I need a Hero írta: Lizi Eyre

[Kritikák - 6]

+++ betűméret ---


A szíve vadul dübörgött, miközben a lábait Ron derekára fonta. Az agya egyre jobban zakatolt, miközben a férfi felvitte a lépcsőn, egyenesen a hálószobába. A helyiséget két hatalmas lépéssel átszelte, majd finoman letette az ágyra, és vetkőztetni kezdte a barna hajú nőt. Először is kigombolta a blúzát, miközben ajkaival a nyakánál időzött el, Hermione kezeivel a hajába túrt, és azt kívánta, hogy soha ne érjen véget a pillanat. Minden porcikájával kívánta barátját, érezni akarta a csókjait, az érintését; ahogy hatalmas tenyerébe fogja a keblét, vagy végigsimít a combján, ahogy végigcsókolja a testét…
És akkor felébredt.
- Merlinre, ez mekkora egy kitolás! - mondta dühösen a nő, amikor légzésének hevessége nem csillapult, és a vágya sem akart magától elmúlni, Hermione úgy döntött, vesz egy hideg zuhanyt. Ahogy felült, pillantása az órára esett, ami négy óra ötvenhárom percet mutatott. – Remek! Éljen ma is a koránkelés – dünnyögte, miközben felvette a köntösét és elindult a fürdőszobába. A hirtelen gyúlt lámpafény először bántotta a szemét, majd szépen lassan hozzászokott, ahogy minden máshoz is. Ilyen például az egyedüllét, a koránkelések az álmatlan éjszakák miatt, az egyre szaporodó túlórák, csak hogy ne kelljen hazajönnie az üres lakásba. És munka, munka, munka, még a két ünnep – karácsony és szilveszter – között is.
Hermione Granger már huszonhét éves volt, és mégis egyedül lakott egy vidéki tengerparti városban - Grainben -, egy tetőtéri lakásában. Nem volt nagy, viszont büszke volt rá, mert a saját pénzéből vette és rendezte be, a Viktor Krummal való szakítása alatt. A híres kviddicssztárral még jóval a háború után jött össze, azután, mikor Ronnal együtt ráébredtek, hogy ők igazából nem úgy szeretik egymást, ahogy a párok szokták, hanem csak barátokként, ahogy régebben is. Ezáltal a barátságuk sem szakadt meg, mondhatni, még szorosabb lett. Ron persze egyik barátjáért sem rajongott túlzottan. Viktorral szemben soha nem múlt el az ellenszenve, míg mások nem voltak elég jók a lánynak, megint mások nem bírták elviselni a két fiúval való túl szoros barátságát, és meg volt győződve róla, hogy több van közte és Ron esetleg Harry között, így az állandó féltékenykedés terelte vakvágányra a kapcsolatot.
Három hónap telt el azóta, hogy Krummal szétmentek. Azóta teljesen helyrejött lelkileg és testileg is. Míg a bolgár fiúval volt együtt, minden lépéséről a címlapon számoltak be, mivel a fogó poszton játszó játékos karrierjét mindenki szemmel kísérte, mikor rekord összegért igazolt át egy kevésbé ismert angol csapathoz. És akinek már a pályafutását szemmel tartják, annak a magánélete sem maradhat titokban, ahogy ez már lenni szokott.
A bolgár férfival véletlenül futottak össze egy hűvös februári napon az Abszol úton, és milyen véletlen, egyiküknek sem volt semmi fontos dolguk, beültek beszélgetni és meginni valamit a Foltozott Üstbe, és eközben pedig észre sem vették, hogy elrepült az idő. Igaz, Hermione beszélt a legtöbbet, főleg magáról, hiszen személyesen nem találkoztak már majdnem tíz éve - Bill és Fleur esküvője óta. - Hermione elmesélte, hogy a háború után nem sokkal Harry és Ginny összeházasodtak, azóta van már két gyönyörű kisfiúk, és éppen a harmadikat várják. Azt is elmondta, hogy ő mennyi sikert ért el eddig a házimanók jogaiért, hogy már rendes fizetést kell kapniuk, és milyen sok minden mást tett a Varázslény-Felügyeleti Főosztályon végzett munkájával. S habár nem keres túl sokat, ő köszöni szépen, nagyon jól eléldegél a szüleinél – vagy az éppen aktuális barátjánál -, míg össze nem gyűlik a pénz egy saját lakásra.
