A múlt fogságában írta: botkrisz

[Kritikák - 7]

+++ betűméret ---
<< >>


8. Versengés

Harry folyamatosan próbálta az idült vigyort letörölni a képéről, de nem igazán sikerült. Mióta beszéltek McGalagonnyal és a professzorasszony engedélyezte a dolgot, Harry jókedve egy csapásra visszatért és nem akart elmúlni.
Végre elérte, amire vágyott, és csak annyit kellett tennie érte, hogy meggyőzze Lumpsluckot, hogy rendezzen bájitalversenyt. Elég volt az érdeklődők hosszú sorára pillantania, hogy tudja, az ötlet sikeres lesz. Kizárt dolog, hogy a diákok közül legalább egyvalakinek ne sikerülne megfőznie azt a bonyolult bájitalt, amelyre Dumbledore órájának eget rengető szüksége van – és persze neki magának.

Harry lelkesedését azonban hamarosan lelohasztotta, hogy egyeseket nagyon is visszatartott a bájital címe, amely a versenyt hirdető pergamen tetején volt olvasható. Szerencsére McGalagony professzor jól látható helyre, a nagyteremmel szemközt tette ki az írást, így Harry napi szinten ellenőrizhette, hogy bővült-e a névsor.
Harry látta, hogy egy hatodéves, hollóhátas lány is pennát ragad, hogy feliratkozzon, de kisvártatva vissza is dugta a táskájába az íróeszközét, ugyanis a bájital címe láttán meggondolta magát.
- A Phoenix rexmagifix című bájital? Na ne! Azt senki sem tudja elkészíteni! – méltatlankodott felháborodva a barátnőjének.
Nem csak a hollóhátas lány volt így; ahhoz képest, hogy mennyi embert vonzott a bájitalkészítés versenye, rengetegen álltak fancsali arccal a pergamen előtt.
- Miért nem egy könnyebb bájitalt kell elkészíteni?
- Lumpsluck se tudja megcsinálni azt a főzetet, tőlünk miért várja el? – hőbörögtek a diákok.
Harry már éppen kétségbeesett volna, amikor meglátta Perselus Pitont, amint épp a lista felé tart.
Piton elolvasta az utasítást, a nevezés feltételeit (amely többek között öt darab üstöt jelentett, az esetleges balesetek miatt), majd a bájital neve láttán összeráncolta a szemöldökét. Harrybe belemart a rémület, mert egy percig azt hitte, hogy Piton is elkészíthetetlennek tartja a Phoenix rexmagifixet, ám nem ez történt.
Perselus Piton elővett egy pennát, és apró betűkkel a pergamen aljára biggyesztette a nevét, majd kifürkészhetetlen arccal távozott.
Harry nem mert felsóhajtani, mert tudta, hogy a nehezén még nincs túl. Igaz a bájital ajánlott főzési ideje csak három óra volt, az alapanyagokat pedig Lumpsluck vállalta, hogy beszerzi, de Piton reakciója és a többieké, nem sok jót jelentett. A versenyt jövő hétre tűzték ki és Harry tudta, hogy addig nem fog nyugodtan aludni, amíg le nem zajlik.

Harry még aznap visszaröptette a kilopott adalékanyagokat Lumpsluck szobájába, amikor McGalagony engedélyezte a versenyt, ám egy valamit azért megtartott magának.
Tudta, hogy a Százfűlé-főzetre szüksége lesz. Amint végre a kezébe veszi a megjavított órát, nem lesz más dolga, mint hogy teljes lélekkel belevesse magát a szülei összehozásába. Valamiért úgy érezte, hogy ezt kell tennie. Közvetlenül - Harry William Weasleyként - nem avatkozhatott be, hiszen már így is túlságosan felfedte magát. Ha csak úgy odamenne Lilyhez, és érdeklődne, akkor a lány nem mondana neki semmit. James pedig még úgy sem.
James Harry iránti ellenszenve csökkent ugyan, ám mostanában más - az ellenségeskedéstől nem is olyan idegen - érzéseket helyezett előtérbe. Név szerint a féltékenységet, amely mindig elfogta, valahányszor Harry az SVK órán megérintette Lilyt. Ha Harry csak magyarázott vagy mutogatott valamit, James akkor is folyton ott járt a nyomában és minden Lilyvel kapcsolatos megnyilvánulását figyelte. Harry eleinte úgy tett, mint aki nem veszi észre, hogy mi is zajlik körülötte, ám mostanában már nagyon is zavarta a dolog. Harry cselekedni akart, még mielőtt elharapózik a helyzet, ugyanis nem akarta kitenni magát még egy James-támadásnak. Az nem megoldás, hogy a sült galambot várja Harry Potter képében és nem tesz semmit.
Harry elhatározta, hogy kölcsönveszi egy kis időre Peter Pettigrew alakját, és mindent meg fog tenni azért, hogy a szüleit egymás mellé terelje. Tudta, hogy az egérképű fiú alakja nem a legjobb ötlet, de a Jamesék közelében lévő többiek túl ügyesek és gyanakvóak voltak ahhoz, hogy Harry becsapja őket. Elvégre valamilyen ürüggyel el kell csalnia az illetőt arra az időre, amíg elvégzi a dolgát! Most sokkal ügyesebbnek kell lennie, mint annak idején Crakkal és Monstróval. Harry tudta, hogy Féregfark a legkönnyebben befolyásolható, de azért minden eshetőségre fel kellett készülnie. A szülei életét nem bízhatja a véletlenre és a szerencsére.

