Mi legyen a csibével? írta: Nemesis_HUN

[Kritikák - 17]

+++ betűméret ---


Mi legyen a csibével?

Javította: ani, Luthien Lovemagic
Megjegyzés: Talán egy kicsit fenék-központú (már az első oldalon háromról is szó esik!), alig van szereplő, akinek nem említettem meg ezt a becses testrészét.
Megjegyzés_update: életem első (és utolsó) slashnek szánt írása. ez egyrészt látszik, másrészt csak azért mondom, mert virít róla, hogy az általam eddig olvasott ilyen témájú műveknek milyen hatása volt rám. Jennavere például nyilvánvaló kedvencem. arról nem is beszélve, hogy a Jóbarátok című sorozat is eléggé jelentős szerepet játszott a megírásában (imádom Joeyt és Chandlert :D). ha még egy kicsit többet írok ide, akkor hosszabb lesz ez az bevezető, mint maga a történet, szóval megpróbálom rövidre fogni...
Kikötés: minden jog JKR-é meg azoké, akik megvették, én csak játszadozom a szereplőkkel, mintha marionett bábuk lennének – gondolom, ők ezt nem mindig értékelik. Semmilyen anyagi hasznom nem származik a történetből, pusztán a lelkivilágom gazdagodott írás közben.


Harry egy napsütötte kávézó asztalánál üldögélt. Izgatottan várakozott, gyomra gombostűfej méretűvé zsugorodott. Belül szidta magát, amiért annyira ostoba, hogy griffendéles létére képes egy buta találkozó miatt ennyit idegeskedni. Pedig csak egy fennhéjazó homokosra vár…

Nyílt az ajtó, és Draco Malfoy lépett be a kávézóba. Hófehér öltönynadrág és fekete póló volt rajta. Emelt fővel végigmérte a terepet, majd tekintete megállapodott az egyik középső asztalnál, ahol egy feketehajú fiatal férfi ült. Egy nagyon vonzó és kívánatos férfi. Draco lehunyta a szemét, hogy száműzze a gondolatait, majd egy pillanattal később elegánsan helyet foglalt Harryvel szemben. Harry csodálkozva méregette, de végül nem szólt semmit.

- Hello, Potter.

- Szia, Draco – köszönt Harry is. Egy csinos pincérnő azonnal megjelent mellettük, ahogy Draco feneke érintette a széket.

- Sziasztok, srácok, mit hozhatok? – kérdezte, majd motyogva folytatta, miközben szemével szüntelenül Harry mellkasát és ölét méregette. – Ó, de szexi fiú, micsoda felsőteste van, nyami…

- Ö, elnézést? – döbbent meg Harry.

- Mit kértek? – kérdezte bűbájosan mosolyogva a lány, szemei hívogatóan csillogtak.

- Egy olasz kapucsínót – mondta finomkodva Draco, és kezeit hetykén az ölébe ejtette.

- Az nekem is jó lesz – bólintott Harry.

A pincérnő hátsóját riszálva – erősen Harrynek címezve – visszasétált a pult mögé, Harry pedig kissé értetlenkedve üldögélt tovább.

- Szóval, minek akartál találkozni, Potter? – szólalt meg végül Draco, és hátradőlt a székében.

Harry zavartan beletúrt a hajába, majd végighúzta tenyerét a nyakán. Draco felvonta a szemöldökét a mozdulata láttán.

- Hát, tulajdonképpen… Hogy vagy?

Draco olyan pillantással méltatta, mint aki azt mondja: „Merlin, micsoda egy hülye állat, és én egy asztalnál ülök vele”.

- Klasszul, jól megy a halálfaló biznisz. Képzeld, már kaphatók kiegészítők a játék babákhoz, mint például egy halott Dumbledore vagy egy jóslatgömb.

Harry lelkesen bólogatott, de közben fogalma sem volt, mivel folytathatná. Nem érdekelték a halálfaló babák.

A pincérnő visszatért, és letette a fiúk elé az italukat. Draco rá sem nézett, Harry viszont köszönetképp biccentett egyet. A lány rögtön elemébe jött, megállt az asztal mellett, és csavargatni kezdte egy hajtincsét.

- Jaj, Harry, tök jó, hogy megint itt vagy! – lelkendezett nyávogva, aztán újra motyogósra fogta a figurát. – Bár ha állnál, láthatnám a feszes kis hátsódat… ó, de belemarkolnék egyszer!

Harry kérdőn nézett rá, de ő nem folytatta, csak kacsintott egyet.

- Egészségetekre! – kívánta, aztán sarkon fordult, és eltipegett.

- Be van indulva rád – állapította meg Draco. Harry észrevette, hogy egy cseppnyi irigység szorult a hangjába. Elmosolyodott.

- Igen, néhány hónapja flörtölgetünk, és egyszer megengedtem neki, hogy felüljön a seprűmre.

Draco összeszorította az ajkait, hogy megakadályozza, hogy valami csúnya hagyja el azokat.

- A seprűdre?

- Igen, nagyon tehetséges, igazán ügyesen… repül – tette hozzá hevesen bólogatva Harry, és már teljesen meg is feledkezett korábbi bizonytalanságáról.

- Hogy engedhetted neki?! – Draco próbálta megőrizni higgadtságát, és csak annyira kiabált, hogy az utcán ne hallják meg. - Ő egy lány!

- Elmés megállapítás, Mr. Süt Rólam, Hogy Meleg Vagyok Úr!

Draco összefonta a karjait a mellkasa előtt, Harry pedig elégedetten belekortyolt a kapucsínójába. Ám az forró volt, így reflexszerűen kiköpte, egyenesen képen találva Dracót. Ő pedig rettentő dühös lett.

*


Harry hirtelen ébredt fel. Az ágyában feküdt. A függönyön keresztül épphogy beszűrődött némi reggeli fény, de még ez is bántotta a szemét. Megmasszírozta a halántékát, és néhány percig próbált magához térni álmából.

Hetek óta csak Draco Malfoyjal álmodik. Először csak össze-összefutottak az utcán, a Minisztériumban, egy csata alkalmával… most meg már találkozót beszéltek meg egy kávézóba! Hová fajulhat még a dolog?

Álomittasan kikászálódott a paplan alól, és a fürdőszobába ment, hogy megmossa az arcát. A tükörbe nézve kedve lett volna betörni képmásának az arcát, annyira nyomottan nézett ki.

- Ugyan, Harry, nem olyan borzasztó ez a nap! – mondta a képmás.

- Azt te csak hiszed – válaszolta, mit sem törődve azzal, hogy tulajdonképp egy tükörrel beszélget.

- Jaj már, Draco olyan cuki volt álmodban!

Harry sötét pillantást vetett képmására, aki megszeppent arcot vágott, és védekezőn hátrébb húzódott a tükörben. Harry mérgesen megrázta a fejét, és kiment a konyhába, ahol már Ron és Hermione a reggeli kakaójukat iszogatva üldögéltek.

- ’Reggelt, Harry! – köszöntötték. – Hogy aludtál? – kérdezte Hermione, ahogy az elmúlt hetekben szokásává vált.

- Ramatyul, kösz – felelte Harry, és nekiállt készíteni magának is kakaót. – Egészvégig együtt voltunk.

- Hogyhogy? Mesélj el mindent! – kérte a lány. Ron égnek emelte a tekintetét. Minden reggel ugyanaz a nóta…

- Egy kávézóban voltunk, és beszélgettünk – mondta vállat vonva, és megkavargatta az italát.

- És?

- Ennyi. Ja, meg volt ott egy pincérnő, aki mindenáron meg akarta markolni a fenekemet – tette hozzá mellékesen, és leült barátai közé.

- Ó, azt én is szívesen megtenném, bébi – szólalt meg az asztalon álló tejes doboz. Harry kíváncsian nézett rá, majd Ronra, aki fülig vörösödött.

- Azt hittem, megbeszéltük, hogy többé nem Fredéktől vesszük a kaját – jegyezte meg tárgyilagosan Harry. Hermione is rosszallóan fürkészte Ron arcát.