A véletlen találkozásból ezután persze előre megbeszélt találkozók lettek, amelyeket nyugodtan hívhatunk randevúnak is. Nem sokkal az első találkozásuk után összejöttek – valamikor tavasszal -, és nagyon boldogok voltak nyolc hónapon keresztül. Az ünnepek után Hermione átköltözött Viktorhoz, és a gondok ekkor kezdek felmerülni a kapcsolatukban, ami annak ellenére, hogy boldog volt, nem telt el konfliktusok nélkül. Viktornak nagyon sok női rajongója – is – akadt, ők pedig nem felejtettek el ajánlatokat tenni a férfinak, aminek Hermione természetesen nagyon nem örült, és akkor még ott voltak az egyéb gondjaik. A sajtó folyamatosan írta a cikkeket róluk; Viktor elvárta, hogy a lány minden meccsén ott legyen – ami persze gyakran külföldön volt -, így a nő ezt az elvárást nem tudta teljesíteni, hogy a saját munkájának teljesítményét le ne rontsa.
Így telt az életük még egy jó ideig, majd egy este minden megváltozott. Krum egy hosszú és fárasztó nap után tért haza londoni lakásukba, ahol a nővel élt együtt. Hermione még sokáig nem ért haza, de mikor végre megérkezett, akkor semmi másra nem vágyott, mint egy forró fürdőre és hogy kialudhassa magát egy hosszú nap után. Viszont Viktor szeretett volna összebújni, ám erre párja egyáltalán nem volt vevő.
- Gyere, bújj hozzám – kérte a nőt.
- Nem, most nem, fáradt vagyok – jelentett ki Hermione, miközben a fejével is nemet intett.
- Gyere ide! – ismételte Viktor.
- Nem, megyek aludni, és előtte lefürdök – mondta határozottan, és a fürdőszoba felé vette az irányt.
Amikor Hermione már majdnem elaludt, Viktor odabújt hozzá, amivel még nem lett volna baj – hiszen melyik szerelmes pár nem szokott összebújva aludni? -, de csak az ő akaratát véve figyelembe nem hagyta a lányt aludni, hanem folyamatosan piszkálta, hogy foglalkozzon már vele, de a lány annyira nem bírta elviselni, hogy inkább átköltözött a másik szobába, és magára zárta az ajtót, hogy a barátja ne zavarja. Valahol itt lehetne keresni a gondok gyökerét. A problémák magja szárba szökkent és gyökerezni hagyták.
Viktor valahogy meg akarta torolni ezt a sértést, így egyre durvábban kezdett viselkedni a lánnyal. A kérések eltűntek, mindig parancsolgatott, sosem volt jó semmi neki, amit Hermione csinált, legyen az épp egy vacsora, vagy egy rosszul elmosott pohár. A bolgár férfi teljesen kifordult önmagából, mikor kettesben voltak, ám a nyilvánosság előtt felvette a maszkot, és kapcsolatukat tökéletesnek mutatta. Azonban Harryéket nem tudták átverni, mindenki aggódott a lányért. Kedvtelenebb lett, lefogyott.
- El kellene hagynod Viktort – mondta ki egy nap az igazságot Ginny.
- Persze, mert az ilyen egyszerűen megy, nem igaz? Hova mennék? Anyáékhoz biztos nem, szerintem már unják, hogy állandóan el, aztán pedig visszaköltözöm hozzájuk.
- Akkor keress magadnak egy saját lakást. Akarod, hogy segítsek?
- Nem tudom, Ginny. Huszonhét leszek, és egyik kapcsolatból a másikba ugrom, közöttük kisebb-nagyobb szüneteket tartva. Mondd, mit ronthattam el? Mi baj van velem?
- Nincs veled semmi baj. Így vagy tökéletes – mosolygott rá bátorítóan barátnője. – De mindenki tudja, hogy nem szereted.
- Ennyire látszik? – kérdezte a lány őszinte meglepődöttséggel.
- Csak akik olyan jól ismernek, mint Ron, Harry, vagy én. A fiúk nagyon aggódnak érted, nem is tudod, mennyiszer jött már fel ez a téma.
- Na szép, kibeszélnek a hátam mögött.
- Ez nem kibeszélés, csak valahogy próbálnak segíteni.
- Tudom, és ez nagyon kedves tőletek – mosolygott erőltetetten a lány.