A verseny napján mindenki izgatottan szaladgált, hiszen a megnyerésre váró díjak kiállításra kerültek a bejárati csarnokban. Ha volt olyan illető, aki nem iratkozott fel, akkor a nyeremények láttán jócskán szidhatta magát, hogy nem is próbálkozott.
McGalagony és Lumpsluck professzor az igazgató távollétében úgy döntöttek, hogy a Roxfort pénzalapjából finanszírozzák a nyerteseket. Az első három helyezett pénzjutalmat kapott, arany – és ezüstüstöt, ritka bájital hozzávalókat, bájitalokat és még megannyi ehető és iható finomságot. Harry úgy vélte, hogy azért rakták ki az utolsó napon a nyereményeket, hogy a diákok ne azok miatt jelentkezzenek a versenyre. Ekkorra ugyanis már eldőlt, hogy kik lesznek azok, akik ténylegesen részt vesznek a megmérettetésen.
Harrynek nem okozott meglepetést, hogy Perselus Pitonon kívül az édesanyja nevével is találkozott, hiszen Lumpsluck maga újságolta el neki valamelyik nap a reggelinél, hogy „végre sikerült meggyőznie a griffendélesek legnagyobb tehetségét, Lily Evanst is az indulásról”. Lilyn és Pitonon kívül más név nem volt ismerős Harrynek, és a sok érdeklődő ellenére a lista igencsak leszűkült. Az verseny napjára csak tízen maradtak, akik saját bevallásuk szerint úgy vélték, hogy el tudják készíteni a Phoenix rexmagifixet.

Az üstöket és a tartaléküstöket a nagyteremben állították fel, hogy elég helye legyen mindenkinek. Az asztalokat félretolták és oldalt helyezték el, hogy egy kisebb fajta nézőteret alakítsanak ki. Harryt igencsak feszélyezte volna, hogy ott, mindenki előtt kellene bájitalt főznie, de szerencsére úgy tűnt a versenyzőket nem zavarja a dolog. Lily arcán egy lázas piros foltocska jelent meg, ám más nem mutatta, hogy izgul.
Lumpsluck előléptette Harryt teremőrnek, így Harry dolga volt a járőrözés a teremben, a nézők lecsendesítése, valamint a csalás kiszűrése.
A drukkolótábor persze négy részre oszlott, hiszen ki-ki a maga háza mellett tette le a voksát.
Lumpsluck intésére a diákok megkezdték a munkát, és Harrynek igencsak igyekeznie kellett, hogy az intéssel egy időben felharsanó tömeget a későbbiekben lecsendesítse.

Még egy perc sem telt el, az egyik hollóhátas fiúnak sikerült kilyukasztania az üstjét, és a tartalmát szétfolyatnia a padlóra. Lumpsluck azonnal intézkedett, és másik üstöt hozatott, Harry pedig eltűntette a kiömlött maszlagot.
- Semmi baj! Csak folytassátok tovább! Bátran, bátran! – bíztatta a diákokat Lumpsluck egy hatalmas mosollyal az arcán.
Harrynek fogalma sem volt róla, hogy a bájitaltan tanár honnan szerzett tíz főnek elegendő unikornis patát, de valahogy nem is akarta tudni. Sem a bájitalok, sem a hozzávalóik nem vonzották. Úgy gondolta, hogy ezt a nézetét az apjától örökölhette, aki a lelkes griffendéles szurkolótábor közepén ült és a versenyzőket figyelte.

