Harry Potter és a Leláncolt Lelkek írta: hetszinvirag

[Kritikák - 18]

+++ betűméret ---
>>


A történet Theowyn Harry Potter and the Chained Souls című művének a fordítása. Az eredeti történet itt található: http://www.fanfiction.net/s/3490702/1/Harry_Potter_and_the_Chained_Souls
Előzmény: Harry Potter és a Belső Ellenség
Átnézte és javította Zizike, akinek munkáját ezúton is köszönöm.


1. fejezet: Grimmauld tér 12.

A lakás Bloomsburyben volt, egy forgalmas utcán, ahol éjjel-nappal a legkülönfélébb emberek siettek a dolguk után. Még most, szombat éjszaka, jóval éjfél után is hemzsegtek az utcán a járókelők. Az a fajta hely volt, ahol semmi sem számít szokatlannak, és az idegenek tudomást sem vesznek egymásról. Egyszóval, tökéletes lakóhely volt egy varázsló számára.

A lakás maga tiszta és rendezett volt, egyszerű bútorzattal és minden kétséget kizáróan férfias stílusban berendezve. Kevés személyes tárgy volt látható, mindössze néhány könyv és pár fénykép sorakozott katonás rendben a könyvespolcon. Az egyetlen dolog, ami nem illett a képbe, az a nappali padlóján heverő holttest volt.

Alastor Mordon lepillantott a helyiség néhai lakójára – fiatal ember volt, talán harminc éves. Jól szabott, de fantáziátlan talárt viselt. Testalkata nyúlánk, arca frissen borotvált, rövid barna haja pedig épp csak ritkulni kezdett a feje tetején. Távolba meredő tekintetében nem tükröződött félelem – az igazat megvallva semmiféle érzelem nem látszott benne. A holttest egyetlen figyelemre méltó vonása a bal alkarján látható Sötét Jegy volt.

– Öngyilkosság – jelentette ki egyszerűen a Mordon mellett álló auror. – Maga felé fordította a pálcáját, és kimondta az Adava Kedavrát.

– Valami ötlet, hogy miért? – kérdezte Mordon, miközben letérdelt, hogy megvizsgálja a holttestet. – A halálfalókra nem túlságosan jellemző az öngyilkos hajlam.

A másik auror, egy középkorú nő rövid, őszülő hajjal, megvonta a vállát.

– Talán rájött, hogy van lelkiismerete.

Mordon felhorkant, de nem fejtette ki a véleményét arról, hogy ennek mekkora a valószínűsége. Ehelyett alaposan körülnézett a szobában. Mágikus szeme összevissza forgott, miközben a helyiség minden négyzetcentiméterét átpásztázta, azonban a másik szeme akadt meg azon a hosszú, fekete hajszálon, amely a szőnyegen hevert nem messze az elhunyttól. Homlokát ráncolva vette fel.

Kollégája elnéző mosolyra húzta a száját.

– Ne is mondja. Valami csalafintaságot gyanít.

– Nem gyanítok ilyesmit. Biztos vagyok benne.

– Biztos? – A nő hangjába cseppnyi ingerültség vegyült. – És mire alapozza? Egy hajszálra? Már azonosítottuk a férfi pálcáját, miszerint az okozta a halálát, és semmiféle küzdelemre utaló jelet nem találtunk.

– Nem volt küzdelem, amennyiben a gyilkos lesben állt, és elkábította. Az áldozat saját pálcáját használni a gyilkossághoz a legrégibb trükkök közé tartozik. Maga is tudja.

– Valamint szemtanúk hiányában lehetetlen bebizonyítani. Már mindent ellenőriztünk. Senki nem látott semmit. Murdockot utoljára péntek délután látták élve, amikor elhagyta az irodáját. Ma kora estére családi vacsorára volt hivatalos, ahol egy nagybácsi születésnapját ünnepelték, vagy valami ilyesmi. Mivel nem jelent meg, az unokatestvére beugrott vacsora után, hogy megnézze, mi van vele. Elég csúnya meglepetés fogadta.

Mordon a padlón heverő férfi felé intett.

– Voltak ellenségei?

– Nem tudunk róla. De nyilvánvalóan halálfaló volt, ami nem a legközkedveltebb hivatás.

