Miért Fáj? írta: semdan

[Kritikák - 9]

+++ betűméret ---


Már megint őt nézi. Itt ül mellettem, és őt nézi! Ilyenkor sírni tudnék! Sírni. Vagy egyszerűen verni a fejemet az asztalba. Vajon hülyének néznének, ha verném a fejemet az asztalba? És Ő mit szólna? Megértene? Tudná, mi fáj nekem? FÁJ! Igen, fáj. Néha már nem tudom, miért csináljuk ezt még mindig. Csak játsszuk ezt az ostoba színjátékot, ezt az értelmetlen drámát, amelyről még nem dőlt el, hogy tragédia vagy komédia lesz. Olyan, mintha egy rossz író írná az életem. SZÍNJÁTÉK! ELEGEM VAN!

Néha, az ilyen pillanatokban úgy gyűlölöm Harryt. De nincs okom, hogy gyűlöljem. Nincs jogom, hogy gyűlöljem! Hiszen a barátom. A BARÁTOM! Mindig jól megvoltunk egymással. Még a csapatba is bevett. De jó volt az nekem? Csak összevesztem azzal, aki tényleg a barátom, akiért bármit megtennék, akit semmiképpen nem akarok elveszíteni. De ő megértett, és hajlandó volt túllépni ezen.

És különben is, ő ügyet sem vet Rá. Soha nem érdekelte, még csak Rá sem nézett… Most sem vele foglalkozik, csak ül ott a barátaival, Ő pedig engem választott, nem őt. De engem választott? MIÉRT? Miért érzem úgy, hogy nem választott engem? MIÉRT FÁJ?

Fáj… Már fáj megérinteni, fáj arra várni, hogy elveszítsem… HOGY ELVEGYE TŐLEM! HÁT NEM ÉRTI, HOGY SZERETEM? HÁT NEM LÁTJA A SZEMEIMBEN, AMIT MONDANI AKAROK NEKI, AHÁNYSZOR CSAK RÁNÉZEK?

Szeretem Őt. Teljes szívemből szeretem. Szeretem, ahogyan itt ül mellettem, ahogy hozzám simul, szeretem érezni a teste melegét, minden szívdobbanása átremeg rajtam, és szerelmem visszhangjait kelti szívem sötét mélységeiben. Szeretem a keze érintését, ahogy a kezemet fogja, szeretem a haja vörösét, ahogy lobog a szemem előtt, mint közös szerelmük lángja, ahogy kettőnkben él a közös érzelem.

Lehet, hogy ez a láng már elalvóban van? Lehet, hogy már csak csendesen parázslik? Lehet, hogy sosem létezett? Lehet, hogy végig csak álltattam magam, játszottam az ostoba szerepemet a nagy közös drámában, hogy végül elengedjem őt, mert szeretem, és azt akarom, hogy boldog legyen? Ennyire sablon az élet? ENNYIRE? Ennyire értelmetlen, felesleges, lényegtelen, jelentéktelen, áh… MIÉRT KELL FÁJNIA?

Néha még hiszek. Hiszem, hogy minden jó lehet még, hogy van értelme, hogy csak csinálni kell, folytatni, amíg a szív viszi a testet, folytatni, amíg utolsót dobban az elveszett reménység nyilaitól átütve. Aztán látom, ahogyan rá néz, és látom a szemében, amit már nem látok mikor szemeink összefonódnak, amikor… SZERETEM ŐT! AKAROM, HOGY LÁSSA, ÉREZZE, TUDJA!

És visszanéz. VISSZANÉZ RÁ! Ő nem fogja észrevenni, de én látom. LÁTOM, mert szerelmem szörnyetege érzi, kiszagolja tükörképét más emberek kőmerev arca mögött. Már tudom, hogy veszítettem. Van esélyem ellene? Ellene, a tökéletes, a nagyszerű, a népszerű, a híres ellen? Nem szabadna gyűlölnöm őt. Ő nem tett ellenem semmit. Nem ő akarta, hogy így legyen. Ő is rabja önnön szívének, benne is ég már a Vágy, máglyája ott lobog a szemében, ahogy minket néz, ahogy üvöltene, ÜVÖLTENE, széttépne minket, széttépne engem, hogy ne én lehessek, akit Ő érint, aki mellett Ő ül, aki érzi a Teste melegét.

NEM! NEM! NEM! NEM AKAROM! NE LEGYEN ÍGY! Boldognak kéne lennem. Itt van velem Ő, akit szeretek, SZERETEK tiszta szívemből, akiért az életemet is odaadnám, csak kérnie kellene, csak egyetlen szavába kerülne… Itt van mellettem… És mégis oly távol van tőlem ebben a percben. TÁVOL! Pedig nekem nincs más vágyam, életemnek nincs más értelme, csak az, hogy mellette legyek.

