nem gondolom, hogy bárki is végigolvasná, de szórakoztató volt kitölteni
Rólad
Neved: beru
Ki után kaptad a nevedet? pont itt nyílt ki a névkönyv. szopi.
Beceneved: beru
Korod: 16 és 17 közt félúton (ha lehet, én maradnék így)
Nemed: nő, vallásom meg a feminizmus
Születésnapod: május 22.
Ki született még ezen a napon? senki érdekes, igazából *rolling eyes*
Történt még valami érdekes ezen a napon? az egyik volt osztálytársam is ekkor született. az számít? :O
Történt még valami érdekes ebben az évben? hát ha már a születéseknél tartunk, a fél osztály ebben az évben született. nekem ez érdekes
Horoszkópod: ikrek
A kórház, ahol születtél: Zalaegerszegen csak egy van
Magasságod: 181 cm (bár én ebben az iskolai magasságmérőben nem bízok, itthon csak 180 cm vagyok. lehet, hogy az iskolai levegőtől megnövök? :O)
Hajad színe: két év kóborlás után ismét az eredeti: sötétszőke
Szemed színe: reggel barnás zöld, este zöldes barna
Róla
Aki tetszik: oh, hosszú, hosszú az a lista
Ha bárkivel randevúzhatnál, ki lenne az? Sheldon Cooper (nem a színész, aki eljátssza, kizárólag maga a karakter)
Mi az, amit elsőként megnézel egy pasin? cipő, arc, kéz. ebben a sorrendben. de ez inkább elvben érvényes.
Milyen számodra egy ideális randi? minél kevesebb kényszeredett nevetés
Mennyire vagy romantikus alkat (tízes skálán)? 3 (hangulattól függően kileng 0 és 6 között)
A tökéletes férfi: nem létezik, ha meg igen, nekem ugyan nem kell
Az utolsó...
...film, amit moziban láttál: Ugly Truth
...film, amit otthon láttál: Dorian Gray *hatalmas imádattal teljes szívecske*
...könyv, amit olvastál: Békés Pál: Semmi baj
...ember, akit felhívtál: édesapám
...ember, aki felhívott: édesapám
...TV-műsor, amit láttál: hát, ideszámít akkor is, ha nem tévében láttam? mert akkor Big Bang Theory
...kaja, amit étteremben ettél: azt hiszem röszti krokettal (vegetarianizmusom és a húsételekkel szembeni tüntetésem része volt)
...dolog, amire rájöttél: alexitímiás vagyok
...szám, amit meghallgattál: Kistehén tánczenekar: Elviszi a szél
...dolog, ami ma a suliban történt veled: beteg vagyok :S
Múlt
Akit a legjobban hiányolsz: Zoltán
Amit a legjobban hiányolsz: pár kedves szó tőle, nem vagyok én telhetetlen *rolling eyes*
Ha visszamehetnél az időben, hova mennél? nekem jó itt, köszi
Egy olyan dolog, amit megbántál: mikor viszkinyugtatóztam magam
Egy olyan dolog, amit szívesen elfelejtenél: 2008. február 14.
Jövő
Állás: író lennék, ha választhatnék, de közgazdász leszek
Kocsi: Hummer, de tegnap azt mondta a Gábor, hogy az tök kommersz, szóval akkor Land Rover
Házasság: kizárt, sohasohasoha
Gyerekek: kizárt, sohasohasoha
Fiad neve: ezt már tisztáztuk fentebb
Lányod neve: szintén. bár tetszik a Regi elképzelése, hogy egyik neve legyen Rock, a másiké Fű
Nászút: szintén
Hol fogsz lakni? *itt lakom, látod, ez az a ház* amúgy London, New York, Genf, csak ne vidéken
Mit fogsz csinálni 20 év múlva? 20 év múlva, várjál, 36-37 éves leszek. az azt jelenti, hogy nem leszek egy a 27-esek közül. bizonyára szomorú leszek emiatt.
Egyik vagy Másik?
Virág vagy Csoki? csoki. a virág elrohad, és nincs belőle hasznom. a csokitól boldog leszek.
Szárazföld vagy Tenger? minden csak a társaságon múlik.
Alma vagy Narancs? a narancsot utálom. almát néha.
Vanília vagy Csoki? sztracsatella? nem lehet? na jó, akkor csoki
Vígjáték vagy Horror? társaság- és hangulatfüggő. inkább horror. abban több a ráció.
Akció vagy Művészfilm? művész. egyértelműen.
Könyv vagy Újság? könyv, minden mennyiségben
TV vagy Rádió? mr2, esetleg, amúgy egyik se.
A pohár félig üres vagy félig teli? teljesen üres
Hiszel a(z)...
