Válasz írta: Morgan

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---


Veszett szél fújt, a fenyők pedig vészesen inogtak jobbra, s balra. Az ember nehezen hihette volna, de nyár volt, kora júliusi délután. A tó vize haragosan fodrozódott, fekete sávban gyülekeztek a felhők a horizonton.
Hermione az évszaknak megfelelően öltözött. Talárját a szobájában hagyta, így csak ujjatlan felsője védte a szél ostromától. Rövidnadrágjából kikandikáló, csupasz lábai lúdbőröztek a szokatlanul hideg időben. Karjait szorosan összehúzta maga előtt, s tincsei az arca körül oly’ vadul csapongtak, mintha csak szörnyű átkokat szórnának erre a pokoli világra. Behunyt szemével úgy festett, mintha maga a háború istennője szállt volna le a földre, hogy egyetlen csapással a földbe tiporjon mindenkit, aki csak útjába kerül.
A szél felé fordította az arcát, s hagyta, hogy messze repítse gondolatait. Messze, el innen, túl mindenen, túl a fájdalmon, túl az ismert világon, el, egy másik dimenzióba, ahol megértik és elfogadják.
Egy idő után simogatásnak, becézésnek érezte az erős fuvallatokat, s szelíd mosoly ült ki a szája szélére. Csak színeket látott, kis formákat, árnyakat és fényt. A bántó gondolatok eltűntek. A semmin gondolkodott. Kis nevetés tört ki belőle, mikor eszébe jutott, mit is csinál. Ezekről a semmittevő pillanatokról mindig Ginny jutott eszébe, aki nem tud a semmin gondolkodni.
Ginny… Mérgesen horkantott.
Nem ért semmit. Azt hiszi, hogy érti, holott nem. És ez őt, Hermionét, annyira zavarja.
Tisztában van vele, mit gondol a barátnője. Nem képes megérteni, miért szereti Perselust. Válaszokat vár, magyarázatot, de hogyan tudná bárkinek is elmagyarázni?
Ne szeresse őt? Ez olyan, mintha a szélnek mondaná, hogy ne fújjon…

- Hagyd abba! – kiabálta. Egy madár ijedten röppent el a közeli bokorról.

A szél tovább fújt.

- Nem hallod?! – üvöltötte Hermione. – Hagyd abba! Hiszen te nem szereted ezt csinálni! Hagyd abba!

De a szél nem hallgatott rá. A lány térdre zuhant.

Ginny olyan furcsa mostanában. Hermione tudta, hogy nem akarja bántani, de mégis… néha olyan dolgokat tud mondani, amik nagyon rosszul esnek neki. Úgy csinál, mintha ez az egész egy vicc lenne.

Hermione leült, és magához húzta véresre horzsolt térdeit.

A múltkor azt találta mondani, hogy ha Hermione fiú lenne, talán McGalagonyba szeretett volna bele… A lány keze megremegett. Tényleg azt hiszi, ennyi az egész?

Persze tudja azt is, hogy Ginny egy elég erős tévképzetben él, és gyakran ennek tudta be a fájó kijelentéseit. Barátnőjének az a fixa ideája, hogy nem tud szeretni. Hermione hiába mondta neki akárhányszor szóba került ez a hülyeség, nem tudta megingatni őt ebben a hitében. Ez volt a vesszőparipája, amiről senki sem tudta meggyőzni, hogy nem lehet igaz… Elvégre ott volt az az ügy… Amin nem képes túltenni magát, pedig már régen itt lenne az ideje…

Aztán ott volt az a hülye hullócsillag.

Hermione könnyei kicsordultak. Nagyon is tisztában volt vele, mit kívánt Ginny. Végig tudta, az elejétől kezdve.

Megalázva érezte magát. Szörnyen fájt neki, hogy a barátnője ilyet kívánt. Még hogy Perselus szeressen bele… Ez úgy jött ki, mintha őt magáért nem lehetne szeretni.

Annyi fájdalom és düh gyűlt össze benne ez alatt a három év alatt, amit, attól félt, már sehogy sem fog tudni elviselni. Ginny nem érti őt – mert hiába is mondja, Hermione tisztában volt vele, hogy képtelen megérteni. Hiszen Perselus folyton bántja! Nem direkt, az igaz, de akkor is bántja!

Hermione talált egy remek hasonlatot a saját helyzetére, ami csak még több keserűséget halmozott fel benne: egy kutyához hasonlította magát, aki az után is odamegy a gazdájához, hogy az belerúgott kettőt. Mert ez az igazság, amit Ginny többször is az orra alá dörgölt: mindent képes megbocsátani Perselusnak.

Érezte, ahogy a víz hatalmas cseppekben kopog a fején, hogy aztán a hátán lefolyva fázós borzongásba kergesse. Lemosta a gondokat – tíz perce, talán egy órára…

Aztán gondolkodott. A semmin.

Talán nemsokára nevetni fog. Talán.




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)