? Piton valamiképp meggyőzte volna arról, hogy jogosan ölte meg a halálfalókat?

Harry leküzdötte a késztetést, hogy Piton felé pillantson. Képtelen lett volna ismét a férfi szemébe nézni. Inkább eltolta magától a szinte érintetlen tányért, és felállt. Szüksége volt egy kis egyedüllétre, hogy gondolkozhasson.

---

Piton sem nyúlt a reggelijéhez. Az előző nap igen szerencsétlen volt, de szerencsére Dumbledore remek munkát végzett a halálfalókkal való csata elsimításával. Felvette a kapcsolatot Kingsley Shacklebolttal, aki elintézte, hogy a megfelelő aurorok a megfelelő nyilatkozatot tegyék a Reggeli Prófétának. Minden részletre ügyelt, és ha bárkinek eszébe jutna mélyebbre ásni, teljesen hihető történetet találna, ami Pitont minden gyanú alól mentesíti. Soha senkinek nem jutna eszébe, hogy bármi köze volt a dologhoz; Pottert kivéve.

Ennek legfeljebb egy cseppnyi ingerültséget kellene okoznia. Végtére is gyorsan és eredményesen megölt hat embert, szinte gondolkozás nélkül, és teljesen érzelemmentesen. Nem élvezte, csupán szükséges volt. Ezzel Piton tisztában volt, és egy tizenhat éves fiú véleménye semmin sem változtat.

Kivéve, hogy Piton meglepően nehezen tudta kiverni a fejéből Potter arckifejezését, amikor felnézett az újságból. Persze nem mintha Pitonnak számított volna, hogy mit gondol róla a fiú, dehogyis. De mégis, a csillogó zöld szemekben látható elszörnyedés kitöltötte az elméjét. Piton szeme sarkából mozgást vett észre, és mikor felnézett, látta, ahogy Potter kilép a teremből.

---

Harry azt tervezte, hogy visszavonul a harmadik emeleti folyosóra, de nem jutott el a lépcsőig.

- Mr Potter! – hallotta meg Piton hangját.

Harry megdermedt a bejárati csarnok közepén, majd lassan megfordult, hogy szembenézzen azzal az emberrel, akit a legkevésbé akart látni.

- Az irodámba, most azonnal – parancsolta Piton.

Harry komolyan fontolóra vette, hogy nem engedelmeskedik, de Piton tekintetét látva gyorsan elhessegette ezt a gondolatot, és vonakodva ugyan, de követte tanárát a pincébe.

- Ülj le – mondta Piton, miközben elfoglalta saját helyét az íróasztal mögött. Harry mély levegőt vett, és leült a megszokott székére.

- A reggeli közben látott arckifejezésedből ítélve nyilvánvalóan sejted, mi történt tegnap este a távollétedben – folytatta Piton.

Harry tudta, hogy nincs értelme finomkodni. – Megölte őket.

- Igen – felelte Piton könnyedén. – Jaj, ne nézz így rám, Potter! - csattant fel Harry arckifejezését látva. – Nem vagy már gyerek, és nyilván nem vagy naiv sem! Háború van!

- Ez nem igazolja a gyilkosságot! – tiltakozott Harry.

- Szükséges volt.

- Nem, nem volt az! – Harry talpra ugrott, és az íróasztal fölé tornyosult, hogy szembeszegüljön Pitonnal. – Már eszméletlenek voltak! Átadhatta volna őket a Minisztériumnak!

- Igen, Potter – mondta Piton kimerülten. – Átadhattam volna őket a Minisztériumnak, és az Azkabanba kerültek volna. És aztán? Azkaban már nem az a bevehetetlen erőd, mint valaha. Lucius Malfoynak mindössze egy hónapjába került megszökni. Komolyan azt gondolod, hogy azoknak az úriembereknek, akikkel tegnap este megismerkedtünk, sokkal több időre lett volna szükségük?

- Hat holttestet meg tudok magyarázni. Azt nem tudnám megmagyarázni, hogy egy elhagyatott, szemtanúk nélküli úton, ahol egyedül álltál szemben hat halálfalóval, miért védtelek meg, ahelyett, hogy hagytam volna, hogy a társaim tegyék a dolgukat.

Harrynek tátva maradt a szája.

- Úgy érti… Arra számítottak, hogy majd hagyja, hogy elraboljanak?

- Természetesen! – Most már Piton is talpon volt, és dühösen meredt Harryre. – Én az ő oldalukon állok. Legalábbis a Sötét Nagyúr így tudja. Hidd el, nem szeretném megfosztani őt ettől az elképzelésétől!

Harry szótlanul meredt Pitonra, aki undorodva rázta a fejét.

- Mit gondoltál? – kérdezte Piton gúnyosan. – Hogy a sport kedvéért tettem? Hogy élveztem? – Még a maró gúny sem volt képes leplezni a hangjában a keserűséget.

- Nem, természetesen nem – tiltakozott Harry.

- Akkor egyszerűen úgy gondoltad, hogy nincs lelkiismeretem? – fűzte tovább Piton. – Aligha meglepő, hiszen te mindig a legrosszabbat feltételezed rólam!

Harry megremegett Piton vádjai hallatán, hiszen tudta, hogy van bennük némi igazság.

- Nos, mit gondolt, hogy fogok reagálni? – kérdezte számonkérően. – Hagyja, hogy az újságból tudjam meg, majd azt várja, hogy ne taglózzon le a hír? Miért nem mondta el múlt éjszaka?

- Múlt éjszaka rengeteg dolgom volt. Bizonyára el tudod képzelni, hogy nem kevés munkába telt, hogy ez a történet megjelenjen a reggeli újságban. Nem volt idő rá, hogy tájékoztassalak, ezért most teszem meg.

Harry még egy pillanatig Piton szemébe mélyedt, majd újból lerogyott a székre. Piton is visszaült. Nem néztek egymásra, és nem is szólaltak meg. Végül Harry törte meg a csendet.

- Tudta, hogy követni fognak minket, ugye? – kérdezte. – Ezért akart annyira elindulni az Odúból.

Piton felsóhajtott. – Igen, gyanítottam, hogy a Sötét Nagyúr néhány követője keresni fog majd.

- És arra nem gondolt, hogy ezt megossza velem?

- Mi értelme lett volna? Az adott helyzetben nem segített volna, neked pedig enélkül is épp elég dolog járt a fejedben.

- Esetleg komolyabban vettem volna, amikor azt mondja, hogy ideje elindulni.

Piton elutasítóan rázta meg a fejét. – Valójában alighanem előnyünkre vált, hogy sötétben futottunk össze velük.

- Miért?

- Megkönnyített bizonyos dolgokat.

Piton hangjából ítélve Harry nem akarta tudni, hogy mik voltak azok a „bizonyos dolgok”, de újabb aggasztó gondolat ütötte fel a fejét.

- Professzor, ugye mindannyiukat megölte?

- Igen, Potter – felelte Piton bosszankodva. – Nem sok értelme lett volna, ha csak néhányat ölök meg közülük.