- Tudom-tudom… de nem bírtam ellenállni! – fakadt ki vöröshajú barátjuk. – És képzeljétek, van olyan narancsuk is, ami kifacsarja magát, és közben énekel! – Néhány pillanatig átszellemülten meredt a semmibe, aztán kicsit lelombozódva hozzátette: - Csak azért nem vettem, mert nem szeretem a narancslevet.

Harry megvakarta a fejét, és közben próbálta megérteni, Ron miért élvezi ennyire, ha az, amit megeszik beszél, énekel, büfög vagy egyéb emberi dolgot művel.

- Nekem mennem kell, nyolcra be kell érnem a könyvtárba! – mondta végül Hermione az órájára pillantva. Megitta az utolsó kortyot is, és felállt az asztaltól. – Jók legyetek, és Harry; inkább intézd te a bevásárlást.

Harry csak bólogatott, Ron pedig csalódottan simogatta a bögréje peremét.

*


Draco elgondolkozva álldogált a kör szélén. Emlékezett rá, hogy valami furcsát álmodott, és nagyon dühösen ébredt fel, de fogalma sem volt róla, hogy mi is történt pontosan. Arra tisztán emlékezett, hogy kávézni indult, és valakivel találkozott is volna, de a részletek elvesztek agya rejtekében.

- …ezzel gyűlésünk végére értünk. Remélem, mindannyian megértettétek a feladatotokat, nem akarok több melléfogást. Ugye te is felfogtad, Draco?

Dracót mintha egy másik világból rángatták volna vissza. Percekig azt sem tudta, hol van, kik azok az emberek körülötte – emberek-e egyáltalán? -, és hogy miért bámul egy piros szemű kígyó az arcába, ráadásul ilyen állati közelről. Aztán rájött.

- Igen, Nagyúr – felelte nagyot nyelve.

Még mindig szórakozottan dehoppanált, így történhetett, hogy a szobája helyett a fürdőszobába sikerült megérkeznie, egyenesen bele a vécékagylóba.

- Blöá, fúj, undorító! – kiáltotta, miközben igyekezett kihúzni a vécébe szorult lábát. Nagy nehézségek árán ez sikerült is, de a cipője ott maradt. – Én ugyan hozzá nem nyúlok!

Gyorsan vett egy zuhanyt, és igyekezett nem gondolni a vécében ázó fél pár kedvenc cipőjére. Amikor végzett, utasított egy házimanót, hogy halássza ki belőle, mossa ki alaposan a nadrágjával és a zoknijával együtt legalább háromszor, addig ne is kerüljön a szeme elé.

Kimerülten bebújt az ágyába. Teljesen lefárasztották ezek a halálfaló gyűlések – annyira borzasztóan unalmasak voltak. Arról volt szó, hogy egy rakás középkorú, unatkozó varázsló és boszorkány összegyűlt, és sztorizgattak a régmúlt időkről, hogy hány muglit kínoztak meg, hány házat gyújtottak fel, mi volt az első legkegyetlenebb tettük, és versenyeztek. Draco, aki még csak nem is volt középkorú, meg jól is nézett ki, ráadásul senkit nem is bántott még úgy életében, mint azok az emberek, képtelen lett volna felvenni velük ebben a versenyt. Úgyhogy csak hallgatta őket, néha elbóbiskolt, vagy eszébe jutott valami, amin aztán órákon át agyalt.

Bár mostanában Voldemort terveit is hallgatta, arra meg muszáj volt figyelnie, mert a Nagyúr váratlanul visszakérdezett olykor, hogy miről is beszélt, vagy hogy mit gondolnak a többiek – nem mintha érdekelte volna a véleményük, de tudni akarta, ha valaki nem figyelt kellőképpen, hogy aztán jól móresre taníthassa.

Szóval Draco gyűlölte az egészet, felesleges időpocsékolásnak tartotta, úgy ahogy volt. Az apjának is megmondta már az elején, de Lucius mindenáron ragaszkodott hozzá, hogy a kisfia is belépjen a családi üzletbe. Pedig Draco szívesebben tervezett volna magának ruhákat, vagy tanult volna meg koktélokat keverni.

Ahogy újra lepergett a szeme előtt az aznapi gyűlés, ismét úrrá lett rajta az unalom, ami szinte azonnal mély álomba repítette.

Egy bulin volt, rengeteg ismert és ismeretlen ember között. Színes lámpák lógtak a plafonról, konfettik potyogtak a magasból, valahol az egyik falnál koktélbár állt, ami mögött egy izompólós, kopasz, de szakállas harmincas pasas dobálgatta a poharakat, és töltötte őket tele.

A táncoló tömegben kiszúrt egy csomó ex-roxfortost is, többek között az egész Weasley-famíliát, Kapafogú Grangert, Fotogén Creweyéket, néhány szerencsétlen hugrabugost, na meg persze a hős Harry Pottert. Erről azonnal eszébe jutott minden a kávézós álmáról.

McGalagony épp Flitwickkel balettozott, Dumbeldore pedig egy chippendale-fiúval elegyedett beszélgetésbe, valószínűleg annak ágyékkötőjéről, ugyanis az igazgató erősen cibálta azt. Piton sem tűnt valami józannak, legalábbis ennek tudta be, hogy önfeledten csapkodja az apja fenekét. Tartva a feltámadó hányingertől, elfordult, és tett néhány lépést, hogy eltávolodjon apjától és a játszótársától.

A látvány hatása alatt, elhomályosuló szemekkel vágott át a tömegen, amikor valaki az útjába állt. Harry Potter ugyanis előzékenyen hasra vágódott előtte, esés közben pedig belecsimpaszkodott a karjába, és lerántotta őt is a földre.

- Vadbarom! – hápogta mérgesen.

- Bocs, hogy elestem!

Harry tagjait fájlalva feltápászkodott, és Draco is felpattant. Harry megmasszírozta a karját, amire ráesett, közben kereste a tekintetével, hogy ki a fene lökte fel. Ám kisebb tömeg gyűlt köréjük, megbámulva mindkettőjüket, mintha cirkuszi látványosságok lennének, így képtelenségnek bizonyult, hogy ezt megállapítsa.

- Mit meresztitek a szemeteket, részeg banda?! – förmedt rájuk Draco, aki már teljesen ki volt akadva az elrontott estétől.

Ekkor többen mutogatni kezdtek rájuk, de megszólalni senki sem bírt. Amikor Pitonból és McGalagonyból egyszerre kitört a féktelen röhögés, már érezte, hogy ez az este biztosan nem fog jóra fordulni. Potterre nézett, hátha ő érti, mit mutogatnak… és akkor megértette. Gyorsan szemügyre vette magát is, és azt kívánta, bár megdögölne mindenki körülötte.

- ÁÁÁÁ – ordította udvariasan.

- Oké, Malfoy, ne borulj ki, már mindenki látta a hófehér seggedet!

Harry és Draco ugyanis meztelenül ácsorogtak az egyre több vendégből álló kör közepén. Draco elképzelni sem tudta, hogy történhetett mindez, és az sem fért a fejébe, hogy Harry mitől olyan marha nyugodt. Meg bírta volna verni érte.

- Csókot! – kiáltotta be valaki a tömegből. Egy pillanatra néma csend lett, aztán, mint atomrobbanás tört ki egyszerre a vendégseregből ez az egy szó, megállás nélkül, töretlenül ismételve.

- Gyerünk, Harry! – hallatszott Ron kiáltása. Harry megdöbbenve nézett rá.

- Igen, Harry, csináld! – tette hozzá Hermione is hasonló lelkesedéssel, még tapsolt is a kezével.

Aztán a tömegből kivált egy feketecsuklyás alak, szinte lebegett a levegőben. Könnyed mozdulattal hátrahajtotta a fejéről az anyagot, és felfedte pirosló szemeit, kígyó orrát, hófehér bőrét. Gonosz mosolyra húzta azt a vonalat, ami valószínűleg a száját jelképezte, és így szólt dermesztően fagyos hangján:

- Mutasd meg, Potter, milyen nagyfiú vagy. – Ez volt az utolsó csepp Harry poharában.

