Egy különös szerelem kezdete avagy Ronald Weasley naplója írta: orsi16

[Kritikák - 10]

+++ betűméret ---


1. A titkos csodáló

Életemben először fogok naplót írni. Igazából, nem is tudom, miért kezdem. Vagyis igen, egy lány miatt, de kezdjük az elején, hogy megértsétek miről is van szó.

Világ életemben, mióta ismernek, a híres roxforti trió részét képezem. Azt, aki a háttérben meghúzódik, s szinte semmi figyelemben nem részesül. Mindig is arra vágytam, hogy valaki felfigyeljen rám és én legyek számára a nagy Ő, akit azért szeret, ami, és ne csak a barátai miatt kedveljék.

Egyrészről ott van a sanyarú sorsú hős. Az, akit mindenki kedvel, jóképű, bátor, csendes, néha kicsit rosszkedvű és savanyú, de általában elszánt, segítőkész, s udvarias. A legtöbb hímnemű, legyen, az tíz éves vagy ötven, ő akar lenni, hiszen nemes és híres. A nők esetén pedig mindenki magának akarja.

Másrészt ott van a hősnő. Vidám, magabiztos, néha túlságosan is, ügyes, és mindenre tudja a választ. Mindenki tiszteli őt, tudása és szépsége miatt. Az anyukák mindig azt mondják a kislányoknak, hogy ha rendesen tanulnak, olyanok lesznek, mint ő. Ezen persze felbuzdulva a legtöbb apróság beleveti magát a könyvek forgatagába. Mert, hisz ki ne akarna, okos, szép, na meg persze híres lenni, az oldalán két olyan jóképű baráttal, mint Harry és én.

Más oldalról, itt vagyok én. Senki nem akar Ronald Weasley helyében lenni. Nem vagyok igazán okos, és előre látó sem. Ha jobban belegondolok soha nem mérlegelem, hogy mit mondok vagy teszek, mielőtt cselekszem. A legjobb barátnőm szerint, egy teáskanál érzelmi szintjén állok. Na de mindegy, ahogy már említettem a legjobb az lesz, ha az elején kezdjük. Éppen a Nagyteremben ültünk, mikor egy roxforti bagoly szállt le az asztalra, majd egy rózsaszín borítékú levelet ejtett le elém. Emlékszem, arra gondoltam, hogy: „Jaj ne, egy újabb levél tőle.”
Félve nyitottam ki, s megalázottan vettem tudomásul, hogy egy újabb, hogy is mondják a muglik? Áh igen! Egy nyálas és érzelmekkel teli, csöpögős levél „büszke” tulajdonosa vagyok.

A postámban ennyi állt:


Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel -
Mért ne veled én?

A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorit, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?*


Szeretettel: a titkos csodálód

Felnyögtem, amint elolvastam a sorokat, mire persze Harry megértette, mi a helyzet. Eddig mind a nyolcvanhét levelet olvasta. Igen, még nem említettem volna? Nyolcvanhét levelet kaptam, mind rózsaszín volt, apró, megbűvölt szívecskékkel ellátva.
Majd megint hangosan nyögtem fel, ami elindította legjobb barátomból a nevetés orkánját.

- Pofa be, Harry! - kiáltottam fel, dühösen.

Erre a Nagyteremben már tényleg mindenki figyelmét én kötöttem le, és ez csak növelte Harry jókedvét.

- Hallgass már - próbálkoztam újra, de úgy látszik, a mindig szomorú hőst most még az sem lombozná le, ha Voldemort feltámadna.

- Oh Harry, maradj csendben! Szerintem ez igazán romantikus. Mond csak szívem, te mikor is küldtél nekem ilyet? Oh hát persze, még a Valentin napot is elfelejtetted - mondta sértetten Hermione, és egy lesújtó pillantással jutalmazta barátját. Erre Harry arcáról lefagyott a vigyor, s érdekesebbnek találta a tányérján lévő szalonnás tojást. Na, mégsem kellett ide Voldemort.

- Vajon ki küldhette? - terelte a témát Hermione.

