Ne vedd fel! írta: Isobel

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---


Egy virágcserép díszelgett Greyék ablakpárkányán. Csak egyetlen egy, és virág sem volt benne, mivel Markot és Emilyt túlságosan lefoglalta a munka ahhoz, hogy ilyesmivel foglalkozzanak. Layla emlékezett, hogy régebben, sok-sok évvel ezelőtt még nőtt benne valami növény, de az már nem rémlett neki, milyen. A cserepet viszont üresen is szerette. Régi volt, a mintája pedig félig elfakult, félig lepattogzott, különös felületet hagyva maga után. Mintha egy kísértetházból származna.

A kertjük is ehhez a képhez igazodott, keresztül-kasul behálózták a futó- és kúszónövények indái és a gondozatlan fák ágai, közöttük pedig előbukkant egy-egy tő vadrózsa. A fű túlnőtt, és tavasszal rengeteg vadvirág nyílt benne. Néhány gaz is, és bár Layla el tudta különíteni a gyomnövényt a nemestől, sosem akarta piszkálni egyiket sem. Kellemesen mutattak egymás mellett, mintha egy erdőből kiragadott szelet szorult volna a kerítés mögé. Összességében olyasfajta helynek tűnt, amit szívesen birtokba vettek volna az apró tündérek, ha léteznek, amihez nagyban hozzátett még, hogy néha gombák is nőttek a kertben, nagy kalappal. És a dzsumbuj közepén ott állt a ház, ami elhagyatottnak látszott, mintha csak kísértetek látogatnák. Pedig valójában éltek benne, és belülről persze egészen más képet nyújtott.

Odabenn modern vonalvezetésű bútorok és geometrikus mintákkal szőtt szőnyegek sorakoztak a fényes parkettán, mellette pedig mindenhol nyomát hagyta a csúcstechnológia. Layla mégis mindig jobban szerette az épületet kívülről, mint belülről. Lehetett a berendezés akármilyen ízléses és divatos, mégis a hideg rázta ki tőle. Élettelennek érezte, és mindig rossz érzése támadt a katonás rendben álló bútoroktól és dísztárgyaktól. Nem az a fajta rend volt ez, amikor valami különc kényszerbeteg figura mindent görcsösen helyére igazgat, ami nem abban a szögben áll, ahogy ő szereti. Ilyen szobabelsőt csak az IKEA katalógusaiban látott, amik noha szépen festettek, biztosra vehette, hogy soha senki nem érintett meg semmit a berendezésből, amióta helyére mozgatták. Tonnányi DVD sorakozott a polcokon, és az utóbbi időben Blu-ray lemezek is, állványokon pedig CD-k, de Layla kételkedett benne, hogy bárki megnézte, vagy meghallgatta őket akár egyszer is. Senki nem dohányzott a dohányzóasztalnál. Senki nem ebédelt az ebédlőben. Tom szülei csak hazaértek, az arcukba toltak valami harapnivalót a hűtőből, aludni mentek, majd felkeltek, a konyhában állva reggeliztek, és már indultak is dolgozni. A ház hangulatát tovább rombolta az átható fertőtlenítőszag, amitől Laylában az egész hely az addiginál is sterilebb, lelketlenebb benyomást keltett, akár egy kórház. Talán ebben az is közrejátszott, hogy a lány tudta, nagyrészt akként is szolgált. Kicsi, egyszemélyes kórház, amit Mark és Emily építettek hosszú-hosszú évekig, hogy a fiuk életét a lehető legkényelmesebbé tegyék. Layla értette, ez mennyire önzetlen és rendes tőlük, mélységesen tisztelte is őket miatta, de néha azon töprengett, vajon törődnek-e ennyit Tom lelki egészségével is. Nem úgy tűnt. A fiút látszólag nem érdekelte, de Layla nem lehetett benne biztos, ez tényleg így van-e, vagy csak Tom akarja, hogy így gondolja. Ő biztos kiakadt volna, ha a szülei élete kizárólag munkából áll, de Greyék máshogy működtek.