*


Harry a már megszokott riadalommal ébredt. Mit vétett ő az Álmok Istene ellen, hogy ilyen borzalmakkal sújtja?! Nem elég, hogy megalázkodott egy rakás barátja előtt, de még Voldemort is látta meztelenül?!

Harry nagyon közel állt a teljes idegösszeroppanáshoz. Sürgősen tennie kellett valamit ez ellen a rémálom-sorozat ellen, mielőtt még komolyabb károkat szenved. Az éjjeliszekrényen álló órára pillantott. Annyira embertelen időt mutatott, hogy Harry mérgesen verni kezdte a párnájába a fejét. Aztán egyszer véletlenül az ágytámlát találta el, és elvesztette az eszméletét.

*


Draco kényelmetlenül érezte magát. Bál volt a Malfoy Kúriában, ott volt minden ismerőse, aki számított, nemes aranyvérű családok sarjai. Azok, akikhez egész életében tartozott. Akik közül ő volt a legnemesebb, a legaranyvérűbb, a leggazdagabb – és a legszexibb. (Meg a legmelegebb, tette hozzá a Hang a fejében. Először vitatkozni akart, de amint belekezdett volna az ellenkezésbe, meggondolta magát – végül is igaza van.)

De Draco most úgy érezte, hogy mindenki lesajnálóan nézi őt, mintha nevetnének rajta a háta mögött. Gyorsan végignézett magán – nem volt meztelen. Akkor miért érzi úgy, hogy mindenki csak egy utolsó kis gilisztának tartja? Miért sugároz Notték tekintete olyan merő gúnyt és undort, mintha tényleg egy meztelen csiga lenne, amire rá kell sürgősen küldeni egy Avadát?

Reggel óta nem tudta kiverni a fejéből azt a borzalmas álmot. Az még úgy ahogy rendben volt, hogy mindenki részegen ténfergett és teljesen abnormálisan viselkedett, de hogy ott állt Potterrel egy szál semmiben a tömeg közepén, és még Voldemort is arra bíztatta őket, hogy csókolózzanak, az már elviselhetetlen kínt jelentett.

- Szia, Draco. Hogy vagy? – Mrs. Parkinson kedélyesen mosolygott rá. Legszívesebben jól leordította volna a fejét, amiért hozzá mert szólni.

- Jól, Mrs. Parkinson. És ön?

- Remekül, kedvesem, remekül – válaszolta a nő, és belekortyolt a kezében tartott pohárba, amiben valószínűleg pezsgő bugyborékolt. – Pansy nagyon hiányol téged. Van mostanában valaki, aki megdobogtatja a szívedet? A kis Harry megvan még?

Draco majdnem rosszul lett ettől a nagymennyiségű nyáltömegtől.

- Nem, néhány hónapja mellőzöm az efféle kapcsolatokat, főleg azokat, amiknek köze van Potterhez.

Mrs. Parkinson megértően bólogatott.

- Ezt nagyon jól teszed, drágám. Pansy szívesen beszélgetne veled erről, ha gondolod.

- Nem, nem gondolom úgy, köszönöm, Mrs. Parkinson. Most mennem kell – azzal biccentett egyet, és otthagyta a pezsgője társaságában Mrs. Agyonparfümözött Parkinsont.

Azt hitte, ennél borzalmasabb már nem lehetne az estéje, erre jön ez a vörös banya, és Potterről faggatja. Most már tényleg meg kéne ölni mindenkit.

*


Harry kialvatlanul ébredt. Rémlett valami, hogy az éjszaka közepén felriadt álmából, de inkább nem akart emlékezni rá, hogy miért is borult ki. Aztán fájdalmat érzett, és megsimogatta a fejét – egy aranyos kis púpot tapintott ki. Azonnal eszébe jutott minden.

Elrohant lezuhanyozni, de a tükörbeli képmása nem hagyott nyugtot számára.

- Szerintem, le kellett volna kapnod, ahelyett, hogy felébredtél! Micsoda orgia lett volna, annyi vendéggel meg minden… igazi swinger parti!

- Ó, fogd be, kérlek, fogd be… - motyogta megsemmisülten Harry, és homlokát a hideg csempének támasztotta, miközben ömlött rá a víz a zuhanyrózsából.

Hermione a nappaliban üldögélt, és fagyit majszolt. Harry ezt furcsának találta, még sosem látta Hermionét, hogy egy egész doboz fagyit egyen – anélkül, hogy Ron el ne kunyerálta volna tőle.

- Szia – köszönt Harry, közben újabb kísérletet tett púpjának visszanyomására. – Aú!

- Mi történt? – kérdezte a lány.

- Éjjel véletlenül lefejeltem az ágyat – válaszolta Harry. – Semmiség.

Hermione megértően bólogatott, és újabb kanálnyi fagyit nyomott le a torkán.

- Valami baj van?

- Nem, semmi, csak kicsit összekaptunk Ronnal. Megint vett abból a tejszínhabból, tudod… - Hermione mérgesen méregette a hálószobája ajtaját.

- Ó…

Az a tejszínhab is a Weasley-ikrek találmánya volt. Ugyan ez nem énekelt, vagy indult be Harryre, de szexi, mély nőhangja volt, és folyton arra buzdította a férfiakat, hogy nyalogassák le a nők bőréről a habot és szexeljenek. Hermione pedig inkább az a szemérmes típus volt, és nagyon érzékenyen érintették az effajta célzások, még ha egy tejszínhabos flakontól is érkeztek.

- És hol van Ron? – érdeklődött Harry, miközben a biztonság kedvéért körbenézett a nappaliban, nem áll-e barátja büntetésből valamelyik sarokban.

- Bevágta az ajtót, és elment. Azt mondta, majd este jön. – Hermione újabb nagyadag fagyit kanalazott ki, és olvasztott szét a szájában. Harry bólintott.

- Nincs kedved eljönni a Rendhez? Tudod, nekem muszáj mennem, és…

- Nem, menj csak, megleszek. Azt hiszem, Ron is ott van, nem akarok találkozni vele – magyarázta Hermione. Egy halvány mosolyt erőltetett az arcára, amiből Harry megértette, hogy egyedül akar lenni, és nem lesz semmi baja, ha ott hagyja a nappaliban. Legfeljebb kirabol egy cukrászdát, és felszed néhány kilót.

- Rendben, akkor majd délután jövök.

*


- Szóval megint Malfoyjal álmodtál?

- Ron, ne tereld a témát! – ripakodott rá barátjára Harry. Már vagy fél órája próbálta kihúzni belőle, hogy minek kellett megint vennie abból a tejszínhabból, és hogy pontosan mit is mondott, amivel megbántotta Hermionét. De Ron töretlenül másról kezdett beszélni, mintha meg sem hallotta volna a kérdését.

- Először válaszolj, és aztán elmondok mindent – felelte a fiú.

- Ezt már eljátszottuk néhányszor; amikor elmeséltem, hogyan mondtam meg annak a prostinak, hogy nem akarom, hogy bármit is csináljon velem, meg amikor azt meséltem, hogy rányitottam Dudleyra és a barátnőjére Dudley szülinapján, sőt az előbb még egyszer elmondtam, hogy hogyan hárítottam el a dugulást kiskoromban, amikor Petunia néni rendszeresen velem takaríttatta ki a budit. Szóval most már igazán te jössz!

Ron elvörösödve lehajtotta a fejét.

- Jó, rendben… - egyezett bele kényszeredetten. - Csak annyi történt, hogy a flakon önállósította magát, miközben mi Hermionéval… - idegesen nyelt egyet - szóval összetejszínhabozta Hermione hasát, és azon a domina hangon parancsolta, hogy nyaljam le róla… - Ron már nem is tudta volna lejjebb hajtani a fejét szégyenében. Harry meglepetten figyelte, és valahol hálát adott az égnek, hogy a fiú nem látja azt a széles vigyort a képén.

- És ezen volt úgy kiakadva?

