A múlt fogságában írta: botkrisz

[Kritikák - 7]

+++ betűméret ---
<< >>


3… és a kivitelezés

Harry másnap este elhagyta a dolgozószobáját, és elindult a kijelölt folyosón, ahol az éjszakai ügyeletben kellett részt vennie. Magában elmosolyodott arra a gondolatra, hogy ha nem ebben az időben, és nem itt lenne, valószínűleg ugyanezt csinálná, mint auror. Járőrszolgálatot teljesítene a Minisztérium megbízásából, és veszélyesebbnél veszélyesebb manővereket hajtana végre. Ehhez képest most a Roxfort egy szárnyát őrzi, ahol minden bizonnyal nem fog történni semmi. Harry felsóhajtott, és az egyik lovagi páncél mellett nekidőlt a falnak. Nagyot ásított, miközben a kezével megdörzsölte a szemét.
- Legalább van olvasnivalóm – dünnyögte, és előhalászta a Tekergők Térképét a zsebéből.

Harry örült, hogy a tegnap esti tervét végül is nem kellett végrehajtania. Nem kellett betörnie a griffendélesek klubhelyiségébe, és észrevétlenül elvennie a Tekergők Térképét. Így visszagondolva, rájött, hogy nem tudta volna megvalósítani az ötletét. Nem lett volna képes csak úgy ellopni a pergament valamelyik Tekergő éjjeliszekrényéről. Már ha egyáltalán ott tárolták…
Amint meglátta volna az alvó Jamest és a többieket, elment volna az erő a végtagjaiból. Egy örökkévalóságig maradt volna, hogy nézze őket és persze, egy idő után biztosan rajta vesztett volna a dolgon. Előbb vagy utóbb valaki úgyis felébred a figyelő szemektől. Örült neki, hogy mindez nem így történt.

Harry kihajtogatta a térképet, és rögtön a Griffendél klubhelyiségére tévedt a pillantása. Átbogarászta a rengeteg ott tartózkodó embert, míg végül meg nem találta, akit keresett.
Lily Evans nyilván az egyik kandalló előtt üldögél, és beszélget a Mary nevű barátnőjével… Csodálatos érzés volt látni az édesanyja pontocskáját, és közben figyelni a saját Harry Potter elnevezésű pöttyét. Végre egy helyen voltak! Harry úgy érezte, csak egy karnyújtásnyira vannak egymástól. A saját és édesanyja nevét egy térképen látni olyan torokszorító volt, hogy Harry egy pillanatra el is feledkezett róla, hogy hol van, és mi a dolga. Figyelnie kell a kastély ezen részét!
De hát a térképen is figyelheti!
Harry elvigyorodott, és körülkémlelt a halovány fényben pislákoló folyosón. Sehol senki. Hát persze, hogy nem. Ha valaki erre járna, arról már tudna.
Tovább böngészte a pergament, és amit meglátott, attól a földbe gyökerezett a lába. Egy James Potter és egy Sirius Black nevű pötty, épp az ő szobája előtt ácsorogtak.
Vajon mit akarnak ott? – tűnődött magában. Lehet, hogy a térképet akarják visszakérni?
Nem hagyhatja ki az alkalmat, hogy találkozzon az apjával! Oda kell mennie! Ezen a folyosón úgysem történik semmi. Sietősen indult meg az egyik rejtett átjárón, fel se nézve a térképből.

