Árnyék, négy kőfal között írta: Susannah

[Kritikák - 5]

+++ betűméret ---


Egyedül ülök egy széken, négy kőfal között. Már ismerek minden követ, minden repedést rajtuk, csukott szemmel is meg tudnám mutatni. Pontosan tudom, hogy néz ki a ruhám, hol szakadt el, hol lett véres. Ismerem a szék minden karcolását, tudom, ha megváltoztatom a testhelyzetemet, mikor hogyan reccsen. Tudom, mikor hozzák az ételt, és milyen hangot ad a nyikorgó ajtó. Ismerem az őrségváltás idejét, tudom, melyik őr hogyan mozog, ha új van köztük, azonnal felismerem.
Egyet nem tudok: hogy hogy kerültem ide. Nem emlékszem az életemből semmire, csak erre a kis cellára. Néha úgy érzem, nem is volt soha más, pedig kellett lennie valaminek. Valakinek. De már nem emlékszem rá, már nem tudom, ki voltam. Már nem vagyok senki. Csak egy árny, négy kőfal között. Valaha biztosan tudtam, milyen a világ, de már nem emlékszem semmire. Életemet bezárták ebbe a cellába, és már vissza se vehetném, mert nem tudom, mit keressek. Amim maradt, az ez a ruha, ami rajtam van, de már ez sem mesél semmit. Nem tudom, hol égett meg, nem tudom, kinek a vére van rajta. Talán az enyém, de éppúgy lehet másé is. Bárkié. Szerethettem, gyűlölhettem, már mindegy. Sosem fogom megtudni. Ahogy azt sem, hogy én ki is voltam.
Árnyék vagyok, négy kőfal között. Sosem hallok semmit, ami más lenne, mint amit nap mint nap tapasztalok. De már nem is érdekel. Nincs itt semmi, ami érdekelne. Talán megőrültem. Nincs kihez viszonyítanom. Itt csak az a normális, amit én gondolok, én csinálok, mert nincs senki más. Az őrök nem számítanak. Őriznek egy árnyat, maguk sem tudják, miért. Én sem tudom. Ha hirtelen eltűnnének, ha kinyílna az ajtó, sem tudnék hova menni. Valaha lehettem valaki, de aki már senki, nem mehet sehova. És én már senki sem vagyok.

Csak egy árnyék, négy kőfal között.




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)