Háborúban, szerelemben mindent szabad írta: Morgan

[Kritikák - 9]

+++ betűméret ---
<< >>


Na, ilyenkor mit tehet az ember lánya? Ülhet otthon, a kézimunkája fölé görnyedve, reménykedve várva szerelmét, vagy futhat is egyenesen utána, ami többek között az érintett szerelmest is több mint valószínű, hogy felbosszantja.

Na vajon én mit tettem? Nem, nem rohantam, de ebben csak az akadályozott meg, hogy fogalmam sem volt, merre kéne. Az igazat megvallva kötéssel sem szarakodtam, így maradt a kellemes délelőtti őrlődés.

Legalább volt időm lemozogni a vacsorát azzal, hogy félpercenként ellenőriztem a kandallót, a bejárati ajtót, meg minden egyes szobát, hátha zsupszkulcsal érkezik Perselus, de ez nem következett be.

Mimy hívott ebédelni, és azt hiszem, kicsit megbántottam azzal, hogy összeturkáltam az ételt, majd mindent otthagytam. Aztán kis idő múlva megunta az ujjaim ütemes dobolását az asztalon, és engedélyt kért a távozásra. Igazán nem hibáztattam.

Már fájt a fejem, nem csak a rengeteg legrosszabb lehetőség kitalálásától, de attól is, ahogy a saját ujjaimat hallgattam.

Órákig bámultam a tüzet, mígnem elkezdett besötétedni. Még mindig hamar érkezett el ez az időpont, a nappalok még mindig rövidebbek voltak, mint az éjszakák. Kezdtek elnehezülni a pilláim, de erősen küzdöttem, hogy el ne találjak aludni. Addig nem lehet, míg Perselust nem látom újra, biztonságban, gondoltam.

Nem is bántam meg a virrasztást, mert úgy fél tíz felé egy fekete köpenyes alak lépett be a konyhába.

- Hermione - szólt Perselus fáradt hangon.

Felpattantam a székből, majd felé futottam, de egy lépésre tőle megtorpantam. Felvonta a szemöldökét, mire alaposan elszégyelltem magam. Te jó ég, miért is nem merek a karjaiba ugrani?

- Nem eszlek meg - morogta sötéten.

- Tudom - válaszoltam zavartan. - Azt leszögeztük már egyszer, hogy nem eszel emberhúst.

- Ellentétben veled, akinek kedvenc időtöltése az én húsomba mélyeszteni a fogát.

Felém nyújtotta a kezét, magához húzott, én pedig belesimultam az ölelésébe. A szíve hevesen dobogott, azt hiszem, nagyon megijedt a reakciómtól. Bocsánatkérően simogattam a hátát, majd apró puszikat hintettem az arcára, ahogy lehajolt, hogy hozzám dörgölje az orrát.

- Nagyon aggódtam miattad - motyogtam, miközben azon gondolkodtam, vajon miért vagyok vele még mindig ilyen tartózkodó. - Azt hittem, itt fogsz felbukkanni, a kandallóban.

- Hoppanáltam - válaszolta. - A birtok széléről sétáltam ide. - Furcsa volt a hangja. Azt hiszem, ő is kételkedett bennem.

- Minden rendben? - kérdeztem halkan.

- Ezt neked kell tudnod.

- Úgy értem… Voldemorttal.

Kicsit megremegett a név hallatán, de nem szólt rám, hogy ne mondjam ki. Elengedett, majd leült az asztal sarkára.

- Kitűnő egészségi állapotnak örvend, ha erre vagy kíváncsi. Korához képest jó bőrben van - tette hozzá fanyar humorral.

- Perselus, ha nem akarsz beszélni róla…

Legyintett, majd a zsebéből előhúzott pálcával magához lebegtetett egy bögre kávét.

- Nem kínzott meg, nem kényszerített semmire, szóval minden rendben.

Továbbra is kérdőn néztem rá, mire sóhajtott.

- Nehéz téged lerázni, igaz? - Elmosolyodott, mikor bólintottam. - Hát jó. Amikor odamentem, már ott volt a fél bagázs. Lucius épp nagy hangon adta elő, hogy teljes bizonyossággal állíthatja, nálam vagy, voltál, vagy leszel hamarosan.

- Seggfej - jegyeztem meg ingerülten.

- Az, de hittek neki. A Nagyúr különösen gyanakszik rám mostanában, mert egy ideje előkerültek olyan aurorok, akik elvileg már meghaltak az utóbbi öt évben.