„Tényleg vajon, ki küldhette?” - tettem fel a magamnak szánt kérdést, s körbe néztem a Nagyteremben. Nem hiszem, hogy griffendéles lenne, és abban is teljesen biztos vagyok, hogy nem is mardekáros. Így akkor marad a Hollóhát és a Hugrabug. De vajon onnan ki küldene nekem szerelmes levelet? Valaki komolyan gondolhatja, hiszen ez már a nyolcvannyolcadik levél, hacsak nem… Ekkor bevillant egy gondolat.

- Malfoy, biztos, hogy ő küldte - jelentettem ki, és dühösen kutatni kezdtem szememmel, a zöld-ezüst ház asztalát.

Harry arca falfehér lett. - Malfoy? Azt hiszed ő a titkos imádód? De én úgy tudtam, már eljegyezte, Pansy Parkinsont – csodálkozott a kis túlélő, de a szája mosolyra húzodott
Erre mindenki hangosan kuncogott körülöttünk.

- Nem Harry, nem arra gondoltam, hogy Malfoynak én lennék az esete, hanem arra, hogy biztos szórakozik velem, és azért küldte, hogy zavarban legyek. De kösz a feltevésedet, most az egész Griffendél hallotta - magyaráztam, de a vihogás csak nem akart szűnni körülöttünk.

- Héj Ron, lehetek a tanúd? - kiabálták be páran. Én pedig azt hittem, elsüllyedek szégyenemben.

- Ugyan már haver, valaki szerelmes beléd! Meg akar csókolni, össze akar házasodni veled, majd gyerekeket akar tőled…

- Pofa be, Harry! - ezekre a mondatokra még jobban elkezdtem pirulni, talán már egy céklával is vetekedhetnék.

- Valaki szeeeeeeeeeeerelmes Ronba - kiáltott fel Seamus, mire engem már az elfojtott düh annyira felemésztett, hogy csak felálltam és kisétáltam a Nagyteremből, de még küldtem egy szúrós pillantást Harry felé.



**********************



Annyira bosszantott ez a levelesdi, hogy úgy éreztem a méreg belülről folyt meg. Ezért az udvar felé vettem az irányt, egy kicsit kisszellőztetni a fejem. Már egy órája a tó körül sétáltam, mikor hangokat hallottam a Tiltott Rengeteg felől, majd egy lány lépett ki rajta. A ruhái, ékszerei is meglehetősen szokatlanok voltak: répa fülbevaló, s vajsör dugó nyaklánc. Külsőre hosszú, szőke hajú, kissé dülledt, kék szeme volt. Amint meglátott, felém vette az irányt.

- Szervusz, Ronald - köszönt, miközben lábán dülöngélt előre-hátra, s tekintetét felhős köd borította.

- Ah, szervusz öhm… Looni - kíséreltem meg a köszönést és reméltem, hogy eltalálom a nevét.

- Luna. A nevem Luna, de mindegy, hogy hívsz - felelte, s arca még mindig ábrándozó volt, mintha nem is ebben a világban járna.

- Öh, persze, bocs Luna. Na, és mit csináltál a Tiltott Rengetegben? - kérdeztem, bár igazán nem érdekelt.

- Csak Narglikat vagy, Morzsás Szarvú Szapirtyót kerestem. Tudod nagyon félénkek, de mindent elcsennek - magyarázta teljes áhítattal.

- Aha, hát az biztos jó lehetett - jelentettem ki, bár belül arra gondoltam, hogy ez a csaj teljesen zakkant.

- Mit csinálsz egyedül a parkban, Ronald? - kérdezte, s közben az udvart fixírozta, hátha meglátja a barátaimat.

- Én, uh… hát én… - nem jött ki a számon egy értelmes mondat, magyarázat, de még egy értelmes szó sem. Nem volt kedvem a titkos csodálómról beszélni, így is elég kínos.

- Nos, mindegy nem akarlak tovább zavarni. Még megnézném a konyhában a kék lapulószöcskéket - magyarázta, majd hátra vetette szőke haját és ugrándozva indult be a kastélyba.


*A vers szerzője Percy Bysshe Shelley, a fordítója, pedig Szabó Lőrinc




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)