Valóban; Jamesnek esze ágában sem volt indulnia a versenyen, hiszen a bájitalok olyan távol álltak tőle, mint a doxiktól az orchideák.
- Szerintem Evans simán lenyomja Pipogyuszt – mondta Sirius Lupinnak, miközben a versenyzőket vette szemügyre.
- Nem vennék rá mérget – ingatta a fejét Remus. – Lily nagyon ügyes, de tudhatod, hogy Pitonnal senki sem vehette fel a versenyt az órákon…
- Nem hiszem el, hogy ilyen macerás bájitalt kértek – jegyezte meg bosszúsan Sirius. – Ha normálisabb lett volna, akkor talán még én is indulok.
- Te már az első percben elbuktál volna, mert amint kiléptél volna a rivaldafénybe, az összes féleszű tyúk rád vetette volna magát – közölte kajánul James.
- Ja, aztán fuccs a bájitalversenynek – fűzte hozzá Féregfark.
- McGalagonynak le kellett volna fújnia, mert az egyik bájitalfőzőt… - kezdte Lupin.
- … sajnálatos módon eltűntették az ádáz rajongói! – fejezte be vigyorogva James.
Sirius vágott egy fintort a barátai felé, aztán visszafordult a versenyzők irányába.

- Lumpsluck mit akar állandóan Pitontól? – kérdezte kisvártatva Peter, amikor a bájitaltan tanár már harmadszorra látogatta meg a körsétája alkalmával Perselus Piton üstjét.
Remus összeráncolta a szemöldökét, úgy válaszolt:
- Azt rebesgetik, hogy Lumpsluck fogadást kötött Pitonra…
- Jaja, nem is akármilyen fogadást – szúrta közbe Sirius. – Több száz galleont tett fel rá, hogy Pipogyi fog győzni.
- Kivel fogadott? – nézett értetlenül James. – És én erről miért nem tudok?
- Épp edzésen voltál, amikor hallottuk – mondta Sirius.
- És én hol voltam? – kérdezte felháborodva Peter.
- Te meg vécén! – mondta ingerülten Sirius. – Azt vártad talán, hogy bármit hallunk, utánad megyünk és elújságoljuk!?
Féregfark duzzogni kezdett, de James leintette:
- Hagyd már! – majd Remusra és Siriusra emelte a tekintetét. – Szóval? Kivel fogadott?
- Harryvel.
- Kivel? – nézett értetlenül James.
- Harry Potterrel! – közölte ingerülten Sirius.
- Ő nem Potter – sziszegte dühösen James. – Ő Harry William Weasley.
- Igen? – vonta fel a szemöldökét Remus. – Nemrég még te bizonygattad, hogy nem Weasley… De ha nem Weasley, és nem is Potter, akkor milyen néven emlegessük, hogy ráismerj?
James ugyanolyan duzzogó arcot vágott, mint az előbb Peter, és megjegyezte:
- Ne is emlegessétek.
- Oké, akkor legyen valami álneve. – Sirius törni kezdte a fejét, miközben felhangzott egy hangos „úhhh” a teremben.
- Valaki megint tönkretett egy üstöt – pillantgatott ki a fejek fölött Lupin. - Azt hittem csak viccből írják ki, hogy „A nevezés öt üst fejében lehetséges”. De ezek szerint nem…
- Ez azért durva – ásítozott Sirius.
- Naaa, mi van azzal a fogadással? – kérdezte kíváncsian Féregfark.
- James nem engedi, hogy beszéljünk róla – borzolgatta a haját unalmában Sirius.
James bosszúsan meredt maga elé és nem reagált, így Lupin folytatta a fogadás témát:
- Lumpsluck fogadott Har… öhm Weasley professzorral, hogy nem Piton nyeri a versenyt. Weasley professzor állítólag kétszáz galleont és öt üveg cukrozott ananászt tett fel arra, hogy a mai összecsapást Lily nyeri. Legalábbis ezt beszélik…
- Hogy mi!!?? – hördült fel James, amivel rögtön magára vonzotta a körülöttük ülők haragos pillantásait.
- Nem fognátok már be? – kérdezte bosszúsan a fiúk háta mögött ülő lány.
James azonban nem törődött vele, hanem egyenesen a közeledő Harry felé kapta a tekintetét.
- Fiúk, ha lehetne egy kicsit csendesebben. Zavarjátok a versenyzőket – szólt oda a griffendéles csoportnak.
Amint Harry hátat fordított, James füstölögve meredt utána.
- Mit akar ez az idióta Evanstől!?
- Megvan az álnév! Legyen Harry a „Zöldszemű Szörny”! – vágott közbe kajánul Sirius.
- Szerintem csak fogadott az öreg Sluckival a hecc kedvéért – vonta meg a vállát Remus. – Nem kell izgulni.
- Ugyan már Ágas – ingatta a fejét Sirius. – Nem lehetsz féltékeny egy tanárra…
- Nem vagyok féltékeny!
- Nem? Akkor miért baj, hogy Harry Lilyre fogadott?
- Ne Harryzd már! – morogta dühösen James.
- Ugyan miért ne? – fintorgott Sirius.
- Evans kedvenc neve is Harry – motyogta James halkan, hogy csak a barátai hallják.
- Ó! – nézett vigyorogva Sirius. – Ezt akkor tárgyaltátok meg, amikor még szóba állt veled? Lehetséges, hogy már a közös gyereketek nevét is tudjuk? Harry…
- Fogd be, te… - James láthatóan valami durvát készült mondani, ám Sirius hangosan így szólt.
- Lehet, hogy inkább rád illene a Szörny becenév? Olyan képet vágsz, mint egy ádáz bika…
- Befognátok már!? – fordult feléjük egyszerre vagy tíz fej.
Sirius nevetve mutatott be a hozzá legközelebb lévőnek, Remus elhadart egy pár „bocsit”, James viszont csak ingerülten hallgatott. Féregfark azonban nem sokáig bírta a csendet.
- Lumpsluck már megint Pitonnál van! – kiáltott fel, ám valaki a közelből egy némító bűbájt küldött felé, úgyhogy tovább nem folytathatta.

