GazettE Dosszié – saját gyűjtemény írta: Abinor

[Kritikák - 0]

+++ betűméret ---
<< >>


Vonzásban (Aoi - Uruha)

Aoi Pov

Esik. A francba!
Miért van az, hogy a filmeken mindig esik, mikor a főhős magába feledkezve sétál az utcán, feldolgozni próbálván a lelkében dúló indulatokat? A drámai hatás kedvéért?
Hát nekem már megvolt a dráma. Még eső nélkül, lendületesen repkedő csészékkel és tányérokkal. Az éppen aktuális barátnőm lakoltatott ki a szívéből ilyenképp.
Most a háza előtt állok, és az ablakát bámulom. Tudom, hogy a függöny mögött ott áll, és engem néz. Nézi, mihez kezdek. Vissza nem megyek, az biztos! Inkább az eső!

Hajamból és a ruhámból már úgy csorog a lé, mintha beálltam volna a zuhany alá, csak valahogy kellemetlenebb. Nem számít.
Lehajtom a fejem, ne folyjon már az eső a szemembe, és a cipőmre szegezett tekintettel botorkálni kezdek. Úgy sejtem, hazafelé tartok, de ebben a rohadt esőben semmit sem látni. Ráadásul sötétedik is, hogy még jobb legyen.
Egy idő után ismerős pontokat keresve tájékozódni próbálok. Döbbenten konstatálom, hogy nem haza érkeztem. Uruha lakását rejtő épület előtt állok.
Minek jöttem én ide? Hogy keveredtem egyáltalán erre?

Esik. Még mindig esik.
Most Uruha lakásának ablakát bámulom, ahogy nemrég a barátnőmét.
Az ablakok sötétek. Vagy nincs otthon, vagy alszik.
Mindegy – vonom meg a vállam. Számomra mindkét verzió érdektelen.
Megfordulok, hogy most már tényleg hazafelé vegyem az irányt, mikor váratlanul nekiütközöm valakinek.
A sötétben és a szakadó esőben alig tudom kivenni az alakját, de ismerős. A kabátból gomolygó cigarettafüst mentol illatú. Ez Uruha!
De vajon miért örülök ennek? És miért vigyorgok, mint egy hülyegyerek? Fogalmam sincs.
- Aoi! – szólít meg.
Közelebb lépek. A vigyor az arcomra ragad, az eső sem tudja lemosni.
- Gyere fel! Bőrig áztál! – mondja aggódva, és a bejárati ajtót sarkig tárva előreenged.
Bent a lépcsőházban megrázom magam, mint egy kutya. A vízcseppek a hajamból szanaszét repülnek. Míg a liftre várunk, Uruha összehúzott szemmel vizslat. Látom rajta, fenemód kíváncsi, miért vagyok most itt, bár erre magam is keresem még a választ.

Bent a lakásban rögtön törölközőért siet, és a fejemre borítja.
- Törölközz meg! – mondja, és maga is szárítkozáshoz fog.
Hoz egy száraz pólót és egy melegítő alsót.
- Öltözz át! – utasít.
Engedelmeskedem. Ott, ahol vagyok, leszórom a vizes cuccaim, kis hezitálás után az alsóm is mellé küldöm. Végül is, az is vizes, és ne arra húzzam már fel a száraz göncöt!
Uruha nem tesz megjegyzést, felszedi a ruháim, és a szárítóba teszi.
Mikor újra felbukkan, egy csésze meleg tea van a kezében.
- Idd meg, és mesélj, mit keresel nálam! – mondja, majd levágja magát a fotelba.
A kanapé szélére telepedve szürcsölgetem a teát, és próbálom összeszedni a gondolataim.
Kidobott a barátnőm, az egy dolog, de hogy mit keresek itt, még mindig nem tudom.

- Eltévedtem – vigyorgom Uruha felé, mire felakadnak a szemei.
- Aoi! Mióta is laksz a városban?
- Szakadt az eső, és sötét is volt! – védekezem.
- Szóval, nem mondod el – állapítja meg, és cigarettát dug a szájába.
- Mei-channal szakítottunk – mondom a szemébe nézve.
- Igen? – kérdez vissza, miközben meggyújtja a cigit, és a füstöt felém fújja. Hosszan, fürkészve néz. Már kezdeném magam kényelmetlenül érezni, mikor feláll.
- Akarsz itt aludni? – kérdezi, de nem fordul felém.
Egy pillanatra elbizonytalanodom. Nem ezért jöttem. Vagyis, nem tudom, miért jöttem.
- Ha nem zavarok – válaszolok mégis.

Bólint, elnyomja a cigit egy hamutartóban, majd a hálóba megy. Utánaballagok. Uruhának elég széles ágya van, elférnénk rajta, de eszébe sem jut felkínálni. Nekem a földre ágyaz.
- Ha horkolsz, kiváglak! – morogja, és bemászik az ágyába.
Álldogálok egy kicsit, majd magam is lefekszem, de nem tudok aludni.
Esik. Az eső nem unja el magát csorgatni, cseppjei ritmikusan kopognak az ablakon.
Sóhajtozva forgolódok a helyemen.
Miért jöttem ide? Mit akarok én itt? Nem tudom, de nem hiszek a véletlenekben.
Valami errefelé irányított, valami idevonzott. Szeretek Uruha közelében lenni, megnyugtat. Biztos ezért jöttem most is. Hogy megnyugodjak. De akkor miért nem tudok aludni?

- Aoi! – hallom a fejem fölül Uruha hangját. – Fázol? Gyere fel az ágyra!
A párnám és a takaróm magammal húzva felmászok.
- Ott maradsz, az ágynak azon a felén, különben…
- Tudom, kivágsz! – vágok a szavába, miközben elhelyezkedem. Így azért kényelmesebb.
Uruha a saját térfelén elvackolódik, és nem mozdul többet. Egyenletes szuszogása mutatja, elaludt. Én még mindig ébren vergődök a gondolataim fogságában.
Egyszer csak Uruha álmában fordul egyet, és karját átveti rajtam. Egy pillanatra ledermedek, de aztán testének melegétől ellazulok, érintésétől megnyugszom.
Most már az eső kopogása, és a saját gondolataim sem zavarnak, lassan álomba csúszom.

Hajnaltájt Uruha újra feléled, szorosabban ölel magához, orrát a nyakamba fúrja, és alszik tovább.
Elmosolyodom. Most már tudom, hogy miért ide jöttem.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)