Igazából nagyon jól esett neki, hogy a barátai ennyit törődnek vele, és a gondolatra, hogy Ron aggódik érte, valahogy hevesebben kezdett verni a szíve. Mostanában vette csak észre, hogy egyre többet gondol barátjára, máshogy néz rá, mint eddig. Ha tudta, hogy találkozni fognak, jobban kicsinosította magát, hogy több figyelmet kapjon a fiútól.
Nem sokkal a lány születésnapja előtt barátai egy kis meglepetéssel készültek. A lány nem tudta, hová mennek, csak sejtette, hogy nem valami apróságról van szó. Harryéktől mentek társashoppanálással, és a tengerparton értek földet, nem messze pedig látszódott egy aprócska település.

- Miért jöttünk ide? – kérdezte a nő.
- Nemsokára meglátod – vigyorgott Ron, aki elindult a házak felé, a többiek pedig követték.

A főútról jobbra kanyarodtak, egy kis mellékutcába, ahol a szokásostól eltérő házak alkották meg az utcácska képét. Tömör falú, masszív építmények voltak, három illetve négy szintesek, mindegyik más-más színű. Ron kinyitotta a tengerkék színű ház kerítésének ajtaját és előre engedte a többieket. Láthatóan Ginny és Harry már ismerték a járást, míg Hermione zavartan ment utánuk.

- Nyugi, nincs baj – nyugtatta Ron. – Csak készültünk neked egy kis meglepetéssel a születésnapodra. De mivel ennyire megromlott a viszonyotok Viktorral, úgy döntöttünk, hogy előbb megkapod!
- Nincs semmi baj a kapcsolatommal! Nagyon jól megvagyunk – próbált szépíteni Hermione.
- Mondhatsz bármit, nem úgy néz ki. Figyelj, Krummal ellentétben nekem valóban fontos vagy, illetve nekünk.

A nőnek nagyon jól esett ezt hallani, így hát követte a többieket az utolsó emeletre, ahol a lépcsővel szemben egy ajtó volt. A Weasley fiú előkotorta a zsebéből az ajtó kulcsát, és kinyitotta vele. Kitárta a lány előtt, aki óvatosan belépett. Egy kicsi, üres, tetőtéri lakásban voltak, aminek ablakai a tengerre néztek.

- Miért jöttünk ide? – ismételte meg a már egyszer feltett kérdését.
- Ez a mi kis meglepetésünk. Az első saját lakásod. Ginny mondta, hogy nem akarsz a szüleidhez menni, hozzánk úgyse jönnél… - Harry nem fejezte be a mondatot, mert Hermione a szavába vágott.
- És szerinted elfogadom, hogy vesztek nekem egy lakást? – dühöngött a nő.
- Nem – szólt közbe csendesen Ron. – Csak megbeszéltük a tulajjal, hogy meg fogod venni.
- És mielőtt még nemet mondanál, nézz körül – kérte Ginny. – Legalább nézd meg! A kilátás gyönyörű, nem nagy, nappali, háló, konyha, fürdőszoba, épp akkora, hogy kényelmesen elférj benne a cuccaiddal együtt.

