Karácsony kettesben írta: lilcsyke

[Kritikák - 5]

+++ betűméret ---
<<


*

Karácsony reggelén Remus félve ébredt. Egész éjjel alig aludt, mert a történteken gondolkodott. Már nem tudta csak úgy elfelejteni.

Egészen biztos volt benne, hogy azelőtt sosem érdekelték a fiúk. Merevedése is csak párszor volt, általában álmában… és mindig lányokkal. Nem emlékezett az arcukra, nem olyan lányok voltak, akiket ismert. Az iskolából sem tetszett neki senki. Viszont azt tudta, hogy mindnek kerek kis melle volt, formás csípője, hosszú haja, és törékenynek tűntek, lágynak.

James teste izmos és erőteljes volt, kisportolt, férfias… és ez is tetszett neki. Aggasztóan jól esett rá gondolnia, amitől megrémült, és legszívesebben hazament volna, hogy megszüntesse ezt az érzést. Ha visszaforgathatta volna az időt, egészen biztosan nem jött volna el, és akkor nem is történhetett volna, hogy rajtakapja Jameset fürdés közben. Az elmúlt pár nap jobban felkavarta, mint eddig bármi.

De nem tehette meg, hogy lelép. Nem lett volna szép tőle, és bűntudata támadt volna, hogy magára hagyta a másikat, pont szenteste napján. Egyedül karácsonyozni biztos borzalmas lett volna, ő maga el se tudta képzelni, hogy egyszer magában kelljen töltenie a szeretet ünnepét. És szégyent hozott volna a griffendélességére is, ha csak úgy lelécel. Talán élete végéig a saját lelkiismeretét hallgathatta volna.

Ám mégis félt megjelenni a fiú előtt, és nem tudta, mire számítson. James előző napon nem vette észre, hogy mi történt, mert azzal voltak elfoglalva, hogy épségben hazajuttassák a fenyőt. Remus karjai nem mellesleg azóta is sajogtak, és alig bírta megemelni őket. Az átalakulás után egyébként is mindig gyenge volt, de most még jobban annak tűnt. Lüktetett minden porcikája, és bánta, hogy nem azt mondta Jamesnek, hogy túl nagy a fa, és másszon feljebb.

Amikor Remus lement, már sápadt volt az idegességtől, és a gyomra is megfájdult közben, és csak remélte, hogy Jamesnek ez nem tűnik majd fel. Nem kis meglepetésére, a fiút a korai időpont ellenére a konyhában találta, és éppen… éppen gyúrt valamit.

- James? – kérdezte meg bizonytalanul. A fiú felpillantott, és Remusnak nevethetnékje támadt: barátja arca csupa liszt volt, a szemüvegén lefolyt valami (a körülményekből ítélve tojás), a haja pedig ezüstössé vált a fehér portól. Hosszú ujjai ragadtak a sötétbarna tésztától, amit gyúrt.

- Jó reggelt! – köszönt túlzott színpadiassággal, pajkos vigyorral a másik, és a kézfejével feljebb tolta a szemüvegét.

- Mit művelsz? – kérdezett rá azonnal, amikor rájött, hogy a fiú nem akarja folytatni.

- Sütit sütök neked – válaszolt egyértelműen James, ő meg nem győzött csodálkozni, és kíváncsian közelebb ment, hogy megszemlélje a masszát (legalább addig sem támadtak olyan tévképzetei, hogy milyen jó lenne lágy simogatásokkal, forró vízben megfürdetni Jameset).

- Nekem? – kérdezte inkább meghatva, és kétkedve nézett a tésztára. – Ez kedves, de… miért? És milyet?

- Csak úgy – vont vállat James, és bőszen nyomkodta a kezével a masszát. Nagyon profin művelte, és Remus úgy vélte, hogy a fiú talán sokszor látta az anyját sütés közben, azért képes ilyesmire. Ő maga főzni nem tudott, más házimunkához értett. – Ez csokis lesz… direkt ezért vettem egy csomag finom, nyolcvanöt százalékos csokoládéport. A Mézesfalásban lehet kapni, Svájcból hozatja a tulaj, szóval minőségi… remélem, ízlik majd neked! Majd segíthetsz szaggatni, ha gondolod. Utána meg fel kéne díszítenünk a fát meg a lakást, hogy hangulatot csináljunk!

