Karácsonyra írta: baghyra

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---


Az évek során sok minden megváltozik, sőt mondhatni csak maga a változás állandó. Akár úgy is vehetnénk, hogy ez egy nagyon elmés és bölcs gondolat. Kár, hogy ezerszer elcsépelték már előttem sokkal jobb tollforgatók. Ennek ellenére valóban mindenkit utolér. Még azokat is, akik erre a legkevésbé sem számítanak, és ők maguk talán észre sem veszik a bennük végbemenő változásokat, melyeket azonban környezetük azonnal – vagy szép lassan –, de biztosan konstatál.

Nem történt ez másképp Neville Longbottommal sem. Már rég nem az a félszeg, minden neszre összerezzenő, szerencsétlen kisfiú volt, aki oly elkeseredetten nézett annakidején az ég felé szálló vörös füsttel gomolygó nefeledd-gömb után. Ó, nem. Ez a Neville már bemosott volna egyet bárkinek, aki kötekedni merészelt volna vele. De ilyen ember nem akadt, ő pedig szelíden élte mindennapjait, mélyen eltemetve magában még a szikráját is a griffendélesek időnkénti viszketeg hősködési hajlamainak. Már nem volt szüksége rájuk, hiszen ezerszer bizonyította rátermettségét a Voldemort Nagyúr elleni harcok során, és nem is szándékozott újra hasonló erőpróbákba bocsátkozni. Nem, ez az új Neville elégedetten nyújtózkodva kelt minden reggel, nyugodtan reggelizett és ment munkába. De nem ma!

Bár az élet örökösen változtatva a meder folyásán, terelgeti az életek folyamát, mégis akadnak dolgok, amelyek még az évekkel sem irthatóak ki az emberekből. Ilyen például a kíváncsiság is. Mert Neville Longbottomról minden elmondható volt, csak az nem, hogy türelmesen kivárná az ajándékbontás idejét. Miért tenne pont ez alkalommal kivételt? Bár Daina minden egyes ajándékot gondosan elrejtett előle, ő kitartóan forgatta fel otthonukat, átvizsgálva minden egyes négyzetcentimétert, de valóban el kellett ismernie, kis felesége idén ismét kitett magáért. Legelső közös karácsonyuk előtt még tapasztalatlan módon csupán szólt, hogy hová nem lenne ildomos benéznie, ha nem akarja elrontani a meglepetést, de a későbbiekben már tanult hibájából és még egyszer nem követte el ekkora baklövést. Neville nem tudhatta, de a szenteste előtti napig az összes ajándék biztonságban pihent Daina irodájában, az egyik szekrény legmélyén. Aztán nagy titokban érkeztek haza, és kerültek a fa alá. Bárhogy iparkodott is, sosem tudta Dainát lefülelni. Ebben páratlanul leleményes volt. Biztos munkahelyi ártalom – gondolta nosztalgikusan.

Első találkozásuk jutott eszébe. Ahogy a határozott, elszánt nő közeledését nézte a kávézó teraszán, azonnal megérezte, hogy ez a lány bizony különleges. Nem tudta volna megfogalmazni, hogy miért gondolta így, de mégis igaza lett. A lány nem a szokványos, sablon újságíró-kérdéseket tette fel, hogy ugye nem félt a csatában (már hogyne félt volna, rettegett), hogy milyen a kapcsolat közte és Potter közt (hogyhogy milyen? legyen extrém közeli, hogy legyen min csámcsogni?), hogy mik a további tervei (nincs tovább, meghalt az ellenfél, nincs meló, megy és leveti magát a járdaszegélyről), hogy van-e barátnője (hajaj, nem győzi levakarni a nőket magáról; nem látja, már ott sorakoznak autogramért az út túloldalán…) és a többi hasonlóan eszelősen értelmes kérdés. Látszott rajta, hogy tényleg érdekli őt a fiú, az önálló egyéniséggel rendelkező lény, és nem pusztán Potter egyik szükségszerűen meginterjúvolandó csatlósát látta benne. Talán ezért volt mersze elhívni vacsorázni már nem hivatalosan is.