Harry Piton szemébe nézett.

- Mi van, ha egyikük mégis elmenekült?

Piton tétovázott, de nem kapta el a tekintetét.

- Ebben az esetben igen nehéz helyzetben lennék – felelte nyugodt hangon.

„Igen nehéz helyzetben”, így is meg lehet fogalmazni, gondolta Harry. Persze úgy is, hogy „halott”. Életében először Harry teljes mértékben átérezte, milyen veszélyes játékot játszik Piton, és milyen nehéz döntéseket kell meghoznia. Nyelt egyet.

- Honnan tudja, hogy mindegyiket elkapta? Honnan tudja, hogy nem voltak ott mások is azokon kívül, akikkel harcoltunk? Lehet, hogy voltak. Sötét volt, és…

- Potter – szakította félbe Piton. – Nem azért élek még mindig, mert óvatlan vagyok. Megvan a módja annak, hogy az ember szert tegyen bizonyos információkra; ne kérdezd, hogyan, csak hidd el, ha azt mondom, hogy az összes halálfalóval leszámoltam.

Harry nem volt teljesen meggyőzve, de azért bólintott.

- Most pedig remélem, megérted, hogy ezekkel az eseményekkel kapcsolatban teljes titoktartásra van szükség? – kérdezte Piton.

- Természetesen, uram – felelte Harry készségesen.

- Ez azt jelenti, hogy senkinek nem beszélhetsz róluk, még a legközelebbi barátaidnak sem.

Harry habozott. Nem volt biztos benne, hogy titokban tudja tartani Ron és Hermione előtt.

- Nem azért élek még mindig, mert mások diszkréciójára hagyatkozok – mondta Piton. – A saját életedet rábízhatod a barátaidra, de az enyémet nem.

Harry tudta, hogy Pitonnak igaza van. – Rendben van, uram – egyezett bele. – Szavamat adom rá, hogy nem mondom el senkinek.

- Jól van. Ami pedig a tanulmányaidat illeti, beszéltem az igazgatóval, aki beleegyezett, hogy átveszi az oktatásodat. Holnap estétől vele folytatod az óráidat.

- Micsoda? – kérdezte Harry meglepetten. – Miért?

Piton összevont szemöldökkel nézett Harryre, mintha azt gondolná, hogy a válasz kézenfekvő. – Úgy gondoltam, tekintettel a körülményekre, másik tanárt szeretnél.

Piton elutasítóan és neheztelés nélkül beszélt, de nyilvánvalóan biztosra vette, hogy az erdőben történtek után Harry lehetőleg minden kapcsolatot meg akar vele szakítani. Harry felháborodottan préselte össze az ajkait.

- Nos, akkor rosszul gondolta – szólalt meg. – Maga mondta, hogy nem vagyok már gyerek, és nem vagyok naiv sem. Bármit is tett tegnap, az semmivel sem lehet rosszabb, mint a vízióim. Emellett elég álszent dolog lenne tőlem, ha nem tudnám feldolgozni, hogy megölt hat halálfalót.

Piton kíváncsian nézett Harryre.

- Miért?

- Vagy meg kell ölnöm őt, vagy én halok meg – mondta Harry nyugodtan -, és én legalábbis reménykedem benne, hogy nem fogok meghalni. Szóval higgye el, professzor, én is épp eleget gondolok a gyilkosságra, ha épp nem álmodom róla.

Harry farkasszemet nézett Pitonnal, és mintha fájdalmat látott volna felvillanni a sötét szemek mélyén.

- Rendben – mondta Piton. – Akkor holnap este találkozunk, Mr Potter, ha készen áll.

- Ott leszek, uram – mondta Harry.

---

Harry a délelőtt hátralévő részében a házi feladatait írta a klubhelyiségben. Már csaknem ebédidő volt, amikor kinyílt a portrélyuk, és megjelent Ron, Ginny és Hermione. Ront és Ginnyt egyből körülvették a háztársaik, és szívből jövően üdvözölték őket. Amikor befejezték az üdvözlést és a részvétnyilvánítást, végre Harrynek is lehetősége nyílt köszönni a barátainak.

- Korán visszajöttetek – mondta.

- Nos, ismered Hermionét – kacsintott Ron. – Csak ennyi időre képes elszakadni a tankönyveitől.

- Ez nem igaz! – tiltakozott Hermione. – Különben is, magammal vittem azokat, amelyekre szükségem volt.

- Valójában már vártuk, hogy visszajöjjünk – mondta Ron. – Charlie és Rose néni ma reggel elutaztak, és mindenki másnak van valami dolga, így nem sok mindent tudtunk otthon csinálni.

- Szerintem azután, ami tegnap este történt, apa is nagyon várta már, hogy visszajöjjünk – jelentette ki komolyan Ginny. – Olvastál az újságban a halálfalókról, ugye, Harry?

- Igen – felelte Harry. – Hallottam róluk.

- Apa szerint az lenne a legjobb, ha egy ideig távol maradnánk az Odútól – folytatta Ginny. – Ő, Fred és George addig Remusnál fognak lakni.

- Valószínűleg így lesz a legjobb – mondta Harry. – Nincs értelme kockáztatni.

- Igen – értett egyet Ron. – De nagyon dühít, hogy kidobnak a saját otthonomból.

- Gyertek – szólt közbe Hermione -, menjünk ebédelni, attól majd jobban érzed magad.

A négy griffendéles többi háztársukkal együtt a Nagyterem felé indult. Hermione megérintette Harry talárjának az ujját, és jelezte neki, hogy maradjanak hátra a lépcsőn lefelé menet.

- Harry – kezdte halkan. – Nem láttál semmi vagy senki szokatlant tegnap este, ugye?

- Öö, nem – felelte Harry. – Miért kérdezed?

- Csak furcsának találom, hogy a halálfalók ilyen hamar újra Mr Weasley után mennének. Nem annyira fontos ember a háború szempontjából, és tudniuk kellett, hogy a tegnapi napra extra biztonsági intézkedéseket tettek az Odú környékén. Nem tudom kiverni a fejemből, hogy esetleg egyáltalán nem is a Weasleyk voltak a célpont.

- Úgy érted, lehet, hogy engem akartak elkapni? – kérdezte Harry, igyekezve megőrizni a semleges hangot.

- Lehetséges – felelte Hermione. – Nem kellett lángésznek lenni ahhoz, hogy kitalálják, hogy ott leszel, és Voldemort bármit megtenne, hogy megkaparintson téged.

- Igazad lehet – mondta Harry. – De azért jó ötlet, hogy Mr Weasley, Fred és George egy darabig Remusnál fognak lakni.

- Tulajdonképpen úgy gondolom, hogy ez a legjobb számukra, különösen Mr Weasley számára. Biztos vagyok benne, hogy a távollét jót fog neki tenni.

Az utolsó lépcsőfokokon Harry és Hermione utolérték Ront és Ginnyt.

