Sehogy se jó írta: Morgan

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---


Egy felhős szombati napon szörnyű tolakodás támadt a Roxfort bejárati csarnokában. Mindenki egy plakáthoz igyekezett, ami kék-fehéren hívta fel magára a figyelmet közvetlenül a tölgyfaajtóval szemben.

Perselus Piton blazírt arccal álldogált a könyvtár felé vezető folyosó tetején. Az embertömeg undorral töltötte el, és sokadjára tette fel magának a költői kérdést, miszerint mégis mi a fészkes fenéért ment ő tanárnak? Hiszen annyi sérelmet kellett már elviselnie az évek alatt… Az a rengeteg ostoba griffendéles, akiknek észt a fejükbe tölteni éppoly' lehetetlen volt, mint egy jetire szájkosarat adni… Kivéve persze egyet…

Na de mindegy, a válasz ismét elmaradt, így Piton igazgató úr egy pillanatnyi szembehunyás után lesietett a diákok közé.

Kirándulás a Stonehenge-hez,
Minden hetedikes diákot várunk szeretettel.
Jelentkezni lehet: Minerva McGalagony professzornál.


Piton arca fintorba torzult. Odafordult a mellette álldogáló Bimbához.

- Ki adott erre engedélyt?

A tanárnő gyűlölködve pillantott fel rá.

- Minervának nem kell engedélyt kérnie, ha kirándulást akar szervezni a diákoknak.

Az igazgató megforgatta a szemeit.

- Vagy úgy.

Az összesereglett diákok felé nézett, majd egyszer csak elkiáltotta magát:

- Mindenki menjen azonnal a klubhelyiségébe! Aki két perc múlva is itt lesz, annak én magam gondoskodom az ellenőrző könyve tartalmáról minden tárgyból.

A hangját is felesleges volt felemelnie, egy gyilkos pillantás is megtette volna. A gyerekek fülüket-farkukat behúzva távoztak a helyszínről, ami önelégült vicsort csalt Perselus ajkára.

- Mint ahogy nekem sem kell engedélyt kérnem, hogy lefújjam azt - nézett a gyógynövénytanárra, majd talárlobogtatva elsuhant az irodája felé.

***
Minerva McGalagony elfehéredve, összehúzott ajkakkal csörtetett le a pincehelyiségek felé. Mégis hogy gondolta ezt az a felfuvalkodott hólyag? Úgy pöffeszkedik, mintha legalábbis az övé lenne a világ!

A professzorasszony kopogás nélkül rontott be Piton laborjának ajtaján.

- Mégis mit képzel magáról? - kiáltott a fekete hajú mágusra.

Piton a nélkül válaszolt, hogy elfordult volna az üstjétől.

- Azt, hogy én vagyok az igazgató. Talán képzelődöm?
McGalagony szája megremegett.

- Perselus - kezdte. - Azt hiszem, kissé túlzásba viszi a szerepjátékát.

- Én meg azt hiszem, hogy maga túlzottan felizgatta magát - jött a válasz. - Ugyan Minerva - fordult kolléganője felé. - Ez csak egy kirándulás.

- Éppen ezért kérem, hagyja, hogy megtartsuk. Hiszen csak egy kirándulás.

A férfi elgondolkodva sétált fel s alá a laborban.

- Arra gondolt, mi lesz, ha a Nagyúr pribékei rajtacsapnak egy iskolás csapaton?

- Csupa ellenőrzött diákról van szó. Mind aranyvérűek. Vagy legalábbis félvérek. Egy mugliivadék sincs köztük.

- Azt fogják hinni, valami ellenállásfélét szervezünk a Minisztérium ellen.

- A Minisztériumnak elég baja van Potterék miatt.
Piton arca megvonaglott.

- Ez igaz - hagyta rá végül az asszonyra. Egy csapásra eltűnt felsőbbrendű arckifejezése. Kifejezetten zaklatottnak tűnt. - Még mindig nincs hír felőlük, ugye?

Minerva kíváncsian fürkészte Perselust, majd lassan válaszolt:

- Azóta nem, mióta betörtek a Minisztérium épületébe, és elhagyták a Grimmauld téri házat. - Egy pillanatra elhallgatott, majd megkérdezte: - Sejti esetleg, merre lehetnek?

Piton felhúzta a szemöldökét, mire McGalagony rögtön visszakozott:

- Persze nyilván megosztotta volna már velünk, csak tudja… - Kerülni kezdte Perselus pillantását. - Az utóbbi időben sokat tartózkodott házon kívül, arra gondoltam, talán…

- Nem találkoztam egyik kis bajkeverővel sem - hallatszott a fagyos válasz. - Tudja, pont elég van belőlük itt is, akik esténként vodka-töklé koktélt csempésznek a szobájukba, meg sötét sarkokban falják egymást!

McGalagony vállat vont.

