Harry Potter és a Leláncolt Lelkek írta: hetszinvirag

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---
<< >>


24. fejezet: Az ellenségem ellensége

Bármennyire is utálta Harry a hoppanálást, azt el kellett ismernie, hogy roppant hasznos módszer. Tíz perccel azután, hogy befejezte a reggelit és elköszönt Remustól, Tonkstól és a többi barátjától, Harry már Dumbledore irodájának ajtaján kopogtatott.

– Gyere be, Harry – üdvözölte mosolyogva Dumbledore. – Meg kell mondjam, a vártnál hamarabb visszatértél.

– Beszélnem kell magával.

– Akkor hát gyere, ülj le. Attól tartok, a citromporhoz még kicsit korán van. Megkínálhatlak esetleg egy teával?

– Nem, köszönöm. Piton professzorról szeretnék beszélni.

Dumbledore bólintott.

– Ha jól sejtem, sikerült átjutnod az elméjében emelkedő falon?

– Igen.

– És mit találtál mögötte?

Harry gyorsan elmesélte mind a Piton gyerekkorából látott jeleneteket, mind a halálfaló-támadást.

– Szóval mindkét alkalommal szinte ugyanazokat a jeleneteket láttad?

Harry bólintott.

– Igen. Úgy érzem, ezek valamiféle fordulópontok az életében: meghatározó pillanatok, amelyek kialakították a személyiségét.

– Kiválóan megfogalmaztad, Harry! Ez jó megfigyelés. De megkockáztatom azt a feltételezést, hogy ezek a jelenetek nem értek különösebb meglepetésként. Bizonyára nem kavartak fel annyira, hogy emiatt vasárnap kora reggel meglátogass.

– Nem, de láttam egy alakot is. Azt hiszem, férfi lehetett, bár nem láttam az arcát. Amikor megjelentek a halálfalók, ő is mindig ott volt, de nem vett részt a támadásban. Csak állt, és mindent végignézett. Volt valami… baljóslatú benne. Nehéz megmagyarázni, de még veszélyesebbnek tűnt, mint a halálfalók. Aztán amikor megpróbáltam követni, eltűnt.

Dumbledore átható tekintettel figyelte Harryt.

– Van elképzelésed arról, hogy mit jelképezhet ez az alak?

Harry megrázta a fejét.

– Nincs. – Egy pillanatig habozott, majd folytatta. – Valami mást is láttam. Láttam az édesanyámat.

Amióta Harry elkezdett Piton elméjéről beszélni, először történt meg, hogy Dumbledore arcán bármi más látszott, mint nyugodt figyelem. Egy pillanatra remény és rémület furcsa keveréke villant fel az idős varázsló tekintetében, majd Dumbledore előrehajolt a székén.

– Láttad Lilyt?

– Igen. Véletlenül találkoztam vele, miközben azt a rejtélyes alakot üldöztem. Fiatalabbnak látszott, mint én.

Dumbledore lassan bólintott.

– Értem.

– Professzor, azt mondta, hogy azok az emberek vannak az elménkben, akik hatással voltak az életünkre. De ha így van…

– Akkor mit keres Lily Evans Piton professzor elméjében? – fejezte be Dumbledore, majd Harryre mosolygott. – Az édesanyád figyelemre méltó személyiség volt, Harry. Tőle örökölted a nagylelkűségedet, az igazságszeretetedet, és az együttérzőkészségedet. Sok ember életére volt pozitív hatással, habár az övé sajnos nagyon rövid volt. El tudom képzelni, hogy a kedvesség és a feddhetetlenség szimbólumaként él tovább mindazokban, akik ismerték.

Lily csakugyan kedves volt Pitonhoz, jutott eszébe Harrynek. Kiállt mellette, amikor James olyan csúnyán megalázta a sötét varázslatok kivédése RBF-jük délutánján. Piton ugyan élből visszautasította ezt a kedvességet, de úgy tűnik, ennek ellenére nagy hatással volt rá. Olyan kevés kedvességet kapott élete során. Harry logikusnak érezte, hogy a férfi elméjében Lily jelképezi azt a kevés benne rejlő együttérzést, és bután érezte magát, amiért először arra gondolt, hogy ennél többet jelent Pitonnak.

– Remekül haladsz Piton professzor elméjének felderítésével – szakította félbe gondolatait Dumbledore. – Úgy gondolom, elérkezett az ideje, hogy mi is folytassuk az órákat. Muszáj fejlesztenünk a párbajkészségedet is. Mit szólnál a vasárnap délutánokhoz?

---

Harry következő hetei rutinszerűen teltek. Most, hogy a Pitonnal és a Knighttal tartott gyakorlásai tetejébe ismét voltak órái Dumbledore-ral is, Harry elfoglaltabb volt, mint valaha, de ezt egy cseppet sem bánta. Valahogy sikerült elvégeznie az iskolai feladatait, és jól haladt Knighttal is. Sikerült végrehajtania az első pálca nélküli varázslatát, egy begyűjtő bűbájt, amiről Knight azt állította, hogy már többször megmentette az életét.

A Dumbledore-ral való edzés kifejezetten élvezetes volt. Olyan sok időt töltött Piton elméjének komor, lehangoló tájain, hogy már el is felejtette, mennyire gyönyörű és békés Dumbledore kertje. Csupán ott lenni is felüdítő volt, és segített abban, hogy felvértezze magát a bájitaltan tanár elméjének sivársága ellen. Úgy tűnt, hogy Dumbledore ezt teljesen megérti, és bár az edzések során továbbra is különféle vadállatokat és szörnyeket küldött Harry ellen, arra is hagyott időt a fiúnak, hogy az egyszerűen csak kószáljon a kertben, és élvezze annak nyugalmát.

Harrynek mindössze a Pitonnal töltött idő okozott csalódást. Hiába határozta el, hogy megfejti a titokzatos fekete figura rejtélyét, bárhogy próbálta, a férfi mindig kicsúszott a keze közül…

Harry végigszáguldott az utcán, a baljóslatú, taláros alakot üldözve. Már jól ismerte ezeket az utcákat: minden lyukat és minden akadályt, ami feltartóztathatta. A vaksötét ellenére is magabiztosan rohant, amilyen gyorsan csak tudott, és minden érzékszervével az előle menekülő léptek és a suhogó talár neszére koncentrált. Egyre közelebb került a prédájához, és anélkül, hogy lassított volna a tempóján, felemelte a pálcáját.

Luminousus!

Harry pálcája hegyéből ragyogó fény tört elő, és úgy bevilágította az utcát, mintha fényes nappal lett volna. A feketébe öltözött alak összerándult, mintha a fény fájdalmat okozna neki, majd bevetette magát az utcát szegélyező roskadozó épületek egyikébe. Harry követte az épületbe, ami egykor valamiféle raktár lehetett. A futó léptek hangját követve rohant végig a hosszú sorokban álló ládák mellett. Azonban a ládasorok olyanok voltak, mint egy labirintus, és Harry hamarosan nyomát veszítette a férfinak. Megállt, és fülelt, de mindössze a saját ziháló lélegzetét hallotta. A lépések zaja eltűnt.

Harry csalódottságában beleöklözött az egyik ládába, majd sarkon fordult, és ugyanazon az úton, ahol bejött, távozott a raktárból. Odakint már virradt, és sűrű felhők borították az eget. Harry lehunyta a szemét, és amikor kinyitotta, dühösen meredt a vele szemben ülő férfira.

