Háborúban, szerelemben mindent szabad írta: Morgan

[Kritikák - 16]

+++ betűméret ---
<< >>


A kórházban álltam, szótlanul, letaglózva. Kint a folyosón, ugyanis még nem mertem bemenni a kórterembe, aminek az ajtaján a 128-as szám állt.
A kezemben aranyesőág sárgállott, a Grimmauld-téri ház kertjéből. Gondoltam, feldobom vele egy kicsit Dumbledore szobáját.

Ám mikor beléptem az épületbe, hamarosan egy fekete hajú, citruszöld ruhás boszorkány jött oda hozzám.

- Ms. Granger?

- Én vagyok - bólintottam.

- Ön a Főnix Rendjéhez tartozik, igaz? A professzort jött meglátogatni?

Ismét bólogattam. Kezdett rossz előérzetem támadni.

- Sajnos most még nem mehet be az igazgató úrhoz. A gyógyítók vannak bent nála.

- Rosszabbodott az állapota? - kérdeztem ijedten.

A nő szomorkás arccal intett, hogy igen.

- Kérem, várjon a folyosón, míg ki nem jönnek tőle. Carminton úr nem tudja, mi lehet a baj. Most többen igyekeznek életben tartani a professzort.

Feljöttem hát a szoba elé és vártam. Óráknak tűnő percekig, míg végül egy csapat zöldbe öltözött varázsló és boszorkány lépett ki Dumbledore-tól. A sort Samuel zárta.

- Szia - köszöntem.

- Szia - válaszolt, mosoly nélkül. Itt már tudtam, baj van.

Intett, hogy menjek be, s úgy is tettünk. Dumbledore arca a múltkori szürkés színből immár egy egészségtelenebb, zöldes árnyalatba váltott. Rossz volt ránézni.

Samuel kotorászott egy ideig a zsebében, majd kivett egy fiolát, ami egy számomra ismeretlen főzetet tartalmazott.

- Ideje bevennie a gyógyszerét - suttogta a férfi, s megkért, hogy emeljem meg, míg belediktál pár cseppet. - Immunerősítő - mondta, mikor látta kérdő pillantásomat.

A sűrű, sárga folyadék lecsusszant a professzor torkán, mire az öreg halk, csuklásszerű hangot hallatott.

- Hallottad? - kérdeztem, mire Samuel legyintett.

- Semmi jelentősége, sajnos. Míg nincs magánál, nem is fog javulás beállni.

- Napról napra rosszabbul néz ki - állapítottam meg halkan.

- Tudom - sóhajtott a gyógyító.

- Nem lehet, hogy… - kezdtem, majd elharaptam a mondatot. - Á, semmi, ne is törődj velem.

- Hogy? - kérdezte Samuel élesen, fürkészve nézve rám.

Zavartan bámultam a padlót.

- Szóval az jutott eszembe, hogy… a tünetek… meg ez a hirtelen lefolyás… olyan, mintha valami méreg munkálkodna benne, nem?

A férfi felvont szemöldökkel figyelte az okfejtésemet, majd hümmögött egy sort, és megvakarta az állát.

- Nem rossz következtetés, tényleg nem - mondta, és rámmosolygott. - Jó gyógyító lenne belőled…

Viszonoztam a mosolyt, s érdeklődve vártam a folytatást.

- De sajnos nem hiszem. Minden létező mérget átnéztünk már, ne hidd, hogy nekünk nem jutott eszünkbe. Valami más lesz. Én még mindig tartom magam ahhoz, hogy ez csupán egy vírus, ami, egy öreg szervezetbe jutva hatalmas pusztítást tud végezni.

Tehetetlennek éreztem magam. Egy könnycsepp csordult végig az arcomon. Samuel átkarolt, s kivezetett a folyosóra, miután lerakatta velem a virágot.

Kikísért a kórház előtti utcára, s eltűnődve nézett rám.

- Azt hiszem, ma este nekiláthatnánk a főzet elkészítésének.

Felnéztem rá, és bólintottam.

- Oké. Mikorra jössz?

- Nyolc megfelel?

- Tökéletes.

- Túlzás lenne, ha búcsúzóul megcsókolnálak?

A mosolyom ismét felvillant, s megráztam a fejem.

Megcsókolt, s kevésbé tartottam furcsának, mint előző este.

- Szia - köszönt el, majd visszament a kórházba.

***

Hazaérésem után a laborba mentem, hogy előkészítsem az esti munkához szükséges kellékeket. A recept is az asztalra került, s eltűnődve néztem a hiányzó részek helyét. Próbáltam Perselus eszével gondolkodni, mindhiába. Egy főzetet sajnos nem stílus alapján készítenek el.

Feladtam a reménytelen próbálkozást, s úgy döntöttem, meglesem a keresztfiamat.

A gyerek szobája nem messze volt az enyémtől, s óvatosan nyitottam be. Andy a szőnyegen ült, körülötte egy rakás játékkal: autók, mozdonyok, labdák, kirakós…

Ginny vele szemben ült, és láthatóan legalább annyira elmerült a délutáni játékidőben, mint porontya.

- Khm, khm - köszörültem meg a torkom, mire a nő gyorsan lerakta a kezében lévő búgócsigát, s zavartan nevetgélve nézett fel rám.

- Én csak… - kezdte. - ööö… figyelek, hogy ne nyeljen le valamit…

- Aha - válaszoltam vigyorogva, majd melléjük telepedtem.

- A kórházban voltál? - érdeklődött Ginny.

- Igen.

- Dumbledore?

- Borzalmas állapotban van.

- Lehet tudni az okát?

