Rokonok írta: Morgan

[Kritikák - 17]

+++ betűméret ---


Vége van hát. A vizsgák eredményeit kihirdették. A poggyászt összepakolták. A fiatalabb roxfortosok már hazautaztak, hogy átadják a helyet végzős társaiknak egy utolsó boldog napra, amit a kastélyban tölthetnek.

Június közepe volt, s mint ilyenkor rendesen, az időjárás lassanként kánikulába csapott át, amit csak a hirtelen nyáresti záporok enyhítettek valamicskét.

Hermione egyik kedvenc elfoglaltságának hódolt: aggódott. Milyen lesz itt hagyni az iskolát, a békés tanulós éveket, kilépni az életbe? Vajon a továbbiakban is ilyen zűrös évek várnak rá?

Óriási tömeg zúdult be a birtok határán álló vadkanos kapun, s a végzősök az iskola ablakaiból lesték-várták, mikorra ér hozzájuk az emberáradat. Erre a napra a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola levedlette évszázados bűbájait és védővarázslatait - már ami a muglibiztonságot illeti. Hermione izgatott volt - szülei ezen a napon pillantják meg először ezt a mesés kastélyt, átélhetik a varázst, amit igazán sose tudtak megérteni.

Az immár érettnek nyilvánított öregdiákok a bejárati csarnok lépcsőin, s azok tövében álltak, várták családjaikat, hogy együtt tölthessék utolsó iskolás napjukat. A hatalmas tölgyfa ajtó sarkig kitárult, s Dumbledore professzor nyomában tömött embersorok léptek be az ódon falak közé.

Hermione megpillantotta saját hozzátartozóit - apja ragyogó arccal szorította magához anyját, mellettük nagyszülők, nagynénik, unokatestvérek szorongtak. Mindenki kíváncsi volt a bűbájos rokon ballagására.

A lány már mindent eltervezett: végigvezeti őket a festmények ezreivel díszített folyosókon, megmutat nekik a Griffendél-klubhelyiségétől kezdve a pincéken át egészen Hagrid kunyhójáig - mindent. Végig akarta járni az elmúlt hét év izgalmas, félelmetes, szorongásra készetető, boldog nevetésre ingerlő, s olykor hajmeresztő eseményeinek helyszíneit. A család pompás közönségként hallgatta végig élménybeszámolóit a Kövér Dámáról, a trófeateremről és a Tiltott Rengetegről éppúgy, mint a Szükség Szobájáról, a könyvtárról, s a manók által uralt konyháról.

Felejthetetlen napot töltöttek együtt, s Hermione tudta: soha nem tudja eléggé megköszönni imádott, bolond igazgatójának, hogy megszervezte ezt a nyílt napot.

Záróakkordként, s hogy a torta tetejére azért még felkerüljön az a bizonyos hab, a vacsorát a Nagyteremben költötték el, aminek mennyezete híven tükrözte a kinti égbolt lemenő napjának fényes ragyogását. A rokonok nem győztek ámuldozni.

Hermione egész délután sejtette, sőt, tudta, hogy valaki minden lépését figyelemmel kíséri, vele nevet a muglik gyermeki örömén, s emlékezik meg az elmúlt évek emlékezetes pillanatairól.

Miután a vacsora nyomai varázslatos módon eltűntek, s a székek és asztalok a fal mellé vándoroltak, a diákok felsorakoztak a bizonyítvány átvételéhez.

Hermione természetesen sikerrel vett minden akadályt, ami elég lett ahhoz, hogy egy fantasztikus állást ajánljanak neki a Minisztériumban. Nagy örömére és megkönnyebbülésére barátai is jó jegyeket kaptak. Ronnak ugyan alaposan össze kellett kaparnia magát, ami a mágiatörténetet illeti, de mint a legendás trió tagja, élvezhetett egyfajta derűs elfogultságot a tanároknál, ami lehetetlenné tette, hogy bármiből is megbukjon. Most ő is ott vigyorgott családja és Harry körében, utóbbi arcán boldog mosollyal vonta magához Ginnyt, s mindketten integettek a lánynak, miután átvették bizonyítványukat.

A formaságok levezetése után a családok különvonultak, gratuláló és elismerő frázisokat suttogtak csemetéjük fülébe, s ebbe a szeretetteljes légkörbe a Granger és a Malfoy család is egyaránt belefért. Igaz, utóbbiak rendesen meghúzták magukat Voldemort bukása után, s ki tudja miért, de még családfőjük is megúszta Azkabant.