– Akkor hát most sem jártál sikerrel – húzta el a száját Piton. Láthatóan pont olyan kevéssé örült ennek a ténynek, mint maga Harry. Megdörzsölte a homlokát, és felsóhajtott. – Potter, mégis mit akarsz elérni?

– Azt nem mondhatom el – felelte Harry mogorván. Piton majdnem minden találkozásuk alkalmával feltette ezt a kérdést. – De sikerülni fog, professzor, erre megesküszöm – tette hozzá. Meg sem próbálta elrejteni a haragját, és azzal sem törődött, hogy szavai úgy hangzanak, mint egy fenyegetés. Végtére is Piton volt az, aki ezt az egészet olyan veszettül bonyolulttá tette, még akkor is, ha ezzel tudatosan nem volt tisztában.

Harry vetett még egy mogorva pillantást Pitonra, majd kiviharzott az irodából. Olyan gyorsan távozott, hogy nem vette észre a férfi arcán átvillanó félelmet.

---

A Hollóhát-Mardekár kviddics mérkőzés remek alkalomnak ígérkezett Harry számára, hogy egy kicsit elfeledkezzen a gondjairól. Természetesen abban reménykedett, hogy a Hollóhát a földbe döngöli a Mardekárt. Különösen azt várta, hogy a Hollóhát új fogója legyőzze Malfoyt. Cecile Wellington rendkívül jól bánt a seprűvel, ráadásul mugli származású volt, amit Harry mindenképp Malfoy orra alá akart dörgölni, miután a lány elhalászta előle a cikeszt. Ez a remény azonban hamvába holt, amikor a csapatok felröppentek a levegőbe. Malfoy nem volt a mardekárosok között. Helyette Wilkes Cutting volt a Mardekár fogója.

– Hol van Malfoy? – kérdezte Ron, mintegy Harry gondolatait visszahangozva.

– Talán beteg – vetette fel Ginny. – Nem tudom elképzelni, hogy bármi más okból kihagyna egy meccset.

Hermione a lelátó mardekárosok által elfoglalt részét tanulmányozta a mindentlátójával.

– Nos, a tömegben sincs, úgyhogy bizonyára tényleg beteg.

– Lehetséges – jegyezte meg Harry gyanakvóan.

– Gondolod, hogy valami rosszban sántikál? – kérdezte Ron.

– Nem tudom, de azt hiszem, jobb lesz, ha utánajárunk. Ti maradjatok itt, és tartsátok nyitva a szemeteket. Én elmegyek a térképért és megnézem, merre jár.

Miközben felhangzott a sípszó, és elkezdődött a mérkőzés, Harry elhagyta a lelátót, és visszasietett a kastélyba. A hálótermében magához vette a Tekergők Térképét, és tekintetével kutatni kezdett rajta. A kastély csaknem üres volt, így nem telt bele sok időbe, hogy észrevegye a Draco Malfoy feliratú pöttyöt a Csillagvizsgáló torony tetején. Malfoynak semmi keresnivalója nem volt ott, és Harry egy percig sem habozott, elindult a torony felé.

Ahogy Harry a torony teteje felé közeledett, a távolból, a kviddicspálya felől hallatszott a tömeg kiabálása. Harry előhúzta a pálcáját, kinyitotta a torony tetejére vezető ajtót, és körülnézett. Malfoy a mellvédnél állt, és egy mindentlátóval figyelte a kviddicspálya fölött röpködő apró alakokat.

– Gyerünk, gyerünk! – mormolta maga elé. – Állítsd meg!

A tömeg a távolban ismét felmorajlott, Malfoy pedig káromkodott egyet. Nyilvánvaló volt, hogy a Mardekár nem áll túl jól. Harry néhány pillanatig elgondolkozva figyelte Malfoyt, majd végül megszólalt.

– Malfoy?

A mardekáros felugrott, és mindentlátóját elejtve megpördült. Előkapta zsebéből a pálcáját, és Harryre fogta. Harry is felemelte a saját pálcáját, de a másik fiú nem támadta meg. Egyszerűen csak dühösen meredt Harryre.

– Potter! Mit keresel te itt?

Én mit keresek itt? – lépett közelebb Harry. – Te mit keresel itt? Miért nem vagy a pályán?

– Semmi közöd hozzá. – Malfoy felvette a földről a mindentlátóját, és zsebre tette, majd amikor újabb moraj hangzott fel a kividdicspálya felől, mogorván hátrapillantott a válla fölött.

– Miért innen fentről nézed a meccset? – kérdezte Harry.

– Mondtam már, hogy semmi közöd hozzá – felelte Malfoy, és ismét dühös tekintetet vetett Harryre.

Harry alaposan szemügyre vette a másik fiút. Malfoy láthatóan feszült volt, és Harry kinyúlt felé mentálisan.

– Hagyd ezt abba! – tiltakozott Malfoy. – Hülyének nézel? Azt hiszed, nem veszem észre, hogy legilimenciával próbálkozol?

Harry meglepetten felvonta a szemöldökét. Tavaly még nem tűnt fel Malfoynak, amikor legilimenciát alkalmazott rajta, most azonban Harry érezte a másik fiú elméjének ellenállását. Nem lehetett összehasonlítani azzal a sziklaszilárd védelmi vonallal és körmönfont félrevezetéssel, amelyet Piton és Dumbledore elméjében megszokott, de azért elég hatékony volt. Harry elgondolkodott, hogy vajon mikor tanulhatott Malfoy okklumenciát, és miért.

Azonban nem igazán volt szüksége legilimenciára. Épp elég beszédes volt az, ahogy a másik fiú tekintete aggódva cikázott ide-oda.

– Mitől félsz? – kérdezte Harry.

Malfoy elvörösödött.

– Nem félek. Most pedig tűnj el az utamból, Potter!

Malfoy félrelökte Harryt, és az ajtó felé indult.

– A csapattársaid tudják, hogy ellógtál? És Piton? Gondolom, nem bánod, ha megemlítem neki.

Malfoy dühödten Harry felé pördült, és ismét ráemelte a pálcáját. Most még sápadtabbnak tűnt, és idegesen tekergette a nyakát, mintha azt várná, hogy nevének említésére Piton majd hirtelen megjelenik a semmiből.

– Ha egy szót is szólsz neki, Potter…

– Akkor mi lesz? Megátkozol? Még egyszer nem hagyom, hogy megússz egy olyan mutatványt, mint például a Sötét Jegy megidézése. És ezúttal Piton sem fog segíteni neked.

Malfoy gúnyosan felnevetett.

– Gondolod, hogy szabotáltam a saját meccsünket? Az aztán okos dolog lenne, különösen alibi nélkül.

Harry a homlokát ráncolta. Malfoynak igaza volt, ennek semmi értelme. Tekintve gyanús távolmaradását, ha bármi történne a meccsen, ő lenne az első, akit gyanúsítanának.

– Akkor mit csinálsz itt fent?

– Gondolod, hogy elmondom neked, hogy aztán egyből szaladhass Pitonhoz az információval?

– Ha elmondod az igazat, akkor megesküszöm, hogy nem adom tovább sem neki, sem másnak, amit hallottam tőled, sőt még azt sem mondom el, hogy láttalak.

Malfoy felhorkant.