- Nos… - kezdtem lassan, alaposan megfontolva minden egyes szót. - Samuel nem osztja a nézeteim, de nekem az az érzésem, ez valamilyen méreg lesz.

- Méreg? - kérdezte elhűlve barátnőm. - Mégis ki mérgezné meg?

Türelmetlenül ciccegtem.

- Ugyan, Ginny, hadd ne kelljen ötleteket adnom.

Suttogóra fogta a hangját.

- Na de… Voldemort? Mégis hogy? Hiszen szinte ki sem mozdult a Roxfortból az utóbbi időben, és oda, legjobb tudomásom szerint nem juthat be.

- Nem feltétlenül maga Voldemort - vontam meg a vállam. - Valamelyik csatlósa is lehetett, és nem is kellett az iskolába mennie.

- Akkor hogyan? - ráncolta a homlokát, de tanácstalan voltam.

- Azt nem tudom. De az állapota egyre romlik, és… hogy is mondjam… nekem van egy olyan érzésem, hogy még mindig kapja a mérget. Nem mondom biztosra - tettem hozzá gyorsan, látva, hogy hitetlenkedve felhúzza a szemöldökét. - De lássuk be, ez elég kézenfekvő magyarázat.

- Hermione, amit mondasz, az nagyon veszélyes…

- Tudom - bólintottam komolyan.

- Beszélned kell Samuellel.

Megdörzsöltem a homlokom, s ismét bólintottam.

- Tudom, tudom… Fogok is. Ma este együtt fogunk dolgozni a laborban, majd megemlítem neki.

Kopogásra figyeltünk fel, majd megpillantottam az ablakban egy kuvikot, amint az üveget zörgeti. Beengedtem a madarat, leoldottam a lábára kötött levelet, majd ismét útjára engedtem.

- Kié? - kérdezte Ginny.

- Az enyém - válaszoltam, miután elolvastam a címzést. - A Roxfortból jött - állapítottam meg csodálkozva.

Kibontva láttam, hogy McGalagony írta. A levélen látszott, hogy sietősen írták. Végigfutottam a sorokat, s döbbenten rámeredtem Ginnyre.

- Minerva írt - mondtam. - Arra kér, legyek a Roxfort bájitaltanára, míg nem talál mást. Vagy, ha szeretném, maradhatok is. Merlinre…

- Elvállalod? - kérdezte tárgyilagos hangon Ginny.

- Igen - válaszoltam elmerengve. - Szükségük van rám.

Mikor ismét megszólalt, a hangjában valami pajkosság csillant, ami egy kicsit megijesztett.

- Ha elmennél tanárnak, megfordulna a fejedben, hogy az egyik diákod…

Volt egy elképzelésem, mit akar kérdezni, így gyorsan közbevágtam:

- Hogy kikezdjek vele? Ha férfi lennék, igen, de így…

Barátnőm fancsali képpel nézett rám, mire sóhajtottam.

- Nem Perselus bizonyítványát magyarázom. Az álláspontomat kérdezted. Nem bukom a fiatalabb férfiakra.

- Nem mondod…

Csúnyán néztem rá, mire egy bocsánatkérő mosoly volt a válasz.

- És ha továbbképzést tartanál? Ha egyidősek lennének veled? - fűzte tovább a szót.

- Minden további nélkül. - Pajkosan elmosolyodtam. Ginny, úgy látszott, teljesen belelovallta magát a témába.

- Bonyolítom: tetszel neki, de van felesége.

Sóhajtottam.

- Csak akkor, ha reménytelenül befuccsolt a házasság, és nincs esély a megmentésére. És… talán ha már nem szereti a nőt.

- Férjnél vagy.

- Ööö… nem.

- De.

- Úgy értem, nem csalnám meg, te okos!

- De… nagyon tetszik neked a pasas.

Újra sóhajtottam, belátva, hogy nem egykönnyen szabadulok már.

- Akkor végiggondolom, szeretem-e a férjem - feleltem végül. - Ha a válasz egyértelmű igen, akkor hagyom a másikat.

- Ha nem?

- Ha nem, akkor megbeszélem a férjemmel, otthagyom, és futok a másikhoz. Hűséges típus vagyok.

- Szereted a férjed, de fél éve ő is megcsalt téged.

- Akkor már fél éve elhagytam.

- Van két lányotok.

- Akkor is.

- Terhes vagy.

- Ismétlem magam.

- Kimagyarázta, és te szereted.

- Mit lehet kimagyarázni egy megcsaláson? Ha félrelépett, nem tisztel engem. Márpedig szükségem van arra, hogy a párom tiszteljen. Talán megbocsátok neki, de sosem kezdhetnénk újra. A megalázottság érzése megmarad.

- Részeg volt.

- Jaj, ez a legjobb, ezt imádom! Még ha betépett, akkor sem! Ha egyszer részeg, máskor is lehet.

- De most megbántottad.

- Az régen rossz, ha annyira megbántottam, hogy leitta a magát a sárga földig, és megdugta az első lyukat, amit meglátott!

Ginny döbbenten nézett rám. Ezen a ponton már úgy tűnt, mintha tényleg lenne egy csalfa férjem. Felhúztam magam, na. Ritkán beszélek csúnyán, és ezzel Ginny is tisztában van.

Pislogott egy darabig, majd megjegyezte:

- Nem az elsőt, jól körülnézett… Egyébként meg nagyon sértődékeny.

Magam alá húztam a lábamat, s dühösen fújtattam.

- Kellemetlen - feleltem végül, majd rövid hallgatás után megkérdeztem: - Te, hogy mentem én hozzá ehhez a pasihoz?

Ginny szomorkásan elmosolyodott.

- Szeretted…



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)