Hermione családja félkörében állt, mikor egy jéghideg kéz érintette a vállát. Szelíd mosollyal az arcán fordult meg, és Perselus Piton szemébe nézett. A férfi végignézett a lány selymes zöld dísztalárján, és csipkelődve, mosolygó szemmel biccentett felé.

- Miss O'Hara… Ön elbűvölő, mint mindig.

Hermione nevetve pukedlizett.

- Mr. Butler, örülök, hogy körünkben üdvözölhetem.

Piton a mellkasához kapott, és hűen adta a sértődöttet.

- Butler? Kérem, ne hasonlítson engem ahhoz a kóklerhez. Én Mr. Wilkes vagyok!

- Ugyan - legyintett a lány. - Maga, mint Ashley Wilkes? Megnyugtatom, távol áll tőle, mindazonáltal meglep, hogy tájékozott a mugli irodalomban.

Perselus ravaszkásan összehúzta a szemét, és magában vigyorogva konstatálta Grangerék nyílt megdöbbenését.

- Sok mindent nem tud rólam, Ms. Granger. Éppen ezért hasonlíthatott Rhett Butlerhez.

- Ha néha jobban figyelne rám, tudhatná, hogy bóknak szántam. Egyébként meg pont olyan, mint ő - mutatott rá a lány. - Csal és hazudik.

- Én? - adta az értetlent a férfi. - Na hadd halljam, mikor csaltam én?

Hermione úgy tett, mintha töprengene, majd gonosz mosollyal kivágta:

- Tavaly, mikor a Griffendél játszott a Hollóhát ellen, és maga vezette a játékot, szabaddobást ítélt meg a Hollóhátnak, miután az egyik terelőjük nekiment Ronnak, és majdnem lelökte a seprűről. Nyilvánvaló, hogy ezzel a saját háza nyerési esélyeit akarta javítani, mert tudta, hogy ha mi veszítünk, a Mardekár a Hollóháttal fog megmérkőzni. Ez is csak azt bizonyítja, hogy mi jobbak vagyunk… De nem ez a fontos - maga akkor csalt.

- Tehetek én róla, hogy Potter benézte a cikeszt? Ha elkapja, simán nyerhettek volna - vonta meg a vállát. - Na jó… és mikor hazudtam?

A lány mélyen elpirult.

- A házi dolgozat - suttogta.

- Parancsol?

- A házi dolgozat - emelte meg hangját a lány, mire Piton diadalittasan elvigyorodott. - Na, látja, vigyorog, ez is bizonyítja, hogy akkor hazudott!

- Nem tudom, miről beszél - tárta szét karjait Perselus.

- Amikor házi dolgozat helyett véletlenül a naplómat adtam be félévkor - motyogta Hermione szemlesütve.

- Jaa, hogy az? - Piton vigyora kiszélesedett. A közelben állók kezdtek kételkedni épelméjűségében, hiszen nem látták még huzamosabb ideig mosolyogni.

- Azt mondta, még nem olvasta el.

- Mert nem olvastam.

- Most is hazudik!

- Nem hazudok. Akkor még nem olvastam el - csak aznap este, a másolatot, amit készítettem róla. Igazán szellemesek voltak a zárójeles mondatok.

Hermione gyilkos pillantást vetett volt tanárára.

- Szóval belátja: csal és hazudik.

- Na jó - sóhajtott Perselus. - Belátom. De maga meg nem tartja meg az ígéreteit.

- Mit ígértem? - kérdezte dacosan Hermione.

- Egy táncot az utolsó napra. Ha a naptáram nem téved, ez az a nap.

- Hall maga itt valahol zenét? - kérdezte a lány fintorogva. - Nem tudom, maga hogy van vele, de én csak zenére tudok táncolni.

Piton hátrafordult, s intett egyet valakinek, mire lágy dallamok csendültek fel.

- Még hogy Ashley Wilkes - morogta oda a lány családjának. - Kiköpött Rhett Butler… - tette hozzá, mikor a férfi kivezette a terem közepére, ahol még volt egy kis hely táncolni.

- Ki volt ez? - kérdezte az egyik megdöbbent unokatestvér.

- Azt hiszem, a bájitaltan tanára - nyögte a sokkolt Mrs. Granger, s akármennyire igyekezett, képtelen volt összeegyeztetni az iménti jelenetet a Pitonról hallottakkal.

Eközben Hermione Pitonhoz simult, aki a füléhez hajolt, és belesuttogta:

- Nem lett volna egyszerűbb simán közölni velük?

- De - mosolygott hamisan Hermione, miközben a rokonai felé nézett. - Viszont muszáj volt látnom anyám arcát.

Vége




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)