Erre tessék, ez lett a vége. Most itt szuszogott mellette békésen, férje aljas terveiről mit sem sejtve. Neville kicsit megborzongott, pedig igazán trópusi meleg tombolt a vastag, sötétkék, hóemberes paplan alatt. Nem egészen érezte fairnak, amit tervez. Sok töprengésre viszont nem hagyott időt magának, amit eltervezett, végre is akarta hajtani.

Szemei megteltek gyerekes csillogással, ahogy a piros orrú rénszarvast formázó papucsokba bújtatta a meleg takaró után hideg levegőre száműzött lábait.
- Be kellene gyújtani – sóhajtotta, aztán elnapolta a kérdést abban a percben, ahogy a nappaliba ért. Az ablakból látszó hósipkás dombok és karácsonyi világításban úszó házak csak emeltek a hatáson. Nem, a reggelt vétek lett volna megvárni az ajándékok bontogatásával, akkor hova lenne az ünnep hangulata? Nem az igazi, ha nappali fény halványítja a karácsonyfa csillogását.
Hosszú ideig gyönyörködött az arany-vörös színekben pompázó fában, a rajta szunnyadozó megbűvölt kis angyalfigurákon, a szikrázó vörös üveggömbökön. Ez Daina mániája volt, mert ő mugli családban nevelkedett, és náluk ilyen díszek voltak a fákon, de Neville nem bánta. Tetszettek neki a görbe tükröt mutató, mulattató kis semmiségek. Ráadásul ez feleségének is fontos volt, mert a gyerekkorára emlékeztették. Sokat mesélt neki a szüleivel eltöltött csendes, vidéki karácsonyestékről. A ropogó kandallótűz előtt összegyűlt a család, Daina mindig apja ölébe fészkelte magát és onnan figyelte áhítattal a lobogó tüzet, a szüleit, a karácsonyfát és magába szívott minden érzést és illatot. Ezt a hangulatot igyekezett számára Neville is megteremteni, de persze ez más volt. Ő a férje volt és a lány szülei sem éltek már több éve.

Tekintete lejjebb vándorolt a fa ágain, végül megállapodott a fa alatt nyugvó takarosan becsomagolt kisebb-nagyobb csomagokon. Na persze, az övéi megint nem sikerültek olyan szépen, mint Daina rafinált alkotásai.
Már-már művészi szinten űzte a kis díszítések, cseles csomagolások kitalálását és nem egyszer okozott ezzel fejtörést Nevillenek, mert az ilyeneket bizony kicsomagolás és megkukkantás után sokkal nehezebb az eredeti módon vagy legalább arra hajazóan visszavarázsolni a papírba. Már az is eszébe jutott, hogy ez is csak egy rafinált fogás annak érdekében, hogy távol tartsa őt a csomagoktól. Legalább az ildomos ideig...

Megakadt a tekintete egy kisebb dobozkán, ami igencsak elbújt nagyobb testvérei árnyékában, és örömmel konstatálta, hogy se madzag, se kis flitter, se semmiféle trükkös csomagolópapír nem állíthatja meg a kibontásban. Azt azonban gondolni sem merte, hogy a sorsnál kivételesen nagyobb rendező karmai közé került, és nem véletlenül volt olyan csábító a csomagocska. Minden lépését figyelemmel kísérte egy mindent tudóan somolygó, bár kissé álomittas szempár.
Óvatosan kiemelte a dobozt a fa alól, szeretettel kezei közé fogta, körbeforgatta és találgatott. Vajon mi lehet benne? Az nyilvánvaló, hogy nem egy sportkocsi – maximum a slusszkulcsa, de Daina nem az a típus, aki ilyesmivel lepje meg. Esetleg valami élő? Á, nem, annak nem kellene egy egész éjjel dobozban kuksolnia, azt a nő nem hagyná szenvedélyes állatmániája miatt. Eszébe villant a Vakarcs. A kiskutyát Daina találta, teljesen összefagyottan két hete útközben hazafelé. Azóta náluk tanyázik. Neve még nincs, csak a Kis Vakarcs, de majd ezt is kitalálják. Ahogy a kandalló melletti kispárnára esett a tekintete elmosolyodott. A pöttöm border terrier kölyök legszebb velős csontos álmaiban járt, nem is sejtve, hogy újdonsült gazdája éppen most készül megmerényelni megmentőjének ajándékait.