- Abban a korban vannak, mikor kezdik felfedezni saját szükségleteiket, de nem mindig tudják…

- Akkor tartson nekik szexuális felvilágosítást! - sziszegte Piton, félbeszakítva kollégáját. - Nem érdekel! De legyen rend ebben a kibaszott iskolában!

Minerva hápogva meredt az újdonsült igazgatóra. Néha még neki is tud meglepetést szerezni, attól eltekintve, hogy ő az egyetlen, aki tisztában van vele, kinek az oldalán is áll Piton a háborúban.

Perselus nagy levegőt vett, majd kavart egyet a főzeten, ami az üstben forrt.

- Megtarthatják a kirándulást - mondta végül remegő hangon. - De a tanárok listáját és a szükséges óvintézkedéseket én fogom ellenőrizni. - Rövid szünetet tartott, arra várva, hogy Minervának esetleg lesz valami hozzáfűznivalója. Az asszony azonban hallgatott. - Nincs más mondanivalóm - morogta rekedten Piton. McGalagony bólintott, majd a kilincsre tette a kezét.

- Jó éjszakát, Perselus.

A férfi behunyta a szemét. Hallotta, ahogy a nő léptei elhalkulnak a folyosón. Tehát Minervának feltűnt, hogy sokszor elhagyta a roxforti birtokot. Gyakran elgondolkodott, van-e olyan ember, akinek sikerült titkot tartania ebben az épületben. Gúnyosan horkantott. Hát persze, hogy volt: Albus Dumbledore.

Erre a gondolatra odalépett egy drapériával letakart portréhoz, majd lerántotta róla a függönyt. Elődje arcképe joviálisan mosolygott rá.

- Nem könnyű vele - jegyezte meg Albus.

- Valóban nem - morogta Piton, s lehuppant egy székre. Pár pillanatig szótlanul leste az öreg mágus képét, majd halkan megkérdezte:

- Mit tehetnék még?

Dumbledore némán ingatta a fejét.

- Voltam az Odúban - mondta Perselus, nem emelve semmit sem a hangerőn. - Megnéztem mind a hármójuk szobáját. Hermionéét kétszer is átkutattam, arra jutva, hogy ez az egész eltűnősdi nagyon is az ő gondolkodásmódjára vall. - Kicsi piros folt jelent meg az orcáján Dumbledore fürkésző pillantása láttán. Inkább lehajtotta a fejét. - De semmit nem találtam. Semmit az égvilágon. Elhoztam ugyan egy személyes tárgyát. - Előkotort a zsebéből egy rúzsszerű holmit, és Albus felé mutatta. Rózsaszín volt, és az oldalán a Labello szó ékeskedett. - Ez egy ajakápoló, és úgy gondoltam, talán segít ráakadnom Hermionéra. Van egy bájital, ami a delikvens DNS-ét be tudja határozni a világban.

- Ez nagyszerűen hangzik - szólt szelíden Dumbledore.
Perselus horkantott.

- Persze, hogy nagyszerűen hangzik, de sajnos elhamarkodott volt az örömöm. - Fanyar képet vágva sóhajtott egyet. - Elfeledkeztem arról, hogy egészen kiváló képességekkel rendelkező boszorkánnyal van dolgom. A védőbűbájai ellenállnak ennek a varázslatnak.

Hosszú szünet állt be a beszélgetésben. Perselus gondolatai további megoldásokon kattogtak, miközben Albus őt figyelte - arcán atyai mosollyal.

- Kérdezek valamit, és szeretném, ha őszintén válaszolna rá - kezdte Dumbledore lassan. - Mi zavarja tulajdonképpen? Az, hogy aggódik Hermionéért, vagy az, hogy nem avatta be magát a terveibe?

Piton nem tudott azonnal felelni. Szörnyen aggódott a lányért, igen, de ezen kívül volt benne valami féltékenység is: Potter és Weasley vele lehet, de ő, Perselus nem. Ők vigyázhatnak rá, megvédhetik mindentől, de neki a zavaros hírekből és pletykákból kell értesülnie arról, egyáltalán életben van-e a boszorkány.

- Én csak tudni akarom, hogy jól van-e - mondta végül halkan.
Dumbledore bólintott.

- Ez jelzi azt, hogy igazán szereti őt. Igen, Perselus, tudok a Granger kisasszony iránti gyengéd érzelmeiről, de nem ítélem el érte. Egyszer én is beleszerettem egy tanítványomba. Nem, soha semmi nem lett belőle - intett, mikor látta, hogy a férfi közbe akar vágni. - Meghalt, mielőtt bármit mondhattam volna neki. Voldemort ölte meg. - Jelentőségteljesen nézett Pitonra, akit hirtelen kirázott a hideg. - Csak hogy tudja, mit kezd az ellenségei szerelmeivel.