...angyalokban? csak ha köztünk vannak
...földönkívüliekben? szerintem úgyis szólnak majd, ha kifejlődnek.
...Pokolban? vallási blabla, kösz nem
...Mennyországban? ugyanez
...Istenben? ateista vagyok. épp ma olvastam cotcot-on, hogy: "Elképzelhetjük, hogy milyen lehet az ateistáknak, akik semmiféle útmutatást nem kapnak (és nem hagynak) életük és lelki életük terelgetésével kapcsolatosan" Nem, a helyzetünk nem ennyire szánni való, köszi.
...magadban? létezem. a többi szerencse kérdése.
Előfordult valaha, hogy...
...repülőre ültél? még nem. ami késik, nem múlik
...mások előtt sírtál? ha egy éve kérdezel, azt mondom, kizárt, sohasohasoha, most meg, ehh…
...fára másztál? juj de mennyit
...elaludtál a moziban? nem, de p. s. I love you-n volt próbálkozás
...híres emberrel találkoztál? beckzoli beckzaza számít? velük sokat beszéltem *nagyon büszke magára*
...féltél, hogy szurit kapsz? nem mondhatnám.
...tömték a fogadat? aha. egy nap alatt kiesett. nem mentem vissza.
...telefon-betyárkodtál? igen, juuuj, annyira gyerekes, de annyira szórakoztató
...lógtál az iskolából? a Petra vett rá *rolling eyes*
...úsztál a tengerben? nem
...egy barátod a válladon sírt? igen. Sheldon szerelmemmel együtt nem tudom kezelni ezt a helyzetet. „there there”
...templomba mentél? többet nem fordul elő
...síelni voltál? nem
...fennmaradtál egész éjszaka? de még mennyiszer
...táborban voltál? igen, az se fordul elő többet
...fociztál?régen szerettem. régen volt.
...sushit ettél? igen <3
...külföldön voltál? határ mentén lakom. szerinted?
...bepisiltél? bizonyára valahogy átvergődtem az első pár évet, de már szobatiszta vagyok *büszke magára*
...gondolatban megöltél valakit? túl sokszor
...autóbaleseted volt? nem, de látni már láttam. az se volt jó
Csak úgy
Plüssállatkával alszol? nem. allergiás vagyok rájuk.
Hány párnán alszol? 2, de reggelre általában egyen se.
Jobbkezes vagy, vagy bal? bal. bár a Zsófi szerint ez kommersz. -.-’
Kit szeretsz a legjobban? magamat
Kit utálsz a legjobban? magamat
Mi van az egérpadodon? nem élek ilyenekkel
Mi van az ágyad alatt? ágyneműtartó?
Amitől a legjobban félsz: elveszíteni még valakit
A legrosszabb érzés: szuicid hajlamok
A legjobb érzés: csend
Mi jár most a fejedben? be kéne ágyaznom
Vannak háziállataid? egyszer volt két aranyhalam, de megdöglöttek.
Ha állat lehetnél, mi lennél? foszforeszkáló hal, és akkor Sheldon mellett alhatok
Melyik szavakat használod túl gyakran? „ne p*csulj!” (vagy ez most csúnyaszónak számít? én nemtudom:O)
Szerintem az élet… nem élet, míg át nem éled. (bocs, Robi, nem volt rajt kopirájt)
Amitől legjobban félek... ilyenről már beszéltünk egyszer
Ha felnövök… remélem tovább már nem növök
A legkedvesebb dalom… most éppen Rock & Roll All Nite, de tényleg percről percre változik. most például azért épp ez, mert ezt adta ki random a WMP
Az eddigi legjobb álmomban… álltunk a Zoltánnal, és az egész álom annyi volt, hogy átölelt végig. biztonságban éreztem magam, először és utoljára.
A terv, amit kitűztem magam elé… a mát még túlélem
Ezzel a sztárral találkoznék legszívesebben… zaza vagy beckzoli. április 9-én pedig fogok is. lucky me.
A legjobb film szerintem… Dorian Gray. hatalmas, lenyűgöző, fantasztikus
A legutálatosabb az emberi természetben… felszínesség. mondja a queen of the superficial…
Ha állat lennék…mintha már erről is beszéltünk volna.
A legromantikusabb dolog szerintem…nekem nyolc, csak engem hagyjanak ki belőle
o’o’o’o
1. Miért ez a nicked?
hogy ne ismerj rám.
2. Mondj magadról 5 szót!
felszínes, alexitímiás, önbizalom-hiányos, de egoista, mindigmagányos
3. Mikor van a szülinapod? (Hónap,nap)
május 22.
4. Kedvenc mondás, mottó, létfilozófia.
smart is the new sexy (ez magyarul nem hangzik jól)
5. Kedvenc könyved?
soksoksok
6. Álompasid?