Hermione nem tagadhatta, hogy tetszik neki. Sőt! Határozottan oda volt érte, de nem akarta ennyire nyilvánvalóvá tenni, mert akkor egyben azt is beismeri, hogy itt az ideje szakítani Viktorral. A férfi ennek határozottan nem fog örülni. Magában már tervezgetni kezdte a szakítást. Először is most úgysincs otthon, hanem valahol Kínában edzőtáborozik a csapattal, így nyugodtan összeszedheti a cuccait, nem fogja megakadályozni benne. Aztán pedig mikor hazajön, személyesen is közli vele, hogy szakít vele és elköltözik.
Végül nem teljesen úgy lett, mint ahogy ő megálmodta. Addig minden rendben volt, míg Viktor semmiről sem tudott. A lánynak Ron minden nap segített valamiben: együtt mentek el bútorokat venni, függönyöket, textíliákat – Molly felajánlotta, hogy színesen megvarrja őket -, vagy az összecuccolásban és kipakolásban segített. Rengeteget nevettek közben és Hermione kezdte egyre jobban azt érezni, mintha a közös lakásukat rendeznék be. Ehhez társult még, hogy ha nem volt ott mellette a Weasley fiú, mindig ő jutott az eszébe, és érezte, hogy hiányzik neki.
Végül eljött a nap, mikor Hermionénak meg kellett mondani Viktornak, hogy vége. A nő a kanapén ült és csak arra várt, hogy a bolgár férfi megérkezzen. Az óra csak ketyegett, de a férfi nem jött. Hermione kezdett egyre idegesebb lenni. Már túl akart lenni az egészen. Le akarta zárni életének ezt a szakaszát és egy újat kezdeni. Egyedül, vagy esetleg Ronnal. Ki tudja? Ő nem ellenezné…
Miközben így töprengett, végre megérkezett Krum is. Fáradtnak látszott, alig vonszolta magát, a csomagjait is inkább lebegtette, mint hogy neki kelljen cipelnie. Először nem érzékelte a változásokat, amit a lány dolgainak hiánya okozott, de a viselkedése lassan feltűnt neki.

- Mi baj? – kérdezte mogorván a bolgár.
- Beszélnünk kellene.
- Ne most. Fáradt vagyok. Majd holnap reggel. Ráér, nem?
- Nem igazán – mondta bátortalanul a lány, majd összeszedte magát, és kibökte. – Míg nem voltál itt, sokat gondolkoztam. Kerestem egy kis lakást. Elköltözöm. Már minden holmim ott van, csak azért vártalak meg, hogy ezt személyesen közöljem veled.
- Mit akar ez jelenteni? – kérdezte Viktor.
- Szakítani akarok veled, mert nem bírlak tovább elviselni! Állandóan parancsolgatsz, durva vagy, nem csak szavakkal, hanem… - sóhajtott a lány. – Az ágyban is. Nem élvezem az együttléteinket, csak megjátszom, ez pedig nem én vagyok. Sajnálom.
- Mióta?
- Mi mióta? – értetlenkedett a nő.
- Ne játszd meg magad. Mióta van viszonyod? És kivel?
- Viktor, ne nevettesd ki magad! Nincs senkim.
- Akkor nem akarnál elhagyni! – kiabálta.
- Ne emeld fel a hangod. Nem illünk össze, ez ennyire egyszerű. Nem szeretlek. Lehet, hogy te igen, de nekem az édes kevés. Sajnálom – ismételte meg a lány, miközben felállt és elindult kifelé a lakásból, amit néhány hétig az otthonának hitt.
- Vissza fogsz még hozzám jönni – indulatosan Viktor, de ezt Hermione már nem hallotta.

~*~


Hermione szomorúan tekintett a naptárra. December közepén jártak, és a környezete karácsonyi lázban égett. Határozottan nem bánta meg, hogy szakított Krummal, de sokszor egyedül volt. Ugyan gyakran átugrott Ginnyék babázni és beszélgetni egyet, de nem lehetett ott a nap huszonnégy órájában a hétvégéken. Ugyanez volt a helyzet Ronnal, ő rá sem akaszkodhatott rá, pedig szeretett volna több időt vele tölteni.
Viktorral való különválása után napról napra többet kezdett érezni a barátja iránt. Az első téli hónap közepére ez már olyannyira elfajult, hogy álmainak állandó szereplője lett – gyakran ruha nélkül.