A családban mindenki ijesztően nagyszerű volt, amitől Laylát gyakorta elfogta a kisebbrendűségi komplexus. Sokszor butának érezte magát Tom mellett, hiába nőttek fel együtt, és hiába töltöttek azóta is sok időt együtt. Mindig a fiú kapta a főnök szerepét, amikor gyerekként játszottak, és Layla rendszerint majd megpukkadt a féltékenységtől. De Tom nyomós érveket hozott fel, ezért a lány legkeményebb megtorlásként csak sztrájkolhatott. Ez pedig nem bizonyult különösképp szórakoztatónak, mivel azért játszani akart, szóval inkább tűrte, hogy Tom legyen a főnök. Mindig. Mindenkor. Még ha legtöbbször zavarta is. És ez nagyjából az óta is így maradt. Layla épp azt a korszakát élte, amikor mindenkivel ellenkezett, de valami furcsa okból kifolyólag még mindig hallgatott Tomra, és amikor a fiú kiadta az ukázt… nos, akkor kiadta az ukázt. Layla úgy érezte, mintha egy lépéssel mögötte járna, ha nem többel. Ő gyerekes volt, felelőtlen és könnyen kihasználható, Tom bezzeg érett, okos, ráadásul már dolgozott is. Igaz, a munkája megért egy misét - tinédzser modellként alkalmazták a már-már lányosan szép arca miatt. Layla sokat nevetett ezen, csupán azért is, hogy feldühítse, de titokban minden képét kivágta a magazinokból, és egy dobozban gyűjtötte őket az ágya alatt. Ha csak rajta múlik, ki is teszi őket a falára, de az aktuális pasijai tiltakoztak volna, ahogy Tom is. Utálta, ha rajta szórakoznak. Pedig Layla, még ha nem is mondta neki soha, tisztelte a munkájáért, és hogy a szokásos kis gnómból képes valami olyasmivé változni, amit… hát, más lányok talán döglesztőnek hívnak. Igazából néha ő is.

Hosszú ideje üldögélt már a lépcsőn, egyedül az aggodalmával, és megszokásból a virágcserép felé pillantott. Ezúttal törötten találta. A szeme kikerekedett. Ez nagyon-nagyon rossz ómennek tűnt, mi van, ha történt valami? Te jó ég, mi van, ha most tényleg történt valami?!

Halálra rémült, de a gondolatait elterelte a kertkapu nyikorgása. Hátrakapta a fejét, és megszeppenten nézte végig, ahogy Tom belép rajta, egyedül, egyik vállán hátizsákkal, és kicsivel hanyagabbul öltözve a szokásos tökéletesre vasalt külsejéhez képest. A haját se zselézte fel, így a homlokába hullott, ami a szokásosnál is fiatalabbnak mutatta az arcát. Layla nem igazán értette, mi történik, tisztán emlékezett, hogy Vicky azt mondta neki az iskolában, kórházba vitték Tomot.

- Szia - köszönt a fiú, nem túl meglepetten, de meglehetősen önelégülten. - Mit keresel itt?

- Te mit keresel itt? - kérdezett vissza Layla.

- Mint látod, korábban kiengedtek, és nem akartam apát zavarni, hogy jöjjön értem. Egyedül is haza tudok sétálni. - Tom odalépdelt hozzá, baljában a kulcsát dobálva. - Vagy ez, vagy meghaltam, és visszatértem kísérteni téged.

- Ez nem vicces! - ugrott fel Layla. Fel akarta pofozni. Nagyon fel akarta pofozni. A keze ökölbe szorult, olyan erősen, hogy a bütykei kifehéredtek, és egész testében remegett a méregtől.

- Bocs… - Tom laposan rásandított, amíg a zárral bíbelődött. - Semmi komolyat nem találtak, tényleg, csak benntartottak pár rutinvizsgálatra.

- Annyira utálom, amikor viccet csinálsz ebből - morogta Layla.

- Akkor ezek szerint nem akarsz bejönni - vont vállat Tom vigyorogva, majd belökte az ajtót.

- Naná, hogy bemegyek! - csattant fel a lány, bár nem igazán értette, mire fel kiabál. Tomot látszólag nem zavarta különösebben, csak intett az ajtó felé, majd miután Layla becsörtetett, ő is követte.

- Mi történt a virágcseréppel? - kérdezte a lány, amikor Tom már lepakolta a hátizsákját a dívány mellé.

- Milyen virágcserép? - fordult hozzá értetlenül a fiú.

- Ami az ablakpárkányon van.