Harry figyelmét sem kerülhette el, hogy Lumpsluck Piton üstjénél mindig megáll a buzdító sétái alkalmával. Néha egy-egy tanácsot is adott a fekete hajú, pókerarcú fiúnak, ám látszott, hogy Piton nem örül ennek túlzottan. Legtöbbször csak fancsalian elmosolyodott a házvezetője közeledtére, és a halk utasításokat, amelyeket a bájitaltan tanár sietve elhadart, nem fogadta meg. Harry magában nevetett a professzoron, hiszen jól tudta, hogy miért csinálja.

Siriusék jól informáltak voltak: napokkal korábban Harry fogadott Lumpsluckkal, hogy ki lesz a befutó. Természetesen Harry legszívesebben Perselus Pitonra tette volna le a voksát, hiszen ismerte egykori bájitaltan tanára képességeit, de nem akarta kihagyni a játékból Lumpsluckot. Tudta, hogy ha Pitonra fogadna, a tanár nem ösztökélné még jobb és még gyorsabb tempóra diákját, így Harry főzete veszélybe kerülne. Hiszen mi van akkor, ha Piton nem készül el a bájitallal? Nem. Harry be akarta biztosítani magát minden oldalról. Pitonnak győznie kellett, akár egyedül, akár Lumpsluck segítségével.
Így Harry - Lumpsluck ellenében - az édesanyjára tette le a voksát. Harrynek nagyon sok galleonja és jó pár üveg cukrozott ananásza bánta a fogadást, de ez nem számított, hiszen Harry tudta magáról, hogy nincs egy knútja sem, mert az első fizetését még nem kapta meg, cukrozott ananászt pedig nem tudott szerezni.
Lumpsluck erről persze mit sem sejtett. Ha tudta volna, nem tervezgeti egy újabb verseny és egy újabb fogadás ötletét.

A verseny vége felé azonban Harry kezdett pánikba esni. Már csak öten voltak a bájitalfőzők, mert a többiek vagy mind az öt üstjüket elhasználták, vagy önként adták fel a versenyt. Lily és Piton még javában főzte a bájitalt, ám Harry tövig rágta a körmeit, amikor látta, hogy a verseny vége előtt fél órával, Lily is kiégeti a harmadik üstjét.
Hát mindenkin kifog ez a nyavalyás bájital!?
Perselus Piton is elfogyasztott két üstöt, ám csapzott arccal és elszánt szemekkel főzte a bájitalt a harmadikban.
Harry tudta, hogy Lily nem fogja befejezni időre a főzetet. A szívét elfogta a rémület, hiszen az édesanyja volt az egyik, akiről lefogadta volna, hogy elkészíti a bájitalt. Úgy számolta, ha Piton elront valamit, akkor az édesanyjáé még mindig ott van tartalékban. Ám a helyzet most úgy állt, hogy már csak Piton, és rajta kívül még egy valaki készülhetett el időre. Az esélyes hollóhátas lány is legalább olyan izgalommal főzte és nézegette az üstje tartalmát, mint Piton.

