A kard útja írta: Milda

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<< >>


A csendes, korai reggelt fakardok csattogása töri meg, amibe izgatott fiúhangok vegyülnek. Kint van az összes falubeli gyerek a réten, vívnak. Gyakorlókardokkal, párosával harcolnak a győzelemért, a büszkeségért. Csak játék, de van, akiknek ez ennél több. Két gyerek csap össze középen nagy erővel. Körülöttük a többiek szétválnak, abbahagyják a vívást és álmélkodva figyelik a furcsa kis párost.

A két vívó közül az egyik nagyon kicsi, ő a legkisebb a csapatban, talán a válláig sem ér vetélytársának. Huncut, fekete szemei vannak, szeplős arca és pimasz vigyora. Minden csapásnál kacsint egyet a társai felé, arcáról az élet öröme, a játék boldogsága sugárzik. Összpontosít, mert a támadója nem csak magasabb nála, hanem erősebb és nagyobb is.

A nagyobb gyerek arcán vegyes érzelmek tükröződnek. Összeráncolja a homlokát, dühösen csapkod. Nem kedveli a kisebbet, akit a többiek Kishollónak becéznek. Nem tartja méltónak arra, hogy tanonc legyen, s majd egykor szamuráj. Erőseket üt, el akarja találni, megleckéztetni Hollót. A többi gyerek is tudja, hogy micsoda versengés folyik köztük. A nagyobb gyerek kissé gőgös, de tehetséges, okos és zárkózott, nem gonoszkodó. A háta mögött elnevezték Tigrisszemnek, de nem bánja.

Egyre dühödtebben csapják oda a gyakorlókardot, szikrázik a szemük. Szinte érzékelni lehet köztük az ellenétet, a feszültséget. Egy pisszenés sem hallatszik. Ám ekkor olyan erővel csap oda Tigris, hogy eltörik a kisebb fiú fakardja. A szilánkok mindkettejük arcát megsebzik, de nem mutatnak semmit. Érzelemmentes az arcuk. Majd Kisholló szépen, lassan lehajol a kard két darabjáért, szomorú szemmel nézi a díszes faragást, a kardot díszítő sárkányt. Csak egy könnycsepp folyik le az arcán, de nem a sebek miatt.

A kard az egyetlen öröksége, ami a családjától maradt. Bátyja faragta neki, azelőtt a könnyes csata előtt, ahonnan nem jött vissza. Nincs senkije, csak a nagybátyja, szegények. Az apja szamuráj volt, majd a bátyja is az lett, vesztére. De mégis, ő követni akarja őket, mert tudja, azt akarnák, hogy harcos legyen.

Feláll, szembefordul Tigrisszemmel. Az gúnyosan köhint egyet, majd így szól, lassan, hideg hangon:
- Vesztettél.
Csak egy szó, de süt belőle a káröröm és a lenézés. Csak akkor használja ezt a hangot, mikor Kishollóval beszél.
- Menj haza – teszi hozzá Tigris. – És akkor gyere vissza, ha felnőttél.

A többiek összesúgnak, megsemmisítő pillantást vetnek a gúnyolódóra. Mind szeretik a kis Hollót, aki tréfás, jókedvű és mindenkivel kedves. Tisztelik, mert nehéz helyzete ellenére mégis ő az egyik legjobb köztük, ugyanakkor sosem dicsekszik, és mert egy nagy csirkefogó, igazi kis bajkeverő. Meg is szólal az egyikük:
- Hagyd ezt. Majd holnap folytatjátok. Holló kölcsönkapja a kardomat. – Majd meghajol mindkettejük felé.
- Nem kell. Ha akarja, folytatom most is – mondja Kisholló büszkén.

De az ellenfele hátat fordít neki, s odamondja még elmentében:
- Mondom, majd ha méltó vagy a feladatra. Addig vissza se gyere! – Azzal elmegy.

A gyerekek is hazaszállingóznak, reggeli van, munka, meg aztán a családjuk már várja őket. Csak menet közben köszörülik a nyelvüket az elmenőn, pedig szeretik őt is, hisz Tigris is kedves velük, tanította őket sok mindenre. De megsértette az udvariasság íratlan szabályát és nem tisztelte Hollót. Ez elég volt a gyerekseregnek a pletykálkodásra.

Holló is hazabaktatott, megtörölte az arcát, majd vidáman elmosolyodott, bár lett volna oka a szomorkodásra, de ő nem ilyen volt. Ha nem nevethetett valamin, akkor is úgy érezte nincs értelme szomorkodni sem. Majd jön valami, amitől újra vidám lesz. Hisz' éljünk a mának!


§


Tudta, hogy nem kellett volna eljönnie. Megint elszökött, pedig nem kellett volna. De még sosem látott igazi csatát. Itt voltak a többiek is, izgatottan susmorogtak. Mind kiszökött, hiszen arra nevelték őket, hogy a csata dicsőséges esemény. Aki itt veszti életét, az mind nemes, bátor ember, ki nem féltette az életét. Ők is ilyenek akartak lenni.

Tigris beszökött, mert ő harcolni akart. Tudta, hogy erős, hogy ő a legjobb. Villogott a kezében a fakó penge, táncot járt a két kard.

Holló vette észre először a dolgot. Hogy Tigris mögé osont alattomosan egy ember. Kezében revolver, mert külhoni. Nem idevalósi, Japánföldre, hanem a tengeren jött arról a messzi szigetről, ahol az emberek szőkék, magasak és ahol puskával küzdenek. Alattomos fegyverrel nyernek, nem azért, mert erősek, bátrak vagy jó a taktikájuk, hanem mert nekik van a jobb puskájuk. Nem szerették ezeket az embereket, akiket elvakított a gőg, akik idejöttek, hazudtak és még csak nem is féltették a becsületüket. A rituálékon nevettek, csillogó ruhában jártak és szolgáik voltak.

- Milyen gonoszul villog ennek a szeme! Persze, hiszen ő azért jött, hogy elvegyen tőlünk valamit, mi pedig azért vagyunk itt, hogy megvédjük az otthonunk! – gondolta Holló.

Ám ekkor a gyereksereg megdermedt. Mert az a puskás ember Tigris előtt megtöltötte a fegyvert. Nem szóltak semmit, de egyszerre gondolkodtak. Villant a szemük, majd rohanni kezdtek. A leggyorsabb elbotlott egy kőben, Holló futott hát elöl. Nem tudta mit fog csinálni, de nem félt. Villogott a szeme, dobbant a ritmusra a szíve. Ott volt, ellökte Tigrist egy perc alatt, majd diadalmasan nézett a szőke emberre. És szemébe nevetett a csillogó fegyvere.

§


A naplementében egyetlen alak állt mozdulatlanul, fejét kezébe hajtotta. Nem volt egyenes a tartása, nem volt benne gőg, se harag. Tigris volt az, de már nem a régi gúnyolódó. Szégyellte magát nagyon, fájt a szíve. Egy elhagyott barátért. Aki szerette őt. Egy bátor harcosért, aki csak növendék volt. Mondta neki, hogy nőjön fel, s hát így kell megtudnia: felnőtt volt már Kisholló, bátrabb, mint ő, s érettebb. Eljött érte, hogy megmentse. Életével fizetett érte. Ránézett a vidám, szeplős arcra, az arcán a pimasz vigyorra. Mert ott ragyogott most is az arcán a régi mosolya. Mert ezt még a halál sem tudta elvenni tőle.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)