Valahol messze megkondultak a harangok.

- Éjfél van, menned kellene aludni, csajszi – szólította fel magát, de nem mozdult a kanapéról, inkább intett a pálcájával, így újabb két hasáb fa került a tűzre, amitől pár percen belül életre keltek a lángok. A nő csak nézte a lángok játékát és hamarosan elaludt.

~*~


Huszonnegyedikén reggel Hermione rosszkedvűen kelt fel. Ugyan feldíszítette a lakását, hogy legyen egy kis karácsonyi hangulata, de ez semmit sem segített. Egyedül fogja tölteni az estét, ezt előre látta. A szülei elutaztak síelni, és habár felajánlották neki, tartson velük, ő nem akart menni. Mert az mégis hogy nézne ki, hogy huszonhét évesen is a szüleivel megy nyaralni? Mások ilyenkor a párjával, gyerekével vagy gyerekeivel tölti a kikapcsolódás perceit. Nem, akkor már inkább egyedül tölti. Az egyedüllét nem jelenti azt, hogy az ember magányos lenne. Aki magányos, annak senkije sincs, nem fordulhat senkihez. Neki ellenben remek barátai vannak.
Miután elege lett az önsajnálatból, úgy döntött, kimegy, kocog egyet a tengerparton, aztán reggelizik, majd végül elfoglalja magát egy jó vastag regénnyel, amit jó ideje ki akar olvasni, de egészen eddig nem maradt rá ideje.

Délután kopogtattak. Hermione nem tudta, ki lehet az ilyenkor, hiszen Ginny és Harry együtt vannak a gyerekekkel, Ron az Odúban, Luna elutazott narglikat és furmászokat kutatni, a többiek meg ugyancsak családdal vannak, vagy a világ más tájain. Miután az a valaki másodszor is kopogtatott, felkelt és ajtót nyitott. Azzal a lendülettel, amivel kitárta, be is akarta csapni, de látogatója gyorsabb volt, és bedugta a lábát, hogy ne lehessen bezárni az ajtót.

- Hermijjóni, beszélnünk kell.
- Menj innen, Viktor, én nem akarok! – tiltakozott a lány sikertelenül. A férfi belökte az ajtót, így a testsúlyát arra helyező Hermione majdnem felborult.
- Mi márpedig beszélni fogunk. Mindig próbállak elérni téged, de ez lehetetlen – mondta, miközben egyre beljebb ment. Hívatlanul.
- Talán mert oka van? Mégpedig olyan egyszerű, hogy nem akarok beszélni veled.
- De akarsz, mert én akarok! – dühöngött, majd megragadta a lányt, és magához szorította, nem bánva azt se, hogy Hermione ez ellen hevesen tiltakozik.

Viktort nem igazán zavarta, hogy nem kívánt vendég a lakásban. A szemét nézve Hermione nagyon megijedt, mert abban egy szikrányi értelem sem látszódott, csak a mértéktelen düh, amit az ellenállás váltott ki belőle. Az utolsó hónapokban megismerte a férfi agresszívabb énjét, de ilyen nagy mértékben még nem tapasztalta, amitől igazán megrémült. Ezt pedig csak tetézte a tény, hogy a fiú nem igazán beszélni akar vele, sokkal inkább egy gyors menetet. Mivel a kviddicsjátékos sokkal nagyobb termetű volt, mint ő, minden ellenállási kísérlet csak rontott a helyzetén…
És akkor, mint derült égből a villámcsapás – vagy épp, mint a mesékben -, megérkezett Ron, így Hermiónénak még csak sikítania sem kellett. A vörös hajú azonnal megragadta hátulról a másik ruháját, aki a meglepettségtől elengedte a lányt, aki azonnal hátrébb vonult. Ron azonnal pálcát rántott, és elállta a Viktor és Hermione közötti utat.

