Háborúban, szerelemben mindent szabad írta: Morgan

[Kritikák - 7]

+++ betűméret ---
<< >>


A beavatás zökkenőmentesen zajlott, még Sirius sem szólt közbe. Ugyan megállás nélkül vágta a pofákat, de csendben maradt. Ezt többen is igazán értékelték.

Samuel immár a Rend tagja volt, mindenféle joggal és kötelezettséggel. Ahogy elnéztem, nem csak Siriusnak voltak fenntartásai vele szemben, Ron is igen furcsán nézett rá olykor.

Ő úgy tett, mint ha észre sem vette volna. Jó kisfiú módjára felmondta az eskü szövegét, majd mikor Harry kijelentette, hogy készen is vannak, sóhajtott, és rám mosolygott. Visszamosolyogtam rá.

Mikor a többiek szedelőzködni kezdtek, ő is felkapta a dzsekijét, és odalépett hozzám.

- Jól sikerült, nem?

Annyira büszkének tűnt arra, hogy a Rendhez tartozik, annyira lelkes volt, hogy csak vigyorogva bólintottam.

- De, ügyes voltál.

Az ajtó felé intett, arcán imádnivalóan bizonytalan kifejezés ült.

- Kikísérsz?

A küszöbön visszafordult felém, s kutatóan nézett a szemembe.

- Igen? - kérdeztem, látva, hogy mondani akar valamit.

Zavartan lebámult a cipőjére, mint aki kellemetlen bejelentést készül tenni. A gyomrom összeszorult egy pillanatra, arra gondoltam, talán Dumbledore állapotában állt be romlás, vagy talán meg is halt, de ekkor felemelte a fejét, s szelíd mosoly játszott a szája szegletében.

- Nem is tudom, talán buta ötlet, meg aztán nem is ismerjük még egymást túlzottan… de gondoltam megkérdezem…

Bíztatóan mosolyogtam rá, mire sóhajtott, és kibökte:

- Nincs kedved velem vacsorázni ma este?

Kissé meghökkentem, hiszen tényleg nem ismertük egymást túlzottan, de mégis igent mondtam. Nem tudom, miért, talán csak udvariasságból. Boldog mosoly villant az arcán, és még valami, amit nem tudtam hova tenni.

- Nyolcra érted jövök - mondta, kezet csókolt, és eltűnt.

***

Nem mondhatnám, hogy nyugodt voltam, a legkevésbé sem. A tükör előtt álltam, és a ruhámat bámultam. Az a fajta volt, amit a magam józan eszére hallgatva soha az életben nem vennék fel, de Ginny ragaszkodott hozzá. Sóhajtva vettem tudomásul, hogy nem elég, hogy térd fölé ér az alja, de még dekoltázs-ügyileg is elég kívánnivalót hagy maga után.

Ráadásul bordó.

Kopogást hallatszott, és kiszóltam, hogy ha hímnemű lény áll kint, nem vállalom a kockázatot, hogy belépjen. Kuncogást hallottam, ami erősen emlékeztetett Ginnyére.

- Gyere - morogtam, beletörődve az elkerülhetetlenbe.

Nyomban szót fogadott, vörös tincsei vidáman lebegtek mögötte. Az ember egy pillanatig úgy hihette, nem is én készülök randira, hanem ő.

- Mintha egy kissé fel lennél villanyozva - jegyeztem meg rosszallóan, végigsimítva a még mindig bosszantóan rövid ruhán.

- Te meg mintha nem - vágott vissza nevetve, és odajött, hogy megcsipkedje az arcom. - Merlinre, Mio, falfehér vagy. Gyere csak, kifestelek.

Rémülten tiltakoztam. Ami sok, az sok.

- Nem óhajtok úgy kinézni, mint akármelyik útszéli… - kezdtem, de nem úgy tűnt, hogy érti az álláspontomat. - Ginny, de tényleg! Nem lehetne csinálni valamit a ruhával? - A hangom kétségbeesetten csengett.

A fiatal anyuka felvonta a szemöldökét. - Túl hosszú? - kérdezte.