Rábámultam. Micsoda?

- Na igen - sóhajtotta. - Amit most fogok mondani, ha akarod, elhiszed, ha akarod, nem.

Mély levegőt vett, mint aki nagy bejelentésre készül.

- Amikor elfordultam Dumbledore-tól, mindenki azt hitte, visszatértem a Nagyúrhoz, és teljes vállszélességgel támogatom minden mocskos tervében.

- De nem így volt? - kérdeztem óvatosan. Eszembe jutott az a nem régi beszélgetésünk, amiben Voldemort korszakalkotó mesterkedéseiről volt szó.

- Talán nehezen hiszed el, de nem - horkantott gúnyosan. - Bár látszólag hozzá tartoztam, és valóban nem tartottam a kapcsolatot Dumbledore-ral, nem mentem utána vakon. - Borzongós sóhajtás következett, majd egy nagy korty kávé után folytatta: - A feladatom, míg kém voltam, ugyanaz volt, mint ezután. Bár már nem voltam bejáratos a Roxfortba, és a halálfalók nem mondhattak többé az igazgató ölebének, ugyanúgy kevertem a mérgeimet, gyógyszereimet, erősítő főzeteimet a laboromban, mint azelőtt. Csakhogy elegem volt. Elegem mindenből, a vérből, az öldöklésből, abból, hogy emberek halnak meg az én kezem által, közvetve és közvetlenül.

- Hatástalan mérgeket készítettél? - kérdeztem elhűlve.

- Ha nem is hatástalan, de gyenge. Több prototípust csináltam, mire megszületett a főzet, ami tetszhalottá teszi az embereket. Persze ez nem oldotta meg a halálos átkok által meghalt aurorok problémáját, de erre is volt megoldásom. Azokba az erősítő főzetekbe, amiket a többieknek adtam, egy olyan anyagot kevertem, ami látványos eredményt nem hozott, de nem volt feltűnő.

- De… én erről miért nem hallottam? Hiszen többször is harcoltam halálfalók ellen…

- Szupertitkos volt az egész, Hermione. Dumbledore is csak sejtette, hogy én állok a tetszhalott állapotba került aurorok mögött, s ez elég volt neki, hogy ne verje nagydobra az egészet.

Meredten bámultam magam elé. Hát mégse… mégse olyan gonosz, mint azt hittem. Merlinre, mennyit szenvedhetett…

Megköszörülte a torkát, majd folytatta.

- A Nagyúr ma se tudna semmiről, ha egy-két auror nem lett volna annyira elővigyázatlan. S bár nem érti pontosan, mi történt, sejti, hogy elárultam őt. Na de azt meséltem, mik történtek ma. Megkérdezte tőlem, nálam vagy-e. Azt mondtam, nem. Nyilvánvaló, hogy nem hitt nekem, de rám hagyta. Most arra várunk, mi fog történni.

- De… ezért voltál egész nap távol?

- Muszáj volt főznöm pár főzetet, amit bevethetnek egy holnapi támadásnál. Végig felügyelt valaki, hogy véletlenül se készítsek hamis bájitalt.

- Holnap támadnak? - riadtam meg. - De mégis hol? Kikre?

Széttárta a karjait.

- Fogalmam sincs. Mint mondtam, kegyvesztett vagyok, semmibe sem avattak be.

- Szent Merlin - motyogtam. - Meg fogják támadni a Rendet…

- Nem tudják, Hermione. Dumbledore a titokgazda, ő pedig, legjobb tudomásom szerint, jelenleg eszméletlenül fekszik a Mungóban.

- Szent ég, tényleg! Dumbledore! Amikor elraboltál, épp annak a méregnek az ellenszerét kerestem, amivel meg akarták ölni…

Fölényesen nézett rám.

- Tényleg azt hiszed, hagytam, hogy megöljék őt? Tudod mit, inkább ne felelj. Mindegy is. A lényeg, hogy mesterséges kómában van, amit az én főzetem idézett elő.

- Ez… biztos? - kérdeztem idegesen.

- Csak tudom, miket főzök össze. Amúgy meg, milyen hozzávalót kerestél az erdőben?

- Azt hittem, angyaltrombitából készült a méreg, azért nem gyógyítja a bezoár.

Elgondolkodva nézett rám.