- Van egy virágcserép az ablakpárkányunkon…?

- A francba már, én jobban ismerem ezt a helyet, mint te?

- Ha folyamatosan az ajtó előtt dekkolsz, amíg kórházban vagyok, akkor előfordulhat - jegyezte meg Tom, majd letelepedett a díványra. Layla fancsali képet vágott, aztán ledobta magát mellé.

- Igazából perceken belül távoztam volna - közölte sértetten. - Mindjárt kezdődik a sorozatom.

- Melyik? A kigyúrt bikás strandolós, vagy az a motoros műmájeres?

- Jack nem műmájer! - lökte meg a vállát Layla. - A kemény külseje érző szívet takar, de csak Jade lenne képes átlátni rajta!

- Már vagy száz része nem képes átlátni rajta.

- Csak nyolcvanhét.

- Lesz az még kétszáz is… - forgatta meg a szemét Tom, de azért átnyújtotta Laylának a távkapcsolót.

A lány vetett még felé egy szúrós pillantást, aztán inkább bekapcsolta a tévét, és megragadta az egyik párnát. Elvackolta magát a fiú mellé, amíg a reklámok mentek, aztán ahogy felhangzott a sorozat főcímdala, a megszokottság boldog érzete áradt szét a testében. Ismerte már a szereplőket, mint a tenyerét, és lehetett a cselekmény akármennyire is kiszámítható, attól még izgult rajta, és paprikavörös lett a dühtől, akárhányszor mással kötöttek ki a szereplők, mint neki tetszett volna. És ahogy általában, most is ez történt.

- Joyce akkora ribanc - közölte szárazon a következő reklámblokkban. - Jack sokkal jobbat érdemelne, nem gondolod? Mondjuk Jade-et. - Nem kapott választ. - Tom?

Felpillantott, és meg kellett állapítania, hogy a fiú mélyen alszik. Keskeny mellkasa úgy emelkedett fel, majd zuhant vissza, akár egy kismadáré, és ha Layla nagyon figyelt, még a szíve dobogását is látni vélte a bőrén keresztül.

Tom rettenetesen fáradtnak tűnt. Az arca beesett és egészen szürkére sápadt, a szeme alatt pedig sötét karikák húzódtak. Összességében viszont még mindig sokkal jobban festett, mint kórházból hazajövet általában. Utálta az ottani kosztot, és ha csak tehette, elkerülte. Layla elmosolyodott magában, ahogy belegondolt, hogy ez nem csak a kórházi kajával van így. Sokszor látta már a fiút villájával répadarabok és borsószemek között lavírozni, olyan ábrázattal mintha egy körülményes hadműveletet tervelne ki annak érdekében, hogy egyiket se kelljen a szájába vennie, és kizárólag húst vigyen a szervezetébe. Tom tudta, hogy illene megennie a zöldséget, mindenki mondta neki, hogy nem visz elég vitamint a szervezetébe, de egyszerűen képtelen volt rá. Amikor mégis megpróbálkozott velük, az arca elzöldült a borzalomtól, és egészen elképesztő fejeket vágott hozzá. Néha annyira gyerekes tudott lenni… Még ha csak olyan ritkán is. Layla mindenesetre örült, hogy van egy ilyen oldala, amiről tudta, hogy nem szalad el, ott lesz mellette, és végignézi vele a hülye sorozatait - vagy aktuális esetben végigalussza -, mintha mi sem lenne természetesebb. Talán nem is volt.

Amint véget ért a reklám, rögtön megszólalt a telefonja. Layla utálta, ha sorozat közben hívják, így magában átkozódva kelt fel, és halászta elő a mobilját a táskájából.

- Ki az? - kérdezte álmatag hangon a háta mögül Tom.

- Az új pasim.

- Ne vedd fel.

Layla elnézte a kijelzőt egy darabig, aztán mélyet sóhajtott.

- Jó - bólintott végül, majd a táskája mélyébe süllyesztette a készüléket, letelepedett a díványra, és újra összegömbölyödött Tom mellett.

A telefon csak csörgött és csörgött, Jack továbbra is levegőnek nézte Jade-et, Layla pedig biztosra vette, hogy ez a kapcsolata az eddigieknél is rövidebb életű lesz. De annyi baj legyen.




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)