Erre már nem is mondtam semmit. Előkaptam a pálcámat, és varázsoltam még minimum tíz centit a ruha aljára. Rögtön jobban éreztem magam.

- Ünneprontó - korholt Ginny. - A szép lábaidat muszáj lenne mutogatni. Elővetted már a cipődet? A fekete magasat veszed fel, igaz?

- Azt - feleltem megadóan. - Meg egy fekete bolerót.

- Jó, jó… az úgy jó… - bólogatott lelkesen, és beletúrt a hajamba, ami szelíd hullámokban göndörödött a vállaimra. - Nem tűzöd fel?

- Nem - válaszoltam. - Nem igazán szeretem összefogni.

- Sebaj - legyintett. - Így is jó. Na, gyere, csak egy kis spirál, pír és rúzs. Semmi több, ígérem.

- Na jó - egyeztem bele.

Leültetett a fésülködőasztal elé, majd maga alá húzott egy puffot, és nekilátott kifesteni a szemem.

- Aztán mondd, mit terveztek az estére?

- Vacsorát - válaszoltam, igyekezvén nem sokat mozogni, mivel a szememre még szükségem lehet a továbbiakban is.

- Utána táncolni is mentek? - faggatott tovább, mire megrántottam a vállam, jelezvén, hogy semmi közelebbit nem tudok.

Mikor elkészült, megfogta a kezem. Ránéztem, és láttam, hogy nagyon bizakodik.

- Hermione, remélem, hogy nagyon jól fogod érezni magad Samuellel.

Bólintottam.

- Becsüld meg ezeket a randikat - folytatta Ginny. - Mert ha férjhez találsz menni, ezeknek annyi. A férfiakban addig van romantika, amíg meg nem kapják, amit akarnak, ezt hidd el nekem. Harry is ilyen. Eszébe nem jutna, hogy esetleg, néhanapján elmennék vacsorázni, vagy szórakozni valahová. Nem hibáztatom őt, tényleg nem, hisz itt van Voldemort, a halálfalók, a háború… De azért jólesne, ha néha többet foglalkozna velem.

Sóhajtva vettem tudomásul, hogy Ginny kicsit többet vár ettől az estétől, mint én, de nem szóltam egy szót se.

- Most pedig… indulj - mondta, mikor meghallotta, hogy csengetnek. - Légy ügyes!

***

Samuel az előszobában állt, öltönyben és nyakkendőben. Mikor meglátott, sugárzó mosolyt küldött felém, s az utolsó lépcsőfokoknál felém nyúlt, majd lágyan kezet csókolt.

- Gyönyörű vagy, Hermione.

Zavartan megköszöntem neki, s összébb húztam magamon a bolerót.

Sirius és Harry tekintetének kereszttüzében léptünk ki az ajtón.

Az étterem, ahova mentünk, az Exodus nevet viselte. Talány, hogy mire akartak ezzel célozni. Talán negyven évig emlékezünk majd az ételre, amit felszolgálnak? Vagy ugyanennyi ideig nem fogjuk betenni ide a lábunkat az este után?

***

A vacsora végül egész jól sikerült. Samuel láthatóan el akart kápráztatni engem, amit díjaztam, tekintve, hogy eredetileg nem voltam túlzottan odáig az ötletért, hogy ő és én randizgassunk.

Az este folyamán tökéletes úriember módjára viselkedett, kicsit feszélyezett is a kérdés az agyamban, vajon mindig ilyen-e, vagy csak az én kedvemért erőlködik, ami egyébként, ha így is volt, nem látszott rajta.

Kellemesen elcsevegtünk, mindenféle apróságról, úgy mint Roxfort, a tavasz szépségei, a Próféta új cikkei Harry és Voldemort csatájáról, és arról, mennyire nem értik az emberek, mi folyik a háttérben.

- Azt nagyon csípem - kezdte Samuel kuncogva (igen, kuncogva!) -, amikor "bennfentesek" adnak interjút, mondjuk Vitrolnak. Akkora sületlenségek jönnek ki néha, hogy ülök reggel a konyhapultnál, és nevetek.