- Nem, nem… - rázta a fejét a fiú. – Azon, hogy ő nem akarja mások elé tárni a magánügyeinket… még egy tejszínhabos flakonnak sincs köze hozzá, úgyhogy ne adjon tanácsokat, hogy mit csináljunk és mit ne…

Ron a fülét csipkedte idegességében. Akármilyen jó barátja is volt Harry, még előtte is kellemetlenül érezte magát, ha a szexuális életéről volt szó. Harry ezt megértette, de Ron sehogy sem bírta leküzdeni a gátlásait.

- Akkor remélem, tudod, mit kell tenned – mondta végül Harry. Ron végre felemelte a fejét, csak hogy megmutathassa értetlen arcát barátjának. – Kérj bocsánatot, és zárd ki a tejszínhabot a szobátokból.

Ron bólogatott, majd sóhajtott egyet.

- Szóval, mit álmodtál?

- Ó, hát… - Most Harryn volt a pirulás sora. – Valami buliban voltunk, ami nagyon szörnyű volt. Képzeld, még Ricocconét sem lehetett kapni!

Ron megdörzsölte az orrát. Valamiért nem gondolta, hogy ettől volt olyan szörnyű az az álombeli buli.

- És mi történt?

- Mindenki táncolt, meg ivott, meg kiabált… Piton Lucius Malfoy fenekét pacsizta. – Ron és Harry arcán hasonló felháborodott undor jelent meg. – McGalagony meg balettozott…

- Hé, Harry – szólt rá Ron fenyegetően. – Ha ezeket most direkt azért mondod, hogy ne kelljen a lényegre térned, akkor nagyon tudlak sajnálni, amiért csalódnod kell. Mi volt Malfoyjal?

Harry mélyet sóhajtott, és próbált felkészülni az elkerülhetetlenre.

- Mindenki azt akarta, hogy csókolózzunk.

Ron szemei tágra nyíltak, a szája is tátva maradt, az álla pedig nagytakarításba fogott a padlón.

- Ki az a mindenki?

- Hát mindenki… Te és Hermione is… - válaszolta Harry, majd megborzongott a következő emléktől. – De a legfélelmetesebb az volt, hogy ott volt a bulin még valaki… és ő is azt akarta, nagyon is akarta, hogy mutassam meg, „milyen nagyfiú vagyok”…

- Ki?

- Voldemort – suttogta Harry kétségbeesetten. Ron a szája elé kapta a kezét, arcán szörnyülködő kifejezés jelent meg, mintha élete leggusztustalanabb álmát hallotta volna.

- Harry, figyelj… szerintem, valamit tenned kellene – mondta Ron komolyan. - Nem normális, hogy az ex-pasiddal álmodsz már hetek óta. Azt hittem, már rég lezártátok ezt az egészet.

- Ron, ezek álmok. Nem olyan, mintha ténylegesen lenne köztünk valami – magyarázta Harry. Aztán jobban belegondolt… - Már csak az hiányzik, hogy a valóságban is Voldemort arra bíztasson, hogy csókoljam meg Dracót.

Ron együtt érzően bólogatott.

- Majdcsak vége lesz, végsőesetben kérek Pitontól néhány liternyi Álomtalan Álom Italt.

Ron ezt sem tartotta túl bíztatónak, de nem akarta szóvá tenni ez irányú kétségeit.

*


Harry figyelte, ahogy Draco keresgél a fűben. A kviddicspályán voltak, Draco az előző napi meccsen elhagyott egy levelet, amit Blaise-zel folytatott az egyik mágiatörténet órán. Harry vigyorogva nézte, ahogy Draco térdepel a fűben, és szinte kétségbeesetten keresi a papír fecnit, amit nyilván sosem fog megtalálni, ugyanis már régen Harry markában lapult. Hogy mikre nem képes egy egyszerű invito…

- Szia, Draco – köszönt a mardekáros háta mögül. Draco egy pillanatra megmerevedett, majd lassan feltápászkodott, és ártatlan mosollyal az arcán Harry felé fordult.

- Ó, hello, Harry… Hát te meg mit keresel itt?

- Erre jártam. Tudod, nemsokára edzésem lesz, és gondoltam szólok a többiek előtt, hogy útban leszel. – Draco elgondolkozott.

- Ma már volt edzésetek – mutatott rá a tényre. Harry egy percre sem hagyta zavarba hozni magát; nála volt a Levél.

- Ez igaz – legyintett. – Tulajdonképpen csak kerestem valamit, de már megtaláltam – felelte Harry, és mindentudóan Draco szemébe nézett. Dracónak szörnyű gyanúja kezdett beigazolódni.

- Csakugyan?

- Csakugyan. – Harry tett egy lépést Draco felé, közben benyúlt a zsebébe, ahol a Levél lapult. – Tudod, nagyon érdekes dolgokat tudtam meg nemrég.

- Igen?

- Igen – bólintott Harry. Szinte látta zakatolni a gondolatokat Draco fejében. – Ejnye, Draco, nem szép dolog kitárni mások előtt a szexuális életünket.

Draco még ártatlanabbul nézett, mint eddig, de belül elöntötte a méreg. Ezért ki fogja nyírni Blaise-t!

- Ki mondta, hogy bárkinek is meséltem rólunk?

- „Egy isten az ágyban, érted, haver?” – Harry igyekezett azt a hangsúlyt eltalálni, ahogy ez Draco szájából hangzana. Draco arcán rózsaszín pír jelent meg, mire Harry halványan, de magabiztosan elmosolyodott. - Draco, igazán kedves vagy, hogy ilyeneket állítasz rólam… De nem félsz, hogy esetleg a többiek féltékenyek lesznek, és ki akarják majd próbálni, mennyire terjesztesz igazat? – Harry elégedetten látta, hogy Draco arca elkomorul. Biztosra vette, hogy barátja azonnal darabokra átkozna akárkit, aki csak egy ujjal is hozzá merne érni. – Nagyon érdekeseket írtál.

Harry elővette a zsebéből a papírt, és kihajtogatta.

- Tudod, még nem jutottam a végére, csak most találtam meg, amikor kijöttem.

- Ne, ne olvasd el, inkább add vissza! – kiáltotta Draco, és elindult Harry felé. Harry csak megcsóválta a fejét.

- Ugyan, Draco, mi titkolnivalód lehet előttem? – kérdezte kacsintva, és belepillantott a papírba. Draco eközben hirtelen mozdulattal nekirontott, és igyekezett megakadályozni, hogy Harry akárcsak egy sorral is többet elolvasson.

Hamarosan kisebb közelharc alakult ki közöttük. Aztán Harrynek sikerült kiszabadulnia Draco karjai közül, és szaladni kezdett, abban reménykedve, hogy Draco követni fogja. Nem is kellett csalódnia, gondolkozás nélkül Harry után vetette magát, és úgy fogócskáztak a kviddicspálya friss füvén, mint az ötéves gyerekek.

- Álljanak meg de azonnal! – Madam Hooch hangja úgy szelte keresztül a levegőt, mint villám az eget. – Ez nem játszótér, hanem egy kviddicspálya! Megállni!

Madam Hooch egy seprűvel a kezében a két fiú után iramodott; repüléstanár létére eszébe sem jutott, hogy a seprűre esetleg felpattanhatna, és úgy eredhetne a nyomukba. Harry és Draco meglepetten vették tudomásul, hogy a tanárnő bizony őket kergeti, így szavak nélkül megállapodtak, hogy bemenekülnek az öltözőbe.

Madam Hooch a földön nem volt egy gyors gepárd, így hát a fiúk megmenekültek előle, és miután a pályán már nem látta őket, teljesen mindegy volt számára, hogy hol vandálkodnak tovább.

Harry és Draco lihegve görnyedtek össze az öltözőben. Végül egyszerre emelték fel a fejüket, és ahogy egymásra néztek, mindkettőjükből kitört a nevetés. Néhány percig tartott ez az idilli állapot, aztán Dracónak eszébe jutott, hogy tulajdonképpen a levél még mindig Harrynél van, és véletlenül sem engedheti, hogy elolvassa, legfőképp a végét nem. Úgy tűnt, Harrynek is épp akkor jutott eszébe, amikor Dracónak.