– És manapság nem is a legbiztonságosabb – tette hozzá Mordon. – Épp csak pár napja patkolt el egy másik is, nem igaz?

– Az a Zsebpiszok közben történt – jegyezte meg a nő kicsit élesebb hangon. – Úgy tűnt, valami illegális üzlet sikerült félre.

– Úgy tűnt – mormolta Mordon, miközben felemelkedett. Gondolataiba mélyedve álldogált, és a homlokát ráncolta. A másik auror arca együttérzően ellágyult.

– Mordon, még ha igaza is van, és tényleg nem öngyilkosság volt, nincs bizonyítéka, és sok dolgunk van enélkül is. Egy háború közepén vagyunk. Épp elég élő halálfaló van, akik miatt fájhat a fejünk, nincs időnk még a halottak miatt is aggódni. Őszintén szólva, ha esetleg egy barátja segítette át a másvilágra, akkor szívességet tett nekünk, és különben is, valószínűleg ennél súlyosabb bűnök is nyomják a lelkét.

Mordon savanyú mosollyal fordult a kollégája felé.

– Először is, azt hiszem, nem egy barátja, hanem egy ellensége tette ezt vele.

– Igen, természetesen, de nem ez a lényeg.

– Valójában az egésznek ez a lényege – jelentette ki Mordon lassan. Sarkon fordult, és maga mögött hagyva a zavarodottan fejét csóváló nőt, kilépett a lakásból, és elvegyült a késő éjszakai járókelők között.

---

A Grimmauld tér 12. egész jól nézett ki. Ez volt Harry első gondolata, amikor megérkezett a Black család egykori rezidenciájára, a Főnix Rendjének titkos főhadiszállására, és egyben új nyári lakhelyére. A lépcső fényesre suvickolt korlátjától kezdve az étkező pompás csillárjáig az egész ház ragyogott, és kifejezetten barátságos hangulatot árasztott. Harry el tudta képzelni egykori – kétségtelenül sötét – nagyszerűségét. Most pedig, a megérkezése utáni első reggelen, amikor kinyitotta a szemét, a hálószobája ablakán beáradó sápadt napfényben megpillantotta a ház átváltozásának okát, amint az hatalmas, várakozó szemeket mereszt rá.

– Harry Potter felébredt! – kiáltotta Dobby boldogan.

Harry felemelte a fejét, és jóval kisebb lelkesedéssel viszonozta a házimanó pillantását.

– Dobby, mit csinálsz a hálószobámban?

– Dobby azért jött, hogy megkérdezze, hogy Harry Potter gazdám mit kér reggelire, uram.

– Először is, nem vagyok a gazdád. Másodszor, el tudom készíteni a saját reggelimet. Most pedig, ha nem bánod, csak aludni szeretnék még egy kicsit. – Harry visszahanyatlott a párnájára, és lehunyta a szemét. Majd ismét kinyitotta, és felsóhajtott. Dobby nem moccant.

– Dobby, ez azt jelenti, hogy menj el – csattant fel, de azonnal meg is bánta. Dobby arcáról lehervadt a reményteli mosoly, és csalódottság tükröződött a szemében.

– Úgy értem, nagyon figyelmes tőled, hogy reggelit akarsz nekem csinálni, és igazán értékelem – mondta olyan kedvesen, amennyire csak tudta, úgy, hogy a szigor se vesszen ki a hangjából. – De tényleg szeretnék egy kicsit tovább aludni. Rendben?

– Jól van, uram – felelte Dobby valamelyest jobb hangulatban. – Dobby majd akkor csinál reggelit, ha Harry Potter elkészült.

Harry az arcára erőltetett egy mosolyt.

– Remek.

Dobby boldogan Harryre vigyorgott, majd eltűnt. Harry megkönnyebbülten felsóhajtott, a fülére húzta a takarót, és lehunyta a szemét.

– MUGLIIMÁDÓ VÉRÁRULÓK!

Harry felpattant a folyosóról hallatszódó ordításra, és vadul doboló szívvel meredt maga elé.

– VÉRÁRULÓK FATTYAI! TAKARODJATOK A HÁZAMBÓL!