Ezután a könyvekre terelődött a szó. Kiderült, hogy imád olvasni, csakúgy, mint én. Nahát, ki gondolta volna…

- A könyvek nem hazudnak az embernek - állította a férfi, mire kétkedően megcsóváltam a fejem.

- A könyveket emberek írják, Samuel, és az emberek igenis hazudnak.

- Rossz tapasztalat? - nézett rám kutatóan, mire megvontam a vállam.

- Emberekre, vagy könyvekre gondolsz? Előbbin már fenn sem akadok. Utóbbin is csak mostanában - sóhajtottam, a hiányos bájitalreceptekre gondolva.

- Keresel valamit? - kérdezte, miközben bekapott egy falat marhasültet.

- Állandóan keresek valamit, Samuel, hol eredményesen, hol kevésbé. Vicces, hogy néha az egészen friss feljegyzések a hiányosak.

- Talán kereshetnénk együtt - vetette fel mellékesen, oldalt nézve fel rám.

- Talán - hagytam rá, és elmeséltem, hogy Butter eltűnésével engem tettek meg a Rend bájitalmesterének.

- Remus, mint tudod, vérfarkas. Greg Butter készítette neki a főzetet, hogy kevésbé viselje meg a holdtölte.

- Farkasölő-fű főzet - bólintott komolyan. - Ismerem a hatásait, holott még sosem főztem. Miből áll össze?

- Hát ez az - tártam szét a kezem keserű mosollyal az arcomon. - A főzet csak tíz-tizenöt éves, de már nincs meg az eredeti recept.

- Ha jól tudom, Perselus Piton professzor fejlesztette ki a főzetet - jegyezte meg, mire vágtam egy pofát. Nem kérdezte meg, mi a baj, ebből következtetek arra, hogy elmesélték neki a kis kalandomat Perselusszal. Na de jó.

Elhagytuk az éttermet, és elindultunk, hogy keressünk egy helyet, ahonnan feltűnésmentesen hoppanálhatunk.

- Akár segíthetnék is.

Kérdőn pillantottam fel rá. Megálltunk, és ő közelebb jött hozzám.

- Miben segíthetnél?

Hüvelykujját végighúzta a szám vonala mentén.

- Bármiben szívesen segítek neked.

Még közelebb lépett, én pedig behunytam a szemem, hogy elrejtsem a bennem kavargó érzelmeket. Mert azokból volt bőven.

Megcsókolt, lassan, ráérősen. Viszonoztam. Pár pillanat múlva elhúzódott, s mélyen a szemembe nézve így szólt:

- Bármiben, de pillanatnyilag a farkasölőfű- főzetre gondoltam.

- Vagy úgy - motyogtam rekedten.

Megint megcsókolt, egészen magához ölelve, és be kell vallanom, jól esett. A nyaka köré fontam a karjaimat, és visszacsókoltam. A keze felfedezőútra indult a gerincem mentén, le, egészen a fenekemig. Aztán gyorsan szétváltunk, ő pedig zavartnak tűnt.

- Ne haragudj, Hermione, azt hiszem, ez egy kicsit gyors volt. Bocsáss meg.

Pislogva néztem rá, és bólintottam.

- Rendben, Samuel, akkor lassítsunk.

Visszahoppanáltunk a házhoz, ahol csókot nyomott az arcomra, jóéjt kívánt, majd hazament.
Nehezen aludtam el, sokáig forgolódva az ágyamban. A gondolataim egy rakás pillangóként csapongtak a fejemben, összezavarva végül azt is, amiben eddig biztos voltam.

Samuel voltaképpen egészen jóképű férfi, ebben biztos vagyok. Tetszik. Kedves, figyelmes, udvarias… Talán túlzottan is. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy valami nem stimmel vele.

Olyan volt, mintha mindent előre megfontolt volna. Mintha előre kigondolt válasza lenne minden kérdésre, reakciója minden szituációra.

Morgolódtam még egy darabig, majd végül mégis elaludtam. Perselusszal álmodtam.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)