Azonnal beszaladt a zuhanyzóba, és magára zárta, mielőtt Draco bármit is tehetett volna.

- Nyisd ki! – ordította a mardekáros, miközben erőteljesen dörömbölt az ajtón. – Azonnal, Potter! Az az ÉN levelem, semmi közöd hozzá, hogy kinek mit mondok!

Harry viszont nem válaszolt, csak lekuporodott az ajtó tövébe, és olvasott. A kezdeti mosoly szép lassan eltűnt az arcáról, helyette meglepett komolyság vette át a helyét. Észre sem vette, hogy befejezte az olvasást, és hogy teljesen kiszáradt a szája.

Draco még mindig dörömbölt, amikor kinyílt az ajtó, és szembe találta magát Harryvel. Harryvel, akin már nyoma sem volt a korábbi derűnek. Felé nyújtotta a papírt, ő pedig elvette. Draco sóhajtott, és várta, hogy Harry mit mond.

- Öhm – köhintett a mardekáros, csakhogy megtörje a kínos csendet. Várakozón nézett Harry szemébe.

- Hogy értetted azt – kezdett bele végül összeráncolva a szemöldökét -, hogy „ez nem egy amolyan hipp-hopp kapcsolat, Blaise!”? – kérdezte csendesen Harry. Szíve hevesen dobogott, miközben várta a választ.

- Pontosan úgy, hogy nem olyan hipp-hopp kapcsolat – válaszolta magától értetődően Draco. – Mit nem értesz rajta?

- Akkor milyen kapcsolat?

Draco arcán rózsaszín pír jelent meg a zavartól. Idegesen végigsimított a karján, miközben próbált rájönni, hogy mit is válaszoljon anélkül, hogy teljesen hülyének érezné magát.

- Hát… - Aztán vékonyka hangon folytatta - komoly?

Harry egy pillanatig még kifürkészhetetlen szemekkel nézett; de végül megenyhült az arca, őszintén elmosolyodott, és boldogan megölelte Dracót. Draco alig merte elhinni, hogy Harry nem ordibál vele, és ilyen édesen viselkedik.

- Jaj, Draco, annyira cuki vagy!

- MICSODA?!

- Csak vicceltem – szabadkozott Harry, és megcsókolta Dracót.

Draco ennek már nem bírt ellenállni, azonnal el is felejtette, hogy Harry az imént lecukizta, csak a csóknak élt, és az azt követő hosszú, vad óráknak az öltöző padlóján…

*


Draco jólesően nyögdécselve ébredt. Aztán azonnal megrázta magát, hogy mégis mit művel, épp az előbb álmodott valami nagyon valóságosat és valami nagyon perverzet Harry Potterrel.

- Draco, ez már nem tréfa – mondta, amikor észrevette, hogy bizony nem hagyták hidegen az éjszakai események. Sóhajtott egyet, és beletörődötten elindult, hogy vegyen egy hideg zuhanyt.

*


Harry maga elé meredt. Nem, nem lehet igaz, nem álmodhatta ezt. Teljességgel lehetetlen, nem, nem feküdt le Dracóval, főleg nem egymás után háromszor, a kviddicsöltözőben. Nem is kviddicsezik már. Sőt, a Roxfort közelében sem volt hetedikes kora óta. Az pedig már legalább fél éve volt. Nem, nem, Harry, ezt nem álmodhattad.

Dühösen belekanalazott az ölében tartott doboz vanília fagyiba. Hermione is ugyanígy tett mellette.

- Valamit tennem kell, Hermione. Ez így nem állapot.

- Tudom, Harry. Tudom.

*


Draco, készen arra, hogy bármit megtesz annak érdekében, hogy álmai véget érjenek, készséggel beavatta Pitont a problémájába. A bájitaltan professzor türelmesen meghallgatta; tudta, hogy Dracónak nagyon sokat jelentett egy időben Potter, persze ez a legkevésbé sem érdekelte.

-… szóval ebben szeretném a segítségét kérni, professzor.

Piton bólintott.

- Rendben, adok egy bájitalt, amitől nem fogsz álmodni. – Draco ugrándozni tudott volna örömében, de tudta, hogy ez Piton jelenlétében nem lenne túl bölcs dolog, így csak hálásan bólintott. – Mindazonáltal nem használhatod két napnál tovább egyszerre, egy nap szünetet mindenképp tarts.

Draco elbúcsúzott a professzortól, miután megígérte, hogy nem fog minden este inni a bájitalból.

Aznap este boldogan feküdt be az ágyába, és itta meg az adagját. Alig várta, hogy végre Potter nélkül aludjon, még ha ez azt is jelenti, hogy egyáltalán nem fog álmodni. Kényelmesen elhelyezkedett a paplan alatt, úgy elterpeszkedett, hogy elfoglalta az egész ágyat, és elégedett mosollyal az arcán lehunyta a szemét.

*


Draco vidáman toppant be Harry lakására, anélkül, hogy kopogott volna. Harry az ajtótól nem messze állt, és megkövülten figyelte, ahogy Draco egy dobozzal a kezében izgatottan helyezi egyik lábáról a másikra a testsúlyát a küszöbön. Bementek a konyhába, Draco letette a pultra a dobozt, és közben elkurjantotta magát:

- Hoztam neked valamit! – Draco teljesen izgatott volt, látszott, hogy alig fér a bőrébe. Harry elmosolyodott Draco kisfiússágán. – Gyerünk, nyisd ki, nyisd ki! – buzdította Harryt.

- Oké… - Harry lassan leemelte a doboz tetejét, de közben végig Draco arcát figyelte, és a reakcióit. Ő le sem bírta venni a szemét a dobozról, így hát Harry is odapillantott. Pillanatnyi meghökkenéstől meg sem bírt szólalni egy ideig. - Ez egy csibe – állapította meg, mintha a világ legnyilvánvalóbb dolga lenne, hogy egy csibét kap ajándékba.

Draco hevesen bólogatott és ugrándozott, aztán finoman benyúlt a dobozba, és kivette belőle az aprócska, sárga pihés gombócot.

- Ugye milyen tündéri?! – kérdezte elalélva, és az arcához ölelte a kis állatot. – Kis csibuci!

Harry nehezen állta meg nevetés nélkül, de a mosolyt nem bírta leolvasztani az arcáról. Ő Dracót tartotta tündérinek. Ekkor kopogtattak, és hamarosan belépett Hermione.

- Ó, sziasztok! – Hermione érdeklődve vette szemügyre a Draco kezében tartott csibét. – Nahát! Új háziállat? – kérdezte sokat sejtően. – Értetek egyáltalán a csibékhez?

- A baromfihoz? – kérdezett vissza Draco. – Nem.

- Ja, hogy a nőkhöz? – világosodott meg Harry. – Nem.

Hermione égnek emelte a tekintetét.

- Tudjátok, nagyon nagy felelősség állatot tartani. Gondoskodni kell róla, etetni kell, állandó törődésre és szeretetre van szüksége.

- Azzal nem lesz gond – felelte szeretetteljesen Draco, és újra magához ölelte a csibét. – Ugyulu-bugyulu, te kis aranyos!

*


- Csip-csip… csip-csirip-csip…

Draco rémülten ült fel az ágyában. Nem, az előbb nem utánozta az álombeli csibéjét. Egy pillanatra sem. Nem is álmodott. Hiszen bevette a bájitalt.

Az éjjeliszekrényre nézett; ott állt az üres fiola, tényleg megitta a főzetet. Akkor miért él még mindig olyan élénken az emlékezetében Potter arca, ahogy mosolyog rajta, mert egy hülye csibét ölelgetett?

Nincs más megoldás: meg kell ölni Pitont. Is.

*


- Sziasztok!

- Szia, Hermione – köszönt kórusban Harry és Ron a kanapéról.

Mindketten fagyit ettek; Harry az álmai miatt, Ron pedig azért, mert jó barát volt, és Harry mellett állt – még a fagyi evésben is.

- Milyen napotok volt? – kérdezte a lány, és ő is lehuppant a fiúk közé.