Lumpsluck a verseny vége előtt tíz perccel, mindenkinek a bájitalát szemügyre vette, és Harry sem bírt magával, muszáj volt a körútjára elkísérnie a professzort.
- Á, kedves Harry, csatlakozik maga is? – kérdezte lelkesen Lumpsluck, miközben odalépett az első üsthöz, amely azé a hollóhátas lányé volt, akihez Harry olyan nagy reményeket fűzött.
A szőke hajú lány valami lila színű kotyvalékot kevert az üstjében. Lumpsluck összeráncolta a homlokát, és beleszagolt az üstbe.
- Nem tudom, hogy ennek így kell-e kinéznie – súgta Harrynek, amikor elhaladtak a lány mellett. – Megvallom őszintén, hogy még sosem főztem meg ezt a bájitalt, de szerintem nem kellene lilának és dögszagúnak lennie…
Harry nyelt egyet, és magában azért fohászkodott, hogy a többi főzet ne lila és ne dögszagú legyen.
A következő egy hatodéves griffendéles bájitala volt, amit Lumpsluck elkerekedett szemmel és élénken pislogva fogadott.
- Ejha, Ms. Gibbons! Biztos, hogy jó helyen nyitotta ki a könyvet? Ez nem a Phoenix rexmagifix… - érintette meg az ujja hegyével a főzetet Lumpsluck. – Inkább vattacukorra emlékeztet… - A professzor megnyalta az ujja hegyét, és el is vigyorodott, mert valóban olyan ízt érzett.
A harmadik jelöltnél Lumpslucknak és Harrynek be kellett fognia az orrát, mert nem tudtak meglenni a borzalmas bűzben.
- Ez mi akar lenni, Mr. O’neil? – érdeklődött Lumpsluck a mardekárostól.
- Ez a Phoenix rexmagifix egy leegyszerűsített változata, professzor úr – válaszolta behízelgően mosolyogva a fiú.
Lumpsluck sóhajtva ment tovább.
- Néha úgy érzem, hogy le kellene tagadnom egy-két diákomat – mondta halkan Harrynek.

Lily üstje következett. Harry biztatóan rámosolygott a lányra, aki visszamosolygott rá, ám igen csapzott állapotban volt. A haja sok helyen kibomlott a lófarokból és izzadtan tapadt a nyakára. A teremben nagyobb volt a hőség, mint lenni szokott, hiszen a folyamatosan égő tüzek gondoskodtak a melegről.
Harry félt közelebb hajolni az üst tartalmához, de Lumpsluck megtette helyette.
- Nagyszerű, Ms. Evans! Eddig ez a lehető legjobb munka! Csak kár, hogy még két óra főzési idő hátravan…
Lily lemondóan elmosolyodott, és vetett egy oldalpillantást Pitonra, aki lázasan keverte az üstje tartalmát. Mire Piton észrevehette volna a pillantást, Lily már el is fordult, hogy tovább folytassa a munkát a maradék tíz percben.

Harry, miközben Piton felé tartottak, keresztbe tette az ujját a talárja zsebében, és elmotyogott egy pár mugli imát, valamint jó pár varázslófelmenőjét segítségül hívta.
Ha Pitonnak sem sikerült elkészítenie a bájitalt, akkor ez az egész a nagy semmiért zajlott! Bár talán ki tud lopni Lily üstjéből egy keveset, hogy aztán azt forralja két órán keresztül… de mennyi az esélye, hogy az sikerül? Hiszen az adalékoktól függött, hogy még mennyi ideig kell főzni a bájitalt! Harry tudta, hogy ha kis adagot főz, akkor kevesebb idő kell, de ha nem tudja jól megbecsülni az időt és hamarabb oltja ki a tüzet, akkor elszúrhatja Lily addigi munkáját. A bájital vége volt a legmacerásabb a dologban. Még itt is el lehetett szúrni.

Lumpsluck odaért Pitonhoz, és felvillantotta a legragyogóbb mosolyát.
- Kitűnő, Perselus fiam, kitűnő! Még pár perc és kész lesz! A színe pedig…
Harry a kék legragyogóbb árnyalatával találta szembe magát.
- Tökéletes! Remek, remek! – lelkendezett Lumpsluck, és oda is súgta Pitonnak: - Megvan az első hely, Perselus fiam! Kétszázötven galleon, egy aranyüst és még sok-sok minden…
Lumpsluck azt már nem említette, hogy majdnem ennyiben fogadott Harryvel.
Harry válláról hatalmas súly gördült le. Tehát Piton megcsinálta. Megfőzte a Phoenix rexmagifixet. Harry a legszívesebben örömtáncot járt volna Piton üstje körül, de a több száz néző valahogy elvette a kedvét.
Most már csak az a kérdés, hogy hogyan csempésszen ki az egykori bájitaltan tanára üstjéből egy fiolányit úgy, hogy ne vegye észre senki?

