Lilyért írta: Milasnape

[Kritikák - 18]

+++ betűméret ---


Bámulta a nevet, annak a személynek a nevét, aki valaha is igazán számított neki. Az egyetlen ember nevét, akit őszintén szeretett.

Szeret.

Jelen időben.

Nem hittél nekem , gondolta, miközben próbálta figyelmen kívül hagyni azt a szúró érzést, ami lassan az elmezavar szélére taszította. Tudnod kellett volna.

Vett egy mély lélegzetet, és becsukta a szemét.

Azok után az évek után tudnod kellett volna, hogy az, amit mondtam neked, nemcsak egy egyszerű szó volt, amit nem gondoltam komolyan.


--


Perselus Piton elengedte az elsárgult falevelet, és nézte, ahogy az a széltől ide-oda ringatózva lehullott a földre. Felszedett még egyet a földről, és megismételte. Majd még egyszer és még egyszer.

Hirtelen több levél lebegett fel. Jobbra fordult, legjobb barátjához, aki már ugyanazt csinálta, amit ő. Nézni kezdte, ahogy Lily Evans leveleket gyűjt, és a levegőbe dobja őket.

- Gyönyörű, nem igaz? - mondta Lily, miközben szemével az eget kémlelte. - Mármint a természet. Az, hogy egyik pillanatban rombolónak, erőszakosnak tűnik, míg a másikban derűs és békés.

A fiú is felnézett az égre, és teljesen lenyűgözte az a varázslatos látvány, ami elé tárult, de ez a varázslat teljesen eltért attól, amit eddig az iskolában töltött négy éve alatt megismert.

- Perselus? - A lány hangjára visszazökkent a gondolataiból, és felé fordult, miközben olyan érzelem lángolt a szemében, amit még azelőtt senkinek sem mutatott. - Figyelsz te rám?

- Bocsánat - kuncogta.

Lily közelebb szaladt a legjobb barátjához, és gondosan vizsgálni kezdte.

- Tudod mi a baj veled, Pers? Mindig olyan komoly vagy.

Ez a kijelentés felkeltette Perselus kíváncsiságát.

- Valóban?

- Igen - válaszolta Lily mosolyogva. - Mindig ugyanolyan az arckifejezésed. A megjelenésed szinte teljesen ugyanolyan mikor boldog vagy, mint amikor mérges. - Újra elkezdett babrálni a levelekkel, amik körülötte voltak. - Nem emlékszem, hogy valaha is láttalak volna szívből nevetni. Egyszer sem.

- Nem is szoktam túl sokat - válaszolta Perselus őszintén.

- Észrevettem - mosolyodott el halványan a lány, hogy elrejtse csalódottságát. - Sírni sem láttalak még.

- Az határozottan nem szokásom - válaszolt somolyogva.

Lily kiegyenesedett és felemelte a fejét.

- Eldöntöttem - mondta. - Egy nap, még, ha az lesz az utolsó dolog is, amit csinálok, elérem, hogy szívből nevess. Az eltökéltségem miatt tudom, hogy sikerrel fogok járni, még ha ez egy megvalósíthatatlan cél is. Majd meglátod!

A fiú megpróbált - sikertelenül - elrejteni egy önelégült mosolyt.

- Hiszem, ha látom.

- Elérem azt is, hogy egyszer sírj, bár az egy másik történet - jegyezte meg Lily. Egy ideig gondolataiba mélyedt, míg Perselus újra elkezdett leveleket szórni a szellőbe.

- Perselus? - kérdezte kis idő után.

- Hm? - amikor a lányra pillantott komolyabbnak látta, mint eddig bármikor.

- Ha meghaltam - mondta olyan csendesen, hogy a fiúnak oda kellett hozzá hajolnia, hogy hallja a szavait. - Ha meghalnék... Sírnál?

- Mi?

A lány felült, és odafordult a fiúhoz, hogy teljesen a szemébe nézhessen. - Megtennéd?

Perselus kicsit kétségbeesett. - Lily - mondta komolyan. - Lily, nem tervezed, hogy... Hogy megölöd magad... Vagy bármi, ugye?

- Tessék? Dehogy! - pattant fel hirtelen, mire a fiú megkönnyebbülten sóhajtott. - Nem, semmi ilyesmit, természetesen. Csak tudni akartam, ennyi - mondta, miközben elsimított egy skarlátvörös tincset a füle mögé. - Szóval, megtennéd?

A fiú mélyen belenézett a zöld szemekbe, mintha azt próbálná kiolvasni belőlük, hogy miért kérdez ilyet, de az egyetlen dolog, amit ez eredményezett, hogy érezte, ahogy a szíve egyre hevesebben ver. - Igen - válaszolta.

- Rendben - felelte Lily, de most nem leplezte csalódottságát.

- Nem hiszel nekem - Perselus részéről ez inkább megjegyzés volt, mint kérdés.

- Nem tudom. Nehéz elhinni, csak találgatok - vont vállat. - Bár, szerintem igazán szép lenne tőled.

A fiú megvakarta fejét.

- Ez honnan jött?

Lily és Perselus tekintete összefonódott, és nézték egymás szemét, hogy kitalálják, mit érez a másik. Egy mosoly tűnt fel a lány arcán, és felnézett az égre, a levelekre, amik éppen akkor ereszkedtek le, a földre.

- Jó érzés lenne tudni, hogy valamit - először - nekem tettél meg.


--


Perselus Piton nem átkozta magát, nem harcolt, hogy visszatartsa a könnyeit, abban, hogy kövér cseppekben csússzanak le az arcán. Tudnod kellett volna, erősködött gondolatban. Rövid idő múltán a fájdalom szétterjed az egész testében. A következő dolog, amit felfogott, hogy megragadja a levelet - Lily aláírásával és szeretetével - és megállíthatatlanul zokog. Először, mióta az eszét tudja.

Egy ideig úgy maradt, amíg visszaszerezte a lélekjelenlétét. Szétszakított egy fényképet, hogy megtartsa szerelme képét, majd betette a levéllel együtt a talárja zsebébe. Felállt, és vett egy mély lélegzetet.

Megérintette az arcát, hogy érezze az utolsó legördülő könnycseppet. Megtette.

Életében először megtette, és ezt is Őérte.

Lilyért.

Az egyetlen személyért, akit őszintén szeretett.

SZERET.

Jelen időben!








Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)