- Én azt mondom, esélyük sincs ellenünk – mondta épp Ron Ginnynek.

- Ne légy elbizakodott, Ron – szidta meg Ginny. – A Hugrabug nem könnyű ellenfél. Láttam őket edzeni. Emellett Katie teljesen kiakadna, ha hallaná, miket mondasz.

- Katie őrült. Ez biztos követelmény a kviddics csapatkapitányoknál.

- Akkor is követnünk kell az edzéstervünket – jelentette ki Ginny.

- Jaj, ne! – nyögött fel Hermione.

- Nekem is pont ez a véleményem – bólogatott Ron.

- Nem – rázta meg a fejét Hermione, és a bejárati csarnok felé mutatott. – Nézzétek.

Piton ebédelni ment, és a bejárati csarnok felénél járt, a másik irányból pedig Comyn Ryan sietett felé céltudatosan.

- Piton professzor! – szólította meg Ryan.

Piton megtorpant, és a férfi felé fordult. Harrynek elég volt egy pillantás, hogy felmérje, Pitonnak most nincs türelme Ryanhez, de úgy tűnt, ez az SVK-tanárt cseppet sem zavarja.

- Még nem volt lehetőségem üdvözölni a visszatérte után – kezdte Ryan derűsen. – Milyen volt Mrs Weasley temetése?

- Elragadó – felelte Piton szárazon. – Ha valaki kedveli a temetéseket.

- Még szerencse, hogy nem futottak össze azokkal a halálfalókkal – mondta Ryan.

Piton alig észrevehetően megmerevedett. – Igen, szerencse – válaszolt nyugodtan. Suttogásnál alig beszélt hangosabban, de akkora csend volt a bejárati csarnokban, hogy mindenki hallotta a szavait. Minden diák megállt, és őket figyelte. Már régen nem tettek úgy, mintha figyelmen kívül hagynák tanáraik állandó szócsatáit, és most csüngtek minden szavukon.

- Tudja – folytatta Ryan -, csodálkoztam, miért olyan fontos magának, hogy Mr Potter részt vegyen a temetésen, és miért ellenkezik mégis annyira, hogy maga kísérje el. De így, hogy kiderült, halálfalók kószáltak arra, már értem, hogy nem akart felelős lenni azért, ha valami szerencsétlenség történne.

Piton tekintete dühösen villant fel. – Túl messzire megy – mondta.

- Csakugyan? – mosolygott Ryan. - Árulja el, tisztában voltak vele azok a halálfalók, hogy Potter helyett egy csapat aurorba botlanak majd az úton, vagy nem volt lehetősége értesíteni őket?

Pitonnak abban a szempillantásban a kezében volt a pálcája, és Ryanre szegezte. De a sötét varázslatok kivédése tanár épp olyan gyors volt. A két férfi farkasszemet nézett egymással, miközben a diákok iszkoltak el a tűzvonalból.

Piton remegett a dühtől, Ryan viszont teljesen nyugodt volt. Mosolygott, és félreérthetetlen diadal villant a tekintetében.

- Gyerünk – gúnyolódott. – Próbálja meg.

Piton a diákokra pillantott, majd vissza Ryanre. Nyilvánvaló erőfeszítéssel ismét uralma alá hajtotta az érzelmeit.

- Ígérem, hogy egy napon megfizet – mondta, majd leengedte a pálcáját, és elviharzott a pince felé.

Ryan is zsebre vágta a sajátját, és bement a Nagyterembe.

- Ez a rivalizálás Piton professzor és Ryan professzor között már nagyon elharapódzott! – jelentette ki Hermione, miközben leültek a Griffendél asztalához. – Ryan célozgatásai már túlságosan otrombák.

- Nos, el kell ismerned, hogy Piton szinte mindig borzasztóan gyanúsan viselkedik.

- Ő nem halálfaló, és ezt te is tudod, Ron! – mondta halkan Hermione.

- Lehet, hogy én tudom – súgta válaszul Ron -, de Ryan nem tudja. Ez elvileg titok, nem?

- Ryan nagyon közel járhatott az igazsághoz, ha sikerült ennyire felmérgesítenie Pitont – jegyezte meg Seamus, miközben elfoglalta a helyét, és egy aggódó pillantást vetett Harryre.

- Dumbledore-nak igazán tennie kéne valamit – mondta Lavender, és ő is Harry felé nézett.

Hermione elutasítóan megrázta a fejét, miközben a salátáért nyúlt. – Biztos vagyok benne, hogy Dumbledore megbízik Piton professzorban.

- Igen, de nem ez lenne az első alkalom, hogy téved – jelentette ki sötéten Dean -, és nem Piton lenne az első halálfaló Roxfortban.

- Ez tényleg igaz – értett egyet vele Seamus. – Gondoljunk csak Mógusra, vagy arra a furcsa esetre Rémszemmel. Dumbledore egyiküket sem szúrta ki.

- Nem gondoljátok komolyan, hogy Piton halálfaló, ugye? – kérdezte Neville aggódva.

- Nos, szerintem ez elég nyilvánvaló – mondta Dean. – Nézd meg, hogy kivételezik Malfoyjal meg a bandájával, és azt mindenki tudja, hogy őkmicsodák.

Az asztalnál többen bólogattak egyetértésük jeléül.

- Malfoy apjával is a legjobb barátok voltak – tette hozzá Seamus -, és ha engem kérdeztek, együtt kellett volna az Azkabanba kerülniük.

Ez az állítás egyetértő mormogást váltott ki, majd megszólalt Lavender.

- Beszélgettem a hugrabugosokkal – mondta. – Ernie mamája iskolás korukból ismeri Pitont, és egyáltalán nem bízik benne. Úgy gondolja, Dumbledore-nak ki kellene rúgnia. Mint ahogy sok más szülő is.

Hermione hitetlenkedve meredt rá. – Nem reagálják túl egy kicsit a dolgot? Úgy értem, nincs rá semmi bizonyíték.

- Van egy mód arra, hogy bebizonyosodjon – vetette fel Seamus. – Valakinek el kellene kábítania, és vetni egy pillantást a bal karjára. Tíz galleont tennék rá, hogy rajta van a Sötét Jegy.

Dean szeme felcsillant. – Ez olyasmi, amit Ryan megtenne! Lehet, hogy fel kellene vetnünk neki.

- Akkor először velem gyűlne meg a baja – szólalt meg Harry.

Mindenki elhallgatott, és döbbenten fordult felé.

- Nem bízom Ryanben – közölte velük őszintén Harry. – Ha esetleg elfelejtettétek volna, Rémszem is meg Mógus is sötét varázslatok kivédését tanított, és senki nem gyanakodott rájuk addig, amíg már majdnem túl késő volt. Ha Piton hat éven keresztül nem próbált megölni, akkor most már nem kezdek el aggódni miatta. Én inkább Ryanen tartom a fél szememet.

Harry felállt.

- Megyek, és tartok egy kis plusz kviddicsedzést – jelentette be.

- Veled tartok – mondta Ginny, és ő is felkelt.