- Hé, nyugi, csak beszélni akartam Hermijjónival! – háborgott Viktor.
- Te ne akarj itt senkivel beszélni! Azonnal takarodj innen, addig, amíg szépen mondom!
- Jól van, nyugi, megyek már – mondta, és elindult az ajtó felé, nyomában Ronnal. – De nekünk lesz még mit megbeszélnünk, cicám – szólt vissza, majd eltűnt ott, ahol bejött, nyomában a hős megmentővel.

Hermione szóhoz sem jutott a döbbenettől. Lelkiekben készült a legrosszabbra, és mégis megmenekült a kissé őrült exétől, hála barátjának.

- Bántott? – kérdezte a visszatérő Ron, miután kidobta Krumot a lakásból, és megbizonyosodott róla, hogy nem fog visszajönni.
- Neked köszönhetően nem. Jaj, hogy lehetek ennyire idióta, hogy nem vittem magammal a pálcám? – vádolta magát a lány.
- Nem tudhattad, hogy önvédelem céljából szükséged lesz rá.


A szentestét ezek után Hermione Ronnal együtt töltötte kettesben. A fiú kedves volt vele, leste minden kívánságát, és nem hagyta, hogy bármi bántódás érje a most amúgy is érzékeny lányt. Nagyon szerette volna szétverni Viktor képét, de nem hagyhatta egyedül barátnőjét. Este bekapcsolták a rádiót, és onnan hallgatták meg Celestina szokásos dalait, amiért Molly annyira odavan. Nosztalgiáztak diákkoruk karácsonyain, mikor elsőben meghagyta a fiúknak, hogy végig a könyvtárban töltsék a szünetet, vagy mikor harmadikban a két fiú nem tudta eldönteni, melyikük állt fel előbb, Trelawney pedig csak mondta a magáét.

- Kár, hogy nem töltöttem együtt veletek a téli szüneteket.
- Ugyan, Hermione. A szüleiddel is kellett egy kis időt töltened, hiszen alig láttak. A nyarakból is sok időt nálunk töltöttél.
- Ez igaz – merengett el a lány.
- Szép a fenyőfád – jegyezte meg Ron, miután nagyon sokáig hallgattak mind a ketten.
- Köszönöm. Nem is tudom, miért vettem, hiszen eredetileg egyedül terveztem ünnepelni…
- Csak nem gondolod, hogy magadra hagytunk volna? – hitetlenkedett a fiú. – Eredetileg azért is jöttem, hogy ha kell, erőszakkal, de átvigyelek az Odúba, mert mindenki úgy gondolja, ott a helyed. Hermione, te is a családunkba tartozol.

Hermione a meghatódottságtól szólni sem bírt, egyszerűen csak megölelte. Szorosan hozzábújt a fiúhoz, aki megpuszilta a homlokán, s akkor azt kívánta, bárcsak sose múlna el a pillanat.

~*~


Szilveszter este a Grimmauld téren hatalmas társaság gyűlt össze. Régi iskolatársak, barátok, munkatársak a minisztériumból és még sokan mások, hogy együtt búcsúztassák az óévet, és ilyen módon köszöntsék az újat.
De ne rohanjunk ennyire előre. Szokatlanul hideg tél volt Angliában és szakadt a hó. Mindent beterített a fehérség, mintha valaki kiborította volna a festéket, és az mindent befogott volna.
Délután Hermione átment segíteni Ginnynek a konyhába a süteményekkel és szendvicsekkel, míg Harry a szobákat látta el tértágító bűbájjal, elrakta a törékenyebb és értékesebb holmikat biztonságos helyre, átrendezte a nappalit, hogy legyen hely táncolni, amiben Ronnak kellett volna segítenie, ám a férfi még nem érkezett meg.
Amikor viszont befutott, akkor se siette el a segédkezést, és sokkal inkább a konyhában lebzselt. Először is kipakolta a különféle alkoholos italokat, és mikor már az ötödik lángnyelv whisky, több tucat vajsör és mindenféle egyéb, finom és magas szesztartalommal rendelkező italt rakta a pultra, Hermione csipkelődve megkérdezte:

- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit túlzás? Mi lesz ez, iszunk, hányunk, belefekszünk parti? Ha nem tudnád, kiskorúak is lesznek a társaságban.
- Ugyan már – nevetett Ron. – A kicsik úgyis bealszanak tíz óra magasságában, ha pedig nem, akkor sem tudnak hozzányúlni az alkoholhoz, mert riasztóbűbájjal vannak ellátva. Különben is, rengetegen leszünk, szerinted ez a mennyiség nekünk mennyiség lesz?

Miután Ron az összes italt szépen elrendezte, még mindig nem akaródzott neki beállni a melóba, inkább az immár kész szendvicseket vette célba.

- Ron, az a vendégeknek lesz! – szólt rá Hermione, mire Ginny csak intett, hogy hagyja csak, de a lány nem így gondolta.
- De hát éhes vagyok! Egész nap semmit sem ettem, és most már négy óra is elmúlt.
- Ez a te bajod. Miért nem reggeliztél? – kérdezte.
- Egykor keltem, akkor már kicsit késő van a reggelihez, nem? – kötekedett nevetve a legifjabb Weasley férfi.
- Jó, de akkor legalább ne a készeket edd meg, hanem csinálj magadnak – forgatta szemeit a lány.
- De amit te csinálsz, az sokkal finomabb – mondta a srác és egy cuppanós puszit nyomott barátnője arcára, majd felkapott még egy szendvicset és azzal együtt távozott a konyhából.
- Lüke – csóválta a fejét Hermione.

A délutáni készülődésben hamar eltelt az idő, hat óra felé a lányok felmentek az emeletre készülődni. Nem sokkal később csöngettek, és mivel Ginny már elkészült – neki nem volt annyi gondja a hajával, mint barátnőjének -, ezért lement köszönteni az első vendégeket, aki után a többiek is elkezdtek szállingózni.

Hermione egyedül maradt, és kibámult az ablakon. Reménykedett benne, hogy ez az új év valóban valami új lesz, és a régi – a rossz - elmúlik. Nehezen tette túl magát azon, hogy Viktor mennyire erőszakos volt vele. Ha Ronnak nem épp akkor jut eszébe felugrani hozzá, nem is tudja, mi történhetett volna. Szerencsére ez elmúlt, és most már nyugodtabb lehet, Krum nem merne idemerészkedni, ahol bárki kiállna párbajozni érte.

Valahogy mégsem tudott egészen megnyugodni, és hogy egy kicsit el tudjon lazulni, kivételesen úgy itta az alkoholt, mint a vizet. Ritkán ivott, de szervezete jól bírta, így pár vodka után már kellemesen ellazult – épp amennyire kellett volna -, de mivel buli volt, mindenkivel inni kellett egy pohárral, így nem sokkal éjfél előtt már ott tartott, hogyha még egy kortyot innia kell, akkor nagyon rosszul lesz. Ronnak szólt, hogy kimegy egy kicsit levegőzni, de a fiú nem engedte egyedül, ezért ő is vele tartott. A régen gondozatlanul hagyott kis tér helyén ma már egy szépen kialakított játszótér van a környékbeli gyerekek számára, a két fiatal ezeknek a hintáira ült le. Hermione párszor meglökte magát, végül már egészen az égig repült a hintával, majd mikor megállt, érezte, hogy ezt most nagyon nem kellett volna, mert gyomra felkavarodott, és erős szédülés tört rá.