- Fagyi-evős – felelte Harry, és a fotelben heverő fagyidoboz-halomra mutatott. Hermione furcsállva nézte a hatalmas kupacot, aztán visszatért a barátaira a pillantása.

- Voltam ma a Rendnél – mondta Ron, és újra belekanalazott a dobozba. – És egészen véletlenül kihallgattam egy beszélgetést Piton és Dumbledore között.

- Véletlenül, mi? Hiszi a piszi – ciccegett Hermione, és ujjával ő is belekontárkodott a fagyiba. Harry felháborodott pillantást lövellt felé, mire a lány édesen elmosolyodott. – És miről beszéltek, ha már véletlenül kihallgattad őket?

- Á, semmiről, lényegtelen, ha csak kötözködni tudsz. – Azzal Ron sértődötten felkelt a kanapéról, és betrappolt a szobájába. Hermione sóhajtott egyet, és már felállt, hogy utána menjen, amikor Harry hozzáfordult.

- A tejszínhabos dolog miatt már kibékültetek, ugye?

- Igen, bocsánatot kért, és berakta a hűtőbe – válaszolta mosolyogva a lány, és intett Harrynek, majd bement Ronhoz.

Harry tovább majszolta a fagyit, és közben egy régebbi, csibétlen álmán töprengett; azon, ami mértéktelen fagyievésre késztette. Az a kviddicsöltözős dolog nem pusztán álom volt. Az valóban megtörtént. Hetedikes korukban, amikor még együtt voltak Dracóval, akkor egyszer Draco tényleg keresett egy levelet a fűben, és tényleg ő találta meg hamarabb, és tényleg fogócskáztak, aztán tényleg az öltözőben kötöttek ki, és tényleg háromszor szeretkeztek az öltöző padlóján… és Draco tényleg szerette őt, és ő is Dracót.

Ez nem lehet egy egyszerű véletlen. Ezek az álmok jelentenek valamit. Harry megcsóválta a fejét. Bármit is jelentenek, már teljesen mindegy, vége van, szakítottak, Draco már nem szereti őt, és ő sem szereti Dracót.

Hermione ekkor kitrappolt a hálóból, Ronnal a nyomában.

- Nekem most mennem kell, megbeszéltem anyáékkal, hogy átugrom hozzájuk vacsorára – mondta Ron, és nemsokára távozott.

Hermione leült Harry mellé, és gondolataiba merült. Többször is rápillantott a mellette ülő fiúra, mintha mondani akarna valamit, de végül mindig meggondolta magát.

- Figyelj, Harry… Mondanom kell valamit.

- Oké, mondd.

- Nem, nem mondhatom el – felelte elkeseredetten Hermione. Harry felvonta a szemöldökét, és közben arra gondolt, Hermionénak agyára ment valami.

- Oké, nézd, nem gondolod, hogy egyszerűbb lenne, ha valami olyat akarnál mondani, amit lehet? – érdeklődött Harry.

- De! – válaszolta azonnal a lány. Aztán lesajnálóan hozzátette: - Egy tökéletes világban. – Hermione körbenézett a nappaliban, hátha valami segítségre lel, de nem járt sikerrel. Harry várakozva nézett rá. – Megígértem Ronnak, hogy nem mondom el.

- Akkor kérdezzem meg őt?

- Nem, dehogy, ő végképp nem mondaná el – tiltakozott Hermione.

- Rendben, akkor… köze van hármunkhoz? – kérdezte Harry. Hermione megrázta a fejét. – Jó, de hozzám van, ugye? – Hermione bólintott. – Ugye nem az a baj, hogy reggel hozzátok dobtam be a szennyesemet a fürdőszoba helyett?

- Micsoda?! – Hermione megdöbbenve nézett Harryre. – Nem, de erre még visszatérünk.

- Oké… - Harry elgondolkozott. Miről lehet szó? – Elfogyott a fagyi? Vagy elhíztam?

- Nem, Harry. Tudod mit? Hagyjuk inkább, sosem fogod kitalálni, rettentő messze vagy tőle, nekem pedig vissza kell mennem a könyvtárba leltározni.

Hermione felállt a kanapéról, felvette a kabátját, és az ajtóhoz lépett.

- Jó éjt, Harry, és felejtsd el, amit mondtam.

Hermione elment, Harry pedig magára maradt. Nemsokára alvásidő van, és neki megint Dracóval kell álmodnia… Basszus! Dracóról volt szó!

Harry erőteljesen homlokon csapta magát, annyira, hogy a fürdőszobába rohant, mert azt hitte, a sebhelye még mélyebb lett.

*


Harry kekszekből készített helyet a csibének az egyik szekrényben. Az egyik díszpárnát is felaprította, hogy legyen egy kis puha fészke odabent, és egésznap babusgatta, játszott vele, bújócskáztak, kártyáztak, táncoltak. Harry teljesen elfáradt, alig várta, hogy Draco végre megérkezzen a műszakváltásba.

Hamarosan be is toppant az ajtón fekete talárban, csuklyával a fején – halálfaló megbeszélés volt.

- Sziasztok!

- Szia, Draco – köszönt Harry is, és visszatette a csibét a helyére, Draco pedig levette a csuklyáját.

- Végre, lezuhanyozom, átöltözöm, és megyek bulizni – sóhajtotta Draco, és lelkesen összedörzsölte a tenyerét, majd azonnal a fürdőszoba felé vette az irányt.

- Micsoda? – bukott ki Harryből a döbbent kérdés. – És mi lesz a csibével, ki fog rá vigyázni?

- Természetesen te – tárta szét magától értetődően a karjait Draco. – Egész éjjel én vigyáztam rá, mert nem tudott elaludni, és csipogott, ma pedig végig a hülye halálfalókat kellett hallgatnom. Kijár nekem a bulizás! – reklamált Draco megbotránkozva.

- Mert nekem talán nem? Egész nap itthon voltam, és a csibe jólétével foglalkoztam, szeretnék egy kicsit kikapcsolódni! – replikázott dühösen Harry.

A két fiú egymással szemben állt, szemeik szikrákat szórtak. A kiscsibe pedig csak kapkodta a fejét egyikükről a másikra, és azt sem tudta, melyiküknek szurkoljon.

Harry mérgesen vette a levegőt, és Draco sem tűnt sokkal nyugodtabbnak. Egy pillanatra lehunyta a szemét, mélyet lélegzett, és uralkodva haragján megszólalt.

- Észrevetted, hogy mióta csibénk van, sokkal többet veszekszünk? – kérdezte szomorkás hangon. Draco óvatosan bólintott, mint aki szégyelli magát.

- Talán… Talán még nem érett a kapcsolatunk ahhoz, hogy csibénk legyen.

Harry egyetértően bólogatott. Továbbra is csak álltak egymással szemben, tehetetlenül, egyikük sem mozdult.

*


Harry kinyitotta a szemét. Nem hirtelen ért véget az álma, mint ahogy eddig történt, hanem lassan. Rosszul érezte magát, valamiért fájt neki ott belül, mardosta a lelkiismeret. Nem akarta, hogy Draco haragudjon rá.

- Harry, ideje felkelni – kopogott be Hermione, majd egy pillanattal később be is lépett. – Szia, megyek dolgozni, csak gondoltam még beköszönök. Minden rendben? – kérdezte, amikor látta, hogy Harrynek nem épp ez a legszebb reggele.

- Összevesztem Dracóval – motyogta kedvtelenül. Hermione sajnálkozva leült az ágya szélére, és megfogta a kezét.

- Akkor próbálj meg kibékülni vele – javasolta a lány. Harry arca felvillanyozódott. Hogy ez eddig nem jutott eszébe!

- Írok neki levelet, hogy beszéljük meg.

- Helyes. Nekem mennem kell, este találkozunk – búcsúzott a lány. Harry azonnal kiugrott az ágyból, tollat és pergament ragadott, és írni kezdett.

Hello, Malfoy!
Ki kell találnunk, hogy mi legyen a csibével. Találkozhatnánk?
Harry Potter


Draco még soha olyan értetlen arcot nem vágott, mint amikor ezt a furcsa levelet olvasta. Honnan tud Potter a csibéről? És különben is, mi a frászt akar tőle, ennyi idő után? Csak egyféleképpen derítheti ki…

Potter!
Pénteken ötkor a Merlin’s Caféban.
M.