Perselus Piton egyre sürgetőbbnek érezte, hogy megtalálja a lányt. Mikor júniusban elváltak, Hermione azt mondta neki, hogy talán egy rövidebb időre nem fog hallani róla. Miért nem jeleztek akkor a híres kém-ösztönei!

- Mit tehetnék még? - kérdezte megint, ezúttal fásultabban.

- Reméljen - jött a válasz. - Nyugodjon meg, hagyja rá, hogy megkeresse. Amint lesz alkalma rá, higgye el, jelentkezni fog.
Piton ugyan nem hitte, hogy képes lesz nyugodtan ülni a babérjain, de azt belátta, hogy nem származott még baja abból, ha öreg barátja tanácsaira hallgatott.

- Inkább meséljen a kis összekülönbözéséről Minervával! - lelkesült be Dumbledore. - Milyen kirándulásról volt szó?

- A Stonehenge-hez akarja vinni a hetedikeseket.

- Ááá! A Stonehenge! Minden diáknak látnia kell…

- Na igen, de a jelen körülmények között…

- Menjen velük.

- Tessék?

- Mondom, menjen el velük.

- Kirándulni? A diákokkal?

- Igen.

- Na, ne nevettessen, Albus!

- Nem nevettetem. Azért már Merlin-díjakat osztogatnak, nekem meg van már egy.

Piton bosszúsan összehúzta a száját.

- Menjek el egy tucat sületlen féleszűvel megnézni egy rakás egymásra pakolt követ?

- Szent Merlin! A drága Binns professzor ezt hallva minden bizonnyal azon nyomban szívrohamot kapna, amennyiben nem volna már halott.

Csendes másodpercek következtek, mialatt Dumbledore kitartóan fixírozta utódját. A tehetetlen férfi végül mérgesen megadta magát:

- Ám legyen! Elmegyek, vigyázok a kis taplókra, szívok némi friss levegőt, de azt ne is remélje, hogy jól fogom érezni magam!

- Sosem kérnék ilyet. - Albus szemei körül gyanús kis nevetőráncok gyülekeztek. - Amúgy, meg kell, hogy mondjam, fiam, nagyon ügyesen csinálta! Nekem több éves tapasztalatszerzés szükségeltetett ahhoz, hogy ilyen profi módon le tudjam szerelni Minervát. Ez a titka a dolognak: ne hagyja, hogy belelovallja magát, különben csak a csiklandozó-bűbáj segít! - Perselus döbbent arcát látva gyorsan hozzátette: - Persze nem próbáltam, vagy ilyesmi, de ő maga mondta egyszer, hogy szerfölött csiklandós.

- Azt hiszem, elég a ma esti lelkifröccsből - jelentette ki Piton, s egyetlen határozott mozdulattal letakarta a mókázó öregúr portréját.

***
A harmatos fűben egyszerre több tucatnyi láb jelent meg, egy-egy halk pukkanás után.

McGalagony professzor a csapat élére sietett, és aggodalmas arccal számolgatta a gondjaira bízott tiniket.

- Mr. McMillan, ne kószáljon el! Bőven lesz elég idejük megnézni mindent! Miss Parkinson, az égre kérem, ne ossza meg velünk a magánéletét! Mindenki megvan - fordult Pitonhoz, aki összefont karral és unott képpel állt pár méterre a csoporttól.

A férfi bólintott.

- Nagyszerű.

- Óhajt esetleg csoportvezetést tartani, vagy ezt a feladatot átadja nekem? - érdeklődött McGalagony professzor ironikusan.

- Az ég óvjon, hogy elvegyem magától ezt a megtisztelő lehetőséget - tüzelt vissza csípőből Piton.

- Kérem, jöjjenek utánam! - emelte meg a hangját Minerva, s Perselus, leküzdve viszolygását, szófogadóan követte a diákokkal együtt.

- A Stonehenge ma - mutatott az átváltoztatástanár az előttük magasodó építményre. - Romos, néhány köve hiányzik, és valószínűleg sosem készült el eredeti terv szerint. Évszázadokon keresztül, több szakaszban épült fel. Szűnni nem akaró vitákat gerjeszt arról, hogyan épült, és mennyi munkaerő volt szükséges elkészítéséhez…

Piton agya csak halványan fogta fel a hallottakat, sokkal jobban érdekelte a látvány, mint a mögötte lévő tudnivalók.
Alvajáróként indult el, hogy körbejárja, és csak néhány szó jutott el hozzá abból, amit Minerva megosztott a diákokkal.

- A legnagyobb kőkör Angliában, száznál több kő áll egy több mint négyszáz méter átmérőjű körben.

Harminc kilométerről vonszolták ide őket, gondolta Perselus, valószínű, hogy mindenféle varázslat nélkül… Ez teljesítmény…

Elhaladtában meg-megérintette a köveket, és szinte érezte magában az évezredes múltjukat, mintha rég elfeledett titkokat meséltek volna neki, titkokat, amik ott pihennek már emberemlékezet óta.

