Ajándék írta: Milasnape

[Kritikák - 17]

+++ betűméret ---


A szőke kisfiú vidáman kacagva szaladt egyik kirakattól a másikhoz, maga mögött hagyva lassan sétáló szüleit. Csak egy-egy gyors pillantásra méltatta a számára unalmas holmikat áruló boltokat, ugyanis őt egyetlen egy vonzotta, amelyet elérve lenyűgözve nyomta a két kis kezét és az orrát az üvegnek, s még a szája is picit kinyílt, ahogy izgatottan kapkodva vette a levegőt. Minden egyes alkalommal, mikor elvitték az Abszol útra, ennél az üzletnél kötött ki, de még olyan szépet, mint akkor, sosem látott.
Egy apró bagoly pislogott vissza rá a kirakat üvege mögül. Fekete tollát barnás foltok díszítették, csőre pedig szokatlanul narancssárgás színben pompázott, s egész magas hangon huhogva, csipogva szállt ide-oda a kalitkában, a kisfiú pedig nem egyszer látni vélte, hogy az apró madár felé szeretne repülni.
– Mindjárt jövök, várj meg! – mondta az állatnak, majd sarkon fordult, és a szembe jövő varázslókat kerülgetve az egyik üzlet előtt álldogáló szüleihez szaladt.
– Ó, és nézd, az milyen gyönyörű! – hallotta meg Narcissa hangját, amint a kirakatban levő ékszerek egyikére mutat férjének. A kisfiú csak futólag nézte meg a fehérarany nyakláncot, amely égkék és fehér cirkónia kövekkel volt díszítve. – Talán ez a legszebb, amit eddig láttam… – Lucius is, aki mindaddig fiát tartotta szemmel, megfigyelte a nyakéket, majd felesége derekára helyezte a kezét, és finoman Draco felé fordította.
– Kaphatok egy baglyot? – tért rögtön a lényegre pihegve a fiú, akinek arcocskája piros színt öltött a futástól, s kérlelőn nézett szülei szemébe.
– Nem neked lesz most a születésnapod, hanem édesanyádnak – felelte apja szigorúan.
– Légy szíves, anya, legalább nézd meg, milyen aranyos! – nyafogta a fiú, s megragadva Narcissa kezét húzni kezdte az állatkereskedés felé, magában elraktározva a születésnappal kapcsolatos információt. – Látjátok, hogy röpköd? – mutatott a kis bagolyra csillogó tekintettel.
– Valóban nagyon aranyos – bólintott mosolyogva az asszony, majd kérdőn nézett férjére, aki közömbös arccal figyelte a filigrán állatot, majd lepillantott feleségére, és rövid mérlegelés után aprót bólintott. – Gyere, Draco, megvesszük, de gondoznod kell ám! – hívta fel fia figyelmét, mire az lelkesen nyitott be az üzletbe.
– Jó napot – kurjantotta vidáman, s rögtön a kirakatban álló kalitkához sietett, míg édesanyja az eladóval kezdett beszélni. Pár perc elteltével pedig Draco új kedvencével a kezében lépett ki az ajtón. – Apa, apa, tetszik? – emelte meg a kezében tartott kalitkát, hogy Lucius is megnézhesse, majd választ sem várva szaladt, hogy körbevezesse a madárkát az Abszol úton.
– El fogod kényeztetni – morogta a férfi, szemével követve fiát, miközben újra átkarolta feleségét.
– Te pedig hagyod – rántotta meg a vállát Narcissa.

Draco gondosan megmutatta Hógolyónak – ugyanis így nevezte el az apró állatot – az összes kirakatot, nem felejtve ki az ékszerüzletet sem, ahol jól megfigyelte az édesanyjának tetsző nyakéket.
– Indulunk, fiam – tette a vállára a kezét Lucius, majd miután Narcissa egy újabb sóvárgó tekintetet küldött az ékszer felé, a Foltozott Üst nevű fogadó felé indultak, onnan pedig hop-porral mentek vissza a kúriába.
– Megmutatom Hógolyónak a házat – jelentette be a fiú, mikor kilépetek a kandallóból.
– Hógolyónak? – kérdezett vissza édesanyja.
– Igen.
– Fiam, a hó, az fehér, míg az az állat, mint te is láthatod, fekete – mutatott rá a tényre Lucius.
– Az nem baj – rázta meg a fejét Draco, miközben elindult körbe a szalonban, hogy kiskedvence minden apróbb tárgyat megismerhessen.