*


Harrynek rettenetesen déjá vu-je volt, amikor már vagy két perce ült a kávézó egyik asztalánál. Borzasztóan emlékeztette őt ez az egész valamire, ami már megtörtént vele. Vagy csak úgy emlékezett, hogy megtörtént. Amikor Draco belépett az ajtón, már azt is tudta, miért érzi így.

Draco fehér öltönyt viselt, alatta fekete pólóval. Harrynek le kellett hajtania a fejét, hogy az exmardekáros még véletlenül se vegye észre azt a vigyort az arcán. Draco körbenézett, aztán leült Harryvel szemben.

- Hello, Potter.

- Szia, Draco – köszönt Harry is, ajkán még mindig ott volt a vigyor nyoma. – Mi ez a cucc? Még sosem láttam rajtad.

- Valóban nem – válaszolta Draco, aztán Harry várakozó pillantását látva kényszeredetten folytatta. – Ezt még anyám vette, de nem hordtam, mert utáltad.

- Értem, de most, hogy már nem járunk, olyan hülyén öltözködhetsz, ahogy csak akarsz – jegyezte meg Harry logikusan.

Draco szúrósan összehúzta a szemét.

- Sziasztok, srácok, mit hozhatok? – tipegett melléjük egy csinos, kissé feltűnési viszketegségben szenvedő pincérnő. Harry azonnal felismerte álmából, és ezzel nyilván Draco sem volt másként. Harry és Draco is közelebb hajoltak, hogy hallhassák a várva várt motyogását. A lány értetlenül nézett rájuk, és hátrált egy lépést, miközben a fiúk folyamatosan közeledtek hozzá. Végül egyszerre vesztették el az egyensúlyukat, és kiborultak az asztal mellől, egyenesen a lány cipője elé. – Bunkók – mondta érzéssel, és otthagyta őket.

Harry és Draco is visszaült a helyére, de nem mertek egymásra nézni. Aztán ez mégis bekövetkezett, és nem bírták megállni; kitört belőlük a röhögés – úgy, mint régen. Harryből eltűnt az a cseppnyi gátlásosság, amivel nekiindult ennek a találkozónak, és már örült, hogy belevágott. Percekig nevettek, amikor megjelent egy másik pincér.

- Mit hozhatok? – kérdezte. A fiúk rendeltek egy-egy olasz kapucsínót, csakhogy ne térjenek el annyira az álmuktól, mire a pincér visszasétált a pulthoz.

- Szóval, miért akartál találkozni? – Ez a kérdés sokkal barátságosabban hangzott, mint álmában, és Harry kezdett reménykedni, hogy Draco esetleg ugyanaz a fiú, akit annak idején annyira megkedvelt.

- Hát… tudod, elég különöseket álmodok mostanában – felelte Harry. Nagyon remélte, hogy Hermione nem tévedett aznap reggel, és most nem csinál magából teljesen hülyét. – És hát… úgy hallottam, hogy te sem alszol valami fényesen.

Draco nem értette. Honnan tudhatja Harry, hogy róla – egész pontosan vele – szokott álmodni? Ő senkinek nem beszélt erről. Senkinek, kivéve…

- Azt ne mondd, hogy Pitonnal akkora puszipajtások vagytok, hogy elárulja az alvási szokásaimat – mondta cinikusan Draco.

- Ezt egy szóval sem állítottam – felelte higgadtan Harry. Szóval akkor tényleg igaz, Draco is vele álmodik! – Igazából Hermione mesélte, hogy Ron mondta neki, hogy kihallgatta, ahogy Piton beszél Dumbledore-ral a problémádról…

Draco próbálta kibogozni ezt a történetfolyást, és kisebb nehézségek árán sikerült is neki, ami miatt roppantmód büszkeség töltötte el. De nem bírta nem figyelmen kívül hagyni, hogy Piton elárulta őt.

- Tudtam, hogy ki kellett volna nyírnom, miután nem használt az a főzet – morogta Draco, és mérgesen megigazgatta a terítőt, hogy levezesse a feszültségét.

- Kértél tőle? – kérdezte meglepetten Harry. Draco csak rezignáltan bólintott. A pincér visszatért, és letette az asztalra az italokat; Harry biccentett, Draco nem is törődött vele. – Furcsa, hogy nem használt.

- Nyomasztó, hogy nem használt.

Harry csendbe burkolózott. Szóval Draco is ugyanúgy meg akart szabadulni ezektől az álmoktól, mint ő maga. Sőt még Pitont is felkereste – ahogy ő is akarta. De mint kiderült, felesleges lett volna, mivel a főzet nem használt.

- És akkor most mit csináljunk?

- Fogalmam sincs – válaszolta Draco. Végigmérte a kapucsínóját, de az még mindig elég forrónak bizonyult, úgyhogy nem próbálkozott vele. – Talán hagynunk kellene, amíg magától elmúlik.

- Gondolod, hogy magától el fog múlni?

- Persze, miért is ne? – felelte vállat vonva. – Az is lehet, hogy valóra kell váltanunk őket. Talán azért vagyunk most pont itt.

Harry egész logikusnak találta Draco gondolatmenetét, ami kellőképp meglepte. Draco sosem a gyors felfogásával bűvölte el. Kicsit megfújta az italát, és óvatosan belekortyolt, ügyelve rá, hogy még véletlenül se köpje le Dracót. Draco látta az igyekezetét, és sejtette, hogy Harry fejében is az álmuk jár.

- Akkor újra vissza kellene mennünk a Roxfortba, hogy kergetőzzünk a kviddicspályán? – kérdezte Harry mit sem sejtve.

- Nem hiszem, hogy ez volt a leglényegesebb rész abban az álomban – válaszolta automatikusan Draco.

Harry ránézett, egyenesen a szemébe. Draco nem fordította el az arcát, várta, mit lép erre Harry.

- Az nem álom, volt, Draco. Megtörtént.

- Igen, tudom. Emlékszem.

Régi emlékek tolultak mindkettejük fejébe; első perpatvarok, csipkelődések, első ölelések, csókok, szeretkezések, az a sok marhaság, amit együtt csináltak majdnem egy év alatt.

Draco is belekóstolt az italába; szép lassan mindketten elfogyasztották a magukét. Harry zavartan játszott a csésze peremével, ahogy Ron szokott, amikor ideges, és nem tudta, mit mondhatna. Annyi mindent meg szeretett volna osztani Dracóval, de nem lehetett, mert már nem volt olyan a kapcsolatuk, mint régen. Dracónak feleség kellett, Lucius megmondta.

- Mi van a menyasszonyoddal? – kérdezte Harry, miközben szíve fájón összeszorult.

- Semmi – rázta a fejét Draco, és halvány mosoly jelent meg az arcán. Játékos mosoly, amit Harry annyira szeretett. – Megmondtam apámnak, hogy ez az én döntésem, és ha feleséget akarok, akkor majd szerzek egyet, ha meg pasit, akkor azt szerzek. Elég sok vitánk volt ebből, de végül én győztem, amikor tettem róla és Pitonról egy megjegyzést neki.

Harry arcán is mosoly jelent meg. Hát akkor Draco nincs elkötelezve, Draco szabad. Ez furcsán boldog érzéssel töltötte el, és az a szorító fájdalom is megszűnt a szívében. Arra meg inkább nem is gondolt, hogy mi lehet Piton és Lucius között.

- És… veled? Neked van valakid? – kérdezett vissza Draco, és remélte, hogy hangjából nem hallatszik, mennyire bízik a nemleges válaszban. Tévednie kellett, Harry tökéletesen átlátott a szitán.

- Igen – mondta határozottan. Draco igyekezett leplezni csalódottságát, de a feltörő sóhaját nem tudta magába zárni. – Van egy szexmániás képmásom a füriben. Meg néha a tejes doboz is beindul, és akkor aztán nehéz leállítani.