Emelkedik és süllyed a mellkasom. Zihálok. Túlságosan felizgatom magam. Most rám néz. Érzi a feszültséget, nem tudja, de megérzi, megérzi mit vad érzi a vihart, nem látja, nem hallja, de érez engem, mintha szellemeink egymást érintő ujjainkon keresztül összeforrnának, és lelkem remegése az Ő lelkében is rezgést keltene, mint tóba dobott kavics a víz felszínén… HÁT MIÉRT NEM ÉREZ ENGEM? MIÉRT NEM ÉRZI A SZERELMEM, AMI ÉRTE LOBOG SZÍVEM LEGBELSŐ REJTEKÉN?

Csak néz, de nem lát. Szemünk bogara nem találja a másikét, nem forrnak össze egyetlen tekintetté, mellyel egymás mélyére látunk, mint akkor láttunk, amikor kezdődött. MIÉRT NEM LÁT ENGEM MAGAM MÖGÖTT?

Azt mondják, szerencsés vagyok. ÉN! Azt mondják, enyém az iskola legjobb csaja, akire annyian vágynak. Állítólag még Blaise, az a mardekáros fiú is. DE NEM! NEM AZ ENYÉM! ITT ÜL MELLETTEM, ÉS VALAKI MÁST NÉZ! Hogy is lehetne az enyém… Pont Ő, pont az enyém? ÉN EGY SENKI VAGYOK! Én vagyok a legszerencsétlenebb ember a világon. MIÉRT VAGYOK A VILÁGON?

Nevetnem kell magamon. Gusztustalan vagyok, SZÖRNYETEG VAGYOK! Csak a saját boldogságomat keresem, és közben elfeledném, hogy a legfontosabb az Ő boldogsága? NEM AKAROK! Nem akarok itt lenni, el akarok rohanni, kiszakadni ebből a testből, ebből a lehetetlen világból! FÁJ! Miért fáj?

Megfogja a kezem. Megértett? Hallja az elfojtott üvöltést visszhangzani a koponyámban? Látja a szemeimben az űr végtelenségét, a csalódást, a fájdalmat? Mit lát vajon bennem? Mit lát, amikor rám néz? Látja talán a szerelmet, a vágyat, hogy boldoggá tegyem, hogy mosolyogni lássam, hogy tudjam, ÉL? Hogy egymás által élünk és egymásért élünk és volt értelme? VOLT? Van értelme? Látja ezt bennem?

Látja bennem a sötétséget? Látja szívem kitépett darabját, amit Ő töltött meg, ami Érte és Általa és Benne létezett? Látja a félelmet? A félelmet az Utána jövő évek végtelen sötétjétől, a veszteség fájdalmától? A FÁJDALMAT? LÁTJA A FÁJDALMAT?

Az arcom kőmerev. Már nekem is! Már én is egy vagyok az arcokból, az arcokból, melyekbe szemem alagútján keresztül bámulok elmém börtönéből. Börtönbe zárta az elmém! Gondolataim körülötte keringenek éjjel és nappal és ébren és álomban… El kéne engednem? Ezt fogom tenni? Tudom, hogy ezt fogom tenni, tudom, bár nem akarom, és nem akarom TUDNI! Tudom, hogy gyenge vagyok, hogy gyáva vagyok, gyáva vagyok, hogy elmondjam Neki, gyáva vagyok BEVALLANI NEKI, GYÁVA VAGYOK KIMONDANI, HOGY SZERETEM!

Hogy ezt mondtam Neki már hónapok óta? Nem. Szavakat mondtam, hangok gyöngyfüzérét egymás után fonva, semmit sem adva magamból, csupán ostoba, értéktelen gyöngyöket. MAGAMAT KELLETT VOLNA ÁTNYÚJTANOM NEKI! Átadni Neki az életemet, de én gyáva vagyok. GYÁVA!

Min fogunk szétmenni? NEM AKAROK ERRE GONDOLNI! Nem akarok, de nem tudom kikerülni, gondolataim hozzá vannak láncolva elválásunk percének sziklájához, e körül kell körözniük, míg elfogy a lánc, és a végzet beteljesíti önmagát. Valami ostobaság lesz? Valami, amin egy pár átlépne, de két ember képtelen? Ostoba leszek? OSTOBA VAGYOK!

Irigylem őt? Irigylem azért, mert Ő benne fogja megtalálni szerelme beteljesülését, általa fog virágba borulni az élete… Igen. IRIGYLEM ŐT! Nem hazudhatok magamnak. Ezt teszem azóta, mióta először fogta meg a kezem, ezt teszem azóta, mióta ajkunk először összeért, HAZUDOK! Hazudok magamnak, és talán hazudok Neki. Tudom, hogy vége lesz. De azt akarom, hogy boldogok legyünk. Boldogok, ameddig csak lehet. Ő most boldog. Tudom, hogy boldog. Nem elégedett, de nem elégedetlen. Még nem érte el létezése célját. De el fogja érni, és ebben nem állhatok az útjába.

Hogy gyűlölöm-e Őt? Szeretem teljes szívemből közös jövőnk kínzó hiánya ellenére. Szeretem, és minden jót kívánok Neki. Hogy gyűlölöm-e őt? Nem.

Magamat gyűlölöm.




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)