Harry felnyögött, és ismét visszahanyatlott a párnájára, amikor rájött, hogy az üvöltés Mrs Black portréjától származik, mely egyike volt annak a pár dolognak, mely hátramaradt a ház sötét múltjából. Mivel senki nem volt képes eltávolítani, továbbra is a bejárati csarnokban lógott. Harry a fejére húzta a takarót, és szorosan lehunyta a szemét.

– ALJANÉP! SÖPREDÉK!

Harry megragadta a párnáját, és a fejére szorította.

– DISZNÓK! KUTYÁK!

Harry egy elkeseredett morgással félrehajította a párnáját, lelökte magáról a takarót, és felkelt. Két lépéssel átvágott a szobán, feltépte az ajtót, és kiviharzott az első emeleti folyosóra, ahol az üvöltés visszhangja betöltötte az egész házat.

– VILÁGUNKAT MÉTELYEZŐ FÉRGEK!

Harry elfintorodott, a korlát fölé hajolt, és lenézett a bejárati csarnokba.

Fred és George Weasley Mrs Black szüntelen szitkozódása közepette épp akkor akasztották fel laza mozdulattal a fogasra a kabátjukat. Mrs Black üvöltése bármikor idegszaggató lett volna, de kora reggel egyenesen elviselhetetlen volt. Fred és George azonban nem látszott különösebben megviseltnek, sőt, úgy tűnt, mintha észre sem vennék.

– Te nem hallottál valamit, George? – nézett körül a bejárati csarnokban Fred, mintha valami távoli zaj forrását próbálná beazonosítani, annak ellenére, hogy gyakorlatilag kiabálnia kellett, hogy túlharsogja Mrs Blacket.

– Ne gúnyolódjatok velem, árulók! – acsargott Mrs Black.

– Ó, Mrs Black! Magának is szép jó reggelt! – vigyorgott arcátlanul George, és gálánsan meghajolt a feldühödött portré előtt.

– Olyan jó látni, hogy ma reggel is a szokásos elbűvölő hangulatában van – tette hozzá Fred vigyorogva, és ő is meghajolt.

– Áááááá! Csőcselék! Kifelé! Kifelé! KIFELÉ!

– Tudja, igazán be kellene vennie valamit az idegeire.

– Nem hiszem, hogy egy portré képes lenne bájitalt fogyasztani – mondta Fred.

– Nos, ez igaz. Kár.

– Nektek teljesen elment az eszetek? – Harry lesétált a bejárati csarnokba, de még így is kiabálnia kellett, hogy Mrs Black szitkai ne nyomják el a hangját.

– Ó, szia, Harry – kiabált vissza Fred vidáman. – Felébresztettünk?

– Fred! George! – csattant fel ingerülten Remus, aki időközben szintén megérkezett. – Muszáj provokálnotok? Mielőtt a fejetekbe vettétek, hogy elkezditek bátorítani, képesek voltunk megrendszabályozni.

– Bolhás korcs! – acsarkodott Mrs Black Remusra, aki a portréra meredt, majd vissza az ikrekre.

– Megnyugtatjuk. Tényleg! – biztosította Fred Remust.

– Uram ne aggódjon, Dobby kézbe veszi az ügyet – bukkant fel Dobby a bejárati csarnokban, és szembefordult a portréval.

Harry nyugtalanul figyelte, mivel egyáltalán nem volt biztos abban, hogy a házimanó megjelenése javít a helyzeten. Dobby szemöldökráncolva nézett a portréra, bütykös kezét a csípőjére tette, és teljes magasságában kihúzta magát. Sajnos még így sem ért Mrs Black derekáig sem, és a nő észre sem vette. Hogy felhívja magára a figyelmét, Dobby elkezdte rázni felé az egyik csontos ujját.

– Azonnal hagyja abba a gorombáskodást!

Mrs Black abbahagyta a Freddel és George-dzsal való üvöltözést, és megvetően lepillantott a házimanóra.

– Hogy merészeled! – hördült fel. – Ilyen arcátlanságért a fejedet vetettem volna! Ezek az árulók bemocskolják a házamat, és hagyják, hogy a szolgák…

Harry nem tudta meg, hogy mit hagynak a szolgáknak, mivel abban a pillanatban Dobby csettintett az ujjával, mire Mrs Black abbahagyta az ordítást. Jobban mondva az ajkai továbbra is mozogtak, de nem jött ki hang a torkán. Beletelt egy pillanatba, amíg észrevette, és az arca teljesen belelilult a dühbe. Dobby elégedetten elmosolyodott, és összehúzta a függönyt a még mindig hang nélkül üvöltő festmény előtt.