– Azt várod, hogy ezt el is higgyem?

– Veled ellentétben én nem szoktam hazudozni, Malfoy – felelte Harry. – De rajtad áll. Ha úgy tetszik, sétálj el nyugodtan, én pedig egyenesen Pitonhoz megyek. Aztán majd neki magyarázkodhatsz, hogy miért lógtad el a meccset.

Malfoy szeme gyűlölködve összeszűkült, de mindketten tisztában voltak vele, hogy nincs más választása. Összeszorította a fogát, és leeresztette a pálcáját.

– Azért nem játszom ma, mert nem vagyok olyan ostoba, hogy seprűre üljek, miközben Piton a lelátóról figyel. Nem fogom neki ennyire megkönnyíteni, hogy elintézzen.

Harry értetlenül meredt rá.

– Elintézzen? Miről beszélsz?

Malfoy ingerülten felsóhajtott.

– Tényleg el kell magyaráznom? Te magad mondtad, hogy majd ő gondoskodik rólam. De nem fog neki sikerülni. Hallod, Potter? Nem fog elkapni. Okosabb vagyok annál.

Harry hitetlenkedve bámult Malfoyra.

– Te azt hiszed, hogy Piton meg akar ölni? Ezt nem mondhatod komolyan.

– Nem én lennék az első, nem igaz? Hánynál is tart már? Tizennégynél? Tizenötnél?

Harry gyomra összerándult a meggyilkolt halálfalók említésére, de dacára a saját kétségeinek, úgy érezte, hogy meg kell védenie Pitont.

– Semmi bizonyíték nincs arra, hogy Pitonnak bármi köze lenne azokhoz a halálesetekhez.

Malfoy gúnyosan felhorkant.

– Rendben – mondta Harry. – Tegyük fel, hogy igazad van. Tegyük fel, hogy Piton odáig süllyedt, hogy piszkos módszerekhez folyamodik annak érdekében, hogy elbánjon néhány ellenségünkkel. Ez a mardekárosok módszere, nem? Győzni bármi áron? Háború van, és igazán nem mondhatod, hogy ha bármelyik halálfalónak esélye lenne rá, akkor nem adná őt fel, hogy aztán halálra kínozzák. Szóval szerintem egy-egy. De ennek semmi köze hozzád, téged nyilván nem ölne meg.

– Márpedig valaki igencsak próbálkozik – sziszegte Malfoy. – Vagy talán elfelejtetted, hogyan végződött a legutóbbi meccsünk?

– Emlékszem, hogy teljesen kiütötted magad, amikor nekirepültél a célkarikának.

– Pontosan, és a továbbiakban inkább elkerülném a hasonló baleseteket.

Harry összevonta a szemöldökét.

– Hogy érted ezt?

– Komolyan annyira ügyetlennek gondolsz, hogy nekimegyek egy célkarikának, amit már százszor körberepültem? – mordult fel Malfoy. - Láttam, hogy közeledik az a nyavalyás. Csukott szemmel is ki tudtam volna kerülni. Csak éppen nem tettem.

Malfoy gondterhelt tekintettel meredt maga elé.

– Emlékszem, ahogy arra gondoltam, hogy ki kell kerülnöm. De valahányszor elkezdtem félrehúzni a seprűmet, valami mindig megállított, azt suttogta, hogy ne törődjek vele, hogy nem fontos, és hogy nem kell aggódnom miatta.

Harrynek a hideg futkosott a hátán. Az érzés, amit Malfoy leírt, teljesen úgy hangzott, mint amikor az ember Imperius átok alatt áll.

– Képtelenség, hogy valaki repülés közben megátkozott volna! Erre még Piton sem képes.

– Először én is így gondoltam.

– És mitől változott meg a véleményed?

– Attól a nyavalyás növénytől, amibe belefutottunk. Mit gondolsz? – Malfoy szinte köpte a szavakat, és Harryben csak most tudatosult, hogy a mardekáros idegei a végsőkig feszítettek.

– Bárki bármilyen okból odatehette azt a növényt – állapította meg ésszerű hangon. – Még akár saját magától is megtelepedhetett.

– Lehetséges, de az a levél, amiben az állt, hogy ott találkozzunk, nem saját magától íródott.

– Szóval valaki rávett arra, hogy odamenj?

Malfoy ingerülten meredt rá.

– Hát persze. Ugye nem gondoltad komolyan, hogy pusztán unalmamban sétálgattam arra?

– De hát azt a levelet bárki írhatta.

– Higgy nekem, Potter. Én nem vagyok olyan ostoba, mint te, hogy vakon belesétáljak valami veszélyes helyzetbe. Vannak olyan jelszavak és kódok, amivel meg lehet győződni róla, hogy nem hamisították meg az üzenetet.

– Akkor tehát Piton nem tudott volna hamis üzenetet küldeni neked, nem igaz?

– Ő halálfaló volt, ráadásul legilimentor és kém. Ha valaki meg tudja csinálni, akkor az ő.

Harry felvonta a szemöldökét.

– Úgy tűnik, borzasztó nagyra tartod.

– Sosem állítottam, hogy ostoba, csak azt, hogy áruló.

– Ő egy kém, mint ahogy bizonyára Voldemortnak is dolgoznak kémek.

– Ő volt az apám legjobb barátja, és elárulta! – acsarkodott Malfoy. – Piton felhasználta őt, és bolondot csinált belőle! Tudod, mibe került ez az apámnak?

– El tudom képzelni – felelte Harry csendesen. – Azt tudom, hogy Pitonnak mibe került.

A két fiatalember némán meredt egymásra, majd egyszer csak az előzőeknél jóval hangosabb, szinte fülsiketítő üvöltés hangzott fel a kviddicspálya felől. Mindketten a pálya felé néztek, és Harry látta, hogy az apró, kékbe öltözött hollóhátas játékosok mind az egyik társuk felé sietnek, aki izgatottan lengeti a karját. A mardekáros játékosok viszont mozdulatlanul ültek a seprűjükön.

Malfoy utálkozva felsóhajtott, majd visszanézett Harryre.

– Te talán úgy gondolod, hogy vannak dolgok, amit Piton már nem tenne meg, de én jobban tudom. Ha a híres griffendéles bátorságod mellett egy csepp eszed is van, akkor ezt nem felejted el. És jobb lesz, ha az ígéretedet is észben tartod. – Ezzel az utolsó figyelmeztetéssel Malfoy kiviharzott az ajtón.

---

Harry majdnem teljesen biztos volt benne, hogy Malfoy Pitonnal kapcsolatos gyanúja teljességgel megalapozatlan – legalábbis erről győzködte magát. Bármit is tesz Piton, egy diákot semmiképpen nem bántana. Azonban Harry ennek ellenére sem tudott szabadulni a bensőjében szétáradó rettegéstől, és hétfő este minden eddiginél eltökéltebben érkezett Piton irodájába: lerántja az álarcot a férfi elméjében kísértő sötét alakról.

Ezúttal nem eredt a fekete taláros ember nyomába. Nyilvánvaló volt, hogy a nyílt üldözés nem működik. Ehelyett elrejtőzött abban a sötét sikátorban, amerre az alak a halálfaló támadás végeztével általában eltűnt. Harry a sötétben várakozott, és az utcáról behallatszó sikolyokat figyelte. Amikor elhalt a támadás zaja, mozdulatlanul állt, és várt. Türelme elnyerte a jutalmát, amikor meghallotta a közeledő lépteket. Megvárta, hogy az alak közvetlenül a rejtekhelye mellé érjen, majd előugrott, és hátulról rátámadt.

