Tintacseppek írta: Milda

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<< >>


A tintaszín eget csillagok pöttyözték, a fák leveleit megvilágította a Telihold. A szikla tetején ülő magányos alakra rásütött a Hold fénye, kihangsúlyozva sápadt arcát. A fiú feszülten bámult szemeivel az erdőbe, a titokzatos árnyékok között kereste az ismerős szempárt, ami minden este visszanézett rá rezzenéstelen tekintettel. Most is, mint minden nap, felvillant a két sárga szem, parázslón, kutatóan nézett a fiúra. Egyre közelebb jött, lassan megjelenő alakját árnyékképek táncolták körül. Hamarosan kivehetőek lettek a hatalmas farkas körvonalai, előbb a szürkén csillanó bunda, a fülek, majd az egész test.

Mikor a farkas kiért a szikla tetejére, leült és farkasszemet nézett a holddal, aztán elüvöltötte fajtája vad, kihívó dalát. A fiú továbbra is olyan mozdulatlanul ült ott, mint egy kőszikla, arca nem mozdult, csak a szeme mosolyodott el egy pillanatra hallva a szabadság ismerős dallamát. Ide tartozott ő is, az erdőbe, a fekete fák közé, ahova nem jöhet be, csak az, aki az erdő gyermeke. Itt az lehetett, aki lenni akart. Nem megy vissza az árvaházba többé, nem öltöztetik bele újra a szomorúság szürke fátylába. Nem, itt marad örökre. Eddig minden éjjel kiszökött és ült várva társát, hogy együtt nézhessék a holdat, majd elüvöltsék az egész világnak, hogy sosem törhetik meg őket. Itt ültek minden éjjel, együtt susogtak a fákkal, hagyva, hogy a szél elfújja minden gondjukat. Társai voltak egymásnak, az éjszaka két vándora.

De most valami más volt a levegőben. A nagy farkas közelebb lépett a fiúhoz, mellé feküdt, együtt érzett vele és közben a tekintete a szökésre biztatta. És a fiú nem félt, hisz itt volt vele az az egyetlen lény a világon, aki szerette és elfogadta, akit nem érdekelt, hogy milyenek voltak a szülei, hogy rossz családból származik. Nem figyelte minden mozdulatát gyanakvóan, hogy mikor tesz valamit, mikor fog lopni vagy csalni, mint a szülei. A farkas egyenrangúnak tartotta. Talán ő egyedül ezen a világon.

Hamar elmúlt az éjszaka sötétsége, a hold is eltűnt a dombok mögött, s az erdő visszaváltozott azzá, ami nappal szokott lenni. Eltűntek az árnyak, a vigasztaló sötétség, elment vele minden titok és elment a mindent elrejtő éjszaka. De ott maradt a fiú szemében az emléke.
Mikor a farkas felkelt, hogy menjen, a fiú is felállt. Az ezüstös bundába temette a kezét, majd a sápadt égre bámult. Felkiáltott, rikoltását messze vitte a hajnal, s hirtelen mintha a hold utolsó sóhaja érte volna utol, megrázkódott. Egy pillantás volt az egész, és mikor újra kinyitotta a szemét, megcsillant benne a hold emléke, felragyogott a sárga farkasszem.

És a sötét erdő rejtekében két farkas rohant tovább és néha el-elüvöltötték a szabadság vad dalát.




<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)