- Siess már! Mire bejutunk, kivilágosodik! – türelmetlenkedett Sirius, miközben megpróbálta a varázsköpeny takarása alatt megvakarni viszkető orrát.
- Nyugi! Mindjárt – felelte ingerülten James. A varázspálcáját már jó ideje a kulcslyukra szegezve tartotta, és bűbájokat motyogott a semmibe.
Kisvártatva halk kattanás hallatszott, és feltárult a szoba ajtaja.
- Na, ki a király? – kérdezte öntelten James. – Ez a tanár olyan béna, hogy csak egy behatolásgátló bűbájt tett az ajtajára.
- Értem. Szóval annak az egy bűbájnak a hatástalanítása tartott fél óráig – mormogta Sirius.
- Pofa be, Tapmancs, és keresd a térképet! – utasította James, miközben ledobta magukról a láthatatlanná tévő köpönyeget.
Sirius engedelmesen odament az íróasztalhoz, és kutatni kezdett rajta, de nem talált semmi használhatót.
- Te, ezek csak régi feljegyzések, amit még a többi tanár hagyott itt! – mondta, miközben odébb hajigált egy rakás pergament. – Egyik se a térkép.
- Vigyázz, te őrült! – nézett oda riadtan James. – Ugyanúgy kell visszaraknod őket, különben gyanút fog a tanár!
- Jól van már. Csak keresek. Úgy nem lehet keresni, hogy semmit se teszek odébb… - háborgott Black.
James visszafordult a szekrényhez, amelynek a környékén addig nézelődött. Kinyitotta, de hamarosan rájött, hogy ő sem jár több eredménnyel.
- Itt csak egy rakás roxforti talár van, különböző méretben. Ennek a tanárnak semmi saját cucca nincs!? – vonta fel ingerülten a szemöldökét. - Olyan mintha egy szál gatyában érkezett volna a Roxfortba.
Sirius megvonta a vállát.
- Lehet, hogy csóró. Mi van abban? Nem lehet mindenki gazdag.
- Attól még lehetne néhány személyes tárgya – ingatta a fejét James. – Például fényképek vagy ilyesmi…
- Lehet, hogy magánál hord mindent – vetette fel Sirius. – Alphard bácsikám is magánál hordja a családi ezüstöt. Amikor megy, mindig zörög a nadrágja…
James felsóhajtott, és leült az íróasztal mögötti székbe.
- Tapmancs, ez nekem nagyon fura. Neked nem?
- Micsoda? – kérdezte Sirius, miközben a párnákat és a takarókat rázogatta a baldachinos ágyon. – Alphard bácsi nadrágja?
- Nem! – legyintett bosszúsan James. - Hogy előkerül ez a tanár, és tökre úgy néz ki, mint én. Nincs semmi holmija, és ráadásul elveszi Féregfarktól a térképet.
Sirius ránézett a barátjára és elvigyorodott.
- Féregfarktól nem nehéz bármit is elvenni. Még különösebb sütnivaló sem szükséges hozzá.
James rávillantotta a tekintetét.
- Most nem ez a lényeg!
Sirius bocsánatkérő vigyorra váltott, azután megjegyezte:
- Szerintem csak túldramatizálod. A külsejéről pedig nemigen tehet – ingatta a fejét. - Egyébként nem lenne egyszerűbb rákérdezni, hogy nem-e a rokonod? Valami elveszett külföldi nagybácsi, vagy ilyesmi.
James eltöprengett barátja szavain.
- Jó, lehet, hogy az. De akkor miért nem keresett meg? Ha tudná, hogy a rokonom, már tegnap oda kellett volna jönnie hozzám.
- Nem feltétlenül – rázta a fejét Sirius. - Hiszen nem is volt még vele óránk. Honnan tudná, hogy ide jársz?
- A fenébe! – Jamesnek eltorzult az arca egy rátörő szörnyű gyanútól. – Mi van, ha ő valami szökött külföldi rab, aki felvette ezt az álcát? Most beépül közénk, és arra készül, hogy híveket toborozzon Voldemort seregébe. A múlt heti újságban biztos látta a fényképemet, amiben a Nyári Kviddicsklubról írtak, és felöltötte az én alakom.
Sirius Black összeráncolt szemöldökkel figyelte barátját, ám pillanatokon belül már nem volt ura az arcvonásainak, mert hangosan felkacagott.
- Ezt nem hiszem el, Ágas! – hahotázott.
- Cssss! Hallgass már, te idióta! – intette le James, miközben az ajtó felé kapta a pillantását.
- Hogy neked micsoda fantáziád van! –törölgette a nevetés könnyeit Sirius. - Nem is értem, hogy eddig miért nem sikerült meghódítanod Evanst. Az ötleteidtől már régen el kellett volna dobnia az agyát.
James az égnek emelte a tekintetét.
- Nagyon vicces – mormogta. – De szerintem ez az igazság.
- Ugyan már! – legyintett Sirius. - Ez csak egy tanár, aki lehet, hogy a rokonod. Fogadd el, és ne agyalj ilyen hülyeségeken. Nincs most időnk ilyesmire. Még a térképet se találtuk meg.
- Vannak a térképnél fontosabb dolgok is – vágott közbe James. – Ha ez a tanár tényleg Voldemort csatlósa, akkor el kell kapnunk.
- Megőrültél? – nevetett fel kényszeredetten Sirius. – Szerintem kezdesz begolyózni attól, hogy Evans folyamatosan visszautasít. Esküszöm, szólok pár szót az érdekedben, mert én ezt már nem bírom nézni…
- Evansnek ehhez semmi köze! – csattant fel James.
Ekkor megnyikordult valahol egy ajtó, majd bevágódott. A kísérteties csend, ami követte, még fenyegetőbben hatott, mint valami ágyúdörgés.
James és Sirius ijedten néztek össze.
- Ez a közelben volt – mondta nyugtalan képpel Sirius.
- Húzzunk innen – intett James, azzal felállt az asztaltól.
A következő pillanatban egy gyors kopogás után feltárult a tanári szoba ajtaja, még mielőtt James Potter elérhette volna a láthatatlanná tévő köpenyét.