Draco összevonta a szemöldökét.

- Elég szánalmas életed lehet, ha már tejes dobozokra kell korlátoznod a szexualitásodat.

Harry vállat vont, és egy mosolyt megeresztve körbepillantott a kávézóban, majd intett a pincérnek, hogy fizetne. Draco ezt látva kicsit összekapta magát, jelezve, hogy vette az adást.

Harry kifizette a két kapucsínót, aztán felálltak, és kisétáltak a kávézóból.

- Hát… jó volt látni téged – fordult Dracóhoz, és nagyon komolyan gondolta. Draco is így érezte, de a világért sem mondta volna ki.

- Igen, tudom, felejthetetlen élmény lehetett számodra, én is olyan boldog vagyok, amikor összefutok magammal a tükörben.

- Semmit sem változtál – mosolyodott el Harry, és fejét csóválva intett Dracónak, aztán elindult hazafelé.

Draco csak egy másodpercig habozott.

- Várj, hazakísérlek, te kis bakfis.

Harry vigyorogva fordult meg, és várta be Dracót.

*


- …szóval a hűtő tele van még mindig egy rakás beszélő kajával. A vaj ma reggeli készítés közben például elpletykálta, hogy a tejföl összeszűrte a levet a tojásokkal. Azzal töltöttem a délelőttöt, hogy egyesével lemostam mindegyikről a rákenődött tejfölt.

Draco vigyorogva hallgatta Harryt. Nem akarta beismerni, de már nagyon hiányzott neki az a sok hülyeség, amiről beszélgetni tudtak.

- Emlékszel, miről beszéltünk a kávézóban, álmunkban? – kérdezte Draco. Harry összeszűkítette a szemét. – Tudod, a halálfaló babákról. – Harry bólogatni kezdett, és elhúzta a száját. – A napokban mondtam apámnak, hogy mekkora üzletet lehetne belőle csinálni, ha végre legyőzted a Nagyurat.

Harry elkuncogta magát, és megdörzsölte a halántékát. Megérkeztek a háztömb elé, amiben a Ronnal és Hermionéval közös lakásuk volt.

- Nem is tudom… - felelte. Tétován álldogált az ajtó előtt, mire Draco felnézett az épületre.

- Itt laksz, vagy csak megálltunk nézelődni?

- A negyediken – bólintott Harry Draco arcát fürkészve. Ő még mindig a tömböt nézte, ajkai résnyire nyíltak. Harry nem tudta levenni róla a szemét, eszébe jutottak a régi csókok, játékok, amiket azzal a szájjal játszott. – Hát… azt hiszem, ideje elköszönnünk – mondta végül nehézkesen. Megvakarta a tarkóját.

- Igen, én is azt hiszem – sóhajtotta Draco, és Harry szemébe nézett. Harry megnyalta kiszáradt ajkait, nem is sejtve, hogy ezzel milyen vágyreakciót indított el Dracóban. – Öhm… találkozunk még?

- Álmodban – vigyorgott rá Harry. Draco unottan ránézett, majd ő is elmosolyodott. – De ha gondolod, a valóságban is együtt vacsorázhatnánk valamikor.

- Az klassz lenne – mondta Draco, és úgy is gondolta. Harry szájára tévedt a pillantása, de azonnal el is kapta a tekintetét, hogy Harry nehogy észrevegye. Azonban nem tudta megállni, újra meg újra vissza kellett néznie.

- Hát, akkor… Majd írok. – Harry elfordult, hogy kinyissa az ajtót, de Draco megfogta a karját, és maga felé fordította.

Egy pillanatig csak nézték egymást, aztán Draco közelebb lépett, és megcsókolta. Harry teljesen lemerevedett, nem hitte volna, hogy Draco ennyire kezdeményezővé vált néhány hónap alatt. De a csók a régi volt, felpezsdítő és vággyal teli.

Zilálva váltak szét, szikrázó szemekkel néztek a másikra.

- Mit szólnál, ha most vacsoráznánk együtt? – érdeklődött Draco, Harry pedig csak bólintani tudott.

Kinyitotta az ajtót, és beszálltak a liftbe. Ahogy becsukódott mögöttük az ajtó, újra egymásnak estek, és csókolták a másikat, ahol csak érték. Harry beletúrt Draco szőke tincseibe, és úgy érezte, végre újra megkapta azt, ami mostanában annyira hiányzott az életéből. Beleszippantott Draco nyakába, mire a szőkén borzongás futott végig.

- Beleszuszogtál a fülembe – nyafogta Draco, és viszonzásként beleharapott Harry fülcimpájába.

Megállt a lift, és ők, mint egy összegabalyodott, besűrűsödött forgószél zúdultak ki belőle. Harry kinyitotta a bejárati ajtót, de Draco egy percre sem szakadt el a szájától. Draco nekinyomta Harryt az előszoba falának, és épp kezdte lehúzni róla a pólót, amikor hangokat hallottak.

- Harry, te vagy az? – kérdezte Hermione hangja valamivel hangosabban az átlagosnál. Draco azonnal lemászott Harryről, és a lehető legártatlanabb, „mi sem történt” kifejezést öltötte magára. Harry kicsit rendbe szedte az öltözékét, de zihálását nem tudta leplezni. Hermione, és nyomában Ron toppant az előszobába, de ahogy meglátták a fiúkat, mindketten megütközve megálltak a küszöbön. Ron arca megnyúlt, szemei kitágultak, és a száját is elfelejtette becsukni. Hermione ennél jobban leplezte meglepettségét, hamarosan mosolyra húzta a száját. – Csak azt akartam mondani, hogy mi ma az Odúban töltjük az éjszakát – mondta vidám-határozottan, és feltűnésmentesen rálépett Ron lábára. – Hello, Malfoy.

Draco csak intett, túl zavarban volt ahhoz, hogy megszólaljon. Hermione megfogta Ron karját, és elkezdte kifelé húzni. Ron nem ellenkezett, de igazán együttműködő sem volt. Hamarosan bezárult mögöttük az ajtó, és Harry kettesben maradt Dracóval.

Harry bátortalanul kereste a szemkontaktust, és amikor Draco végre felemelte a fejét, elmosolyodott. Draco viszonozta a maga játékos módján, és ezúttal Harry támadta le őt egy csókkal, amit abba sem hagytak egészen Harry hálójáig…

*


Dracót rettentően csiklandozta valami. Mintha puha tollal cirógatták volna a bőrét. A nyakán meleget érzett, és mintha a hasán is lenne valami kellemes. Aztán érezte, hogy hűs szellő éri a hátát, és magára akarta húzni a takarót. De nem tudta, beszorult valahova. Kényszeredetten kinyitotta a szemét, hogy megszerezze a paplant, és elállt a lélegzete egy pillanatra. Harry mellette szuszogott, arcát az ő vállába nyomta, kicsit össze is nyálazta a bőrét, karját pedig az ő hasán pihentette. És elbitorolta az összes takarót.

De Dracót még mindig rettenetesen csiklandozta valami. Mintha mászott volna fel a lábán…

Ijedten lerugdosta magáról az ágyneműt, és végigporolt a lábán, ahol azt a különösen bizsergető puha valamit érezte. Harry hirtelen felriadt a mozdulataira, és álmosan kinyitotta a szemét.

- Mi van, Draco? – suttogta mosolyogva.

De Draco csak dermedten ült, és a lábát nézte. Amikor nem válaszolt, Harry is felült, hogy lássa, mi baj. Egy pillanat alatt eltűnt az álom a szeméből, amikor meglátta, mit is figyel annyira Draco, és meglepetten felvonta a szemöldökét. Ránézett a fiú arcára, hogy mondjon valamit, és akkor látta, hogy Draco nagyon elérzékenyült.

- Mi legyen a csibével? – kérdezte meghatottan Draco, még mindig a kis sárga pihés állatot bámulva. Az szeretetteljesen megcsipkedte a kezét.

- Azt hiszem – kezdte Harry, közelebb húzódott Dracóhoz, átölelve őt, és a vállára tette az állát -, most már elég érettek vagyunk hozzá.





Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)