Harry Potter és a Negyedik Torony írta: Parselmouth Lion

[Kritikák - 20]

+++ betűméret ---
<< >>


Ez után átvette Ginnytől a gőzölgő fiolát, beleszórta Eakle hajszálait, és megfigyelte, ahogy a főzet karmazsinpirosra változik. Az illata kellemes volt, mint a cukorszirupé. Harry egy húzásra lehajtotta az egész adagot, és várt.
Szinte azonnal érezte a hatását, a gyomra görcsbe rándult egy pillanatra, de a fájdalom szinte rögtön elmúlt, s csak az emléke maradt meg. Az ujjai bizyeregni kezdtek, a bőre hullámzott, és érezte, hogy a csontjai zsugorodni kezdenek. Arcából gyorsan növő növényként burjánzott elő a szakállerdő, haja pedig a hátát verdeste. Ezzel egyidejűleg a szemüvege behomályosodott – immár jobban látott nélküle, mint vele.
- Hogy nézek ki? – brummogta Harry Eakle hangján.
Ginny még mindig átlátszó volt, de Harry a hangján hallotta, hogy vigyorog.
- Hát nem is tudom… – felelte tűnődve. – Bejönnek az idősebb palik, de az a szakáll…
- Ha-ha – kommentálta Harry, majd felvette az ágyra kikészített talárt, és visszament az irodába, hogy alaposabban szemügyre vegye magát.
Utolsó iskolaéve során nem járt ebben a szobában, s csak most látta meg, hogy az oly sokat változott berendezés hogyan alakult Eakle beköltözésével. A falakon temérdek régi fénykép lógott, akárcsak Lockhart idejében, de nem Eakle-t ábrázolták, hanem sok-sok ismeretlen varázslót és boszorkányt. Harry több csoportképet is felfedezett közöttük, s látott néhány ismerős arcot: a Dumbledore-testvéreket, Hagridot, Diggoryékat, s az egyiken még Bathilda Bircsókot is felfedezte.
A következő pillanatban vibráló zümmögés hangzott fel, s egy kékes villanással megérkezett a durmstrangos zsupszkulcs – egy nagy hajkefe –, valamint ezzel egyidőben egy hangos kopogás a szoba ajtaján. Harry és Ginny megdermedtek, de csak egy pillanatra. A lány visszaoldalazott a függöny mögé, Harry pedig résnyire nyitotta az ajtót, és kikukucskált rajta.
Bimba professzor volt az.
- John, reméltem, hogy még elkapom indulás előtt! – szólt a boszorkány, és virágföldes ujjaival feléje nyújtott egy lepecsételt borítékot. – Az előbb jött ez a levél bagolypostával a minisztériumból.
- Ööö… Köszönöm… Pomona – motyogta Harry, és átvette a levelet.
- Nincs mit – mosolygott a professzor. – Jó szórakozást a Tusához! Aztán meséljen majd holnap!
- Úgy lesz – ígérte Harry, majd elköszönt a gyógynövénytan tanárától, és visszacsukta az ajtót.
Kibontotta a borítékot, és kihajtogatta a benne lévő apró fecnit. A levélen csak ennyi állt: „Megtaláltam a vöröst. Találkoznunk kellene.” És az aláírás, mindössze egyetlen betű: P.
- Mi az, Harry? – suttogta Ginny, előbújva a függöny mögül.
- Nem tom’. Valami üzenet Eakle-nek. Majd reggel leteszem az asztalára, de addig itt lesz nálam. Nehogy visszajöjjön Bimba… - azzal belső zsebébe csúsztatta a kis levelet, és rápillantott az órájára. – Egy perc és indulnom kell.
- Hát akkor nincs más hátra – szólt Ginny, majd odament Harryhez, lehajolt hozzá, hogy egymagasságba kerüljenek, és hosszú búcsúcsókot adott neki. Ujjai Harry vörös szakállába markoltak, amit ő annyira bizarrnak talált, hogy majdnem elnevette magát.
Nagy sóhajjal engedte csak el, s amint ujjai elváltak Ginnyéitől, valami megmagyarázhatatlan, rossz érzés éledt fel benne. Egy őrült pillanatig azt kívánta, a lány bár vele tartana, hogy ott legyen vele, hogy ne kelljen többé elszakadniuk egymástól. De józanabbik énje emlékeztette rá, hogy alig pár óra múlva újra láthatják egymást.
- Indulnod kell – emlékeztette halkan Ginny, és rákacsintott. – Sok sikert! Hozd haza a köpenyt meg azt a fiút is.
- Igyekezni fogok – ígérte Harry, és megfogta a zsupszkulcsot.
A hajkefe vibrálni kezdett, és felvillant, Ginny pedig eltűnt Harry szemei elől, ahogy a varázserejű utazóeszköz berántotta a kavargó örvénybe, s megkezdődött a percekig tartó utazás a Durmstrangba…
Megint elesett, ahogy megérkezett, és fájós lábát masszírozva ült fel a földön. Sok ember vette körül, akik mind most érkeztek meg az erdei tisztáson árválkodó lámpapóznához. Az érkező vendégek közt megpillantotta a Percy és Penelope képében érkező Ront és Hermionét, akik szintén észrevették őt; Hermione Ron fülébe súgott valamit, mire a fiú úgy tett, mintha fogalma sem lenne, ki az a vörös szakállú alak.
Két ember állt meg Harry előtt. Ő felpillantott rájuk, és felismerte Maude Moloh óriás termetét, és mellette a pongyolás Ula Ulatovot.
- Mr John Eakle, szerettel köszöntjük újra a Durmstrang Akadémiában!
A szívélyes üdvözlés nem Ulatovtól jött, hanem az igazgatótól, aki megszokott goromba, fennhéjázó arcát félretéve, barátságos mosollyal fogadta a vendéget. Az igazgatóhelyettes-asszony azonban mintha átvette volna a szerepét: olyan ridegen nézett Harryre, és olyan futólag rázott kezet vele, mintha tartana tőle.
Harrynek pedig egy valami járt az eszében, mialatt a buzgó idegenvezetőt játszó Moloh mellett elindult az erdei ösvényen: vajon miféle ember bőrébe bújt bele ezúttal?

------------------------------
Következő fejezet: Ciaran Diggory



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)