- Basszus! – nyögött fel Hermione.
- Jól vagy?
- Igen, persze – mondta, miközben felállt, de láthatóan nem stabilan. Ron egyből odaugrott mellé, hogy segítségére legyen a lánynak, és az egyik padhoz segítette, hogy valami stabilabbra üljön le, mint a hinta. – Borzalmasan nézek ki, igaz? – kérdezte a kissé spicces lány.
- Dehogy, gyönyörű vagy, mint mindig – felelte, és lenyomta a padra, amire egy melegítő bűbájt szórt, nehogy felfázzanak.
- Szeretlek.
- Én is téged – mondta mosolyogva, miközben leült mellé. A lány a vállának dőlt, és kényelmesen elhelyezkedett rajta, mintha csak egy párna lenne.
- De én nem úgy.
- Hanem hogyan? – kíváncsiskodott Ron.
- Így – felelte Hermione, és megcsókolta a barátját.

Nem tudni, ki lepődött meg jobban: Hermione, hogy Ron viszonozza a csókot, vagy Ron, mert Hermione kezdeményezte. Végül is úgy döntött, hogy nem számít. Átölelte a nőt és átadta magát az élvezetnek. Sokáig ott ültek egymást ölelve és csókolva, mikor hangosan durrogni kezdtek a tűzijátékok és a házból is kihallatszottak a „boldog új évet” felkiáltások.

- Boldog új évet – mosolygott Hermione.

- Neked is – felelte Ron, és egy apró puszit lehet a nő ajkaira. – Gyere, menjünk be, a végén még megfázol.
- Menjünk fel hozzád – súgta a füleibe a Weasley fiúnak. – Akarlak.
- Hermione, te részeg vagy. Neked most egy ágy kellene, és egy jó forró fürdő.
- Nekem a te ágyad tökéletesen megfelel. Főleg akkor, ha te is ott vagy velem.
- Hazaviszlek, jó? – sóhajtott fel a vörös, mert tudta, hogy itt bizony a nő akarata fog teljesülni. Felállt, és segített a másiknak is biztos talaj legyen a talpa alatt.
- Nem. Hozzád akarok menni. Ron, vegyél el feleségül!
- Ne beszélj butaságokat.
- Én nem vagyok buta! Évfolyamelső voltam a Roxfortban! – kiabálta a lány. – Szeretlek, miért nem érted már meg?!
- Jól van, nyugi – csitítgatta a nőt, és elindultak a férfi lakására, ami szerencsére lassú sétatempóban is csak tíz percre volt Harryéktől, így is hamar – cirka tizenöt perc alatt - odaértek.

Ugyanis Hermione az út közben folyamatosan ölelgette és puszilgatta. Ron még sosem látta ennyire felszabadultnak a lányt, és sejtette, hogyha ki meri használni, akkor egy nagy veszekedésben lesz később része, de ő is csak férfiból van, és Hermione pedig egy nagyon vonzó személyiség, akinek nem lehet könnyen ellenállni. Végül az esze helyett a szívére hallgatott és engedett a lány csábításának. Mikor felértek hozzá, Hermione azonnal letámadta, még a kabátjából sem engedte kibújni, ám útközben a hálószoba felé mégis csak elhagyták őket az egyéb többi ruhadarabbal is. Mikor Hermione végignyúlt az ágyon, már csak a fehérnemű volt rajta, és Ronon sem volt több minden, mint egy szál bokszeralsó. Lefeküdt a gyönyörű perszóna mellé, és cirógatni kezdte a selymes bőrét. A nő odabújt hozzá, és harapdálni kezdte a férfi nyakát, majd az ajkait. Hosszan elhúzták az előjátékot, így az együttlét olyan élményekkel gazdagította őket, mint még egymással sosem. Ez a szeretkezés a közelébe sem ért a még tinédzserkori próbálkozásaiknak. Miután mind a kettejük vágya beteljesedett, Hermione odabújt barátjához, és pár percen belül elaludt, Ron legnagyobb sajnálatára. Szeretett volna még egy kicsit gyengéd lenni a nővel, de a helyzet úgy hozta, hogy az adrenalin és az alkohol hatásai elmúltak.

- Aludj csak, én álmodom – súgta Ron a nő fülébe, aki a tudatalattijában meghallhatta, mert átölelte a fiút, aki csak mosolygott. Viszont, pár perc múlva ő is bebocsátást nyert az álmok birodalmába.




Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)