- Jól hangzik – vallotta be Remus remegő hangon, és a mellkasában furcsa remegés támadt. James csakis és kizárólag őmiatta vett csokiport, ráadásul drága fajtát! Ez… meghatotta, olyan különös boldogsággal töltötte el, amitől kis híján könny szökött a szemébe. Persze, tudta, hogy fontos a barátainak, hiszen miatta lettek animágusok, de mindig azt hitte, hogy a főbb oka az volt, hogy James és Sirius imádnak szabályt szegni, és illegálisan animágiát tanulni veszélyes volt… sosem hitte el teljesen, hogy csak őmiatta tették, de ez… Ez valahogy mégis ezt sugalmazta, és pokoli jól esett neki. James tudja, mennyire imádja a csokoládét.

Félve látott neki a szaggatásnak, mert a másik ott állt mellette, de aztán idővel ellazult, mivel a fiú nem kezdett zavarba ejtő dolgokat csinálni: nem ért hozzá, nem karolta át hátulról, még szólni is alig szólt. De jó volt ez így, mert Remus legalább nem került kellemetlen helyzetbe, és a kettejük közötti csend békét és vidámságot sugárzott; jó volt Jamesszel a kinyújtott tésztát darabolni csillag meg szív alakúra, jó volt versenyezni, melyikük rak előbb több sort a tálcára a formákból, amik aztán már mentek is a kemencébe, és jó volt közösen eltakarítani a kupit, ami az asztalon, illetve az asztal alatt keletkezett a tésztagyúrás közben.

James ezek után bekapcsolta a varázsvevőt, és miközben sültek a süti, szólt a zene. Persze, érzelmes kis szerelmes nóták áradtak a rádióból, de legalább csilingelt valami. Aztán James előhalászta a pincéből a karácsonyi díszeket, és elosztotta maguk között a dobozokat. Remus kapta a gömböket és a boákat, James rakta fel a gyertyákat, a masnikat és a csúcsdíszt.

- Ezt a csúcsdíszt még a dédnagyanyámtól örököltük – mesélte, ahogy lassan, óvatosan előcsomagolták a holmikat a szalvétákból, amikbe azért tekerték be őket James szülei, nehogy eltörjenek. A fiú egy kopott, egyszerű kis csillag alakot tartott a kezében, aminek a közepén egy angyalka szakadozott képe látszott. A díszt régen csillogós por borította, mára már sok helyen megkopott.* Remus látta James elrévedő, szomorú tekintetét, ezért inkább leült mellé.

- Rossz rá emlékezni? – kérdezte tétován. Neki magának már a születésekor sem élt egyik nagyszülője sem, az anyját is gyorsan elvesztette, mindig csak az apja volt, ezért nem tudta teljes szívvel átérezni a másik gyászát, inkább csak sejtette, min mehet keresztül. Tudta, hogy James dédmamája nem olyan régen halt meg.

- Nem, annyira már nem – legyintett James elgondolkodva. – Inkább csak egy kicsit szomorú, de jólesően szomorú. Nagyon szép emlékeim vannak róla, szeretek rájuk gondolni. Tulajdonképpen most nem is a dédire gondoltam… eszembe jutott Sirius. Az ő családja… hát, valószínűleg nem díszít fát, ráhagyja a manókra a dolgot. Kicsit sajnálom, hogy ő nem jöhetett el.

Remus feszengve fészkelődött egy kicsit a kanapén a fiú mellett.

- Én is – mondta lassan. – De azért jó így ketten is, nem?

- Persze – vágta rá James, és bíztatóan elmosolyodott. – Jó veled lenni. Olyan okos vagy, meg minden. Melletted folyton kisgyereknek érzem magam, aki tanulni akar tőled.

- Tényleg? – jött zavarba Remus, és kipirulva nevetett. Nem tudta tartani a barátjával a szemkontaktust, és hirtelen melege lett. – Inkább én vagyok, aki sokszor tanácsra szorul. Meg vannak dolgok, amikhez nem tudok hozzászólni, szerintem. Kuka vagyok… de legalább nem kínos, mert te beszélsz helyettem is.