Harry habozott, majd bólintott, és Ginnyvel az oldalán csendben kisétáltak a kastélyból. Már félúton jártak a kviddics pálya felé, amikor Ginny végül megszólalt.

- Ne aggódj Piton professzor miatt, Harry. Tud magára vigyázni.

Harry meglepetten nézett Ginnyre.

- Lehet, hogy én nem vagyok gondolatolvasó – mondta a lány -, de látom rajtad, ha aggaszt valami.

- Nem aggódom – felelte Harry. – Egyszerűen csak nem helyes, amit Ryan csinál, ennyi az egész. Mindenkit meggyőz arról, hogy Piton halálfaló!

- De hát Ronnak igaza van. Nem így a legjobb? – kérdezte Ginny. – Úgy értem, így legalább senki nem gyanakszik arra, hogy valójában Dumbledore-nak dolgozik.

- Lehetséges – adta meg magát Harry. Csak tudom, milyen az, mikor senki nem bízik meg az emberben. Hidd el, elég pocsék érzés!

Megérkeztek a kviddics pályához, és Ginny előhúzta a pálcáját.

- Invito seprű! – mondta.

Harry is elővette a saját pálcáját, és elismételte a varázsigét. Egy pillanattal később két seprű röppent feléjük a kastélyból. Ginny elkapta az egyiket, és felpattant rá.

- Gyere, Harry – mosolygott rá a fiúra. – Tudom, hogy verjem ki a fejedből Pitont és Ryant. – Azzal elrugaszkodott a földtől, és meredeken emelkedni kezdett.

Harry is felült a seprűjére, és a lány után iramodott.

---

A következő pár hét során Harry és barátai élete visszazökkent a normál kerékvágásba. Mrs Weasley temetése valamelyest begyógyította a halála okozta fájdalmat; és még többet is. Harry nem értette pontosan, hogy miért, de sokkal inkább megbékéltnek érezte magát, mint akár Sirius halála előtt.

Folytatta az óráit Pitonnal, és hamarosan visszaállt a korábbi kényelmes menetrend. Nem beszéltek azokról az eseményekről, melyek Mrs Weasley halálának hetében következtek be. Úgy tűnt, Piton a maga részéről igyekszik úgy tenni, mintha azok meg sem történtek volna, Harry pedig boldogan követte tanára példáját. Semmivel sem vágyott rá jobban, mint Piton, hogy mélyebben beleássa magát abba a sötét megértésbe, amit megosztottak egymással. Mindaddig, amíg nem vesz róla tudomást, addig képes lesz elkerülni nem csak a Piton elméjében, de a sajátjában jelenlévő borzalmakat is.

---

- Már csak egy hetünk van a Hugrabuggal újrajátszandó meccsig – jelentette ki Katie vidáman, mikor Harry és Ron leültek reggelizni a Nagyteremben.

- Mi is tudunk számolni, Katie – közölte Ron ingerülten, miközben a virsliért nyúlt. – Tegnap még nyolc napunk volt, és holnap már csak hat napunk lesz, szóval lehetne, hogy nem jelented be minden reggel?

Katie mérgesen nézett rá, és továbbsétált az asztal mellett.

Ron a szemét forgatta. – Ne értsd félre – magyarázta Harrynek -, én kedvelem Katie-t, tényleg, de örülök, hogy ez az utolsó éve.

- Attól függ, jövőre ki lesz helyette a csapatkapitány – mondta Harry.

- Jaj, ne, Harry. Egyikünk sem lehet olyan szörnyű, mint Katie.

- Ki mondta, hogy kettőnk közül lesz valaki az új kapitány? Lehet, hogy Ginny lesz az.

Ron majdnem kiköpte a tojást, amit le akart nyelni. – Az nem lehet, hogy Ginny leelőz minket! – mondta, és Harry elvigyorodott barátja aggódó arcát látva.

- Ha már szóba került Ginny, ki az a két srác, akikkel beszélget? – kérdezte.

Hermione, aki Ron mellett üldögélt, és a Rúnaismeret könyvét olvasgatta, felpillantott. – Jeremy Banks és Walter Sutton.

- Kik? – kérdezett vissza Ron, miközben Harryvel együtt a nyakát nyújtogatta, hogy lássa a két fiút, akikkel Ginny a Nagyterem túlsó felében beszélgetett.

- Egy csapatban vannak Ryan óráin – felelte Hermione.

Harry nem ismerte a fiúkat, de emlékezett rá, hogy már látta őket. Mégpedig a nyári látogatása során Fred és George boltjában; a két fiú igen élénken érdeklődött az ikrek portékái iránt. Ginny és a fiúk egyetértően bólintottak valamire, és Ginny elindult a Griffendél asztala felé, a fiúk pedig a Mardekáréhoz.

- Ezek mardekárosok? – kérdezte Ron elborzadva.

- Az ötödévesek most vegyes csapatokban dolgoznak – erősítette meg Hermione.

- Jó reggelt – köszöntötte őket Ginny, miközben leült Ronnal és Harryvel szemközt.

- Miféle megbeszélnivalód volt azokkal a mardekárosokkal? – kezdte Ron a számonkérést.

- Az SVK-stratégiánkról beszélgettünk – felelte Ginny.

- Órán nem tudjátok megbeszélni?

Ginny szemöldökráncolva nézett a bátyjára. – Dehogynem, csak Jeremynek és Walternek támadt egy ötlete, amit meg akartak beszélni velem.

- Nem ért volna rá? – kérdezte Ron gyanakvóan.

- Ron, mi bajod van? – kérdezte Ginny bosszúsan.

- Ezek mardekárosok. Nem kéne együtt lógnod velük.

- Ennyit a házak közötti együttműködésről – motyogta Hermione.

- Nem lógok velük együtt – mondta Ginny -, de még ha azt is tenném, neked mi közöd hozzá?

- Nem bízom bennük.

- Nem is ismered őket!

- Nem minden mardekáros halálfaló, Ron – tette hozzá ingerülten Hermione.

- Én ebben nem lennék olyan biztos – felelte Ron. – Háború van, ne felejtsétek el.

- Nekem meg fel kell készülnöm az RBF vizsgáimra is, ne felejtsd el – emlékeztette Ginny. – És szeretnék átmenni rajtuk.

Seamus szakította félbe a civakodást. – Nos, még egy auror eltűnt – sóhajtott, miközben félretette a Reggeli Prófétát.

- Csoda, hogy van olyan, aki még megmaradt – jegyezte meg Dean. – Biztos, hogy auror akarsz lenni, Harry?

- Igen, biztosabb, mint valaha – közölte Harry, miközben befejezte a reggelit. – Valakinek szembe kell szállnia Voldemorttal.

A legtöbb hallótávolságon belül ülő diák összerezzent.

- Harry! – kiáltott fel Seamus. – Muszáj kimondanod a nevét?

- Igen – válaszolta Harry, és felállt. – Én nem félek egy névtől.