– Ragyogó, Dobby! – dicsérte meg Fred, láthatóan teljesen lenyűgözve. – A mi csendbűbájaink sosem működnek.

– De ennek ellenére valahogyan mindig sikerül megnyugtatnunk – tette hozzá George, és ártatlanul Remusra vigyorgott.

– Mindig? – súgta oda Harry Remusnak, és azon töprengett, vajon milyen gyakran történik ilyesmi.

– Szerencsére keveset vannak itt – felelte Remus savanyú mosollyal.

– Készen van a reggeli, Dobby? – kérdezte Fred.

– Farkaséhesek vagyunk – tette hozzá George.

Dobby Harryre nézett, aki gyorsan kijelentette:

– Igen, Dobby, együnk. – Nem szerette volna, hogy bárki más miatta éhezzen.

---

– Szóval, hogy érzed magad, pajtás? – kérdezte Fred, miközben ikertestvérével rávetették magukat egy tálnyi kolbászos rántottára.

– Sokkal jobban most, hogy Mrs Black elhallgatott – felelte Harry, miközben leült a konyhaasztalhoz, és babfőzeléket szedett a tányérjába.

– Azért bocs – mondta Fred. – Valami miatt a fejébe vette, hogy nem kedvel minket.

– Bizonyára azért, mert minden alkalmat megragadtok arra, hogy piszkáljátok – jegyezte meg Remus, és ő is leült. Abban a pillanatban megjelent a tányérja mellett egy bögre tea.

– De Remus, annyira könnyű felhúzni – vonta meg a vállát George.

– Nem tudunk ellenállni – bólogatott Fred.

Egy tál friss gyümölcs és aludttej lebegett az asztalhoz, amit George laza kézmozdulattal elkapott.

– Szerencsés vagy, Harry – mondta. – Régebben saját magunknak kellett gondoskodni az ételről. Amióta viszont itt van Dobby, úgy élünk, mint a királyok.

– Ne éld bele magad túlzottan – figyelmeztette Remus. – Dumbledore csak azért küldte ide Dobbyt, hogy kitakarítsa Piton professzor szobáit.

– Piton – horkant fel Fred, és ismét Harry felé fordult. – Képzeld el, leszámítva Remus hálóját és dolgozószobáját, az egész második emelet Pitoné lesz. Hálószoba, iroda, raktár, dolgozószoba. Azt hinné az ember, véglegesen ideköltözik, nem pedig csak nyárra.

– Dobby hetek óta azon igyekszik, hogy mindent rendbe rakjon – vette át a szót George. – De a jó hír az, hogy többé-kevésbé a ház többi részét is sikerült kitakarítania. Az első és a második emelet már teljesen lakható, és a földszinten is csak néhány olyan szoba maradt, amelyik az ember életére tör. A harmadik emelethez és a padláshoz még nem nyúlt, de oda nem is megy senki Csikócsőrön kívül.

– Lakik itt valaki más is? – kérdezte Harry.

– Csak mi. A mi szobánk annak a folyosónak a végén van, ahol a tied – válaszolta George. – De mostanában az üzletben alszunk, mert új termékeken dolgozunk, szóval a klubhelyiség teljesen a tiéd lesz.

– A micsoda?

– Az első emeleten, a lépcsőnél levő társalgóra gondolnak – felelte Remus. – Kinevezték a Griffendél klubhelyiségének.

Harry elvigyorodott.

– Ez nagyszerű! Alig várom, hogy Ron, Ginny és Hermione is megérkezzenek. Imádni fogják.

Fred és George egymásra pillantott, majd Fred megköszörülte a torkát.

– Öö, ami azt illeti…

– Történt egy kis változtatás a tervben – bökte ki George.

– Tudod, apa beszélt Charlie-val múlt héten.

– És felmerült, hogy micsoda remek lehetőség lenne, ha Ron és Ginny tanulmányozhatnák a sárkányokat.

– Közvetlenül.

– Romániában.

Micsoda? – kiáltott fel Harry.

– Ne aggódj, Harry – nyugtatgatta Fred. – Csak egy hónapra mentek.