Harry őrült iramban haladt a saját szobája felé. Végre beszélhet az apjával! Amikor már csak egy sarok volt hátra, eltette a térképet. Fogalma sem volt, hogy mit mond majd az apjának, de ennek ellenére látni akarta.
A szobája előtti folyosó sarkán Remus Lupinba ütközött. A fáradt, fiatal arcot elnézve, eszébe jutott a kis Teddy Lupin, aki épp a minap tömött be egy nagy halom Mrs. Weasley féle süteményt az Odúban. Kerek, érdeklődő szemeit kétségkívül az apjától örökölte.
- Jó napot, Weasley professzor – szólította meg Remus.
Harry először bamba képpel meredt az előtte állóra, majd meglepetten pislogott párat. Még mindig ledöbbent, amikor meghallotta a saját nevét.
A fenébe! Meg kell végre szoknia, hogy mi a felvett neve! Harry William Weasley.
- Öhm… jó napot, Remus – bólintott szórakozottan a fiú felé.
Lupin láthatóan meglepődött attól, hogy a tanár tudja a nevét, pedig még nem is volt órájuk.
Harry mindezt figyelmen kívül hagyva, már sietett volna tovább, de Lupin elállta a szobája felé vezető utat.
- A tanár úr hogy van ma? Megszokta már a Roxfortot? – kérdezte kedvesen, de levakarhatatlanul.
- Igen, köszönöm, de most… - kezdte Harry, ám Lupin nem hagyta elmenni.
- Már alig várom, hogy legyen óránk a tanár úrral – magyarázott tovább. – Milyen bűbájt tanulunk először?
Mi ez? Lupin miért ragaszkodik ennyire hozzá? Harry a fogát csikorgatta. Egyéb helyzetben elcseverészett volna Remus Lupinnal, de most az apjával akar beszélgetni. Miért nem engedi Lupin?
Ó! Harrynek leesett a tantusz. Hát persze. Nyilván ő a hátvéd. Amíg James és Sirius a szobája előtt várakozik, addig Lupin itt őrködik, hogy ne lepje meg őket senki. Bár elég érdekesen csinálja, hiszen pár másodperce bukkant csak föl a sarkon. Nyilván nem könnyű a barátainak is falaznia, és a prefektusi feladatait is ellátnia… De miért nem engedi be végre a szobájába!?

Ekkor hangokra lett figyelmes. Egész közelről jöttek, és nem törekedtek a suttogásra.
- Még mindig várom a magyarázatát, Mr. Potter! – kiabálta egy harcias női hang.
Harry összerezzent.
Potter?
Villámgyorsan megindult a szobája felé, félretolva a mellette tébláboló Lupint, aki láthatóan zavarba jött a hangoktól.

Harry még sosem volt ennyire ideges. Az őt követő Lupinnal mit sem törődve, befordult a szobájára nyíló folyosóra. Ott találta Siriust és Jamest. De nem ám az ajtó előtt, hanem odabent a szobában.
Tudta, hogy a szobáját csak egy szimpla behatolásgátló védi – mivel semmije sem volt, semmit sem kellett megvédeni. Az értékei mind a zsebében lapultak. Dumbledore öröksége, az ősrégi és varázslatos óra, amely a múltba repítette, valamint a Tekergők Térképe, amelyet tegnap zsákmányolt. Tudta, hogy a szobában semmi sincs, amely lebuktathatná, mégis rettegett. Mi van, ha az apja és Sirius rájöttek valamire?
- Á, tanár úr! – köszörülte meg a torkát James.
- Örülünk, hogy látjuk – mondta Sirius.
- Maguk csak ne örüljenek! – szólt egy vészjósló női hang.
Harry ekkor vette csak észre McGalagony professzort, és a mellette ácsorgó, zavarodott Peter Pettigrew-t.