Harry úgy döntött, hogy lemond a győztest övező díszkíséretről és inkább a takarítóbrigádhoz csatlakozott.
Lumpsluck ragaszkodott hozzá, hogy egy üveg bájitalt tegyenek el a Roxfort trófeatermébe emlékül, mert ez megőrzésre méltó.
Harry szívesebben segédkezett az üstök körül, így mialatt a többiek a nyerteseket felsorakoztató, a direkt erre a célra felállított pódiumra figyeltek, ő elővette a bekészített fioláját, valamint a tartalékot, és lámpalázasan töltötte tele. Megvan! Harry boldog mosollyal tette zsebre a bájitalokat, miközben megkönnyebbülten sóhajtott fel. Úgy tűnik, Perselus Pitonnak nem csak a jövőben lehet hálás, hanem a múltban is.

Harry eltűntette az üstöket és már a hozzávalóknál tartott, amikor váratlanul Lily került mellé.
- Segítsek? – kérdezte mosolyogva a lány.
- Neked az ünnepeltek között van a helyed, nem? – tette fel a kérdést Harry ugyancsak mosolyogva.
Lily legyintett.
- Egy félkész bájital nem ünneplésre méltó.
Harry nem hallott csalódottságot a hangjában, így arra a következtetésre jutott, hogy az édesanyja elégedett a teljesítményével.
- Nagyon ügyes voltál – mondta elismerően Harry. – Nekem sosem ment a bájitaltan…
Lily felkacagott.
- Persze, hiszen a tanár úr a sötét varázslatok kivédésében profi… Nem lehet mindenben jó.
- Mi lenne, ha csak simán Harrynek hívnál? – csúszott ki Harry száján.
Lily kíváncsian fürkészni kezdte Harryt, majd így szólt:
- Nem hinném, hogy ez jó ötlet. Maga az SVK tanár, és ezen az sem változtat, hogy tud még egy-két dolgot… a Rendről – fogta suttogóra a hangját Lily, miközben körültekintett, hogy hallja-e valaki.
- Na jó, de… - Harry dühös volt magára, amiért többet akar kicsikarni az édesanyjától, mint ami megengedett lenne, de nem tudott tiszta fejjel gondolkodni. – Mondjuk, akkor szólíts Harrynek, ha nem hallja senki…
Lily tagadóan rázta a fejét.
- Lehet, hogy James Potter megengedheti magának a Harryzést, de én nem… Mi, sajnos, nem vagyunk rokonok.
Harry szívébe belemart a fájdalom. Kétségbeesve figyelte az édesanyját, aki távol a többiektől segít neki rendet rakni. Vajon miért csinálja? Ha nem akar vele semmiféle kapcsolatba kerülni, akkor miért keresi a társaságát? Hiszen legtöbbször még az órák után is ott marad, és kérdéseket tesz fel! Harry érezte, hogy bár Lily karnyújtásnyira van, mégis fényévnyi távolságot kellene áthidalniuk, hogy kialakuljon valamiféle normális kapcsolat kettejük között.
Miközben Harry a gondolataival volt elfoglalva, Lily intett a pálcájával. A hozzávalók csoportosították magukat, és a helyükre repültek. Kezdett valami rendféle kialakulni a nagy összevisszaságból, ami a nagyteremben eluralkodott.
Harry tovább folytatta a rendrakást Lily segítségével. A továbbiakban egy szót sem beszéltek egymással, de Harry még így is élvezte az édesanyja társaságát. Örült annak, hogy ott van mellette.
Így történhetett, hogy nem vette észre James Potter gyilkos pillantásait, amivel az, nem a nyertes Perselus Pitont, hanem őt, Harryt és a mellette pakoló Lilyt figyelte.