– Elmentek egy hónapra Romániába? És tegnap a vasútállomáson senkinek nem jutott eszébe, hogy ezt megemlítse?

– Szerintem apa először nekik akarta elmondani – felelte George.

– Ha ez számít valamit, nem tűntek túl boldognak, amikor ma reggel hazaugrottunk – biztosította Harryt Fred. – Persze lehet, hogy csak azért, mert apa már hajnalban kiugrasztotta őket az ágyból, hogy időben elkészüljenek.

– Ma indulnak? És mi a helyzet Hermionéval? Úgy volt, hogy az Odúban nyaral majd, mielőtt idejönnek.

Fred és George ismét egymásra pillantott, ami megerősítette Harry legrosszabb sejtését.

– Ő is velük megy, ugye?

George bocsánatkérően megvonta a vállát.

– Apa már elrendezte Grangerékkel.

– Ron, Ginny és Hermione megkért minket, hogy adjuk át ezt neked – tette hozzá Fred, és egy borítékot nyújtott Harrynek. – Úgy gondolták, így jóval gyorsabb, mintha Errollal küldenék el.

Harry elvette a borítékot, és felnyitotta. Három pergamen volt benne.

Harry!

Gondolom, Fred és George elmondta, mi a helyzet. Rohadt dolog volt apától, hogy a megkérdezésünk nélkül mindent eltervezett. Nem tudom, hogy gondolta! Ha ki tudnánk szállni belőle, nem mennénk el, de Charlie és a barátai számítanak ránk, és Hermione szerint udvariatlanság lenne, ha nem mennénk el.

Azért jó lesz találkozni Charlie-val, és gondolom, a sárkányok is érdekesek. Szuper lesz látni, hogyan dolgozik velük Charlie. És azt mondta, hogy esetleg segíthetek neki etetni őket – bár nem igazán tudom, hogy mit esznek. Aztán persze lehet, hogy borzasztó unalmas lesz az egész.

Szemétség, hogy te nem jöhetsz! Remek lenne, ha ott lennél, és Charlie azt mondta, hogy bármikor szívesen lát. Talán ha ennek a nyavalyás háborúnak vége lesz, akkor elmehetünk együtt rendesen.

Mindenesetre hozok majd neked valami tuti dolgot, sárkányfogat, vagy ilyesmit.

Fred itt liheg a nyakamban, úgyhogy jobb, ha ezt most odaadom neki. Ne hagyd, hogy Piton túl sok tanulásra kényszerítsen.

Ron

Kedves Harry!

Most biztosan borzasztó csalódott vagy, de őszintén szólva nem hiszem, hogy meg tudtuk volna valósítani a londoni terveinket, még akkor sem, ha ott vagyunk. Tegnap este hallottam, hogy Mr Weasley és még páran a Rendből beszélgettek. Szerintem Piton professzor nem azért megy oda, hogy bájitaltant tanítson neked. Szerintem inkább azért, hogy vigyázzon rád.

Ne mérgelődj! Tudom, hogy utálod az egészet, de tekintetbe véve, amit a Roxmorts elleni támadás után mondtál nekünk, azt viszem, valószínűleg igazuk van, amiért extra óvatosak.

Kérlek, mindenben fogadj szót Piton professzornak és Remusnak. És ne csinálj semmi vakmerőt Találkozunk, amint lehet.

Szeretettel, Hermione

Ui.: Ne felejtsd el megcsinálni a házi feladataidat.

Harry!

Gondolod, hogy apa megtudta, hogy csókolóztunk, és azért szervezte az egészet, hogy távol tartson tőled?

Csak vicceltem!

Ne haragudj apára. Bár nem mondja, tudom, hogy aggódik miattunk, és azt hiszem, egyszerűen a lehető legtávolabb akar minket tudni Voldemorttól. Bárcsak te is jöhetnél. Apa megkérdezte, de Dumbledore azt akarja, hogy maradj ott, ahol vagy. Feltételezem, úgy gondolja, hogy az a legbiztonságosabb hely számodra.

Ígérem, hogy minden nap írok majd neked, és meg fogod tudni, ha Ronnak esetleg sikerült megöletnie magát. Azzal az idióta ötlettel állt elő, hogy majd segít Charlie-nak sárkányokat etetni. Bár Hermione arckifejezéséből ítélve, amikor ezt hallotta, nem hiszem, hogy engedni fogja.