- Weasley professzor!– közölte McGalagony szigorúan. – Ezeket a diákokat a szobájában találtam. Ezen kívül, ez a tanuló… – mutatott Pettigrew-ra – … állítólag Önhöz hivatalos büntetőmunkára. Legalábbis ezt adta be nekem, miután szembetalálkoztunk egy kihalt folyosón.
McGalagony kíváncsian felvonta a szemöldökét, hogy lássa Harry hogyan viszonyul a hallottakhoz.
- Mi is büntetőmunkára jöttünk – kapott az alkalmon James.
McGalagony egy pillantással belé fojtotta a szót.
- Csak úgy megemlítem, Weasley professzor, hogy ezek a diákok hírhedt kóborlók az iskolában. Úgyhogy amennyiben nem Ön hívta őket ide…
- Sajnos, semmit nem tudok az esetről – rázta a fejét Harry. – Az éjszakai kóborlás csúnya dolog, fiúk.
Harry igyekezett legalább olyan szigorú arcot vágni, mint az előtte álló professzorasszony, ám rájött, hogy ez neki sosem sikerülhet.
James elfintorodott Harry kijelentésétől, és dühösen meredt a tanárok kettősére.
- Javaslom… – folytatta Harry. - … hogy ezek a diákok nálam végezzék a büntetésüket. Így legalább kideríthetem, hogy mit szerettek volna éjnek idején a dolgozószobámban.
McGalagony felsóhajtott, és finoman félrevonta Harryt. A hátra küldött pillantásával egyértelműen közölte a jelenlévőkkel, hogy ne lélegezzenek fel, mert még nem végeztek.
- Professzor, ezt nem tartom jó ötletnek – kezdte McGalagony halkan. - Ezek a tanulók, nem a szokványos tanulók, ha érti, mire célzok. Nem ajánlanám, hogy idehívja őket, mert sohasem tudhatja majd, hogy mire számítson.
Harry azonban tudta, hogy mit csinál. És ettől semmi és senki el nem tántoríthatta.
- Ne aggódjon, professzorasszony. Nem lesz semmi baj. Tudok bánni velük.
Keményen ránézett az érintettekre. James és Sirius nyugodtan és flegmán állták a pillantását. Féregfark idegesen vigyorgott. Tudta, hogy Lupin ott ácsorog a háta mögött.
Egyértelmű, hogy ez egy megtervezett akció volt.
Harry tekintete elidőzött a szobája állapotán.
A pergamenlapok széthányva hevertek az asztalon, az ágyán pedig fejjel lefelé álltak a párnák mintái. Nyilván átkutatták a helyiséget.
A Tekergők a térképüket akarták visszakapni. Csakhogy az apja és Sirius a bonyolultabb megoldást választották. Nem visszaKÉRNI jöttek a térképet, hanem visszaLOPNI.
McGalagony megköszörülte a torkát, és végül kihirdette az ítéletet.
- Potter és Black! Büntetőmunkára jelentkeznek a tanár úrnál, ettől a naptól számítva egy hétig. Pettigrew! Maga nálam végzi a büntetését az éjszakai kóborlásért. Ezen kívül levonok húsz pontot a Griffendéltől! Szégyellem magam, hogy így mutatkoztak be az új tanáruknak!

- Ez nem lehet igaz! – háborgott Sirius. – Hála a remek ötleteidnek, most egy hétig mehetünk büntetőmunkára!
Sirius dühösen huppant le az ágyára a fiúk szobájában.
- Ki küldte a nyakunkra McGalagonyt? Talán én? – vágott vissza James. – Köszönd Féregfarknak!
Pettigrew dacosan felvonta az állát, és szembefordult Jamesszel.
- Nem akartatok magatokkal vinni! Hát tessék! Ez lett belőle. Én csak utánatok akartam menni!
- Nagyszerű ötlet volt! – gúnyolódott James. – Főleg az, hogy azt mond McGalagonynak, hogy az új tanárhoz mész büntetőmunkára! Egyenesen odavezetted hozzánk!
- Jól van, na! – kardoskodott Pettigrew. – Csak ez jutott eszembe!
- Elalélok a remek ötleteitektől! – dőlt hátra Sirius az ágyán.
- Fogd már be, Tapmancs!
- Nem, te fogd be! – sipította Féregfark James fülébe, miközben előhúzta a pálcáját. - A te hibád minden! Te akartad visszalopni a térképet!
- Igen? Nekem legalább volt valami ötletem, te gyengeelméjű! – kiabált vissza James villámló tekintettel, és ő is elővette a pálcáját.
- Hagyjátok abba! Tedd el a pálcád, Féregfark! – szólt közbe Remus. – Ha tovább hangoskodtok, megjelenik McGalagony, és rátok sóz még egy heti büntetőmunkát!
- Igen, te nagyokos? – támadt Lupinnak James. – Jó, várjuk csak McGalagonyt. De amíg várjuk, addig elmondhatnád, hogy hol voltál éppen, amikor ránk nyitottak annak az őrült tanárnak a szobájában! Ugyanis te őrködtél, ha jól tudom!
- Fölösleges mentegetőznöm, mert úgy is bele fogsz kötni, de azért elmondom – Lupin nyugodtan állta James haragos pillantását. – Frics felhívott a negyedik emeletre, mert Hóborc odaragasztott egy mászkáló harmadévest egy lovagi páncélhoz.
- De megható! – harsant James gúnyos hangja. - A mentőakció közben meg elfeledkeztél a barátaidról.
- Nem! – védekezett Lupin. – Amikor végeztünk, visszamentem, és megpróbáltam megakadályozni, hogy Weasley professzor bemenjen a szobájába. De addigra már ott volt McGalagony…
- Remek – vágott közbe James - Úgy tűnik, csupa dilis él körülöttem! Semmit sem vagytok képesek normálisan megcsinálni!
- Hékás! – háborodott fel Sirius, és felült az ágyán. – Csak követtük a te zseniális ötletedet! Ne minket hibáztass, hanem magadat!