- Miről tudnak ezek annyit diskurálni!? – tette fel a kérdést a James.
- A verseny utáni beszédek mindig hosszúak, pláne ha Lumpsluck tartja őket – válaszolta Remus, nem figyelve, hogy a barátja nem is arrafelé néz, ahol a professzor a beszédét tartja. – A múltkor is egy órás bemutató beszédet tartott, amikor a…
- Én nem Lumpsluckról beszélek! – szakította félbe türelmetlenül James.
- Nem tűnt fel, Holdsáp, hogy Ágas barátunk az egész verseny alatt egyetlen embert nézett, és az Harry William Weasley? – közölte gonoszul Sirius. – Lassan az SVK tanár is a rögeszméje lesz, nem csak Lily…
- Idióta! – sziszegte haragosan Sirius fülébe James. – Nem látsz tovább az orrodnál!?
- Dehogynem, Ágas. Annak ellenére, hogy én nem figyelem árgus szemekkel Lilyt és Ha… - James felszisszent, de Sirius nem zavartatta magát, jól megnyomta a szót - …HARRYT, attól még tisztában vagyok vele, hogy nincs semmi közük egymáshoz.
- Vizsgáltasd meg a szemeidet – vetette oda James, és eloldalazott a barátai mellett.
- Hova mész? Még nem ért véget az eredményhirdetés – nézett értetlenül Féregfark.
- Vécére kell mennem, vagy az is tilos? – szólt vissza James, és a nagyterem végéhez igyekezett.
Nem sokkal ezelőtt ugyanis látta kiosonni az SVK tanárt. Ezt nem hagyhatja annyiban! Itt az alkalom, amíg mindenki a győztes kis Pipogyuszra figyel…

- Valakinek utána kéne mennie, mielőtt valami meggondolatlanságot csinál – vetette fel Lupin, és a tekintetével aggódón követte barátját a nagyterem kijáratáig.
Sirius azonban csak vállat vont.
- Ágas nagyfiú már. Nem pesztrálhatjuk állandóan. Ha feltétlenül ki akarja magát csináltatni a saját rokonával, akkor tegye. Én ebben nem veszek részt. De abban mondjuk igen… - emelte az emelvényre a szemét - ha elcsórnánk a győztesnek szánt csokikat a zacskójukból… Na, mit szóltok?
- Benne vagyok – mondta csillogó szemmel Peter.
Lupin felsóhajtott, majd így szólt:
- Sokszor nem tudom eldönteni, hogy melyikőtök az őrültebb… James vagy te…
Sirius elvigyorodott, és megcélozta varázspálcájával a hozzá legközelebb eső csokis dobozt.

Harry tudta, hogy sikerült. Az óra ismét ketyegni kezdett, és ezúttal örült is az idegesítő hangnak.
A pakolás után nem várta meg, amíg Lumpsluck átnyújtja a nyereményeket a nyerteseknek. Elrohant a legközelebbi fiúvécébe, és ráöntötte a bájitalt az órára, majd elmotyogta a szobájában sokat gyakorolt bűbájt, ami nélkül nem volt hatásos a Phoenix rexmagifix.
Harry majdnem megpuszilta az órát örömében, amikor az újra járni kezdett, vagy legalábbis működni, hiszen továbbra sem volt mutatója, amiből Harry megállapíthatta volna, hogy valóban jár-e. A könyvtári könyv szerint a bájital körülbelül két hónapig hatásos, azon túl már elveszti az erejét.
Most már nem maradt más hátra, mint hogy megtudja, hogy mi a szülei baja. Ki kell derítenie, hogy min vesztek össze annyira, hogy csak kiabálni képesek egymással.
Harry zsebre dugta az időmérőt, és már éppen elhagyta volna a helyiséget, amikor meglátta James Pottert lazán az ajtókeretnek támaszkodva.

- Hogy’s mint, kedves rokon? – kérdezte flegmán James, de volt valami vészjósló a hangjában, ami Harryt óvatosságra intette.
- Nem az ünnepségen kellene lenned? – kérdezte Harry, és egy lépéssel közelebb lépett apjához.
Miért méregeti James ilyen gyilkos szemekkel? Hiszen azt a játszmát már lejátszották! Harry elhatározta, hogy most már nem kerülgeti a forró kását. Elege volt a hazugságokból.
- Mit akarsz tőlem? – kérdezte, egyenesen apja szemébe nézve.
- Mi dolgod van Lily Evansszel? – támadt neki James. Ő is közelebb lépett, de a mozdulata inkább volt fenyegető, mint barátságos.
Harry jól sejtette, hogy innen fúj a szél. A legszebb az volt az egészben, hogy megint ki kell találnia valami féligazságot, mert azt mégsem mondhatja, hogy Lily Evans az édesanyja…
- Mi dolgom lenne vele? – kérdezett vissza Harry. – Az egyik diákom.
- Aki iránt feltűnő érdeklődést tanúsítasz – vetette oda James.
- Irántad is érdeklődöm, és a barátaid iránt is, valamint a… - kezdte Harry, de apja közbevágott.
- Nem kell a süket duma. Jól tudom, hogy fel akarod szedni Evanst, de abból nem eszel…
Mire Harry felocsúdhatott volna a mondat hallatán, James már neki is rontott, annyira, hogy Harry nyekkenve esett a vécé falának.
Harry most már értette, hogy Piton mit értett „agresszív viselkedés”alatt…