Apa hív minket, úgyhogy jobb lesz, ha megyek. Egy hónap múlva találkozunk, és ígérem, hogy behozzuk az elvesztegetett időt. Hiányozni fogsz.

Szeretlek, Ginny.


Harry összehajtogatta a leveleket, és visszatuszkolta őket a borítékba.

– Sajnáljuk, Harry – mondta George. – Tisztában vagyunk vele, hogy nem arra számítottál, hogy egyedül leszel ide bezárva. Apa azt akarta, hogy te is menj velük, de…

– De én Harry Potter vagyok. – Harry érezte, hogy ez milyen keserűen hangzik, és mosolyt erőltetett az arcára. – Nem baj. Csak egy hónap az egész. Amúgy is rengeteg házi feladatom van, amivel le tudom magam foglalni. – Lenézett a félig megevett reggelijére, de már nem volt kedve folytatni az evést. – Azt hiszem, jobb is, ha nekilátok.

Felhörpintette a maradék sütőtöklevét, és kiment a konyhából. Felment a szobájába, és duzzogva leült az ágyra. A barátaival azt tervezték, hogy az egész nyári szünidőt együtt töltik a Grimmauld téren. Ez volt diákéveik utolsó nyara, és azt remélték, hogy kicsit belekóstolhatnak a mugli Londonba, és egy kis időre elfeledkezhetnek a háborúról. Eddig azonban semmi nem úgy történt, mint ahogy eltervezték.

Nem mintha Harry tényleg képes lett volna hibáztatni Mr Weasleyt, amiért két legfiatalabb gyermekét a lehető legtávolabb akarja küldeni attól a terrorhullámtól, amit Voldemort szabadított Angliára, mint ahogy Hermionét sem hibáztathatja azért, mert velük tartott. Csupán néhány hónap telt el azóta, hogy Voldemort meggyilkolta Mrs Weasleyt, és ez mindannyiuk számára valóságossá tette a háborút. Csak azt kívánta, bárcsak Dumbledore megengedte volna, hogy ő is velük tartson.

– Szóval megint itt vagy – szólalt meg egy önelégült, kissé unott hang.

Harry összerezzent, és ahogy körülnézett, a szekrény tetején megpillantotta Phineas Nigellus önelégülten mosolygó portréját.

– Mit csinál maga itt?

A varázsló a festményen megvonta a vállát.

– Ide tettek. Feltételezem, úgy gondolták, jobb, ha valaki figyel rád.

– Nincs szükségem arra, hogy figyeljenek rám – méltatlankodott Harry, és közben Hermione hasonló megjegyzésére gondolt. Phineas továbbra is önelégülten mosolygott, és kisétált a képkeretből.

Harry összevonta a szemöldökét, odament a szekrényhez, és lefordította a képet, hogy Roxfort egykori és legkevésbé kedvelt igazgatója ne tudjon kémkedni utána. Még csak az hiányzott volna neki. Visszaült az ágya szélére, és eltöprengett. Csakugyan rengeteg házi feladata volt, de semmi kedve nem volt foglalkozni velük. Azonban arra jutott, hogy legalább a bájitaltan feladatához hozzá kell fognia. Piton nem lenne elragadtatva, ha készületlenül menne az első órára, és Harrynek nem hiányoztak tanára csípős megjegyzései. Már így is épp elég nyomorultul érezte magát.

Kinyitotta a ládáját, és előhúzta a bájitaltan könyvét, amelynek lapjai közé be volt dugva Piton terjedelmes feladatlistája. Harry elfintorodott, és félredobta a könyvet, majd elkezdett a bájitaltan felszerelése után kotorászni. A Roxfortból való utazás alatt minden összekeveredett a ládájában, ezért át kellett túrnia a ruháit, rég elfelejtett zacskókat, amelyek a Mézesfalásban vásárolt édességekkel voltak tele, és más személyes holmikat. Amint a láda fenekére nyúlt, hogy a mozsárja és a mozsártörője után tapogatózzon, hirtelen hangos szisszenéssel húzta vissza a kezét. Valami elvágta a tenyerét, és folyt belőle a vér.