- Ti meg miért ordibáltok? – kérdezte egy szelíd hang az ajtóból.
Egy csillogó, élénkzöld szempár meredt a hirtelen megnémuló fiúkra. Sirius kipislogott az ágy oszlopa mellől, James ingerülten perdült az ajtó felé, Pettigrew leengedte a pálcáját, Lupin pedig felsóhajtott.
- Te meg mit keresel itt? – kérdezte ellenségesen James. – Ez fiúháló, ha nem tudnád, Evans!
Lily Evans ingerülten felhúzta az orrát, miközben gyilkos mozdulatokkal megkötötte magán a köntösét.
- Tisztában vagyok vele, Potter! Csakhogy valaki még tanulni szeretne a klubhelyiségben, ami zeng a ti ordibálásotoktól! Lakatot tehetnétek végre a szátokra! Már elmúlt tizenegy!
James azonban most nem volt olyan hangulatban, hogy a szíve hölgyével társalogjon. Sőt, elege volt már Lily állandó kioktatásából, amiben az utóbbi időben részesítette. A lány folyton megmondta neki, hogy mit tegyen. Ne menjen ide, ne menjen oda… James már torkig volt. Ráadásul a randikra állandó jelleggel nemet mondott. Ez pedig még jobban idegesítette.
- Tudod mit Evans? Elhúzhatnád a csíkot! Nincs szükségünk az idegesítő szabálymániádra! – vetette oda dühösen. - Ja, és ha még egyszer feljössz a szobánkba, leátkozom azt a csinos kis pofikádat a helyéről. Világos?
Lily arca a pillanatnyi döbbenet kifejezése után, a lehető legnagyobb utálatba csapott át.
- Soha nem ismertem nálad nagyobb tetűt, James Potter! Ne merészelj megszólítani engem soha többé! – kiabálta, azzal kimasírozott az ajtón, és jól bevágta maga után.

A csend, amely követte Lily távozását még a kiabálásnál is rosszabb volt. James már abban a percben megbánta amit mondott, amikor a szavak elhagyták az ajkát. Összeszorította a szemét, és öklével hatalmasat vágott az egyik ágy oszlopába. A baldachinos láb reccsent egy nagyot, majd az ütés következtében kettérepedt, és a teteje leroskadt a szépen elrendezett ágytakaróra.
- Összegzem a ma este veszteségeit. Egy térkép, egy hét büntetőmunka, egy lány, akit már négy éve próbálsz becserkészni, és Remus ágya. Kihagytam valamit? – kérdezte ironikusan Sirius.
James haragosan meredt maga elé.
- Mindennek az a nyomorult tanár az oka! Ha ő nem lenne, akkor nem kellett volna betörnünk a szobájába a térképért, nem kaptunk volna büntetőmunkát, és nem ordibáltam volna Evansszel! Ezt még meg fogja bánni! Nagyon, nagyon meg fogja bánni.
Sirius felsóhajtott, és óvatosan így szólt.
- Haver, én a helyedben inkább Evansszel foglalkoznék – közölte. - Te mondtad, hogy már majdnem beadta a derekát. Most tönkretettél mindent. Ha még ma megkeresed, visszacsinálhatod. De holnap talán már késő lesz.
James azonban szinte meg se hallotta, amit Sirius mondott. Minden gondolata az volt, hogy az miatt az átkozott tanár miatt alakult így az estéje.
- Nem fogom annyiban hagyni. Kiderítem, hogy ki ő és honnan jött. Ha pedig megtudtam, elintézem, egyszer és mindenkorra.
James sötéten felnevetett, és elindult a fürdőszoba felé.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)