Tiéd a világ írta: baghyra

[Kritikák - 5]

+++ betűméret ---


Hideglelős, fáradt gondolatok szaladgálnak a széllel bélelt utcákon. A sarkok mentén szürke fuvallatok kanyarodnak be élesen, miközben fázósan húzzák össze magukon levélcsuhájukat, s erősen remélik, késik még a fagy. A tegnapi újság sárfoltos lapja száll felém a sövényen át. Borzongva figyelem kicsipkézett szélének hamukéken égő fodrait, de nem mozdulok érte. Minek? Hiszen az már a múlt része. Csendesen eltűnt, csak szennyes lenyomatát hagyta a kerítéseken. Hát továbblököm magam fel és le, fel és le, fel és le. Dzsekim ujján játékos kis szél kandikál be, ki gyermeke csak a zord zimankónak. Ám mivel semmi érdekeset nem talál, hát sietve tovaszáll, de előbb még nyakamra hűs csókot hint, s fülembe búcsúszót susog.

Megrázkódom. Hisz itt tegnap még tavasz volt! Tisztán emlékszem, amint itt ülök a hintában, mint most is teszem, s a kertben gyönyörködöm. Csendes derűvel figyelem a vérpettyes hóhért, amint a bimbózó rózsákon masírozik fel s alá, derék zsandárként lesve az arra tévedő tetvekre, hogy aztán könyörtelen mészárszékké változtassa a karcsú szárakat, temetővé a zöld leveleket. Elgyönyörködöm az aranyvessző vakító sárga tengerébe utolsó zizzenésig belebolondult dongón. Mohón lestem, ahogy virágról-virágra hordozza minden kecset nélkülöző, ormótlan testét, nem is sejtvén, micsoda csodálatos, szent küldetést teljesít eközben.

Langyos szellő csacsog körülöttem, meg-meglebben, vidám táncot lejt. Szemügyre veszi piros ruhámat, mezítelen és poros lábaimat, majd beleborzol hajamba, s orromra ül. Vígan tollászkodik, onnan nézelődik, de a viháncolást most sem hagyja abba. Kissé bandzsítva figyelem ténykedését. Egyszer csak felsikkant, s az ég felé mutogat izgatottan. Feltekintek hát én is, hogy lássam, mi bolygathatta meg olyannyira pillekönnyű vidámságát.

Felettünk hófehér lidércek gyülekeznek. Nevetve, visongva kergetik a víztócsákat, pamacsokat gyúrnak gőzükből, s azzal labdáznak. Hamar megunják, s nincs maradásuk. Versenyt futnak a szárnyaló fecskékkel, a méltóságteljesen evező darvak alatt megkavarják a léget. Gúnykacajjal csapkodják meg a magasban elhúzó repülők oldalát, a kondenzcsíkokra csomót kötnek, a végét jól megrántják, és kötélhúzást játszanak a szabadulni vágyó masinákkal. Egyikük lepillant, s meglátja a csintalan szellővel bámészkodó kettősünket. Nagyot füttyent, mire a többiek mind köréje telepednek. Izgatottan tanácskoznak, majd elhussannak.

Értetlenül pillantok orrom hegyére, ám látom, kis pajtásom is tanácstalan. No, nem sokáig várat magára válaszával ez égi tünemény. Kacagó mulattatóink visszatérnek, immáron társaságot is maguk után cipelve. Gomolygó, haragos, ciánkék fellegek dúlnak-fúlnak kezeik között. Ők pedig, mintha jelre, egyszerre elengedik a bősz égi ménest, s azok rögvest egymásnak esnek. Szikráznak a patkók, döng a léptük, orrlikaik füstölnek az indulatoktól.

Ekkor veszem csak észre, hogy bizony az orrom hegye már rég üres. Meg is értem hirtelen jött távozási kedvét kis barátomnak, hisz az ilyen idő nem tréfadolog. Máris záporoz rám a hűvös égi vér, mely a paripák bősz hetvenkedése révén ismét kiserkent a mennybolt régi sebeiből. Szürke, kék, vörös, sárga, narancs és lila pettyek festik indiánná ábrázatomat, s egy pillanat alatt bőrig ázom.

Ám a vihar, amint kélt, olyan hamar elszáll. A paripák elvágtatnak, s a Nap ismét felragyog. A játékos lidércek szivárványt pöccintenek még a felhők fölé, aztán búcsút intenek, hogy csínytevésüket máshol folytassák. Én ott maradok káprázó szemekkel, vizesen, teljesen beleolvadva ezerszínű kertünkbe. Érzem az eső illatát, erősebben és határozottabban, mint valaha. Tavasz-szag. Látom a föld párállását, s hallom hálás sóhaját, mellyel a lidérceknek adózik. Figyelem a színeket, melyek épp úgy pompállanak bőrömön, s egykor piros ruhámon, mint a virágok illatos szirmain vagy a pillangók fénylő szárnyain. Bennem lüktet a katicabogár vére, a dongó tüdőmben döng, a szellő belőlem fakad. Én vagyok a tavasz!
Én vagyok a tavasz.





Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)