- Na igen – nevetett fel lágyan James, és Remus megborzongott. – De jó vagy így… szeretem, hogy meghallgatsz. Ez pont te vagy. Érettebb vagy, mint én.

- Most te is annak látszol – jegyezte meg azonnal, hogy kicsit elterelje a zavarba ejtő témát. – Meg tegnap is… hát, ne haragudj meg érte, de úgy veszem észre, hogy ha Sirius nincs itt… sokkal normálisabb vagy.

A másik hangos hahotára fakad, és Remus örült ennek, mert tényleg nem akarta megbántani a fiút, vagy Siriust ezzel a dologgal.

- Ezt neki azért ne mondd – kérte nem sokkal később, még mindig vigyorogva a fiú, és kacsintott. – A saját érdekedben.

- Á, még csak az kéne – szörnyülködött Remus mosolyogva, és próbálta elhallgattatni a gyomrában remegő érzéseket, amiket a kacsintás váltott ki. Aztán elfintorodott, mert valami bűz csapta meg az orrát. – Te nem érzed ezt a szagot?

James összeráncolta a szemöldökét, majd rémülten felkiáltott.

- A sütik!

Egyszerre pattantak fel, és szaladtak ki a konyhába. A sütőből kis fekete füstcsík kígyózott a mennyezet felé. A másik fiú gyorsan kinyitotta az ajtaját, mire a füst a csíkból oszloppá nőtte ki magát, és köhögniük kellett, ahogy az egész helyiséget beterítette. James fulladozva legyezgetett a kéztörlővel, ő meg más rongyok után nézett, hogy segíthessen kivenni a tálcát. Természetesen a kemence közelében tűzforró volt a levegő, és amikor nyögve-köhögve ledobták az asztalra a tálcát, James felordított, és a kezét rázogatta.

- Gyorsan tedd hidegvíz alá! – javasolta Remus ijedten, majd maga ragadta meg a barátja csuklóját, és a mosogató felé vonszolta. A hűs sugár alatt jobban is szemügyre vette a sérülést: nem volt súlyos, egy kicsit bepirosodott a bőr a fiú mutató és középső ujján. De persze, attól még pokolian fájhatott, erre utalt a másik eltorzult arca is.

- Oké, elég lesz – nyögte James hamarosan, és elhúzta a kezét. Remus elzárta a vizet, aztán pár percig lihegve meredtek egymásra, és a kivett tálcára. Az még mindig füstölt, de már nem olyan nagyon, mint az imént. Észbe kapott, és gyorsan kinyitotta a konyhaablakot, hogy kimenjen a szag és a füst, aztán sóhajtva a sütikhez lépett. A kis formák nem voltak feketék, csak egészen sötétbarnák. Remus óvatosan a kezébe vett egyet, félve beleharapott, és egy kis rágás és sziszegés után meglepetten felnézett a csüggedt Jamesre.

- Ez nem is olyan rossz.

James ismét felnevetett.

- Ugyan, Sápi – csóválta meg a fejét vigyorogva, ő meg majdnem elejtette a sütit, annyira megremegett a keze a megszólítástól. – Szénné égett, még jobb esetben is keserűnek kell lennie.

- De nem az, nézd csak meg! – Azzal James felé nyújtotta a kekszet, és csak akkor jött rá, milyen rossz ötlet volt, amikor a másik nedves ajkai az ujjaihoz értek, miközben leharapott egy nagy darabot. Elrántotta a karját, de szerencsére James ezt nem vette észre, mert az ízleléssel volt elfoglalva.

- Hm – hangzott a vélemény csámcsogva. – Ez téll’g jó!

Kipakolták a sütit tálkákba, teleszórták porcukorral és fahéjjal, aztán James lehuppant a kanapén, Remus pedig tovább díszített. Nem bánta, hogy egyedül kell csinálnia (James a kezére hivatkozva nem folytatta), de az már zavarta, hogy közben végig magán érezte a fiú tekintetét.

Aztán Remus már csak azt vette észre, hogy odakint besötétedett, és alig látta a néhány hátramaradt díszt. A fán ott égtek a gyertyák, a kandallóban kicsiny parázs lobogott, a rádióból pedig végre igazi, karácsonyi dal szólt.