- Figyelj – kezdte Harry békítően, ám James nem hallgatott rá. Megragadta fiát a talárjánál fogva és figyelmeztetőn a szemébe nézett.
- Fogd be, mert most én beszélek. Evans az enyém, érted? Ha megtudom, hogy egy ujjal is hozzányúlsz, akkor a Szent Mungóban végzed, értve vagyok?
James harciasan meredt rá, miközben Harry érezte, hogy átnedvesedik a talárja a vizes földön. Legalábbis reménykedett benne, hogy ez csak víz, és nem valami más…
Miközben James felbőszült oroszlán módjára méregette, Harry nem tudott elfojtani egy mosolyt. Az apja érzései felől tehát biztos lehet, őt már ki sem kell faggatnia. Harry érezte, hogy itt Lily lesz a nehezebb dió.

Harry arra eszmélt, hogy valaki odébb hajítja, és a lába megcsúszik a vizes talajon. Dumbledore órája az esés következtében kiesett a zsebéből, és az egyik vizes pocsolyában landolt.
- Ne vigyorogj, mert megjárod! – közölte James, még fenyegetőbben.
Harry először fel sem fogta, hogy az időmérő szerkezet kiesett a talárjából, mert az agyát elöntötte valami lila köd.
Milyen jogon vonja kérdőre az apja!? Elvégre, ha annyira szereti Lilyt, akkor miért nem tesz valamit annak érdekében, hogy meghódítsa? Csak a szája jár, de attól még az édesanyja nem fogja jobban kedvelni! Itt szórakozik vele, Harryvel, amikor Lily mellett lenne a helye! Már rég össze kellett volna jönniük!
Harry hirtelen nekirontott Jamesnek, aki meglepetésében ugyancsak a földön landolt, magával rántva a belecsimpaszkodó Harryt.
James már éppen készült, hogy jobb öklével egy ütést mérjen Harry arcába, ám akkor megakadt a szeme egy csillogó tárgyon, amely az egyik sekélyebb pocsolyában hevert. Kíváncsian kapott utána, ám Harry egy sebzett vadállatot is megszégyenítő módon ordított fel, és rávetette magát apjára, de addigra James már megszerezte az időmérőt.
Miközben az órával volt elfoglalva, nem számított Harry újabb támadására, így váratlanul érte, hogy ellenfele megint rárontott.
Szóval mégiscsak harcolni akar? Oké. Rajta nem múljon. Hiszen azért jött, hogy egyszer és mindenkorra elintézzék ezt a dolgot.
Jamesben fel sem merült, hogy Harry az óra miatt lett ennyire harcias. De azért pajzsként maga elé helyezte a szerkezetet, azt gondolván, hogy a tanár legalább arra tekintettel lesz, és addig nem támad, amíg nála van.
A földön fekve, úgy érezte magát, mintha épp valami birkózó verseny kupájáért indulna harcba.
James bal kezével előhúzta a pálcáját és egy átkot készült kiszórni a még mindig vele hadakozó, rajta lógó Harryre, ám ami történt, arra nem számított.
Hirtelen egy rántást érzett a gyomrában, és szédülni kezdett. A vizes padló eltűnt alóla, és bősz rokonába gabalyodva egy pillanatig a semmiben lebegett, majd beterítette egy sűrű, borússzürke köd. James behunyta a szemét, mert hirtelen hányingere támadt. Érezte, hogy a háta kisvártatva ismét a földet érinti, és ugyancsak érezte, hogy Harry súlya még mindig ránehezedik.

Harry el se tudta képzelni, hogy mi történhetett. Csak egy volt biztos: az apja tudtán kívül olyasmit idézett elő, amit nem szabadott volna.
Harry másodpercek múlva rájött, hogy egy újabb időutazást élt meg, ám ezúttal partnere is volt: James Potter vele jött, vagyis pontosabban ő jött Jamesszel, hiszen egymásba voltak gabalyodva, amikor James megszorította az órát. Harry lemászott hangosan káromkodó és méltatlankodó apjáról, majd körülnézett.
Egy faluban voltak, amely első ránézésre mugli falunak látszott, mert semmi rendelleneset nem mutatott. Harry gyorsan megszárította a vizes ruháját, és az apja felé fordult, aki dühösen meredt rá.
- Hova a frászba kerültünk? – kérdezte James ellenségesen.
- Fogalmam sincs – felelte őszintén Harry.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)