Kényszerszövetség írta: semdan

[Kritikák - 19]

+++ betűméret ---


Harry a szokásos nyomott hangulatában üldögélt a szobájában. Ezt csinálta már közel három hónapja. Nem igazán beszélt senkivel, persze leszámítva azokat az alkalmakat, amikor közölte, hogy minden az ő hibája, én nem képes ezzel a teherrel élni. Ez elég sokszor kellett ismételgetnie, mivel eleinte igen sokan meglátogatták, barátai, Hermione és Ron, valamint szerelme, Ginny többször is. Aztán lassan elkoptak a vendégek. Egyszerűen senki nem bírta vele sokáig.
Harry egyszer csak a szeme elé emelte a kezét, és bámulni kezdte. Ezt igazán furcsának találta, mivel semmi ilyesmit nem akart csinálni. Sőt. Megpróbálta visszahelyezni a kezét az őt méltán megillető pozícióba, de nem járt sikerrel. A kéz határozottan ellenállt. Aztán, mikor már feladta volna a reményt, és beletörődött volna, hogy ítéletnapig a saját kezét fogja bámulni, a rebellis végtag visszahanyatlott az ágyra. Harry már túllépett volna a meglepő jelenségen, mikor kezei, immár szövetkezve ellene, megfeszültek, és álló helyzetbe emelték.
Harry érezte, hogy lábai is csatlakoznak az ellene szövődő galád összeesküvéshez, ugyanis teste az ajtó felé indult, ő pedig mintha a hátsó ülésről figyelte volna az eseményeket. Harry végigsétált a szoba előtti folyosón, belépett a fürdőszobába, megállt a tükör előtt, és felnyögött. Pontosabban maga Harry nem nyögött fel, csak a teste, és ezzel párhuzamosan egy ismerős hang a fejében.
– Ez nem lehet…

– Mi nem lehet? – érdeklődött Harry a furcsán ismerős hang megjegyzésével kapcsolatban.
– Ez biztosan a pokol… – folytatta a hang, és Harrynek kezdett meggyőződésévé válni, hogy skizofrén lett.
– Talán ha eltűnnél a fejemből…
– Elvárom az „Uram” megszólítást, Potter – szólt a hang, és Harryben végre tudatosult, hogy Pitonnal beszél.
– Maga meg mit keres itt? – kérdezte dühödten.
– Ez nagyon jó kérdés – válaszolt Piton. – Azt hiszem, ezt kaptam büntetésül az életemben elkövetett hibáimért.
– Hé! – háborodott fel Harry. – Az én testemben van, nem a sajátjában. Ez legfeljebb jutalom lehet. Vagy büntetés, nekem.
– Ahogy nézzük – válaszolt Piton.
– Elmondaná végre, hogy került ide? – érdeklődött Harry.
– Hosszú történet – válaszolt Piton. – A lényeg az, hogy valakinek odafent beteg humora van.
– Kinek? – kérdezte Harry. – Csak nem találkozott a Teremtővel?
– Nem, csak egy hímnős baromig jutottam, aki angyalnak nevezte magát – válaszolt Piton. – Neki támadt az a zseniális ötlete, hogy rázzam gatyába a maga életét. De mintha egyes feltételeket elfelejtett volna említeni.
– Én szóltam, hogy Potter fejével kell gondolkoznod – zengett egy kellemes, de kemény hang.
– Azért ez elég kétértelmű – jegyezte meg epésen Piton, majd Harryhez fordult, ami, mivel egyazon fejben tartózkodtak, elég nehéznek bizonyult. – Egyébként ő az angyal.