- Kész – jelentette be öt perccel később Remus, és megfordult, hogy jólesően leülhessen a kanapéra James mellé, és csodálhassák egy kicsit a karácsonyfát. Azonban már akkor vörösre gyúlt az arca, amikor odalépett hozzá, mert a fiú valami különös, elgondolkodó mosollyal fürkészte, ahogy lazán elterpeszkedett a puha ülőalkalmatosságban. Remus feszengve csüccsent le mellé, és próbálta nem mutatni, hogy zavarja a másik közelsége. A combjuk kis híján egymásnak feszült.

- Ügyes vagy – szólalt meg James hamarosan. – És bocsi, hogy nem segítettem.

- Nem nagy ügy, bár a karjaim már kikészültek – legyintett remegő hangon. – Az átalakulás, meg a tegnapi favágás…

- Tényleg – vágta félbe a magyarázatot a fiú, és nem kis meglepetésére (és idegességére) közelebb húzódott hozzá. – Tiszta hülye vagyok. Megmasszírozzalak? Bocsi…

- Á, nem fontos – szűrte a fogai között, és riadtan hátrébb húzódott, amikor James felé hajolt.

- Dehogynem! – erősködött a másik. – Akkora egy barom vagyok, hogy dolgoztattalak, amikor nem vagy jól. Jóvá szeretném tenni valahogy!

Remus nyelt egyet, aztán lassan megfordult. Tudta, hogy nem lenne szabad, mert nem tudhatta, mi sül ki az egészből, de valahol a szíve mélyén annyira szerette volna, ha James hozzáér, csak egy kicsit. Ezért hát remegve háttal fordult a fiúnak, aki mögé csúszott, és megragadta a pulcsija alját, hogy felhúzza. Remus nem tiltakozott, pedig nagyon szégyellős volt, a testét tarkító sebhelyek miatt. Soha nem vetkőzött le mások jelenlétében, ami sokszor féktelen derűt fakasztott Jamesből és Siriusból, amit persze próbált nem magára venni.

- Nem értem, hogy miért nem szeretsz levetkőzni előttünk – mondta ekkor James, mintha csak hallotta volna a gondolatait, és Remus megrándult, ahogy a szavait követően egy puha kéz simított végig a meztelenné vált gerincén. Megborzongott, és arról győzködte magát, hogy ez nem egy fülledt simogatás volt, hanem csak egy egyszerű, egy semmit nem jelentő kis gesztus, a masszírozás előfutára.

- Nem vagyok szép – sietett közölni, hogy elterelje a saját figyelmét erről a reakcióról, és ezekről az érzésekről, de reszketett és remegett a hangja.

- Ostobaság – suttogta James váratlanul a fülébe, aztán Remus tüdejében fennakadt a levegő: a fiú ajkai egy pillanatra a nyakának nyomódtak, a karjai pedig átkarolták, mint előző napon az erdőben. Azonnal hevesebben lüktetett a szíve, és az öle olyan forró lett, mintha leforrázta volna.

- James? – nyögte elvékonyodó hangon, és utálta, hogy nem tudta leplezni, mit váltott ki belőle a lenge csók.

- Ne haragudj – szabadkozott a fiú cseppet sem bűnbánóan. – Ne haragudj, hogy hazudtam.

- Te-tessék?

- Siriusékat nem hívtam meg – vallotta be a fiú, mire Remus döbbenten felsóhajtott, és igyekezett a másik mondanivalójára összpontosítani, ahelyett, hogy a fiú egyre merészebb simogatásával törődne. Zihált, mintha futott volna, és egyre nehezebben koncentrált. – Hazudtam. Csak… egyedül akartam lenni veled. Pontosan tudtam, hogy anyáék elmennek, azért időzítettem így. Remus… egy ideje… furcsán érzem magam veled. Annyira akartam, hogy észrevedd, de más meg ne… Azért volt az a fürdős jelenet is.

- Micsoda? – szakadt ki belőle, és egy pillanatra kitisztult a feje, de rögtön azután újra elpilledt. Egyáltalán nem tudta összeszedni magát, és ez kezdte megijeszteni. Ki kellett volna törnie ebből a pillanatból.