Persze akár varázsolhatott is volna, de gyanította, hogy az ellen a férfi fel van készülve, míg a fizikai támadás esetleg meglepetésként érheti. Bejött az elképzelése. Sikerült a földre küldenie az ellenfelét, és teljes súlyával rávetette magát. Azonban az meglehetősen erős volt, annak ellenére, hogy a bő talár meglepően vékony testet rejtett. Csaknem lerázta magáról Harryt, de a fiú is beleadta minden erejét, és sikerült kitartania, amíg előhúzta a zsebéből a pálcáját.

Egy ököl csapódott be Harry állába. Láthatóan a névtelen ellenfél is mindent beleadott. Harry egy pillanatra elengedte az alatta hánykolódó férfit, aki azonnal kihasználta a lehetőséget. Durván lelökte magáról Harryt, és talpra ugrott. De Harrynek már a kezében volt a pálcája.

Stupor!

Azonban a férfinak kiváló reflexei voltak. A földre vetette magát, és Harry átkát épp csak elkerülve begurult egy nagy kuka mögé. Harry nem törődött vele. Ő már talpon volt, a prédája pedig semerre sem tudott elmenekülni. Örökké nem rejtőzködhet, és ha ismét felbukkan, gondoskodni fog róla, hogy jól megnézhesse magának.

Lumin…

– Capitulatus!


Harry kezéből kiröppent a pálca, ő maga pedig hátratántorodott a bűbáj erejétől. De a támadás nem a kuka környékéről érkezett. Hátulról jött, és amikor Harry megpördült, megpillantotta a fiatalembert, aki lefegyverezte.

Piton állt ott, és pálcáját Harryre szegezve nyugodtan nézett rá.

– Úgy emlékszem, azt mondtad, hogy azt csinálok itt, amit akarok! – vetette oda dühösen Harry.

– Csakugyan – felelte Piton dühítően önelégült hangon. – De azt nem mondtam, hogy nem fogok közbelépni.

Miért? – kérdezte Harry számonkérően, és a kuka felé mutatott. – Miért nem akarod, hogy rájöjjek, ki az?

– Mert az nem old meg semmit!

– De igen! Érzem.

Piton Harry pálcája felé intett a sajátjával, mire az a levegőbe szökkent, és felé repült. Elkapta, majd előrelépett, és átnyújtotta Harrynek.

– Ideje, hogy távozz.

– Miért hagyod, hogy ő irányítsa az életedet? – nézett rá Harry számonkérően.

– Semmi közöd hozzá. Ne ártsd bele magad olyasmibe, amit nem értesz, vagy mindketten nagyon megbánjuk.

Harry dacosan meredt Pitonra, de a fiatalember ismét felemelte a pálcáját.

– Akár meg is átkozlak, ha feltétlenül szükséges.

Harry tudta, hogy Piton nem blöfföl. Vetett még egy csalódott pillantást a kuka felé, majd lehunyta a szemét.

---

– A bosszúálló még két halálfalót elkapott tegnap éjjel – jelentette be Seamus szerdán reggeli közben, miután átfutotta a Hírverő címoldalát. Harry elfintorodott, és másfelé nézett, de Seamus következő szavai megragadták a figyelmét.

– Azt a mindenit! Azt hiszem, egyiküket ismertem.

– Te ismertél egy halálfalót? – kérdezte Lavender hitetlenkedve.

– Igen – válaszolt Seamus. – Itt tanult pár évvel ezelőtt. Thomas Morgannek hívták.

– Csak nem Faye Morgan bátyja? – kérdezte Ginny. – Egy hatodéves mardekáros lány. Együtt jár velünk sötét varázslatok kivédésére.

– Valószínűleg ő az – jelentette ki Seamus az újságcikket olvasva. – Azt írják, hogy a húga a Roxfortba jár.

Harry a Mardekár asztala felé nézett, és feltűnt neki, hogy mennyien hiányoznak a reggeliről. Egy pillantás a tanári asztal felé megerősítette, hogy Piton és Dumbledore sincs jelen.

– Szegény Faye – jegyezte meg Ginny. – Milyen szörnyű lehet neki.

Ron vállat vont.

– Nos, ez történik, ha az ember bátyja halálfalónak áll.

– Nem túl kedves dolog ilyet mondani, Ron – rótta meg Hermione. – Nem az ő hibája.

– Nem mondtam, hogy az ő hibája, és sajnálom a lányt. De halálfalónak lenni nem éppen biztonságos elfoglaltság.

– Főleg ezzel a fickóval a színen, aki halomra gyilkolja őket – bólogatott Dean, és az újság felé intett.

– Ugyan – felelte Seamus. – Tudjukki majd toboroz helyettük másokat.

– Nekem úgy tűnik, hogy az kissé nehéz lesz, amíg ilyen halálesetek történnek – vetette közbe Parvati.

– Nagyon meggyőző tud lenni – felelte Dean sötét tekintettel.

Ginny oldalba bökte Harryt.

– Megnézem, hogy itt van-e még Faye.

Harry bólintott

– Veled megyek.

Harry és Ginny kiléptek a bejárati csarnokba, ahol egy csapatnyi mardekáros gyülekezett. Ahhoz képest, hogy Therese Gainst mennyien vigasztalták, amikor meggyilkolták az apját, ezúttal szégyenletesen kevesen voltak, és nyilvánvaló volt, hogy a diákok többsége nem igazán tud együttérezni egy meggyilkolt halálfaló családjával.

Kinyílt a tanári szoba ajtaja, és megjelent Dumbledore, aki meglehetősen fáradtnak tűnt. Egy lány állt mellette: Faye. A szemei vörösek és duzzadtak voltak, és úgy tűnt, észre sem vette a közelben gyülekező osztálytársait, amíg közelebb nem léptek, hogy kifejezzék együttérzésüket. A lányt nyilvánvalóan éppen annyira feldúlta a gyász, mint annak idején Therese-t, és Harryben fellobbant a harag a helyzet igazságtalansága láttán. Ő talán nem érdemli meg az együttérzést, csupán azért, mert a bátyja a rossz oldalon harcolt a háborúban?

Ginny átvágott a csarnokon, hogy odamenjen hozzá, Harry pedig követte. A lány körül álló mardekárosok megfordultak, és ellenségesen figyelték a közeledő griffendéleseket. Ginny figyelmen kívül hagyta a barátságtalan pillantásokat, és megszólította Faye-t.

– Sajnálom, ami a bátyáddal történt – mondta őszintén. – Tudom, milyen az, amikor az ember elveszít valakit, akit szeret, és együttérzek veled és a családoddal.

Faye meglepetten nézett Ginnyre, majd nyelt egy nagyot, és sűrű pislogások közepette bólintott.

Harry is ki akarta nyilvánítani a részvétét, de mielőtt megfogalmazhatta volna, egy kéz ereszkedett a vállára, és amikor felnézett, Knight professzort pillantotta meg. A nő ellépett mellette, és megszólította Faye-t.