– Nagyszerű, szóval ketten vannak, maga meg a cinkosa – szólt Harry. – Nem akarnak véletlenül eltűnni a fejemből?
– Véletlenül vagy direkt, csak minél gyorsabban – válaszolt Piton. – De hallottad túlvilági barátunkat, és ő nem enged.
– Hát ez remek – jelentette ki Harry. – A nyakamba varrják magát, és még az irányítást sem én kaptam. Igazán nagyszerű.
– Ne sopánkodjon annyit, inkább azt magyarázza, mit kell helyrehozni az életében – mordult rá Piton.
– Nem akar tegeződni? – szakította félbe Harry. – Ha már ilyen szépen összejöttünk itten…
– Nem – üvöltött Piton.
– Ha nem, hát nem – vonta meg elméleti vállát Harry. – Én nem erőltetem.
– Elmondaná végre, mi baja az életének? – sziszegte dühtől remegő hangon Piton.
– Úgy szeretem, ha ennyire kiakad… – mosolygott Harry, mire keze a mosdóra csapott. – Hé, ne tegyen kárt a testemben, még szükségem lesz rá!
– KUSS LEGYEN, és nyögd ki végre, mit szúrtál el annyira, hogy nekem kelljen helyretenni!
– A kettő együtt nem megy – válaszolt zavartan Harry. – Egyébként mégis tegeződünk?
– Akkor beszéljen – válaszolt némiképpen lehiggadva Piton, figyelmen kívül hagyva Harry utolsó megjegyzését.
– Hát, nem is tudom – szólt Harry. – Szerintem semmit. Legfeljebb azt, hogy ötvenen meghaltak miattam.
– Szóval most át kell mennem pszichiáterbe? – nyögte Piton. – Na jó, akkor kezdjük. Itt Perselus Piton lelkisegély–szolgálata. Miben segíthetek?
– Hát, bűntudatom van amiatt, hogy csatába hívtam egy csomó embert, akik mind meghaltak – válaszolt Harry. – Úgy érzem, ez az én hibám.
– Ugyan, ne is gondoljon ilyesmire, én is saját jószántamból dobtam fel a talpamat – ironizált Piton. – Hát persze, hogy a maga hibája!

– Nem jó felé haladsz – jegyezte meg halkan az angyal.
– Hé, ha vele tegeződik, velem miért nem? – sértődött meg Harry.
– Kuss! – üvöltött rá Piton. – Szóval, nem a maga hibája. Senkinek nem a hibája. Háborúban előfordul az ilyesmi. Elesnek emberek. Még a jó barátaink is. Sőt még én is. Legyen az egész az ellenség hibája. Voldemorté, aki csúnya rossz kisfiú volt, és mindenkit megölt a bandájával. Sőt, legyen Dumbledore hibája. Dumbledore terve volt rossz. Nem osztott meg se magával, se velem, se senki mással elegendő információt ahhoz, hogy simán győzzünk.
– Ez jogos – jegyezte meg Harry. – Azt hiszem, tényleg jobban érzem magam egy kicsit. De nem eléggé.
– Ennél többet nem tudok segíteni – szólt Piton. – De tudja mit? Kérjen bocsánatot. Itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy egy elesett bajtársával beszélhet. És még nekem is hízelgő lenne.
– Végül is, igaza van – szólt Harry, majd mélyet sóhajtott, és belekezdett. – Szóval, sajnálom, hogy elesett a csatában. Tudom, mit tett értem és az egész világért, és nem akartam, hogy meghaljon. Tényleg nem. Sajnálom.
– Köszönöm. Majdnem elérzékenyültem – szólt Piton. – Jobban érzi magát?
– Határozottan – válaszolt Harry. – Bár, nem ártana még pár embertől bocsánatot kérnem.
– Tudja mit, Potter? – szólt Piton. – Kérjen bocsánatot az élőktől. A holtak nagyon jól elvannak maga nélkül, főleg, akik az első úton mentek tovább.
– Első út? – értetlenkedett Harry. – Az meg micsoda?
– Valami mennyország-féleség, azt hiszem. Nem t’om – jelentette ki Piton. – Mindenesetre oda szeretnék jutni, és ha magával minden jól megy majd, oda is fogok. Lenne egy-két elképzelésem, hogyan kellene kinéznie a dolognak…
Piton elhallgatott, Harry pedig nem tudta türtőztetni magát.