A sebébe hasító fájdalom rettenetesebb volt, mint valaha. Megtántorodott, és a fejéhez kapta a kezét. A fájdalom annyira heves volt, hogy elhomályosodott a látása, és az sem jutott el a tudatáig, hogy barátai a nevén szólongatják. Próbált küzdeni, de Voldemort haragja túlságosan elsöprő volt.

---

Harry arra ébredt a gyengélkedőn, hogy Dumbledore, McGalagony és Madam Pomfrey állnak körülötte.

- Harry – szólította meg Dumbledore. – Hogy érzed magad?

- Megvagyok, uram – ült fel Harry az ágyban. – Mi történt?

- Elájult reggelinél – felelte McGalagony.

- El tudod mondani, mi volt az oka, Harry? – kérdezte Dumbledore.

- A sebhelyem – válaszolt Harry, és óvatosan megérintette a homlokát. – Voldemort dühösebb volt, mint amilyennek valaha éreztem.

- Emlékszel valami másra is?

Harry próbálta felidézni az emlékeket. Mikor elvesztette az eszméletét, megnyílt az elméje, és úgy érezte Voldemort haragját és gyűlöletét, mintha a saját érzései lennének, de semmi másra nem tudott visszaemlékezni.

- Nem, uram – mondta Dumbledore-nak. – Egyáltalán semmire.

Abban a pillanatban érkezett Piton, és egy serlegben valami füstölgő főzetet hozott. Harry felnézett a bájitaltan tanárra, és hirtelen belehasított a sebhelyébe a fájdalom. Harry felnyögött, és kétségbeesetten próbálta lezárni az elméjét. A fájdalom lassan csillapodott, majd teljesen elenyészett. Kimerülten újra Pitonra pillantott, félig-meddig azt várva, hogy ismét úgy érzi majd, mintha felrobbanna a sebhelye, de ezúttal semmi sem történt. Piton nyilvánvaló megdöbbenéssel nézett rá, Dumbledore tekintete pedig szokatlanul komolyan vándorolt ide-oda a bájitaltan tanár és diákja között. Piton közelebb lépett, és átnyújtotta a serleget.

- Idd meg ezt – mondta Harrynek. – Segíteni fog.

Harry elvette a kupát, lehajtotta a tartalmát, és máris érezte, hogy a sebhelyéből eltűnik a fájdalom. – Köszönöm, professzor – Dumbledore-ra nézett. – Most már elmehetek? – kérdezte, kényelmetlenül érezve magát a felnőttek vizsgálódó tekintete alatt.

Tanárai egymásra pillantottak, majd Dumbledore megszólalt.

- Elmehetsz, ha megígéred, hogy beszámolsz nekem arról, ha újból megfájdul a sebhelyed, akár a legcsekélyebb mértékben is – mondta.

- Rendben van – bólintott Harry, és felállt. Gyorsan elhagyta a gyengélkedőt, végig hátában érezve az aggódó pillantásokat. Ahogy kiért a folyosóra, ott találta a rá várakozó Ront és Hermionét.

- Harry, jól vagy? – kérdezte Hermione.

- Igen – felelte Harry hűen a valósághoz. – Csak a sebhelyem volt.

- Időtlen idők óta nem viselt meg ennyire – vetette fel Ron.

Harry a homlokát ráncolta. – Voldemort borzasztó dühös valami miatt.

- Nos, reméljük, hogy ez jót jelent – mondta Ron bátorítóan.

- Igen, lehetséges – értett egyet Harry, de valahogy érezte, hogy nem így van.

---

Mire Harry megérkezett Piton aznap esti órájára, már rég el is feledkezett a sebhelyéről. Jól haladt a legilimencia tanulmányaival, és végre irányítani tudta a kapcsolatot, melynek fontosságáról olyan sokat hallott már Pitontól. Többé már nem sodorták magukkal az emlékek és az érzelmek, melyekkel találkozott, hanem képes volt felismerni a jeleket és képzettársításokat, így hatékonyan tudott kutatni Piton emlékei között. És ami a legjobb volt, végre némi uralomra tett szert a víziói felett. Legalább képes volt szánt szándékkal felébredni, és azért az is valami. Most először érzett valós reményt, hogy esetleg mégis képes lesz elsajátítani a legilimenciát, és egyben véget vetni a vízióknak.

Jelenleg azonban éppen sokkal jobban élvezte az órát, mint azt el merte volna ismerni. Piton elméje olyan ismerős volt, hogy csaknem megnyugtatónak érezte tanára jelenlétét a saját elméjében. És most, hogy többé már nem zavarodott össze, kifejezetten élvezte a Pitonnal vívott mentális csatákat.

- Rendben van, Potter – mondta Piton. – Mondd meg, mit csináltam ma ebéd után.

Harry bólintott egyet, majd összpontosított, átható tekintetét a tanáréba mélyesztve. Habár Piton elméje tele volt érdekesebbnél érdekesebb kihívásokkal, Harry mégis arra volt a legbüszkébb, hogy hatalmas előrelépést tett abban, hogy eligazodjon Piton unalmas napi teendői között. Tisztán látta az ebéd emlékét, és képes volt utána is követni Piton tevékenységét. Kissé összeráncolta a szemöldökét.

- Az irodájában töltötte a délutánt, és házi feladatokat osztályzott – mondta.

- Helyes – nyugtázta Piton, mintha Harry csupán egy alapvető bájitaltan kérdésre válaszolt volna.

- De nem az – jelentette ki Harry, és még jobban összeráncolta a szemöldökét. – Ez nem igaz.

Piton elképedve meredt rá. – Micsoda?

- Ezek az emlékek hamisak – mondta Harry, ahogyan lassan felderengett előtte, mi történt. – Régebbről származnak, de valahogyan elhitette velem, hogy ma délután történtek.

- Lehetetlen, hogy képes lettél volna ezt megállapítani! – bizonygatta Piton mérgesen.

Harry öntelten vigyorgott. – Nyilvánvalóan képes voltam rá – mondta. Meg volt sértődve, amiért Piton átejtette, és boldogsággal töltötte el, hogy mindig oly magabiztos tanára most össze van zavarodva.

Piton még egy pillanatig Harryre meredt, mielőtt megadta volna magát.

- Honnan tudtad? – kérdezte.

Harry elvigyorodott. – Csaltam.

- Csaltál? – kérdezte Piton. – Ezt hogy érted?

- Ma ebéd után Hermione lejött magához, mert valami kérdése volt a bájitaltan dolgozatával kapcsolatban. Maga nem volt itt, de összefutott Millicent Bullstrode-dal, aki mondta neki, hogy maga megbeszélést tart a prefektusaival.

Piton egy pillanatig hitetlenkedve meredt Harryre, majd undorodva megrázta a fejét.

- Nos, legyen ez a mai nap leckéje, Potter. Lehet valaki bármilyen kiváló okklumens, ha a tények és a biztos tudás ellene szólnak, mégis veszített.