– Miss Morgan, annyira sajnálom – mondta, és láthatóan komolyan gondolta. – Tudom…

– Nem hiszem, hogy Miss Morgannek szüksége van az együttérzésére, professzor – szakította félbe Piton jeges hangja. Eddig kicsit távolabb állt, Dumbledore mögött, de most előrébb lépett, hogy szembe kerüljön Knighttal. Tekintete hidegebb volt, mint amilyennek Harry valaha látta, és Knight döbbenten viszonozta a pillantását.

Piton ajka félreérthetetlen megvetéssel rándult meg, majd a lányhoz fordult, aki tágra nyílt szemmel, bizonytalanul meredt rá.

– Jöjjön, Miss Morgan – mondta éppen csak egy árnyalatnyival melegebb hangon. – A családja már várja.

Megfogta Faye karját, és gyors léptekkel – már-már maga után rángatva - a bejárati ajtóhoz vezette a lányt. Dumbledore követte őket, és csak egy pillanatra torpant meg, hogy szomorúan Ginnyre mosolyogjon, majd mindhárman elhagyták az épületet.

– Szerinted mi ütött Pitonba? – kérdezte Ginny. Harry nem válaszolt. Pontosan tudta, hogy miért volt Piton olyan goromba Knighttal. Senki más nem érthette azt a pillantást, amit a két tanár vetett egymásra, de Harry igen. Piton tudta, hogy Knight kémkedik utána. A gúnyos arckifejezése mindent elmondott, Knight pedig elsápadt, amikor ezt megértette. Harry tudta, hogy a nőnek esélye sincs elkapni Pitont, ha az tudja, hogy a nyomában van. A háborúnak rég vége lesz, mielőtt Knight szert tehetne a szükséges bizonyítékokra, hogy megállítsa Piton öldöklését.

– Harry? – szólította meg Ginny. – Jól érzed magad?

– Igen – válaszolta Harry. – De beszélnünk kell. Keressük meg Ront és Hermionét.

---

Piton a Halálfalók Réme? – kérdezte Ron hitetlenkedve.

– Harry, ezt nem mondhatod komolyan! – tiltakozott Hermione elszörnyedt arckifejezéssel.

– Bárcsak viccelnék – felelte Harry komoran, miközben fel-alá járkált a hálóteremben. – Hónapok óta minden jel erre mutat.

– De minden csak közvetetten – tiltakozott Hermione. – Azt tudjuk, hogy kémkedik a halálfalók után. Puszta véletlen is lehet, hogy mindig távol volt, amikor valakit megöltek.

– Azért ez egy kicsit erőltetett, nem? – jegyezte meg Ron. – Ráadásul az is beleillik a képbe, hogy Piton biztos meg szeretné bosszulni, amit Voldemort tett vele. És nyilvánvalóan képes ölni.

– Én akkor sem hiszem el! – makacskodott Hermione.

– Gondolod, hogy én el akarom hinni? – kérdezte Harry. – Ha ő nem lett volna, már vagy fél tucatszor halott lennék. Kockára tette az életét, hogy megmentse az enyémet. De ezt nem tudom így folytatni. Ő nem folytathatja így tovább.

– Mit akarsz tenni? – kérdezte Ginny. – Azt mondtad, hogy Knight professzor hónapok óta nyomoz utána, nyilvánvalóan nem találta meg a módját, hogy megállítsa.

Harry felsóhajtott.

– Nem tudom pontosan.

– Beszélned kell vele – közölte határozottan Hermione. – Tartozol annyival Pitonnak, hogy megadod neki az esélyt, hogy megmagyarázza. Mondd el, hogy mire gyanakszol, és majd meglátod, mit válaszol.

– Ó, az aztán bájos beszélgetés lenne – szólt közbe Ron a szemét forgatva. – Jó estét, professzor. Gyilkolt mostanában halálfalókat?

Hermione hűvösen Ronra meredt, de mielőtt vitába szállhatott volna, Harry megszólalt.

– Ronnak igaza van, Hermione. Piton alig áll szóba velem. Biztosan nem fogja beismerni, hogy ő öldösi a halálfalókat.

– De hát mi mást tehetnél? – kérdezte Ginny. – Nincs rá bizonyíték.

- Az igazat megvallva van.

– Micsoda? – szólalt meg Hermione, és mindhárman meglepetten meredtek Harryre.

Harry kinyitotta a bőröndjét, benyúlt a dísztalárja zsebébe, és előhúzta a kis fehér zsebkendőt. Széthajtogatta, hogy láthatóvá váljanak a hosszú fekete hajszálak, majd megmagyarázta.

– Mordon talált egy hajszálat az egyik gyilkosság színhelyén. Biztos benne, hogy a gyilkoshoz tartozik. Ezek itt Piton hajszálai. Ha a két minta megegyezik, az bebizonyítaná Piton bűnösségét.

– Miért nem adtad át ezeket Mordonnak vagy a Minisztériumnak? – kérdezte Ron.

Harry nem tudott mit felelni, és csak tehetetlenül megvonta a vállát.

– Nem tudom.

– Harry, vagy komolyan gondolod, hogy véget akarsz vetni a gyilkosságoknak, vagy nem – jelentette ki Hermione.

Tudom. – Harry a látszólag ártalmatlan hajszálakra meredt. Hermionénak igaza van. Tennie kell valamit. Ha még a nyáron átadta volna a bizonyítékot Mordonnak, Faye Morgan bátyja még mindig élne. Így vagy úgy, a gyilkosságoknak véget kell vetni.

Harry ismét összehajtogatta a zsebkendőt, és a zsebébe süllyesztette, majd az ajtó felé indult.

– Hová mész? – kérdezte Ginny.

– Megteszem azt, amit már a legelején meg kellett volna tennem.

Harry elhagyta a Griffendél-tornyot, és egyenesen Knight professzor irodájába ment. A sötét varázslatok kivédése tanár fáradtan pillantott fel, amikor Harry kopogott, majd benyitott.

– Potter, mit tehetek magáért?

– Valamit oda szeretnék adni magának. – Harry előhúzta a zsebéből a zsebkendőt, széthajtogatta, és az asztalra tette. – Azt mondta, bizonyítékra van szüksége Piton ellen. Nos, itt van.

Knight döbbenten meredt a hosszú fekete hajszálakra.

– Hol szerezte ezeket?

– Az nem fontos. A lényeg az, hogy ezek Piton hajszálai.

Knight Harryre nézett.

– Biztos benne?

– Abszolút. Én magam szereztem őket.

Knight szótlanul, gondolataiba merülve pillantott ismét a hajszálakra.

– Nem akarom, hogy még valaki meghaljon, professzor – folytatta Harry őszintén. – És tisztában vagyok vele, hogy nincs más mód arra, hogy megállítsuk Pitont. Ha volna… de ez a dolog túl messzire ment, és véget kell vetni neki. Mordon azt mondta, hogy fel tudná használni ezeket. Oda tudná adni neki?

Knight ismét Harryre nézett, és egy pillanatra mintha sajnálat villant volna fel a szemében. Ez azonban hamar eltűnt, és szomorúan elmosolyodott.

– Mindenképpen eljuttatom hozzá.

Harry bólintott, és sarkon fordult.

– Potter, nem a maga hibája, hogy Thomas Morgan meghalt.

Harry visszanézett Knightra, és egy komorra sikerült mosolyt erőltetett az arcára.

– Köszönöm, professzor.

