Háborúban, szerelemben mindent szabad írta: Morgan

[Kritikák - 12]

+++ betűméret ---
<< >>


- Megkötöztem.
Perselus nem nézett rám, tovább ténykedett az üst mellett.
- Nem tudja megérinteni a Jegyet? - kérdezte.
- Nem.
- Nagyszerű.

Dehogy nagyszerű, gondoltam. Semmi sem az. Egy nagy katyvasz az egész, egy rakás moslék, ami Voldemort konyhájáról származik, folyik be a tiszta otthonainkba és fertőz meg mindent, ami jó.

- Adj a fátyolkából, kérlek, öt grammot - szólt Perselus erős, tiszta hangon. Nyoma sem volt az idegességnek. Úgy látszik, munka közben tényleg semmi más nem érdekli. Hideg és könyörtelen. Ha nem ismerném… Ismerem egyáltalán? Oké, ismerem a testét, meg néha tudom, mit fog válaszolni a kérdéseimre, de… Erre a kérdésre még mindig nem tudtam a választ. Jobban belegondolva, egyáltalán nem én irányítom az életem. Egy rakás véletlenen múlott minden fordulópont. Úgy, mint Perselus. Előbb bágyatag módon beúszott az életembe, alattomosan, lassan. Ha nincs Malfoy… és az az ostoba főzet. Perselus elmesélt neki mindent egyik éjszaka és jót nevettek rajta. Szóval jött, aztán ment, és most megint itt van… szökőárként.

- A fátyolka, Hermione…


Pislogva kaptam észbe. Észre se vettem, hogy teljesen elkalandozott a figyelmem. Imádtam figyelni ezt a férfit, mikor dolgozik. Olyan, mint egy színházi előadás. Vagy mint egy tökéletesen megkomponált szimfónia. És most épp Dumbledore megmentésén fáradozik…

Kezébe adtam a kimért adagot, majd, jobb dolgom nem lévén, az ajtófélfának támaszkodva figyeltem tovább. Hülyeség, tudom, de abban a pillanatban egészen… öhm… más dolgok jutottak eszembe…

***

Pár óra múlva csörömpölésre rezzentünk össze. Perselus összehúzott szemmel tette le az asztalra kanalát. Jobbjával megmarkolta a pálcáját, és rám nézett. Hangtalanul böktem fejemmel a plafon felé, mire bólintott.
Hosszú léptekkel kaptatott fel a lépcsőn, én pedig pálcával a kezemben követtem.

A pince ajtajában megtorpant, így közvetlen mögé kerülhettem. Vállaira raktam az állam, és láttam, hogy egy résen keresztül les ki a konyhába.
- Halálfalók? - suttogtam.
- Lucius és Rod - bólintott. - Gyere hátrébb.
Lejjebb léptünk pár lépcsőfokot, Perselus pedig az ajtóra szegezte pálcáját.
- Obstructo! - kiáltotta, mire az kiszakadt a keretéből.
A konyhában szinte nyomban fájdalmas kiáltás hangzott, mi pedig kirontottunk a pincefolyosóról.
Rodolphus Lestrange vérző fejéhez kapott, fél kezével pedig felesége derekát húzta el a romok felől. Malfoy előreszegezett pálcával állt a konyha közepén, hosszú szőke haja a mágia erejétől arca körül lengedezett. Eszmélni se volt ideje, Piton már támadt is - piros fénycsóvák repkedtek, edények zuhantak óriási robajjal a kőpadlóra. Malfoy kitért az ártás elől, s egyetlen köpenysuhintással ellenfele háta mögött termett. Perselus az utolsó pillanatban fordult meg, és még épp maga elé tudott húzni egy védőfalat, ami elnyelte az érkező zöld fényt.
- Capitulatus! - kiabálta Piton, és Malfoy kezéből kirepült a pálca. Perselus győzedelmesen eresztette le sajátját, de ez elhamarkodott cselekedetnek bizonyult:
Lucius röptében a pálcája után kapott, s nyomban egy piros átkot küldött a volt bájitaltanár felé. Perselus zsákként dőlt a fal tövébe, Malfoy pedig felkiáltott:

- Tűnés!

Azzal a két Lestrange és Lucius köddé váltak.

Perselushoz szaladtam és leguggoltam mellé.

- Stimula - suttogtam, mire a szemei felpattantak.

- Az a szemét dög - morogta.

- Ezek szerint jobban vagy - konstatáltam, miközben feltápászkodott.

Ökölbe szorult kézzel és dühös tekintettel bámult a helyre, ahol Malfoy eltűnt.

- Az a szemét dög - ismételte.

***

Indulásra készen álltam a kertben, Perselusra várva. Este kellett indulnunk, mert nem merte megkockáztatni, hogy valaki rögvest kilője, amint megjelenünk a Szent Mungó közelében. Köpenye zsebébe rejtette a fiolát, amiben a bájital volt - húsz órán keresztül főzte szegénykém, gyöngyöző homlokkal, fáradtan. Egy percre sem mozdult mellőle, s mikor végre elkészült, nem ment el pihenni, vagy legalább inni egy kávét. Nem, azon nyomban nyúlt a kabátjáért, nem tétovázott egy percre sem. Csak annyit kérdezett, nem kéne-e lefürödnie, de választ nem is várva kijelentette még abban a percben, hogy nincs rá idő.

- Társas hoppanálás - motyogta halkan, mikor mellém ért.

- Hogy mondod? -néztem rá, mire az égre emelte tekintetét.

- Feltételezem, hogy még soha nem hoppanáltál külföldre.

- Valóban nem - hagytam rá. Kicsit idegesített, mikor a tanárt játszotta. Ő most a szeretőm, nem a bájitaltanárom. Ezt alkalomadtán szívesen a fejére olvastam volna, de abban a percben nem volt hozzá szívem. Hadd morogjon, ha akar.

Belenéztem a szemébe, mire sóhajtott, és magához vont. Nagyon szorosan karolta a derekamat, és arca az enyémhez ért.

- Nehogy amputoportálj nekem - morogta mű-mérgesen, én pedig egy szomorkás csókkal fojtottam bele mindent. Vén szamár, gondoltam magamban szeretetteljesen, mire elkapott az örvénylő forgatag, és eltűnt a franciaországi birtok, vele együtt a ház, és mi a semmiben repültünk Dumbledore felé.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)