– Hé, szálljon le az anyukámról! – kiáltott rá ingerülten.
– Én most speciel a saját testemre gondoltam, és egy üveg jéghideg sörre, ami kimossa a fertelmes ízt a számból. Tényleg, mikor mosott utoljára fogat? – érdeklődött Piton. – Egyébként, most, hogy megemlítette Lilyt, nem is olyan rossz ötlet…
– Na akkor, ennek a gondolatnak a fonalát itt szépen elvágjuk… – szólt Harry.
– Ahogy akarja – jelentette ki Piton. – Tehát, helyre van téve az élete? Leléphetek végre?
– Nem – jelentette ki az angyal.
– Jaj, ne már – nyafogott Piton. – Potter, mit csinált az elmúlt három hónapban, hogy ennyi mindent helyre kell rakni?
– Hát, többnyire ültem itt a szobában, és próbáltam nem beszélni senkivel – válaszolt Harry.
– Értem – szólt Piton. – Tehát elhajtotta a barátait. Akkor azt hiszem, ez lesz a következő lépésünk… De a mostani formájában én nem igazán mennék ki a házból. Szóval először tisztálkodunk.
– Nem is tudtam, hogy ez magának ennyire fontos – jegyezte meg Harry.
– Kuss! – fakadt ki Piton. – Le lehet szállni a hajamról! Naponta megmostam, nem tehetek róla, hogy a bájitalok kipárolgásaitól mindig bezsírosodott!
– Én is arra fognám – jegyezte meg szkeptikusan Harry.

Piton Harry testében egy órán keresztül egyfolytában zuhanyozott, fogat és hajat mosott, borotválkozott, körmöt vágott, és hasonló alapvető ápoltsági dolgokat csinált. Mikor végre úgy érezte, emberek közé mehet, először a legközelebbi mugli közértbe hoppanált.
– Hé, nekem nincs hoppanálási vizsgám! – tiltakozott Harry.
– De nekem van – jelentette ki egyszerűen Piton.
– Különben is, mit keresünk itt? – kérdezte Harry.
– Rágógumit – válaszolt Piton. – Szereti a mentolt?
– Ja.
– Akkor jó.
Mikor végre megvolt a szükséges mennyiségű és fogyasztásra teljességgel alkalmatlan erősségű gumidarabka, Piton ismét Harryhez fordult.
– Na és, hol vannak a barátai?
– Az Odúban – válaszolt Harry. – Hermione és Ron mostanában mindig ott vannak.
– Nagyszerű. Akkor oda megyünk.

Ismét hoppanáltak, és most a Weasley–família furcsa alakú háza előtt jelentek meg. Piton Harry szájába gyömöszölt három rágógumit – ez alapból elég meglepően nézett volna ki, de így, hogy közös testük volt, egészen szokványosnak tűnt –, majd belépett a házba. Odabent a szokásos kellemes rendetlenség fogadta őket, Mrs. Weasley pedig éppen a konyhában tevékenykedett. Piton becsukta maguk mögött az ajtót, melynek hangjára Mrs. Weasley felpillantott, és észrevette Harryt.
– Jaj, Harry drágám, úgy örülök, hogy eljöttél! – kiáltott, miközben hozzájuk rohant, és átölelte Harry Piton által irányított testét.
Piton zavartan álldogált, egészen addig, amíg Mrs. Weasley végre ellépett tőle, és a fiú vállára tette a kézét. Piton a saját távolságtartó stílusában biccentett.
– Molly – szólt, majd hirtelen észbe kapott. – Izé, elnézést, Mrs. Weasley…
– Hívj csak nyugodtan Mollynak, Harry drágám, már úgyis meg akartalak rá kérni – szólt mosolyogva az asszony. – De mi van veled? Annyira lesoványodtál, hogy azt rossz nézni! Gyere, maradt még az ebédből, mindjárt szedek neked.
– Nem, köszönöm – válaszolt gyorsan Piton. – Talán majd később, de most mindenképpen szeretnék beszélni Wea… izé, Ronnal.
– Rendben, Harry, menj csak fel – bólintott Mrs. Weasley. – Fent van a szobájában Hermionéval.
Piton – és ezáltal Harry teste – elindult felfelé a lépcsőn, miközben a fején belül gyors párbeszéd játszódott le.
– Magának elment az esze! – jelentette ki Harry. – Visszautasítani Mrs. Weasley főztjét? Minden emberi értékrend szerint főbenjáró bűncselekmény.
– Lehet, de a maga testében lenni felér egy kínzással, amiben bőven használják a Cruciatus-átkot – válaszolt Piton.
– Hé, szerintem egész jó – vágott vissza Harry.
– Hát, ha maga elégedett vele, akkor boldog ember lehet – jegyezte meg Piton. – Elvégre a nagyigényűség megnehezíti az életet.