- Szándékos volt – bólintott James; a mozdulattól a hajszálai megcsiklandozták Remus didergő bőrét. – Én akartam, hogy láss meg… és egy nagyon kicsi bájitalt is kevertem a sütibe, hogy ne legyen olyan nagy az ellenállásod. Nem szerelmi, vagy vágyfokozó, mielőtt megijedsz… Remus… szeretkezni akarok veled.

Azzal a másik nekilökte a csípőjét a fenekének, mire Remus ismét felsóhajtott. A fiú ezúttal már érezhetően kívánta, és ő képtelen volt ellenkezni.

Alig volt magánál a gyönyörtől, ahogy James lassan teljesen meztelenre vetkőztette, nem tudott ellenkezni azellen, hogy a másik is ledobálja a ruháit, aztán visszaüljön mögé, nem tudott ellenkezni, mikor James ismét átkarolta hátulról, és az ujjaival masszírozni kezdte a megmerevedett férfiasságát. Csak sóhajtozott, aztán nyöszörgött, és Jamesnek dőlve élvezte a kényeztetést. Ez most nem az a perc volt, amikor tudott, vagy lehetett szégyenkezni. Ő is akarta ezt… Hátranyúlt, hogy viszonozza a fiú kedvességét, és lassan közös ritmust találtak. A csípőjük eleinte lágyan ringott, ahogy egymás kezében kerestek enyhülést, de aztán képtelenek voltak türtőztetni magukat. A szobát fülledt, rekedt nyögések töltötték be, és Remus tűzforrónak érezte az egész testét, a merevsége pedig pulzált James kezében, ahogy a fiúé is az övében.

Aztán vakító, bizsergető hullám csapott keresztül rajta. A fiú nevét kiáltotta, és hátrafeszült a gerince, ahogy James tenyerébe lökte magát. Nem hallott mást, csak a saját szíve őrült pumpálását, nem érzett mást, csak a testét átjáró hullámokat és borzongásokat, amik nagyon lassan csitultak. Akkor pedig elernyedt, és lihegve feküdt a másikon.

Nem vette észre, James mikor élvezett el, de már ragadós volt a keze, mire képes volt kinyitni a szemét, és felmérni a helyzetet. Kitisztult a feje.

James bágyadt vigyorral nézett rá, és a világért sem engedte volna, hogy kikeljen az öléből. Remusnak vörösre gyúlt az arca, amikor rájött, hogy a másik keze a hasa alját cirógatja. Az ő ujjait is összekente Remus vágyának bizonyítéka.

- Te… te szeretsz engem? – nyögte ki az első kérdést, ami eszébe jutott, és legszívesebben elfordult volna. James sóhajtott, és elkomolyodva simogatta meg az arcát a másik kezével.

- Azt hiszem – suttogta. – Nagyon úgy tűnik.

- És Lily? – vágta rá rögtön, miközben maga sem értette, miért ötlötte el a gyomrát kellemes, csiklandós érzés a vallomás után.

- Mi van vele? – vonta fel a szemöldökét a másik, de azután azonnal értőn felnevetett. – Ugyan, Sápi… Nekem sosem lesz esélyem nála. De talán… talán ez az oka, hogy beléd szerettem. Hasonlítasz rá, és… idővel már nem is érdekelt, mert te kezdtél érdekelni. Mit gondolsz, nálad… van esélyem?

Remus éppen csak egy pillanatot töprengett el ezen. Be kellett látnia, hogy többet érzett a másik iránt, mint eddig. Bár csak pár napja kezdődött az egész, de ez a pár nap éveknek tűnt, mintha mindig is így lett volna. Azt nem próbálta megérteni, hogy vonzódhat egy fiúhoz, nem is igazán ez volt, ami zavarta. Inkább a barátaik reakciójától tartott. De mégis… érezte, hogy nem tudja elutasítani Jameset. Örömmel töltötte el a gondolat, hogy kell a fiúnak, és nem viszolygott volna, ha kicsit mélyül közöttük ez az érzés.

- Igen, van – bólintott végül, és elmosolyodott, anélkül, hogy elpirult volna.

- Éljen! – vigyorodott el James, és finoman összeérintette az ajkaikat, csakhogy aztán csillogó szemekkel susogja a szájára: - Boldog Karácsonyt, Sápi!


Vége


*Saját csúcsdísz, dédimtől örököltük :).



<<

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)