- Szóval azokból az emlékekből, amiket láttam, mennyi nem volt igazi? – kérdezte Harry. Próbálta nemtörődöm hangon feltenni a kérdést, bár még mindig fel volt háborodva a megtévesztés miatt.

- Mindegyik igazi, Potter, csak módosítottam a képzettársításokat, és így megváltozott néhány összefüggés közöttük – mondta Piton. Ahogy leírta, egyszerűen hangzott, de Harry tudta, hogy nem volt az. Mégis érdekelte, hogy Piton milyen gyakran élt ezzel a módszerrel.

- Semmi lényegessel nem tévesztettelek meg – válaszolta meg Piton Harry kimondatlan kérdését. Mostanában mintha gyakran tett volna ilyet.

Harry elégedetten bólintott. Egy percig sem hitte, hogy Piton a szemébe hazudna. Fontolóra vette, amit Piton mondott neki, majd a látott emlékeket. Tökéletesen kapcsolódtak egymáshoz. Ha nem tudta volna, sosem találta volna ki, hogy nem közvetlenül egymás után következnek.

- Szóval lehetséges azt megállapítani, ha valaki manipulálja az emlékeit? – kérdezte.

Piton nem válaszolt. Homlokát ráncolva koncentrált valamire.

- Professzor?

A tanár Harryre pillantott. – Ezt egy másik alkalommal fogjuk megvitatni, Mr Potter – közölte nyersen. – Ma estére végeztünk. Kérem, térjen vissza a hálótermébe.

- De hát még csak most kezdtük – tiltakozott Harry meglepetten. – Mi a …? – Nem fejezte be, mikor észrevette, hogy Piton a bal alkarját dörzsölgeti, mintha fájdalom gyötörné. Harry nagyot nyelt, és belehasított a félelem.

- Uram… Minden rendben van?

Piton követte Harry tekintetét, és haragosan összevonta a szemöldökét. – Minden a legnagyobb rendben van. Most pedig tedd azt, amit mondtam, és menj vissza a hálótermedbe.

- Igen, uram – mondta Harry, de mintha a földbe gyökerezett volna a lába. Pontosan tudta, mire készül Piton, és őrült késztetést érzett, hogy könyörögni kezdjen neki, hogy ne tegye.

Piton rideg tekintete lágyabbá vált. – Nincs semmi gond, Potter – folytatta gyengédebb hangon. - Tudod, hogy ez messze nem az első alkalom. Most menj.

Harry bólintott; cseppet sem nyugodott meg, de sikerült elhátrálnia az ajtóig. Vetett még egy pillantást a tanárára, majd kilépett a folyosóra, és elindult vissza a Griffendél-torony felé. Menet közben próbálta elhessegetni a rossz előérzetét. Voldemort elé állni, nem olyasmi volt, amit szívesen megtett volna, de Piton nyilván már számtalanszor megtette. Voldemort hűséges halálfalójának hitte, tehát ésszerűnek tűnt, hogy időről időre magához hívatja. Piton tisztában volt ezzel, és Dumbledore is ezt mondta neki. Ez a gondolat kissé csillapította az idegességét. Piton és Dumbledore bizonyára tudják, hogy mit csinálnak. De még Harry Dumbledore iránt érzett bizalma sem volt képes teljesen megszüntetni a félelmét.

Mikor Harry rájött, mennyire aggódik, megtorpant. Csaknem visszafordult, de Piton már valószínűleg elment, és ha mégsem, sosem hallgatna Harry homályos előérzeteire. Fontolóra vette, hogy felkeresi Dumbledore-t, de információk nélkül még az igazgató sem tudna cselekedni. Harrynek rá kellett jönnie, mit tervez Voldemort. Újból a Griffendél-torony felé indult. Mikor megérkezett, egyenesen felment a szobájába, lerántotta magáról a talárját, és ágyba bújt. Még mindig elég korán volt, és a legkevésbé sem volt álmos, de tudta, mi a megoldás a problémára. Benyúlt az éjjeliszekrénye fiókjába, és rátalált arra az Álomtalan Álom főzetre, amit hónapokkal ezelőtt kapott Pitontól. Kísérleti jelleggel ivott belőle egy kortyot, és azonnal érezte, ahogy ellazul, és a szempillái elnehezülnek. Bedugaszolta az üveget, és lefeküdt. Lehunyta a szemét, és abban a pillanatban már aludt is.

---

A tisztáson két tucatnyi halálfaló állt körben. A környező fákat fáklyák világították meg. Harry a kör középpontjában állt, lábát egy férfi testén nyugtatta, aki láthatóan halott volt.

- Bizonyára egyikőtök sem felejtette el – szólította meg köré gyűlt követőit -, hogy három héttel ezelőtt hat társatokat ölték meg Widra St. Capdel mellett. Ez itt egyike azoknak az auroroknak, akik informátorunk szerint részt vettek a csatában. Mint látjátok, megfizetett a gyalázatért.

A jelenlévők között elismerő mormogás hangzott fel.

- Köszönjük Elias Crawleynak, hogy elvezetett minket ehhez az aurorhoz – folytatta Harry nagylelkű hangulatban. – Úgy hiszem, az ő informátora volt, aki jelezte, hogy ennek a férfinak köze volt az eseményekhez.

Az említett halálfalónak dagadt a melle a büszkeségtől. – Igen, Nagyuram, ő volt. Nagyon értékes és megbízható személy.

- Így mondtad – folytatta Harry könnyedén. – Képzelheted hát a meglepetésemet, mikor rájöttem, hogy ennek a férfinak valójábansemmi, de semmi köze nincs a Widra St. Capdel melletti halálesetekhez.

Harry mosolygott, miközben Crawley arcán zavarodott pánik futott át.

- Micsoda? De Nagyuram, én… Ez lehetetlen! Nekem azt mondták…

- Rosszul mondták – sziszegte Harry.

Crawley tehetetlenül meredt rá. – Bocsáss meg, Nagyuram – könyörgött elkeseredetten. – Az emberem biztos volt benne, hogy ez az auror egyike azoknak, akik felelősek a történtekért.

Harry gúnyosan mosolygott a reszkető férfira. -
Ezúttal nem kell a megbocsátásomért esedezned – mondta mogorván. – Ez a férfi egyikevolt azoknak, akik elvileg felelősek. Bevallotta a gyilkosságokat; voltaképpen hencegett velük; részletesen elmesélte, társaival hogyan ütöttek rajta szolgáimon. De beleláttam az elméjébe, és tudtam, hogy hazudik. Sosem járt Widra St. Capdelben, és a vallomása csel.

- Nagyuram, bocsáss meg – szólalt meg Lucius Malfoy mély meghajlás kíséretében -, de miért ismerne el olyan gyilkosságokat, melyeket nem követett el?

- Hogy megvédje a valódi bűnöst, Lucius. Ez az egész csalás Dumbledore szagától bűzlik. – Harry orrlyukai kitágultak, és járkálni kezdett a körben. – Mindig is túl ravasz volt, és ha nem az aurorok felelősek szolgáim haláláért, akkor bizonyosan Dumbledore. Neki és annak az elbizakodott elnevezésű Főnix Rendjének megvan az az idegesítő szokásuk, hogy a legalkalmatlanabb pillanatokban bukkannak fel.