Hűs szellő kapott bele a talárjába, és meg mert volna esküdni, hogy valaki elment mellette.

Hátrakapta a fejét, és meredten nézte a földet, ahol, tisztán látta, cipőformán lapult le a fű. Lépésről lépésre. Valaki láthatatlanul mászkált körülötte.

Perselus a csoportra nézett, akik egyre távolodtak tőle, de senki sem hiányzott közülük. Nem diák. Nem tanár.
Pálcát rántott, úgy követte a lépteket, amik ismét egyre közelebb jöttek hozzá.

- Ki vagy? - suttogta, de nem kapott választ.

Hátrált pár lépést, de a lábak rendíthetetlenül követték.

- Figyelmeztetlek, jól képzett mágus vagyok, a sötét varázslatok mestere, és bármire is készülsz ellenem, azt nagyon meg fogod bánni.

Kis nevetést hallott, az a valaki kuncogott rajta. Micsoda szemtelenség!

Már éppen lekapta volna tíz körméről az illetőt, amikor egy kéz simult a derekára, és mire észbekapott, már érezte azt a jól ismert húzást a köldökénél.

***

Egy erdőben találta magát, mikor a szédítő utazás végetért.

Sosem szeretett társasan hoppanálni, főleg, mikor nem ő irányított. Egy tisztás közepén állt, és már nem érezte a kéz szorítását a derekán. A fák lombjai között utat talált magának a napfény, lágy derengésbe vonva egy alakot, aki éppen akkor vette le magáról a láthatatlanná tévő köpenyét.
Perselus elképedve nézte a tüneményt, akiben a lányt vélte felismerni, akit hónapok óta keresett.

- Hermione - motyogta.

- Perselus - biccentett mosolyogva a lány. - Bocsáss meg, amiért elraboltalak.

- Nem tesz semmit - morogta a férfi. Gyanakodva nézte a boszorkányt.

- Nyugodtan tesztelj - mondta Hermione vidáman.

Perselus összevonta a szemöldökét.

- Mikor csókoltalak meg először?

A választ már meg se kellett volna várnia, annyira egyértelmű volt a lány személyazonossága. Hermione mélyen elpirult, és zavartan morzsolgatni kezdte a pulcsija ujját.

- Tavaly télen, amikor Slughorn bulija véget ért. Engem nem találtál bent, aztán miután Malfoyt faggattad, összefutottunk a negyedik emeleti folyosón.

Perselus az emlék hatására szomorúan elmosolyodott.

- Ha akkor nem engedem el Malfoyt…

-… akkor is betörnek a halálfalók az épületbe. Valahogy biztosan. Dumbledore-nak pedig… Oh, Perselus, mondd, hogy nem azért ölted meg…

- Erről most nem nyilatkozhatok. Még nem.

Hermione lehajtotta a fejét.

- Ez is valami nagyobb terv része?

- Igen.

- Jó, akkor megértem.

Perselus döbbenten nézett rá.

- Ennyi? Megérted? Megöltem egy embert, Hermione!

A lány kérdőn felvonta a szemöldökét.

- Jobban szeretnéd, ha jelenetet rendeznék, sikítanék és toporzékolnák? Bízom benned annyira, hogy tudjam: nem fordulnál szembe velünk.

Perselus ingerülten körözni kezdett.

- Hónapokig nem adtál életjelet, még azt se mindig tudtam, élsz-e egyáltalán, és akkor egyszer csak megjelensz, adod az irgalmas szamaritánust, és azt mondod, hiszel bennem?
Hermione meglepetten pislogott.

- Jó, hát ha neked így jobb, akkor azt mondom, most megyek, mert nem hiszek neked, és megint eltűnök hosszú hónapokra…

Megfordult, és a köpenyért nyúlt. De nem tudta felvenni, mert hátulról erős karok ölelték át. Perselus belefúrta arcát a lány vállába, aki gyengéden megsimogatta a férfi kezét.

- Az igaz, hogy mennem kell - motyogta a lány. - Nem lehetek sokáig egy helyen, és Harryék már biztosan aggódnak értem. De bármi legyen is, ezt a pillanatot megőrzöm a szívemben, és tudom, hogy mindkettőnket átsegít a vészterhes időkön.
Lassan kibontakozott az ölelésből, majd magára öltötte a köpenyt.

- Sajnálom, hogy nem avathatjuk be egymást a nagy tervünk részleteibe - hallotta Perselus a lány hangját utoljára, majd ismét jött a pukkanás, és Hermione már messze járt.

Perselus arcára vigyor kúszott.

- Tudta - állapította meg félhangosan. - Az a vén gazfickó mindent tudott előre.

The End





Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)