Már nem fordulhatunk vissza... írta: Milasnape

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---


A kései időpont ellenére a nagy, fenséges teremben rengetegen nyüzsögtek, nők és férfiak egyaránt. Mindenkin fekete ruha, és egy maszk volt, amely eltakarta arcukat, pedig már rég "barátok" között voltak. A terem egyik végében egy nagy, trónszerű székben, egy magas, vékony férfi ült. Hullaszerű, fehér bőrénél talán csak torz, kígyószerű arca volt rémisztőbb. A szemei, még a fáklyafényben is vörösen világítottak. Arcán gonosz, de elégedett mosoly terült szét. Ezen a napon három új halálfalót avatnak fel, s mind a három rendkívül befolyásos családból származik.

Két Black, és egy Malfoy. Nem is kívánhatnék jobbakat, gondolta, s magában összedörzsölte a tenyerét a nagyszerű "zsákmány" miatt.

- Drága barátaim - kezdte síron túli hangján, mire minden jelenlévő megborzongott, és elhallgatott. - Miért nem mutatjátok meg arcotok? Mitől féltek? - kérdezte, mire mindenki rögtön levette a maszkját. - Helyes... Mint már tudjátok, ma jeles alkalom miatt gyűltünk össze, hisz nem más, mint két Black és egy Malfoy fog csatlakozni hozzánk, de nem is húzom tovább a szót. Amelyikőtök nevét mondom, az jöjjön ide, és ereszkedjen előttem térdre - adta ki az utasítást. - Regulus Black.

A tinédzser fiú büszkén lépkedett újdonsült ura felé, s térdre ereszkedett. Megkezdődött a beavatása.

Narcissa Lucius mellett állt, fensőbbség teljesen kihúzott háttal, felszegett fejjel, de belül reszketett. Tudta, hogy ez az egyetlen megoldás, hogy biztonságban legyenek, de mégsem volt nyugodt. Nagyon félt. Félt a jövőtől, és félt Voldemorttól. Nem akarta, hogy a férje halálfalónak álljon. Természetesen egyetértett a Nagyúrral abból a szempontból, hogy ő is lenézte a muglikat és a mugliivadékokat, de az, amilyen eszközöket használt, nem tetszett neki, és nem utolsó sorban aggódott Luciusért. De még mennyire, hogy aggódott!

Zöld fény vonta körül Regulus kezét, s lassan kirajzolódott a jegy. Narcissa teljesen elfehéredett a látványtól. Még olyan fiatal... , futott át az agyán. Már az ájulás szélén állt, s ezt férje is észrevehette, mert megfogta a kezét, és bátorítón megszorította.

- Mi lesz velünk ezek után, Lucius? - suttogta férjének, miközben ráemelte könnyes tekintetét. A mindig kimért, hideg nő, most teljesen összetört.

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj - csitította feleségét, miközben magához húzta, és szorosan átölelte a derekát.

- Bellatrix Black - szólt a Sötét Nagyúr. Bella elegánsan sétált a Nagyúr elé, fejét gőgösen felemelve. Szemében őrült áhítat csillogott, miközben Voldemortra nézett. Térdre ereszkedett előtte, majd a Nagyúr elkezdte a beavatását.

Narcissa belefúrta fejét Lucius vállába. Még nézni sem akarta, hogyan teszi tönkre magát a testvére. Nem értett egyet Bellával, hisz a nő önként állt be a halálfalók közé. Rodolphus már Voldemort szolgája volt, neki nem lett volna muszáj megtennie, és mégis ezt az utat választotta... Férje nyugtatólag simogatta a hátát. Voldemort szerencsére nem figyelt fel az asszony szenvedésére, vagy ha észre is vette, nem szólt semmit.

- Beszéljünk Dumbledore-ral - próbált megoldást találni a helyzetre Cissy.

- Te is tudod, hogy már késő. Már nem fordulhatunk vissza... - Erre a kijelentésre Narcissa, ha lehet, még jobban elkezdett remegni.

- Ígérd meg, hogy nem esik bajod! - suttogta férje vállába. Annak ellenére, hogy gyerekkorukban a szüleik döntötték el, hogy egybe adják őket, szerették egymást. Talán még nem szerelem volt, de puszta kölcsönös tiszteletnél több. Jóval több.

- Sokkal nagyobb bajom esik, ha visszautasítom az ajánlatát, te is tudod - suttogta vissza a férfi. Narcissa fájdalmasan felsóhajtott. Még a sóhajából is hallani lehetett, hogy mennyire remeg, bár az kicsit megnyugtatta, hogy férje karjaiban lehet, érzi egyenletes - talán kicsit felgyorsult, de azért még nyugodt - szívverését, teste melegét, és hátát simogató erős kezeit.

- Féltelek... - suttogta a nő. Lucius felesége álla alá nyúlt, s finoman felemelte a nő fejét, hogy a könnytől csillogó hideg, kék szemekbe nézhessen, amik most rengeteg aggodalmat tükröztek. Lágyan elmosolyodott - ami egy Malfoytól elég szokatlan volt - és megcsókolta Narcissát. Ajkain érezte a nő könnyeinek sós ízét, s ez fájdalommal töltötte el. Nem szerette, ha felesége szomorú, s ilyen szomorúnak még sosem látta.

- Lucius Malfoy - a síron túli hangra szétrebbentek. Lucius még gyorsan bátorítón megszorította felesége kezét, és büszkén, fensőbbség teljesen sétált a Nagyúr elé. Egyenes tartásából, lágyan vállára omló szőke hajából, drága fekete dísztalárjából, sőt minden mozdulatából látszott, hogy ő több, mint a legtöbb megjelent férfi vagy nő. Ő egy Malfoy, s ez a sok rossz ellenére büszkeséggel töltötte el feleségét. Narcissa könnyes szemmel figyelte férje minden lépését, amelyekből sugárzott az önbizalom, de tudta, hogy belül Lucius is fél, ha nem is annyira, mint ő. Fél a jövőtől. Fülében csengtek férje szavai: Már nem fordulhatunk vissza...



Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)