A tisztáson álló emberek bólintottak. Dumbledore és követői jelentették az egyedüli komoly fenyegetést Voldemortra és a halálfalókra, és igencsak elképzelhetőnek tartották, hogy a Rend hiúsította meg Potter elrablására tett legutóbbi kísérletüket.

- Mindazonáltal van valami érdekes ebben az egészben – tette hozzá mellékesen Harry, miközben körbe sétált, és minden egyes halálfalóját tüzetesen szemügyre vette. – Azt kérdezem magamtól, kinek a kilétét akarja Dumbledore annyira eltitkolni, hogy ilyen lépéseket tesz az érdekében? Biztos vagyok benne, hogy az őt követő csőcselék egyetlen tagja sem igényel ilyesfajta védelmet. Lehetséges lenne, hogy ugyanarról a személyről van szó, aki megtanította Potternek, hogyan zárja le az elméjét a támadásaimmal szemben? – Harry megállt Piton előtt, és megtévesztően kedves hangon azt kérdezte: - Mit gondolsz erről, Perselus?

A tisztáson megfagyott a levegő, és egy pisszenést sem lehetett hallani. Harry és Piton pislogás nélkül meredtek egymás szemébe, míg a többi halálfaló döbbenten bámulta őket, és még levegőt is alig mertek venni.

- Nagyon, nagyon ügyes vagy, Perselus – suttogta Harry keserűen. – Még most sem érzékelek hazugságot az elmédben. De vésd az eszedbe, többé nem tudsz megtéveszteni.
Tudom, hogy elárultál engem.

Piton még egy pillanatig farkasszemet nézett Harryvel, majd lassan kiengedte a levegőt. – Honnét? – kérdezte csendes beletörődéssel.

Harryben felcsapott a düh Piton higgadtságát látva, de megzabolázta az érzést, és hátborzongató elégedettséggel elmosolyodott.

- Roxfort falai nem olyan áthatolhatatlanok, mint azt Dumbledore hiszi – gúnyolódott. – Legalábbis azok számára, akik a legkisebb repedéseken is képesek átjutni. – Baljára pillantott, egy nem messze tőle nyugtalanul mozgolódó alakra.

- Pettigrew – köpte Piton, majd keserűen felnevetett. – Milyen találó. – Az apró férfira meredt, aki idegesen fészkelődött, de tartotta magát.

- Hónapok óta szemmel tartottalak titeket – szólalt meg Pettigrew. – A Griffendél klubhelyiségének kandallója mögött van egy tökéletes kis búvóhely. Meglepődnél, mi mindent mondanak a diákok a klubhelyiségükben, amikor azt hiszik, hogy senki nem hallja őket.

- Nos, Perselus? – kérdezte Harry doromboló hangon.

- Nos mi?

Harryben fellángolt a harag, és kitört belőle.
– Crucio!

Piton felnyögött, és térdre esett. Addig üvöltött a fájdalomtól, míg Harry fel nem oldotta a bűbájt. Meg sem próbált felállni, csak színtiszta gyűlölettel teli tekintettel felnézett Harryre.

- Úgy értem, mit vársz, mit mondjak? – vetette oda összeszorított foggal. – Vesztegessem azzal mindkettőnk idejét, hogy tagadom? – Gyűlölködve elhúzta a száját. – Úgysem hinnél nekem, annyira meg bizonyára ismersz, hogy tudd, nem fogok könyörögni.

Harry ajka kegyetlen mosolyra húzódott, ahogy lenézett Pitonra. Kinyújtotta csontos kezét, és mutatóujjával végigsimította Piton állát. Érezte, hogy a férfi összerezzen az érintésétől, és mosolya ragadozó jelleget öltött.

- Ó, könyörögni fogsz, Perselus – suttogta. – Kegyelemért és halálért fogsz könyörögni. A lelkedet is odaadnád majd, hogy egyetlen pillanatra megszűnjön a fájdalom. De nem lesz megkönnyebbülés, és a kín nem ér majd véget. El fogod felejteni, hogy létezett valaha olyan idő, amikor nem szenvedtél, és a fájdalom nem fog csillapodni. Ezerszer meg fogod bánni, hogy elárultál.

Piton szörnyen sápadt volt, és Harry félelmet és beletörődést látott a szemében, de a hangja nyugodt volt.

- Az, hogy elárultalak – mondta Piton -, az egyetlen dolog az életemben, amit sosem fogok megbánni.

- Meglátjuk – sziszegte a jéghideg hang. Harry újból Pitonra emelte a pálcáját. –
Crucio

---

Harry végigszáguldott a folyosón, odakiabálta a jelszót a Dumbledore irodájának bejáratánál álló vízköpőnek, majd becsusszant a kinyíló ajtón, és felrohant a lépcsőn. Mikor belépett az irodába, Fawkes az ülőrúdján aludt, de Dumbledore-nak nyoma sem volt.

- Professzor! – kiáltotta Harry sürgetően. – Dumbledore professzor!

Dumbledore megjelent az iroda felett lévő nappali részbe vezető lépcső tetején.

- Harry, mi történt? – kérdezte, miközben leereszkedett a lépcsőn.

- Piton professzor! – felelte Harry. – Voldemort tudja.

Dumbledore mintha Harry szeme előtt öregedett volna meg. Megtámaszkodott az íróasztalán, és lehajtotta a fejét.

- Halott? – kérdezte csendesen az öregember.

- Nem, de hamarosan az lesz, ha nem teszünk valamit! – mondta Harry. – Kapcsolatba kell lépnünk a Renddel és a minisztériumi aurorokkal…

Dumbledore feltartott kézzel elhallgattatta Harryt.

- Sem a Rend, sem a Minisztérium nem tehet semmit Piton professzorért, Harry.

- Dehogynem! Van ott pár tucat halálfaló, de ha maga is odamegy, és rajtuk ütnek…

- Harry – vágott közbe Dumbledore fájdalmas hangon. – Tudod, hogy hol van Piton professzor?

Harry pislogott. – Nem, hol?

- Fogalmam sincs róla. Mint ahogy senki másnak sem. Azért nem tudunk segíteni neki, mert nem tudjuk, hol találhatnánk meg.

Harry Dumbledore-ra meredt, és nem akarta elhinni, amit hallott. – Lennie kell valami módnak – ragaszkodott hozzá.

- Te láttad, hogy hol vannak, Harry. Láttál bármit, ami támpontot nyújthatna a fellelhetőségükhöz?

Harry nyelt egyet. – Nem. Egy erdei tisztáson voltak.

- És Angliában száz meg száz ilyen tisztás létezik.