---

A következő négy napban Harry minden pillanatban arra számított, hogy a KBF megszállja a Roxfortot, és letartóztatja Pitont. Mindez idő alatt szélsőségesen ingadoztak az érzelmei. Egyszer megkönnyebbülést érzett, amiért végre véget vetnek Piton ámokfutásának, másszor elöntötte a bűntudat, amiért elárulta a férfit. Az sem segített, hogy Piton szűkszavúbb volt, mint valaha, és Harry nem tudta leküzdeni azt az érzést, hogy végül mégiscsak felülkerekedett a férfi lelkiismerete.

Vasárnap estére azonban a csalódottság kezdte elnyomni a Piton iránt érzett aggódását. Vajon mennyi időbe telhet, amíg Knight odaadja azokat a hajszálakat Mordonnak? – morfondírozott Harry, miközben a tanári asztal felé meredt, ahol a sötét varázslatok kivédése tanár éppen Flitwick professzorral beszélgetett. Ekkor Harryben felötlött egy másik gondolat. Mi van akkor, ha a nő bagollyal küldte el a csomagot, és az elveszett? Vagy ha a Minisztérium még a bizonyíték ellenére sem hajlandó Mordonra hallgatni? Akkor hogyan tovább?

Knight Flitwickre mosolygott, majd felállt, hogy elhagyja a termet. Látszólag az égvilágon semmi gondja nem volt. Harry mérgesen nézett utána, majd félretolta a félig megevett vacsoráját, és a barátaihoz fordult.

– Gyerünk, tűnjünk el innét.

Harry megpróbálta kiverni a fejéből Knightot és Pitont, miközben Ginnyvel, Ronnal és Hermionéval kivonultak a Nagyteremből. Ő megtette a maga dolgát. Most már csak abban bízhat, hogy Knight, Mordon és a Minisztérium is megteszik a magukét.

– Ginny? – szólította meg a lányt Faye Morgan a bejárati csarnokban. Fáradtnak és megviseltnek tűnt, ahogy bizonytalanul közeledett a Griffendélesek felé.

– Szia Faye – köszöntötte Ginny, és bátorítóan rámosolygott. – Nem is tudtam, hogy visszajöttél. Hogy vagy?

- Megvagyok. Ma délután jöttem vissza. – Mély lélegzetet vett. – Csak meg akartam köszönni. A háztársaimon kívül te voltál az egyetlen, aki azt mondta, hogy sajnálja Thomast. Összességében… nos, csak meg akartam köszönni. És szeretném, ha tudnád…

Faye-nek elakadt a szava. Tekintete nedvesen csillogott, de nyelt egyet, és folytatta.

– Szeretném, ha tudnád, hogy Thomas nem volt rossz ember. Faye körülnézett, hogy biztos legyen benne, senki nem hallgatózik, majd halkabban folytatta. – Nem volt tisztában azzal, hogy mit jelent halálfalónak lenni, amikor csatlakozott hozzájuk, és azt mondta, hogy az volt élete legnagyobb hibája. Ki akart szállni. Úgy tervezte, hogy amint lehetséges, otthagyja őket. Faye megtörölte a szemét a talárja ujjával, és szipogott. – Azt hiszem, ez fáj a legjobban. Ha csak még néhány hónapig élt volna, el tudott volna rejtőzni.

– Annyira sajnálom – suttogta Ginny.

Faye összetörten bólintott.

– Piton professzor is nagyon sokat dolgozott azon, hogy elrendezze.

Harry megdöbbent.

– Piton?

Faye hátrapillantott a válla fölött, és amikor megszólalt, hangja alig volt több suttogásnál.

– Ő régóta segít néhányunknak, meg a családjainknak. Tudod, vannak olyan kapcsolatai, amelyekkel segíteni tud abban, hogy az ember elkerülhesse Tudjukkit. Az én családommal csaknem egy éve dolgozik együtt, és már majdnem kész volt minden. Iszonyú dühös volt, amikor megtudta, hogy Thomast megölték. Ijesztő volt, komolyan. Még sosem láttam olyan mérgesnek.

Faye ismét Ginnyre nézett.

– Mindenesetre, csak azt akartam, hogy tudd. – Azzal a lány sarkon fordult, és elindult a pince felé. Harry megrökönyödve bámult utána, és amikor megfordult, tekintete barátainak hasonlóan értetlen pillantásával találkozott.

– Miért lenne Piton dühös, amiért megölték Thomast, ha ő volt a gyilkos? – kérdezte Ginny.

– Talán nem ő volt – jelentette ki határozottan Hermione.

– Vagy talán csak megjátszotta magát, hogy elterelje magáról a gyanút – vetette fel Ron.

Harry az ajkába harapva töprengett. Az biztos, hogy Piton nagyon jól tudott színészkedni, ha a szükség úgy hozta, de lehetséges lenne, hogy esetleg tévedett? Hirtelen rádöbbent, hogy hónapok teltek el azóta, hogy utoljára komolyan kétségbe vonta volna Piton bűnösségét, de talán ez volt az oka annak, hogy a KBF még nem tartóztatta le. Lehetséges, hogy a hajszálak végül mégsem egyeztek!

– Jobb lesz, ha megkeresem Knight professzort, és elmondom neki – jelentette ki végül.

Otthagyta a barátait, és elindult a sötét varázslatok kivédése tanár irodájába. De amikor megérkezett, hiába kopogott az ajtón, nem jött válasz. Harry felsóhajtott. Knight vacsora után általában még egy órát az irodájában szokott maradni házi feladatokat javítani, és gyakran mondogatta a diákjainak, hogy ez idő alatt keressék fel, ha valami gondjuk van a tananyaggal. De persze az egyetlen alkalommal, amikor Harrynek szüksége lett volna rá, nem volt ott.

Harry halk morgolódás közepette a hálótermébe ment, hogy magához vegye az éjjeliszekrényén heverő Tekergők Térképét. Knightnak valahol lennie kell, és Harrynek feltett szándéka volt, hogy megtalálja. Ha egy mód van rá, nem fog még egy éjszakát azzal tölteni, hogy Pitonon rágódik. Elveszítette a türelmét, és nem volt hajlandó tovább várni a válaszokra.

Gyakorlott tekintete végigsiklott a térképen, de még mielőtt megtalálhatta volna a sötét varázslatok kivédése tanárt, valami más ragadta meg a figyelmét, és megfagyott a vér az ereiben. Az udvaron egy Draco Malfoy feliratú magányos pötty araszolt. Egyenesen a Tiltott Rengeteg felé tartott, és kicsit távolabbról egy másik apró pötty követte, mely a Perselus Piton feliratot viselte.

Harry azonnal elfeledkezett Knightról. Felkapta a láthatatlanná tévő köpenyét, és kirohant a hálóteremből. Miközben leszáguldott a lépcsőn, egyre csak a Malfoyjal folytatott utolsó beszélgetése járt a fejében. A holdfény beragyogta az éjszakát, így a kapun kilépve azonnal megpillantotta a távolban az ismerős fekete taláros alakot. Magára kanyarította a láthatatlanná tevő köpenyét, és rohanni kezdett Piton után.