- A bezoár nem gyógyíthatja, mivel nem mérgezésről beszélünk. Mint ahogy a gomba sem, amit ezek szerint kerestél az erdőben. - Ingerülten ciccegett. - Merlinre, Granger, mégis mi ütött beléd, hogy útnak állsz az éjszaka kellős közepén, hogy az erdőbe menj, ráadásul egyedül?

Nem válaszoltam, mire teljesen belelovallta magát az atyáskodásba.

- Ha jól tudom, a Grimmauld-téri ház folyton tele van emberekkel, nem volt ott senki, aki elmehetett volna veled? A híres cimboráid, például? Vagy Black?

- Nem kérdeztem tőlük. Egyedül kellett mennem. Azt végképp nem gondolhattam, hogy valami elmebeteg álhalálfaló elrabol - recitáltam ördögi mosollyal.

Elhúzta a száját, majd gonoszan visszakérdezett:

- És mégis miből gondoltad, hogy el tudod készíteni a bájitalt? Hiszen még a farkasölőfű-főzet se jött össze… Okostojás Hermione.

Mérgesen néztem rá.

- Ugyan, Granger, tényleg azt hitted, hogy Carminton nem számolt be mindenről? - kérdezte vidáman, és letette az időközben kiürült bögrét.

Édesen elmosolyodtam, és angyali hangon megjegyeztem:

- Akkor bizonyára minden egyes csókról tudsz, ami Samuel és köztem esett.

Elborult a tekintete, és elkapta a karom. Összeért az orrunk, mikor megszólalt, mély, selymes hangon:

- Ha féltékennyé akarsz tenni, tudd, nem veszem túl jó néven, ha emlékeztetnek rá, ki akrobatizált utoljára a nőmmel.

Érdeklődve néztem fel a szemébe, direkt provokálva, majd megéreztem az ujjait a derekamon. Kitágult pupillákkal bámult vissza rám, s a simogatásától kezdtem gyorsabban kapkodni a levegőt. Rávetette magát a számra. Nyers volt és vad, birtokló és fullasztó. Megroggyantak a térdeim, ahogy a nyakamra tévedtek az ajkai.

Az asztal felé fordított, majd fel is emelt rá, én pedig azonnal körbekulcsoltam a derekát a lábaimmal.

- Mimy… - kezdtem.

- Tudja, mikor alkalmatlan a jelenléte - motyogta.

Hamar lekerült a pólóm, majd a melltartóm kapcsával kezdett babrálni.

- Segítsek? - kérdeztem vigyorogva.

Úgy nézett rám, mintha komolyan azt fontolgatná, hogy egészen másfajta fordulatokat ad ennek az estének. Kezdetnek mondjuk, megfojt.

- Köszönöm, Ms. Granger, egyedül is boldogulok - suttogta rekedten, de éreztem, ahogy elmosolyodik.

- Sikerült - jelentette ki diadalmasan, majd messzire hajította a ruhadarabot.

- Kétségem se volt - motyogtam alig hallhatóan, mikor hozzám simult.

Inkább téptem, mint gomboltam a talárt, és megelégedéssel figyeltem, amint a földre hull.

Mindketten tűzben égtünk, s a csókok egyre hevesebbek lettek. Ez most más volt, mint tegnap este. Láthatóan eszében sem volt finomkodni, de ilyen felvezetés után nem is vágytam másra, mint hogy gyorsan, nagyon gyorsan megkapjak tőle mindent.

- Az érintésed emléke tartott ma életben, Hermione… - suttogta a fülembe. - Az egyetlen, amiért érdemes élnem, te vagy…

Lihegve kapaszkodtam a vállaiba, és Merlinnek hála, nem késlekedett sokáig. Remegve fogadtam magamba, majd sikoltottam, mikor erőteljesen belém lökte magát. A körmeim belevájtak a hátába, ő pedig eszeveszett tempót kezdett diktálni. A vállába fúrtam az arcom, és szapora lélegzetvételekkel kísérve felvettem a ritmusát.

Így ringatóztunk hosszú percekig, s mikor a kéj örvényleni kezdett körülöttünk, egyszerre nyögtünk fel, majd elernyedtem. Perselus mozgott még pár pillanatig, majd nagyot nyelve rám hajtotta a fejét.

Sokáig csak a pihegésünket lehetett hallani, s az ujjaim alatt éreztem, ahogy lüktet a szíve.

Mérhetetlen boldogságot éreztem abban a pillanatban.




<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)