Eközben a nagyszerű páros megérkezett Ron szobájának ajtajához, amit persze Piton nem tudott, ezért tovább sétált volna.
– Meleg… – szólt Harry – langyos, hidegszik, még hidegebb…
– Talán ha érthetően fogalmazna – vetette oda Piton.
– Ó, csak annyi, hogy az előző ajtó volt a helyes megoldás, hacsak nem a padlásszellemmel akar beszélgetni – magyarázta Harry, mire Piton visszafordult, és bekopogott az ajtón.
– Mindjárt kész vagyok, nem kell sürgetni! – kiabált ki Ron.
– Én úgy tudtam, nem a WC-ben akarunk vele beszélni – jegyezte meg Piton.
– Nem, ez a szobája – válaszolt Harry, mire Piton újra, határozottabban kopogott, majd benyitott.
Odabent éppen lázas tevékenység zajlott. Ron ugyanis az ágy alá próbálta rugdosni a földön heverő ruhákat, könyveket, miegyebet, miközben Hermione az ágyon ült törökülésben, és rosszallón ingatta a fejét. Mikor azonban megpillantotta Harryt – vagy legalábbis ő azt hitte –, felpattant az ágyból, és a nyakába borult.
– Jaj, Harry, már azt hittük, sosem fogsz kijönni a szobádból… – szólt, még mindig nem engedve el Harry/Pitont.
Piton zavartan álldogált a lány ölelésében, kezeit szélesen eltartva magától. Néhány másodperc után Harry megszólalt.
– Jaj, ne csak álljon ott, mint egy tudomisén, micsoda! Legalább veregesse meg a vállát!
– Fogja be, Potter, maga még arra sem vette a fáradságot, hogy idetolja a képét – válaszolt Piton, de azért követte Harry utasítását, és sután megveregette a lány vállát.
Hermione végül elengedte Harryt, és hátralépett, hogy Ron is odaférhessen hozzá. Ron nem is volt rest, ő is átkarolta Harryt, miközben alaposan hátba vágta. Aztán ő is hátrébb lépett, Harry szemébe nézett, és megkérdezte.

– Nos, mi szél hozott?
– Tudjátok, szeretnék bocsánatot kérni – szólt Piton. – Azt hiszem, szörnyen viselkedtem az utóbbi időben. De hát elég rossz passzban voltam… Ostoba voltam, na. Ostoba, agyalágyult, bunkó, idióta…
– Jaj, fogja már be – vetette oda ingerülten Harry.
– Ugyan, annyira jól esik ezeket sorolni – szólt csak Harryhez Piton, majd visszafordította a figyelmét Hermionéhoz és Ronhoz.
– Szóval, az a lényeg, hogy hülyeséget csináltam, amikor nem akartam szóba állni veletek, és nagyon sajnálom – fejezte be.
– Hát, jól rátapintottál a dolgok lényegére – válaszolt hidegen Ron. – Tényleg hülye voltál.
– Tudom – válaszolt Piton. – De annyira sajnálom! Remélem, meg tudtok bocsátani.
– Hát persze, Harry – szólt könnyes szemekkel Hermione, majd újra átkarolta a fiút. – Tudod, hiányoztál…
Piton Ronra nézett, aki közömbösen bámult vissza rá, de aztán ő is elmosolyodott.
– Hát persze, haver – szólt. – Ideje volt, hogy észhez térj.
– Köszönöm – szólt Piton.
Ezután néma csendben nézték egymást egy kis ideig, Piton pedig arra használta fel a szünetet, hogy a Harry fejében összegyűlt díszes társaság legkevésbé bőbeszédű tagjával váltson néhány szót.