Harry hátat fordított Dumbledore-nak. Ez nem történhet meg, gondolta dühösen. Üvölteni akart, vagy megütni valamit. Az is épp elég rossz volt, hogy nem tudta kizárni a fejéből a víziókat. Miért van az, hogy teljességgel képtelen bármit tenni ellenük?

- Ez nem tisztességes! – tört ki belőle.

- Nem. Nem az – értett egyet Dumbledore. – És tudom, hogy nem vigasztal, hogy nem a te hibád. De semmit nem tehetünk. Voldemort sosem fedi fel a találkozói helyszínét.

Harry megpördült, és újra szembekerült Dumbledore-ral. Egy elkeseredett gondolat ötlött fel benne. – Voldemort tudja, hol vannak!

- Természetesen. Ő hívja oda a halálfalókat.

- Akkor én is ki tudom találni!

Dumbledore mérlegelő tekintettel nézett rá. – Harry, nem vagyok biztos benne, hogy a képességeid…

- Piton professzor elméjét át tudom kutatni, biztosan képes leszek rá Voldemort esetében is.

- Harry, ez teljesen más, mint a tanóráid – figyelmeztette Dumbledore.

- Tudom, de meg kell próbálnom! Tudom, hogy mit tesz vele Voldemort! Képtelen vagyok ölbe tett kézzel ülni!

Dumbledore a kétségbeesett fiatalemberre nézett, és beleegyezően bólintott. – Harry – kezdte óvatosan. – Tudnod kell, hogy amikor belépsz Voldemort elméjébe, a helyzet sokkal rosszabb lesz, mint amikor kiléptél.

Harry bólintott.

- Jól van – mondta Dumbledore. – Ébresszük fel Madam Pomfreyt, és kérjünk tőle egy álomitalt.

Nem tartott soká, míg a gyengélkedőre értek, és elmagyarázták Madam Pomfreynak, hogy mire van szükségük, de Harrynek végeérhetetlen időnek tűnt. Minden elmúló másodpercnek fájdalmasan tudatában volt, és miközben arra vártak, hogy Madam Pomfrey kihozza nekik az altató főzetet, idegesen járkált fel-alá.

- Itt van – mondta a javasasszony, mikor egy serleggel tért vissza. – Ez egynegyed adag, tehát várhatóan könnyen fel tud majd ébredni.

Harry bólintott, a legközelebbi ágyra vetette magát, és a bájitalért nyúlt.

- Harry – szólalt meg Dumbledore, és a fiú karjára tette a kezét. – Ha nem sikerül…

- Tudom, nem az én hibám – fejezte be türelmetlenül Harry. – Csak hadd csináljam. – Egyetlen hörpintéssel kiürítette a serleget, és visszahanyatlott az ágyra. Azonnal elaludt.

A tisztást betöltő üvöltés úgy hangzott, mintha egy megsebzett vadállattól eredne, de láthatóan a lábai előtt heverő férfitól származott. Piton artikulátlanul felnyögött, és vért öklendezett fel. Harryre egy szörnyű pillanatig annyira megsemmisítő hatással volt az előtte lejátszódó jelenet, hogy attól félt, fel fog ébredni.

Dolgom van, mondta magának, és minden erejével igyekezett arra koncentrálni, hogy megnyugodjon. Ironikus módon a következő pillanatban felhangzó hideg kacaj, ami mintha tőle származott volna, segített ebben.

Ez az! Voldemortra összpontosíts, ne Pitonra.

- El kell ismernem, Perselus, jól bírod. A legtöbb ember már a halálért könyörögne, ha ennyi ideig állt volna Cruciatus hatása alatt.

Piton már sokkos állapotban volt, így ha értette is Voldemort szavait, már nem tudott válaszolni.

- Lehet – folytatta Harry -, hogy jót tenne némi változatosság.
Oblido! – Harry hallotta a hangot, ahogyan valami összetörik. Egy pillanatba telt, míg felfogta, hogy az a valami csont volt. Piton jobb lába térdtől lefelé szét volt zúzva. A férfi fojtottan felkiáltott, és elájult.

- Nem, nem, Perselus – mondta Harry. – Nem lesz ilyen könnyű.
Stimula!

Egy halálhörgésszerű zokogás tudatta, hogy Piton újra eszméleténél van.

Elég! – rótta meg magát Harry. Koncentrálj! Hol vagyunk? Összesűrítette tudatát, hogy kizárólag a tartózkodási helyeként szolgáló testtel foglalkozzon. Voldemort légzésére, mozdulataira, érzéseire és gondolataira összpontosított. Kérlek – gondolta Harry. – Kérlek, add, hogy sikerüljön.

Csodával határos módon úgy tűnt, valami történik. A tisztás, a halálfalók, sőt még maga Piton is mintha a semmibe veszett volna, és Harry érezte, ahogyan Voldemort elméje megnyílik előtte. Érzékelte az emlékek és gondolatok összevisszaságát, melyek mindegyike mintha még sötétebb lett volna, mint az előző. Bármerre fordult, keserűséget, gyűlöletet és bosszúszomjat látott, és csaknem visszahőkölt. Voldemort maga volt a megtestesült gonosz, belül még förtelmesebb, mint kívül.

Harry kényszerítette magát, hogy összpontosítson.
Hol vagyunk? Harry egyszer csak meglátta a tisztást, ahol voltak, de az üres volt. Az emlék nyilvánvalóan az este kezdetéről származott.

Megfordult, és elkezdett sétálni a fák között, amíg kiért egy útra, ami élesen elkanyarodott, egy meredek dombról tekergett lefelé a keskeny völgyben elhelyezkedő kisvároshoz. A kanyarban egy kopottas útjelző tábla állt, melyen ez volt olvasható: „East Bending, 2 mérföld”.


- Ez az! – ugrott fel Harry az ágyban, és tudomást sem vett Madam Pomfrey rémült sikolyáról. Dumbledore mellette ült, és csillogó tekintettel figyelte.

- Megtaláltad?

- Igen! East Bendingtől két mérföldre vannak, egy a városra néző gerincen, ahol az út elkanyarodik.

Dumbledore még egy pillanatig Harry tekintetébe mélyedt, mintha megpróbálná az emlékezetébe vésni. Aztán elmosolyodott. Ezúttal azonban nem a megszokott jóindulatú mosoly jelent meg az arcán. Ez eltökélt volt, és veszélyt sugárzott. Megpaskolta Harry vállát.

- Szép munka, Harry! – mondta. – Ígérem, hogy megtaláljuk. – Azzal megfordult, és minden további szó nélkül elviharzott a gyengélkedőről.

Harry visszahanyatlott a párnájára, és hosszan felsóhajtott. Voldemort elméjének átkutatása mind fizikailag, mind mentálisan kimerítette. Érezte, ahogy hatalmába keríti az álom, de erőnek erejével kiszakította magát. Nem akarta újból átélni ezt a víziót.

Akkor ne tedd – mondta magának. Egyszer már sikerült, másodszor is meg tudja tenni. Tudja, hogy képes rá. Ellazult, és hamarosan álomba merült, melyet nem zavartak víziók.





<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)