Visszafordult a parányi csomaghoz. Finoman megrázogatta, de nem lett ettől sem okosabb. Súlyát szakértő módon méricskélte, fel-le hintáztatva tenyerében a dobozt, de csak nem segített ez sem. Ejnye, hát a sok éves tapasztalat és rutin pont most fogja cserbenhagyni? Ezt nem hagyhatta annyiban! Végtelen kíváncsisággal kezdte bontogatni a fényes papírt, melyből egy kartondoboz bújt aztán elő. Mindenféle címke és jelölés nélkül! Hát, ez mégis csak tűrhetetlen. Még ezt is ki kell bontania?! Félelmetes ez a nőszemély...

Ahogy szétnyitotta a dobozka szárnyait elállt a lélegzete. Két apró kiscipő nézett vele farkasszemet. Egy pillanatra igencsak bután meredt maga elé majd, mint aki megvilágosodott veszett módon elvigyorodott. Aztán megmerevedett: a háta mögött halkan felkuncogott valaki.

Csigalassúsággal megfordult, és az ajtófélfának támaszkodó, immáron nyíltan nevető feleségével találta szembe magát. Hirtelenjében azt sem tudta, hogy szégyellje-e magát vagy se, végül győzött benne a boldogság felettébb bizsergető érzése, és felpattanva a fa mellől karjaiba kapta Dainát.

– Mióta figyeltél? – kérdezte gyanakodva miután elengedte.

– Mit gondolsz, nem érzem meg, ha egyetlen hites uram az éj leple alatt kisettenkedik mellőlem a nappaliba? – tette fel a költői kérdést. – Már egy ideje. Roppant szórakoztató volt figyelni, hogy sikerül-e rávennem téged arra, hogy azt az ajándékot nyisd ki, amelyiket én szerettem volna, hogy kinyiss. És sikerült – kuncogott elégedetten. – Csak azt sajnáltam, hogy nem láthattam az arcodat, amikor kinyitottad a dobozt. – Egy pillanatra elhallgatott, majd feltette a kérdést, ami gombócként szorongatta a torkát. – Mit szólsz hozzá?

– Hogyhogy mit szólok? Ne viccelj, ez a legeslegszebb ajándék, amit valaha karácsonyra kaptam és kaphatok, ebben biztos lehetsz!

Daina megnyugodva engedte ki a levegőt tüdejéből, amit már vagy egy perce nem tett meg. Elégedetten hajtotta férje vállára a fejét és boldogan szuszogott bele a nyakába.

Neville egy pillanatra minden idegszálával megfeszült, arcáról leolvadt a mosoly, és csüggedten pillantott felesége arcába.

– És akkor ez azt jelenti, hogy... Azt jelenti, hogy... – zavartan keresgélte a szavakat, de valahogy nem jöttek. Daina egy darabig fürkészve meredt rá, majd derekát ívesen hátrahajtva úgy elkezdett kacagni, hogy Neville hirtelen azt sem tudta, hová legyen zavarában, de azért annyi lélekjelenléte még volt, hogy a derekánál átkarolta a nőt, nehogy hátraessen a nagy vigadozás közepette. Beletelt egy kis időbe, amíg Daina végre meg tudott szólalni.

– Jaj, olyan buta vagy! – mondta könnyeit törölgetve – Persze, hogy lehet. Úgy tudom, még van néhány hónapnyi szabadságunk ebben a kérdésben. Majd csak később kell vigyázni.

Neville csak bámult. Még most sem könnyen emésztette meg a tényt, hogy felesége sokszor könnyedén képes kitalálni a gondolatait. Nem legilimenciával, mert azt azonnal kiszúrná ő is, hanem valami csodálatos módon, mintha megérezné, amire ő gondol. Egy pillanatig még emésztgette a hallottakat, majd hatalmas mosoly terült szét az arcán, felkapta Dainát és egy indián csatakiáltással berobogott vele a hálóba. Azon a karácsony reggelen kivételesen, későn kezdtek hozzá az ajándékok bontogatásának.




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)