– Tehát, mehetek már?
– Még nem – zengte az angyal éteri hangja.
– Most mér’? – értetlenkedett Piton. – Újra vannak barátai, és még a tükörbe is képes belenézni anélkül, hogy leköpné magát. Hát mit akar még?
– Kérdezd meg tőle – szólt az angyal, hangjában mintha egy elnyomott mosoly bujkált volna.
– Nos, Potter? – érdeklődött Piton.
– Hát, azt hiszem, Ginny… – válaszolt Harry.
– Mégis mi van vele? – értetlenkedett Piton.
– Azt hiszem, szeretem – jelentette ki Harry.
– Na ne! – nyögte Piton. – Az még okés, hogy segítek visszaszerezni a barátait meg az önbecsülését, de a szerelméért küzdjön már meg egyedül!
– A szabály az szabály – jelentette ki az angyal.
Piton elmormolt egy cifra káromkodást, amelybe belefoglalta az angyal minden lehetséges rokonát, majd ismét a külvilág és ezzel Harry két barátja felé fordult.
– Ginny hol van? – kérdezte. – Szeretnék beszélni vele.
Ron vigyorgó arca egy pillanat alatt elkomorult.

– Iskolában van – válaszolt. – És egyáltalán nem biztos, hogy ő szeretne beszélni veled.
– Eggyel több ok arra, hogy beszélnem kelljen vele – jelentette ki Piton.
– Mondom, hogy nem fog menni – szólt Ron. – Az iskolában van, és legközelebb karácsonykor jön haza.
– Az nekem nem jó – jelentette ki Piton, majd úgy, hogy csak Harry hallhassa, hozzátette. – Addig nem akarok maradni.
– Ha nem jó, akkor menj el az iskolába – jelentette ki Hermione.
– Rendben, máris indulok – válaszolt Piton. – Majd még visszajövök!
Ezzel Piton megpördült Harry sarkán, és a semmibe vetette magát, hogy a Roxforti birtok bejáratánál jelenjen meg.
– Hányszor kell még elmondanom, hogy nem tettem le a hoppanálási vizsgát? – fakadt ki Harry.
– Hányszor kell még elmondanom, hogy én meg igen? – kérdezett vissza Piton.
Harry szemei a kaput bámulták, ezért mindketten jól láthatták a varázslattal megerősített zárat, amit csak az iskola tanárai tudnak kinyitni.
– Nem tudunk bemenni – jelentette ki egy percnyi néma bámészkodás után Harry.
– Ne aggódjon, megoldjuk – válaszolt Piton, majd legyintett Harry pálcájával, mire megjelent a patrónus, és elrohant az iskola felé.

– Ez nem az én patrónusom volt – jegyezte meg Harry.
– Valóban – válaszolt Piton. – De nem is maga idézte meg.
– De én állok a kapuban, legalábbis a testi mivoltom – tiltakozott Harry. – Lehet, hogy kényes kérdésekre adott okot.
– Fogja már be végre – fakadt ki Piton. – Túl sokat nyafog ahhoz képest, hogy éppen rendbe teszem az életét.
– Na jó, most az egyszer – válaszolt Harry, és innentől némán várakoztak a kapuban.
Nem kellett sokáig várniuk, ugyanis a kastélyból kivezető úton megjelent egy alak, és ahogy közeledett, Harry McGalagonyra ismert benne. A professzorasszony a kapuhoz sétált, és megállt a túloldalon.
– Maga küldte a patrónust, Potter?
– Igen – válaszolt Piton.
– Én eddig úgy tudtam, a patrónusa szarvas, nem pedig őz – jelentette ki McGalagony.
– Tudja, a háború óta megváltozott – magyarázkodott Piton. – Piton professzor patrónusa volt őz, és ő annyi mindent tett értem anélkül, hogy észrevettem volna… Borzasztó hálás vagyok neki. Azt hiszem, ő lett a példaképem…
– Hé! – fakadt ki Harry. – Most mit fog gondolni rólam?
– Mondjuk, hogy megjött az esze – jelentette ki Piton.
– Vagy elment – morogta Harry, de nem tiltakozott tovább.
McGalagony egy ideig némán nézte őket, majd megszólalt.