Már majdnem utolérte, amikor a férfi elérte az erdő szélét, és eltűnt a rengetegben. Harry az erdőbe érve lelassított, és fülelni kezdett Piton léptei után, de semmit sem hallott. Az erdőben koromsötét volt, de Harry nem mert fényt gyújtani a pálcájával. Vakon tapogatózott előre az ösvényen. Hirtelen valaki megragadta hátulról, megpördítette, és egy közeli fához szorította. Fény gyulladt fel a sötétben, és a támadója lerántotta róla a kabátot. Amikor Harry felnézett, Piton szikrázó tekintete meredt rá.

– Nahát, nahát, Potter, egy kis esti séta?

– Honnan tudta, hogy itt vagyok? – kérdezte Harry, miközben megpróbált kiszabadulni Piton szorításából.

Piton gúnyosan elmosolyodott, és továbbra is a fához szegezve tartotta.

– Sajnálatos módon a láthatatlanná tévő köpenyek nincsenek ellátva csendbűbájjal is. Már azelőtt meghallottalak, hogy beértem volna az erdőbe. Mit keresel itt?

– Ezt én is kérdezhetném magától! – vágott vissza Harry.

– Az nem a te dolgod. Miért követtél? Képtelen vagy ellenállni a lehetőségnek, hogy olyasmibe üsd az orrodat, amibe nem kellene?

Harry dühösen meredt Pitonra, de egy szót sem szólt. Piton szeme összeszűkült, és Harry érezte, hogy a férfi elméje megérinti az övét. Azonnal felhúzta a mentális védelmét.

– Mit rejtegetsz? – kérdezte Piton számonkérőn.

- Semmit. Maga az, aki éjjelente kisompolyog a kastélyból.

– És ezt egészen pontosan honnan tudod? – kérdezte Piton mély, veszedelmes hangon. – Figyelmeztettelek, hogy ne üsd bele az orrod a dolgaimba! Mióta kémkedsz utánam?

Harry mély lélegzetet vett, és viszonozta Piton dühös tekintetét.

– Épp elég régóta. Tudom, hogy mit csinál.

– Csakugyan? És mégis, elárulnád, mi az, amit szerinted tudsz?

– Maga ölte meg azokat a halálfalókat.

Piton meglepetten pislogott, majd halovány mosoly jelent meg az ajkán.

– Tehát úgy döntöttél, hogy Nagy-Britannia összes varázslója közül pont én vagyok a tettes? Esetleg bizonyítékod is van, vagy a jellemem egyszerűen magáért beszél?

– Minden alkalommal távol volt, amikor megöltek egy halálfalót. Ugyanígy volt nyáron is.

– Ez meglehetősen közvetett bizonyíték ahhoz, hogy ilyen szilárd bizonyosságot tápláljon, nem gondolod?

– Nem én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy maga a felelős.

– Á, szóval valaki telebeszélte ezzel a fejedet, ugye? Ki volt az? Lupin?

– Nem.

– Akkor Mordon?

Harry habozott, mire Piton tekintete megvillant.

– Tudhattam volna – jegyezte meg keserűen, és acélos szorítása még összébb szorult Harry karján. – Szóval az ő megbízásából kémkedtél utánam? Mit mondtál neki?

– Semmit! – felelte Harry. – Semmit nem mondtam el neki, és nem azért jöttem most maga után, hogy kémkedjek. Azért jöttem, hogy megállítsam.

Piton elengedte Harry karját, majd hátrább lépett, és megvetően bámult a fiúra.

– Eljöttél, hogy megmentsd a lelkemet, erről van szó, Potter? Nos, ne fáradj. Az én lelkem nem érdemli meg, hogy megmentsék, mint ahogy arra bizonyára már te is rájöttél.

Azzal el akart fordulni, de Harry megragadta a talárja elejét.

– Soha ne mondjon ilyet – mordult rá a tanárra. – Ne dobja el az életét a bosszú miatt. Nem éri meg!

Ne dobd el az életed a bosszú miatt, Perselus. Nem éri meg.

Harry megdermedt. Olyan tisztán hallotta a szavakat, mintha valaki hangosan mondta volna ki őket, és beletelt egy pillanatba, amíg rádöbbent, hogy a fiatal női hang mindössze egy emlék volt Piton elméjéből. Harry tekintete Pitonét kutatta, de a férfi elméje már szorosan le volt zárva, és igencsak furcsán nézett rá: szinte mintha életében először látná Harryt.

Hirtelen egy kiáltás hangzott fel az erdő mélyéről. Piton felkapta a láthatatlanná tévő köpenyt, és odadobta Harrynek.

– Vedd fel, és maradj közel hozzám. – Elindult a hang felé, Harry pedig a köpenyt magára kanyarítva követte.

Hamarosan egy holdfényben fürdőző tisztásra értek. Malfoy a tisztás túlsó oldalán állt, és kifejezéstelen arccal meredt maga elé. Az igazi meglepetést azonban a mellette álló alak okozta Harrynek.

- Á, Piton, hát itt van – szólalt meg Knight professzor fanyar mosollyal, miközben felemelte a pálcáját. – Tudtam, hogy számíthatok arra, hogy ha Malfoy egyedül elhagyja a kastélyt, maga követni fogja.

– Csakugyan? – Piton Malfoyra nézett. – Draco? Hallasz engem?

– Attól tartok, adnom kellett neki egy adag Imperius bájitalt, hogy rávegyem az együttműködésre. Most csak nekem fog válaszolni. Nem igaz, Draco?

– De igen, Knight professzor – felelte Malfoy álmatagon.

Knight ismét elmosolyodott.

– Dobja el a pálcáját, Piton.

Harry figyelte, amint Knight és Piton szótlanul merednek egymásra, mintha némán egymásnak feszülne az akaratuk, és igyekezett megérteni, hogy mi történik. Nyilvánvaló volt, hogy Knight Malfoyt használta fel arra, hogy kicsalogassa Pitont a kastélyból. De miért? Azt tervezi, hogy letartóztatja? Miért nem tette meg az iskolában?

Végül Piton egy utálkozó sóhajjal a földre dobta a pálcáját, és karba tette a kezét. Mindeközben színtiszta megvetéssel szemlélte Knightot.

– Szóval, mit tervelt ki pontosan?

Knight kinyújtotta a kezét, mire Piton pálcája beleröppent. Suhintott vele egyet-kettőt, a sajátját pedig zsebre tette.

– Itt az ideje, hogy felfedjük, hogy maga a Halálfalók Réme.

– Csakugyan? – vonta fel a szemöldökét Piton. – Ez meglehetősen nehéz lesz, tekintve, hogy nincsen semmi bizonyítéka.

– Ó, de hát van bizonyítékom. Mordon talált egy hosszú fekete hajszálat az egyik elsőként meggyilkolt halálfaló otthonában.

Piton szeme összeszűkült.

– Semmit nem ér vele, ha nincs egy egyező mintája.

– Így van. Szerencsére Mr Potternek sikerült megszereznie azt, amire szükségem volt.

– Valóban? – kérdezte Piton lassan.

Harry összerezzent, és könyörgő pillantást vetett Pitonra, habár a férfi nem láthatta őt. Szerette volna ledobni a köpenyét, és megmagyarázni, hogy ő nem akarta átadni a bizonyítékot, de nem volt más választása.

– Az igazat megvallva már hónapok óta ólálkodik maga körül – jegyezte meg fesztelenül Knight, mire Harry arca égni kezdett a szégyentől. – Eredetileg Mordon kérte meg rá, de a tanév kezdete óta már önszorgalomból folytatta. Pár hónapja rajtakaptam, hogy követi magát, és azt mondtam neki, az igazsághoz híven, hogy Mordon engem is megkért, hogy tartsam magán a szememet. Képzelheti a megkönnyebbülését, hogy nem várt szövetségesre bukkant. Boldogan mondott el nekem mindent.