A fiú aznap le sem tette a kalitkát, s még a vacsorakor az étkezőbe is magával cipelte, ahol szülein kívül még egy ember tartózkodott.
– Ő a keresztapa, Hógolyó, de ő nem lakik itt – magyarázta a bagolynak, miközben a széke felé indult.
– Azonnal vidd el az asztaltól, Draco! – dörrent rá az apja, mikor észrevette, mire készül, fia pedig elszontyolodva ballagott ki a helyiségből, letette az ajtó mellé a kalitkát, majd visszament, és miután helyt foglalt, enni kezdtek.
Egész étkezés alatt a nyakék járt az eszében, és egy ötlet kezdett benne körvonalazódni, majd a desszert elfogyasztása után, mikor szülei vendégükkel a szalonba indultak, a férfi után szaladt és megrángatta picit a talárját, hogy rá figyeljen. Piton felvont szemöldökkel nézett le rá, mire a fiú kezével jelzett, hogy súgni szeretne neki valamit, így a férfi kénytelen-kelletlen lehajolt Dracóhoz, aki két kis kezét keresztapja füle köré helyezte, hogy csak ő hallja, mit mondd neki.
– Mikor van anyának a szülinapja? – kérdezte olyan halkan, hogy még a férfinek is nagyon kellett figyelnie, hogy értse.
– Holnap – felelte, mire a kisfiú picit elgondolkodott. Szeretett volna adni édesanyjának valamit, ami illik hozzá, de azzal tisztában volt, hogy a nyakláncot nem veheti meg neki, így maradt a hosszadalmasabb lehetőség, amit vacsora közben talált ki. – Ott aludhatok nálad? – Piton újabb szemöldökfelvonással díjazta a kérdést, végül a könyörgő tekintet láttán felsóhajtott.
– Rendben – mondta végül. – Kéredzkedj el, majd miután beszéltem apáddal, indulhatunk.
– Ott aludhatok keresztapánál? – szaladt be a szalonba izgatottan Draco.
– Ezt tőle kéne megkérdezned, nem gondolod? – mosolygott rá Narcissa.
– Megengedte – vágta rá a fiú. – Lééégysziii – húzta el a szót.
– Ha nem bánja, akkor ott alhatsz – felelte végül a nő.
– Nem bánom – mondta a belépő férfi, mire az asszony felállt, és fiát kézenfogva annak szobájába indult, hogy összepakolják a szükséges holmikat.

– Vihetem Hógolyót is? – kérdezte indulás előtt Draco.
– Nem, fiam, Perselusnak épp elég problémája lesz veled, nincs szüksége egy hiperaktív madárra is – mondta Lucius.
– Akkor elköszönök tőle – jelentette be a kisfiú, és már szaladt is a szobájába, ahova édesanyja felvitte a kalitkát. – Jó legyél, Hógolyó, holnap visszajövök, csak rajzolok anyának ajándékot – dugta be egyik ujját a rácsok között, amit a bagoly finoman csipkedni kezdett. – De ez titok ám! – hívta fel rá az állat figyelmét. – Szia – búcsúzott végül, és már szaladt is a rá váró felnőttekhez.

Azt este hátralevő részében Draco szorgosan rajzolt Piton nappalijában, míg a férfi egy könyvet olvasott. A kisfiú keze, ruhája, sőt, még az arca is csupa maszat volt a tintától, de nem törődött vele, egyedül a kép járt a fejében, amit rajzolni készült. Órákon át csak a munkájával foglalkozott, ezzel meglepve Pitont, hisz Draco sosem volt nyugodt gyermek, ám a célja, amit kitűzött maga elé, fontosabb volt, mint holmi szeleburdi szaladgálás, hisz az édesanyja születésnapjára készült.
– Keresztapa – szólította meg, mikor befejezte a képet. – Ráírod nekem, hogy Boldog szülinapot? – kérte, mire a férfi megrázta a fejét, és egy újabb pergament vett elő, amire nyomtatott betűkkel felírta a szöveget.
– Másold le! – nyújtotta felé Draco felé. A kisfiú átvette, a rajza mellé húzta, majd nyelve hegyét picit kidugva koncentrált, hogy a tőle telhető legszebben biggyessze oda a kívánságot.
– Kész vagyok! – pattant fel az utolsó pötty leírása után, majd felállt, és Piton orra alá dugta rajzát. – Ugye, szép? – kérdezte reménykedve. – Örülni fog neki, igaz? – A férfi válaszul csak bólintott, majd miután lefürdette, ágyba dugta a kisfiút, aki a pergament közel magához, az éjjeliszekrényen hagyva aludt el.

Draco izgatottan toporgott Piton nappalijában, kezében az ajándékkal, s mikor a férfi mindennel végzett, elsőként pattan be a kandallóba.
– Siess, keresztapa! – szólt rá a kisfiú, ugyanis minél előbb fel szerette volna köszönteni édesanyját.
– Van egy egész napod odaadni neki, nem ezen a pár másodpercen fog múlni – felelte Piton, majd miután ő is belépett a zöld lángok közé, hop-port szórt a tűzbe, s kis idő múlva a Malfoy-kúria szalonjába léptek ki. Draco arcáról lefagyott a mosoly, s ajka sírásra görbült, mikor észrevette szüleit, ahogy Lucius épp Narcissa nyakán kapcsolja össze azt a bizonyos nyakéket.
Meg sem gondolva nyitotta szét ujjait az ő ajándéka körül, s hagyta, hogy lassan ringatózva hulljon a padlóra, s ahogy földet ért, láthatóvá vált a határozatlan, gyermeki vonalakkal rajzolt kép, ami egy szőke nőt ábrázolt, nyakában egy gyönyörű, ezüstszín, kék és fehér kövekkel díszített nyakékkel, fölötte pedig girbe-gurba betűkkel állt a kívánság, „Boldog születésnapot, anyám!”.
Szíve szerint hisztizett volna, hogy apja azon nyomban vigye vissza az ajándékot, mert így az ő munkája, úgy érezte, jelentéktelen semmiség. Ám végül nem mondott semmit, csak erőt véve magán, mintha mi sem történt volna, igyekezett nem kimutatni csalódottságát.
Bármennyit is dolgozott vele, végül nem adta oda, hisz úgy gondolta, egy valódi nyaklánccal sosem versenyezhet az ő apró keze munkája.



Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)