– Nem szeretne véletlenül bejönni?
– De, mindenképpen – válaszolt Piton.
McGalagony kinyitotta a kaput, és beengedte őt (őket). Egy darabig némán sétáltak egymás mellett, majd McGalagony megszólalt.
– Tulajdonképpen minek köszönhetjük a látogatását?
– Beszélni szeretnék Ginny Weasley-vel – válaszolt Piton.
– Rendben – szólt McGalagony. – Weasley kisasszony nyilván a Griffendél-toronyban van. A jelszó „Május másodika”. Menjen fel nyugodtan.
Piton elindult a torony felé. Közben Harry megkérdezte.
– Miért pont május másodika?
– A halálom napja – válaszolt Piton. – Nyilván nemzeti gyásznappá nyilvánították.
– Ja, hát persze! – kiáltott fel Harry. – Aznap győztem le Voldemortot.
– Valóban, ilyen jelentéktelen apróságok is történtek – jegyezte meg Piton. – De szerintem akkor is az én halálom miatt.
Nem sokkal később megérkeztek a Griffendél klubhelyiségének bejáratához. Piton kimondta a jelszót, mire az utat elzáró festmény feltárult, beengedve őt a klubhelyiségbe. Odabent mindenki felkapta a fejét, egy pillanatig döbbenten néztek, majd üdvrivalgásban törtek ki.

– Látja, mondtam, hogy engem gyászoltak eddig – jelentette ki Piton. – Hogy örülnek, hogy megjelentem!
– Nem akarom kiábrándítani – jegyezte meg Harry –, de ők éppen engem látnak.
– Jól van na, nem kell mindig elrontani az örömömet – szólt sértődötten Piton.
– Maga gyerekes, mondták már? – kérdezte Harry.
– Nem, de maga az első és utolsó, aki belelát a gondolataimba.
– Ahá, szóval csak adja a kemény férfit, de belül maga is szeretetre vágyik! – csapott le a lehetőségre Harry.
– Fogja be a száját, és keresse meg a barátnőjét – mordult rá Piton.
– Már elnézést, de nem vagyok ura a szemeimnek – tiltakozott Harry. – Keresse meg maga!
Piton végignézett a tömegen, és hamarosan megpillantotta a lányt. Tekintetük találkozott, mire Ginny felpattant, és elrohant a lányok hálói felé.
– Gratulálok, Potter – szólt Piton gondolatban, miközben átvágott a diákok között, akik mind üdvözölni akarták. – Ezt jól elszúrta.
– De maga helyrehozza, ugye? – vigyorgott Harry.
– Kénytelen vagyok – válaszolt Piton, majd megállt a lányok lépcsője előtt.

– Na, hogyan tovább? – érdeklődött Harry. – Ide nem tudunk felmenni.
– Ne féljen, megoldjuk – szólt Piton, majd előhúzta Harry talárjának zsebéből Harry pálcáját, és legyintett vele.
Harry érezte, hogy a talpa a levegőbe emelkedik, de épp csak annyira, hogy a körülötte állók ne vegyék észre. Piton ezután egyszerűen felsétált a lépcsőn anélkül, hogy egyetlen fokhoz is hozzáért volna, ami működésbe hozná az őrzőbűbájt.
– Ezt hogy csinálja? – érdeklődött Harry.
– Egyszerű – vonta meg a vállát Piton. – A Nagyúr gonosz volt, de el kell ismerni, hogy voltak jó ötletei.
Piton megállt a hetedéves lányok szobáját rejtő ajtó előtt, és kopogott.
– Gyere be! – kiáltott bentről Ginny, mire Piton lenyomta a kilincset, és belépett.
Ginny az ágya szélén ült, és döbbenten bámult rájuk.