Harry lehunyta a szemét, és arra vágyott, bárcsak Knight elhallgatna. Miért kell ezt csinálnia?

– A fiú mindig is túlságosan megbízott az emberekben – jegyezte meg Piton szárazon.

– Hihetetlen szerencsém volt – folytatta Knight. – Ha nem szúrom ki aznap éjjel Londonban, sosem láttam volna meg magát, és nem jöttem volna rá, hogy a nyomomban van. Ez esetben pedig mostanra már minden bizonnyal az Azkabanba juttatott volna.

Harry szeme tágra nyílt, és Knightra meredt. Valószínűleg rosszul hallotta.

– Csodálkoztam is, hogy vajon hogyan tudott mindvégig olyan ügyesen kijátszani – jegyezte meg Piton. – De azt még mindig nem árulta el, hogyan fog megvádolni azokkal a gyilkosságokkal, amiket maga követett el.

Harry hallotta a szavakat, de úgy tűnt, hogy az elméje képtelen elfogadni őket. Itt valami félreértés van. Mordon azért küldte Knightot a Roxfortba, hogy elkapja Pitont. A nő egyike volt Nagy-Britannia legelismertebb aurorjainak. Az lehetetlen, hogy ő a gyilkos. Harry gondolatait az szakította félbe, hogy meghallotta a saját nevét.

– Négy nappal ezelőtt felkeresett Potter – mondta Knight. – Azt mondta, hogy véget kell vetni a gyilkosságoknak, majd ideadott egy zsebkendőt, és azt mondta, az tartalmazza a maga bűnösségének a bizonyítékát. Képzelheti, mennyire megdöbbentem, amikor széthajtogattam, és néhány szálat találtam benne a maga hajából.

– Kár, hogy nem egyezett a Mordonnál lévő hajszállal – mutatott rá Piton.

Knight elmosolyodott.

– Maga alábecsül engem, Piton. Még aznap este meglátogattam Mordont, és magammal vittem egy hajszálat, amit az egyik diák talárjáról szedtem le. Azt mondtam neki, hogy szerintem a magáé, de nem vagyok biztos benne, ő pedig rendkívül előzékenyen már hozta is a saját mintáját, hogy elvégezzük a tesztet. Természetesen nem egyezett, én pedig roppant csalódott voltam. Amíg Mordon elment egy vigasztalónak szánt italért, én kicseréltem a nála lévő hajszálat a magáéra.

Piton elmosolyodott, és elismerően biccentett.

– Igazán szép munka. És most? Letartóztat, és az Azkabanba küld?

Knight megrázta a fejét, és Harry most először látott sajnálkozást megvillanni a szemében.

– Maga túlságosan okos, Piton, ugyanúgy, mint Dumbledore. Az emlékeket nem lehet örökre kitörölni, és ha a megfelelő emberek veszik a kellő fáradságot, kideríthető az igazság. Ezt nem engedhetem meg magamnak.

– Ma este követtem magát és Dracót az erdőbe, és épp időben értem ide ahhoz, hogy tanúja legyek annak, amint maga megöli őt. Megpróbáltam megakadályozni, de mindenki tudja, hogy maga tapasztalt párbajozó. Maga emléktörlő bűbájt akart végrehajtani rajtam, amit én kivédtem, és sajnos visszacsapódott magára. Megígértem Potternek, hogy minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy az Azkaban helyett a Szent Mungóba kerüljön.

– Milyen figyelmes magától.

Knight Pitonra emelte a pálcáját.

– Potter maga alatt lesz, de hát egy háborúban megesik az ilyesmi.

– Nem lesz annyira maga alatt, mint hinné – mordult fel Harry. – Capitulatus!

Piton pálcája kiröppent Knight kezéből, miközben Harry lerántotta magáról a láthatatlanná tévő köpenyt.

– Potter!

Harry egyenesen Knightra szegezte a pálcáját, és reszketett a haragtól.

– Mindvégig maga volt az. Én megbíztam magában, és maga kihasznált. Hazudott nekem!

– Nem volt más választásom, Potter. Háború van.

– Maga meggyilkolta azokat az embereket.

– Az nem gyilkosság volt, hanem igazságszolgáltatás! Halálfalók voltak. Megérdemelték a halált!

– És mi a helyzet Dracóval? Ő is halálfaló?

– Nem – felelte Piton. – Nem az.

– De az lesz – csattant fel válaszképp Knight.

– Szóval megöli amiatt, ami esetleg majd lesz belőle – mondta Harry undorodva. – Többször is megpróbálta megölni a tanév során: először a kviddicsmeccsen, aztán meg azzal a növénnyel. – Harry megborzongott a gondolattól. – Tisztában van vele, mennyit szenvedett volna, mielőtt meghal abban a barlangban?

– Tisztában vagy vele, hogy a bátyám mennyit szenvedett? - acsargott Knight. – Lucius Malfoy vezette azt a csapatot, akik megölték!

– Miss Morgan bizonyára osztozna a bátyja halála felett érzett gyászában – vetette közbe Piton.

– Az balese volt – mentegetőzött Knight. – Nem állt szándékomban megölni a fiút. De meglátott, és így nem hagyhattam életben.

Piton ajka megrándult.

– Hát persze, hogy nem.

– Nem vagyok gyilkos! – erősködött Knight. – Hát nem értik? Ha meg akarjuk nyerni ezt a háborút, akkor a saját taktikájukat kell felhasználnunk az ellenségeinkkel szemben. – Először Pitonra, majd Harryre nézett. – Ezt mindketten tudják – mondta, és hangja egyre élesebbé vált. - Piton, maga ugyanezt csinálja.

– Én nem süllyedtem le a gyilkosságig – felelte Piton halkan. – Régesrég megtanultam, hogy ha az ember elkezd a halállal játszadozni, végül sosem a megfelelő emberek halnak meg. Én csak akkor ölök, ha nincs más választásom.

Knight felhorkant.

– Micsoda nemeslelkűség. Úgy tűnik, végtére is Potternek igaza volt magával kapcsolatban. De én meg akarom nyerni ezt a háborút, és megteszek mindent, ami ehhez szükséges.

– Azt hiszem, ehhez a KBF-nek is lesz hozzáfűznivalója – jegyezte meg Harry. – Stupor!

Knight azonban már elő is húzta a zsebéből a saját pálcáját, és hangtalanul kivédte Harry bűbáját.

– Még mindig bőven van mit tanulnod a párbajozásról, Potter.

Knight a még mindig mozdulatlanul álló Malfoy felé pöccintette a pálcáját. A fiú nem volt tudatában sem az előtte zajló összecsapásnak, sem a rá leselkedő veszélynek. Piton azonban láthatóan számított Knight lépésére, és ugyanabban a pillanatban mozdult.

Mobiliquendam! – A földről egy jókora faág emelkedett a levegőbe, és nekivágódott Knightnak.

A nő megtántorodott, és Harry ismét felkiáltott.

Stupor! – Knight azonban már elkezdett megpördülni a saját tengelye körül, és dehoppanált, mielőtt még Harry végigmondta volna a varázsigét.







<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)