Tintacseppek írta: Milda

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<< >>


Az égen már gyülekeztek a felhők, eltűnt a ragyogóan kék ég s a távolban lovagló páros is visszafele igyekezett a kastélyba. A lovon két alak ült, egy nő és egy férfi, egymást átkarolva. A lány kényszeredetten mosolygott, bólogatott a férfi szóáradatára, de gondolatai egész máshol jártak. Sajnos nem menekülhetett a fiú mustráló tekintete elől, és mikor már majdnem otthon voltak, akkor következett az a téma, amitől egész úton rettegett: a házasság. Próbált másról beszélni, csevegett, be nem állt a szája, de a másik átlátott a szitán. Megragadta a lány kezét és kemény hangon megszólalt:
- Ne kertelj, látom, hogy nem tetszik a téma, de ez engem nem érdekel! Apád megmondta, hogy hozzám jössz, és így is lesz, akár tetszik, akár nem!
A lány dacosan farkasszemet nézett a vőlegényével és megrázta a fejét.
- Nekem is van beleszólásom! Jogom van eldönteni, kit választok! Eric megígérte, hogy eljön értem, nem érdekel, mit mondasz, ahogy az sem, hogy apám mit mond!
- Makacs kis boszorkány, úgy is azt teszed, amit mondanak neked! – Azzal megrázta a lányt és a szemébe nézett.
- Ne érj hozzám! Gyűlöllek, te vadállat! – a lány már kiabált. – Önző disznó vagy, nem is szeretsz! Azt hiszed, vak vagyok? Hagyj engem békén! – azzal kitépte magát a férfi kezéből, leugrott a lóról és berohant a házba.
A vőlegénye nem ment utána, komoran bámult a zárt ajtókra, majd a sötét felhőkre, aztán megfordította a lovát és elvágtatott az ellenkező irányba. Közben végig az előbb történteken járt az esze.

A lány elkeseredetten bámult a távozó alak után, noha nem a lovast sajnálta, hanem saját magát.
- Ha Eric itt lenne… Csak azért, mert nem halmozta el apát ajándékokkal, mert nem dicsekedett és mert becsületesen bevallotta, hogy nem rendelkezik annyi előkelő felmenővel, mint ez a vadállat, azért nem vele lovagoltam most el, hanem ezzel a szánalmas alakkal? Ezért? Ő is ér annyit, ő sem egy utolsó paraszt, de ha az lenne, az sem érdekelne!
Nem sírt, mert nem arra nevelték, gyakorlatias és kitartó lány volt, de nem tudta, mit kezdjen magával.
Ekkor vette csak észre, hogy eleredt az eső. A nagy cseppek belehullottak a tó vizébe, s apró hullámkarikákat rajzoltak, doboltak a tetőn, tisztára mosták a leveleket.
- Mintha az ég sírna helyettem – tűnődött el a magányos leány.
Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, úgy, ahogy volt, szoknyában és blúzban kirohant az esőbe. Kibontotta a haját, hagyta, hadd ázzon el mindene. Először csak élvezte, ahogy a langyos víz elmossa a bánatát, ámulva bámulta az esőcseppek táncát, ahogy fodrozódik a tó vize, fújja a szél körbe-körbe a sok kis vízcseppet. Felnevetett, táncolni kezdett, ledobta a cipőjét és mezítláb rohant a fűben. És hirtelen rájött, hogy talán mégsem olyan reménytelen az élete. Annyi csoda van a világon, boldog perc, amiért érdemes élni. Talán… Mikor már kicsit fázni kezdett, megint eszébe jutott egy képtelen ötlet, de hát a képtelen ötletei általában jóknak bizonyultak. Egy darabig még tétovázott, de aztán rájött, úgyis mindegy már, mit tesz. Beugrott a tóba, lemerült egész mélyre, a víz legaljára, ahol sötét minden. Nem volt hideg, mert a napsütés sokáig melegítette a vizet. Ott lent valahogy egész más volt a világ, nyugodt és békés, sehol semmi. Csak a csönd és a lustán csordogáló gondolatok, és valahol fönt a viharos ég.
- Mi lenne, ha végre azt tenném, amit én akarok, és nem mások élnének helyettem? Ki mondhatja meg, mit tegyek? Tizennyolc éves vagyok, van pénzem, saját lovam és képes vagyok ellenni egyedül is. Majd ha hiányzom valakinek, az úgyis megtalál. És már tudom, hova fogok menni!
Sajnos a víz alatt a levegő hamar elfogy az ember tüdejéből, de mire a lány felbukkant a víz alól, addigra megvolt az ötlet. Elmosolyodott és megköszönte az esőnek, azt hogy esett, hogy elmosta a tehetetlenséget.
- Néha nem a fény hozza az életet – gondolta elégedetten.

§


Másnap csodálatosan tiszta idő volt, a Nap ragyogott, minden tele volt élettel. Az emberek szája mosolyra húzódott, a szemük ragyogott. Mind boldogok voltak, mert láthatóan a gróf lánya láthatóan megtalálta a boldogságát. Érdekes, az emberek valahogy sokkal jobban szerették a vidám kis fruskát, mint az apját. A faluban mindenki továbbadta a hírt, hogy a gróf lánya az este megszökött azzal az Erickel. De hogy ez hogyan történhetett, azt egyedül a lány tudta, meg a tegnapi esőcseppek.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)