– Te… te meg hogy kerülsz ide? – kérdezte.
– Megvannak a módszereim – jelentette ki Piton, miközben pálcája egy intésével bezárta maga mögött az ajtót.
– Neked nem szabadna itt lenned! – kiáltott rá ingerülten Ginny. – Azonnal menj ki innen!
– Tudtommal egy szabály sem tiltja, hogy itt legyek – jelentette ki Piton.
– Mert a szabályok feltételezik, hogy nem tudsz idejönni! – fakadt ki Ginny, majd az ajtóhoz rohant, félrelökve Harryt, és rángatni kezdte a kilincset.
– Azonnal engedj ki! – kiáltotta.
– Még nem – válaszolt Piton. – Addig nem, amíg meg nem hallgatsz.
– Nem vagyok kíváncsi rád, Harry Potter! – fakadt ki Ginny. – Te sem voltál kíváncsi rám, hát most már én is így érzek.
Ginny előrántotta a pálcáját, és Harry arcának szegezte.
– Azonnal engedj ki.
– Átkozz meg nyugodtan – szólt Piton. – Igazán megérdemlem. Azok után a hülyeségek után, amiket csináltam, a bátyádtól még egy pofont sem kaptam. Most rajtad a sor.
– Hé, ne bátorítsa, mert tényleg meg fog átkozni – kiáltott rá Harry.
– Az a maga baja – szólt gondolatban Piton.
– Na menjen a fenébe – szólt kedvesen Harry.
– Menjen maga – válaszolt hasonlóan barátságos stílusban Piton, majd visszafordult Ginnyhez.
– Na mi lesz, nem fogsz megátkozni?
Ginny elrakta a pálcáját, elfordult, majd megpördült, és teljes erőből lekevert egyet Harrynek.

– Köszönöm – szólt Piton Harry arcát dörgölve az ütés helyén. – Ez igazán kellett. Most már jobban érzed magad?
– Kicsivel – válaszolt Ginny. – De nem eléggé ahhoz, hogy megbocsássak.
– Pedig elhiheted, hogy tényleg sajnálom – jelentette ki Piton.
– Ezzel nem tudsz meghatni – válaszolt Ginny.
– Kár – jelentette ki Piton. – De egy próbát megért. Mindenesetre, mielőtt lelépek, mutatnék még valamit.
Ezzel közelebb hajolt Ginnyhez. A lány, mivel az ajtónál állt, nem tudott hová hátrálni. Piton egészen közel lépett hozzá, és gyengéden megcsókolta. Ginny nem ellenkezett.
Mikor végre szétváltak az ajkaik, Piton megszólalt.
– Biztos, hogy enélkül akarsz élni?
– Hát, nem is tudom – válaszolt Ginny. – Azt hiszem, mielőtt eldöntöm, kipróbálnám még egyszer.
Ezzel ajkaik ismét egyesültek, mintha sosem akarnának elválni egymástól.
– Leszállhatna végre a barátnőmről – szólt Harry egy idő után.
– A maga barátnője? – válaszolt Piton. – Szerintem nem… Legalábbis az előbb még nem az volt.
– Na de akkor is, maga tanár, ő pedig diák! Hát milyen dolog ez?
Piton figyelmen kívül hagyta Harry megjegyzését, de azért megszólalt.
– Észrevetted már, mennyire hasonlít Miss Weasley Lilyre? Legalábbis ebből a nézőpontból…
– Valóban, mindkettejük haja vörös – jegyezte meg Harry. – De van egy nagy különbség, mégpedig, hogy két külön személy!
– Gratulálok, Perselus, sikerrel jártál – szólalt meg az angyal zengő hangja. – Mehetünk a mennyországba?
– Miért, még nem vagyok ott? – kérdezte Piton. – Elvégre itt van mellettem Lily meg minden…
– Jaj, tűnjön már el végre – szólt ingerülten Harry.

Harry érezte, hogy visszatér a teste feletti irányítás az ő kezébe. Még szorosabban magához ölelte a lányt, és még percekig így álltak összefonódva. Mikor végre elváltak egymástól, Harry megszólalt, és végre nem csak a fejében jelentek meg a hangok.
– Ginny, szeretlek.
– Én is szeretlek téged, Harry – szólt a lány.
– Akkor, megbocsátottál?
– Igen.
Harry az ajtó felé indult.
– Mi van, elmész? – kérdezte csalódottan Ginny.
– Megkérdezem McGalagonyt, maradhatok-e – válaszolt Harry. – Azt hiszem, itt akarok lenni hetedévben. Veled.




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)