Egy zsebkendőt csavart a seb köré, és ezúttal óvatosabban folytatta a keresgélést, amíg meg nem találta a sebesülést okozó tárgyat. A láda alján egy törött tükör hevert. Harrynek összeszorult a torka, amikor meglátta. Az a tükör volt, amelyet Sirius adott neki, hogy kapcsolatba tudjanak lépni egymással, és amelyről Harry elfeledkezett, és csak akkor gondolt rá, amikor már túl késő volt.

Előhúzta a zsebéből a pálcáját, és a tükörre szegezte.
Reparo! – mondta. A tükör darabjai kötelességtudóan egymás mellé rendeződtek. Harry kézbe vette a tükröt, és belebámult, de mindössze a saját képmása nézett rá vissza.

– Sajnálom, Sirius – mormolta. Úgy tűnt, mintha a szavak hatására a tükör felülete felpislákolt, majd elsötétedett volna. Harry közelebb hajolt, és áthatóan meredt rá. – Sirius, Sirius?

De a tükör ismét teljesen normálisnak tűnt, és csak Harry feszült arcvonásait mutatta. Harry ingerülten felsóhajtott, és gondolatban összeszidta magát a butasága miatt. Nyilvánvalóan csak a képzelete játszott vele. Leküzdötte a vágyat, hogy ismét földhöz vágja a tükröt, és helyette felrakta a szekrény tetejére Phineas portréja mellé, majd megpróbálta kiverni a fejéből, miközben összeszedte a maradék bájitaltan felszerelését. Azután, mivel semmi más dolga nem volt, kihúzta Piton jegyzetét a bájitaltan könyvből, és hozzálátott a házi feladatához.

---

Dobby pontban délben tűnt fel, hogy bejelentse az ebédet. Harry ezúttal nem akadékoskodott; örült annak, hogy szünetet tarthat, és hálásan indult lefelé. Azonban ahogy a bejárati csarnokba ért, lelassított. Rémszem Mordon állt a könyvtár ajtajában, és Remusszal beszélgetett. Mindketten komorak voltak.

– Tartsd a szemed Harryn – mondta sötéten Mordon. – Tekintve ezeket a haláleseteket, nem akarom, hogy ott ólálkodjon…

– Harry! – szakította félbe Remus erőltetett mosollyal Mordont. – Reggeli óta nem láttalak.

– A házi feladataimat csináltam – közölte Harry, miközben közelebb lépett a két férfihez.

– Örülök, hogy ideértél, Potter – csapott Mordon Harry vállára, mintha az valami veszélyes utazásból tért volna meg, nem pedig egyszerűen Roxfortból érkezett volna előző nap. Lupin, majd később beszélünk.

Az öreg auror búcsúzóul odabiccentett mindkettőjüknek, majd távozott, Harry pedig Remus felé fordult.

– Miről volt szó?

– A rend ügyei, Harry. Semmi olyasmi, ami miatt aggódnod kellene.

Remus elmosolyodott, és hanyagul megvonta a vállát, de Harrynek feltűnt, hogy apja régi barátja nem néz a szemébe. Mégsem erőltette a kérdést. Már így is sejtette, hogy a két férfi róla beszélt. Ez nem igazán lepte meg, de idegesítette. Miért aggódik hirtelen mindenki ennyire érte? És miért figyelmeztette Mordon Remust, hogy tartsa rajta a szemét?

Harry gondolatban megrázta a fejét, miközben Remusszal ebédelni mentek. Valószínű, hogy Mordon csak extra óvatos, mint mindig, egy dolog azonban nem hagyta nyugodni Harryt. Mordon haláleseteket említett, és úgy hangzott, hogy azok mostanában történtek, azonban Harry egyetlen halálesetről sem hallott, amelynek bármilyen módon köze lehetett volna hozzá. Sőt az elmúlt néhány hétben mintha lecsendesedtek volna a halálfalók.

Harry fejében megszólalt egy vészcsengő. A barátait elküldték. Piton idejön, hogy rajta tartsa a szemét, és Mordon éppen most figyelmeztette Remust, hogy ő is tegyen így. És ami a legrosszabb, Harry tudta, hogy mindannyian titkolnak valamit előle. Görcsbe rándult a gyomra. Az volt az érzése, hogy ez a nyár egyáltalán nem lesz jó.



>>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)