Sheldon Cooper. (google a barátod)
7. Mit vinnél egy lakatlan szigetre?
társaságot
8. Horoszkópod?
ikrek
9. Milyen állat lennél?
erről is beszéltünk már, szimplán harmadszor kérdezed meg:D
10. Milyen zenéket szeretsz?
minden, ami rock, vagy hasonlít arra. vagyis dehogy minden, de amit hallgatok, az mind rock, vagy hasonlít arra:D
11. Melyik a kedvenc színed?
barna. sötétbarna.
12. Kedvenc filmed/ sorozatod?
Dorian Gray / The Big Bang Theory (továbbiakban tbbt)
13. Kedvenc ételed?
párolt zöldségek, minden mennyiségben (nem érdekel, ha kimegy belőlük a vitamin:D)
14. Kedvenc italod?
ha alkoholos: tekila golden, jack daniel’s
ha nem: zöld, enyhén bubis ásványvíz, száz cuba libre (respect Sheldon:D)
15. Álomfoglalkozás?
író?
16. Ha 3-at kívánhatnál, mi lenne az a három?
kívánhassak még 100at, a másik kettőt meg neked adom
17. Mi a legzavarbaejtőbb, ami veled történt?
egyszer elsírtam magam duplastatisztikán, amit végigbőgtem, aztán az utána lévő németet is. utána nagyon szégyelltem magam, amiért mások is látták
18. Egy boldog emléked:
minden koncert
19. Élet a halál után - hiszel benne?
nem érdekel
20. Szerelem első látásra - hiszel benne?
a szerelemben se hiszek:D
o’o’o’o
1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?
múlt pénteken, iskolában, évfolyamtársam Ádámét. vagyis igazából nem, mert ő az enyémet. az is számít?
2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?
lelkiekben hippi vagyok, meg emó is néha, szóval a kitörés napján öngyilkos lennék, mivel nem bírom a stresszt
3. Bealszol a tévé előtt?
nem nézek tévét
4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?
zacskós tejet veszünk
5. Nyertél már valaha betűző versenyt?
hello, Hungary
6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?
májusban összevesztem az akkori ’legjobb barátnőmmel’. azóta nem vagyunk barátok.
7. Gyorsan gépelsz?
elsőben osztályelső voltam gépírásból *büszke magára*
8. Félsz a sötétben?
horrorfilm után néha. meg ha egyedül vagyok, akkor is.
9. Most van valaki, aki tetszik?
de még mennyi.
10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
kijózanodtam
11. Szerencse számod?
a Sheldon kedvéért nem hiszek a szerencsében
12. Nyertél már lottón?
nem, de egyszer elkísértem apát, mikor beváltotta a háromtalálatos szelvényét (ötös lottózik)
13. Most iszol valamit?
nem
14. Okosnak tartod magad?
ez az egyetlen, amit úgy-ahogy szeretek magamon
15. Ettél valaha bogarat?
biciklizés közben csak úgy ropognak a fogam alatt
16. Most van valaki, aki hiányzik?
mindig van
17. Mit kérsz karácsonyra?
békét meg szeretetet, semmi giccseset
18. Ismered a muffinembert?
ilyen névvel nem is akarom
19. Beszélsz álmodban?
állítólag egyre érthetőbben.
20. Emlékszel az első csókodra?
tisztán
21. Reptettél valaha sárkányt?
nem, de csókoltam már meg Sárkányt. háhá:D
22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova?
elvileg kéne járnom minden héten, de szereztem felmentést *büszke magára*
23. Sikeresnek tartod magad?
mások igen. tudom, nem ez volt a kérdés.
24. Kb. hány ember száma van a mobilodban?
10-15. nem vagyok hajlandó feleslegesen mentegetni.
25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat?
nem. és nem voltam előfizető az én kicsi pónim magazinra se.
26. Mik a terveid holnapra?
visszavánszorgok a kóterba
27. Mit csináltál múlt hétvégén?
semmi izgit
28. Most hiányzik a suli?
nekem mindig
29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?
igazából sokan dobálóznak ezzel a szóval, szóval napi szinten hallom. őszintén meg… fogalmam sincs
30. Szeretsz szingli lenni?
van más választásom?
31. Szereted a szobádat?
ja, mondjuk
32. Ki a hősöd?
anya, apa, csak semmi giccses
33. Lógtál valaha a suliból?
a Petra vett rá, én magamtól sose
34.Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)?
végre beágyazok
35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben
valaki szexuálisan aktívval *megpróbálja visszagyömöszölni magába a perverzebbik énjét*
36. Mi a kedvenc ételed?
párolt zöldségek, lásd fentebb
37. Ettél valaha kutyakaját?
az Évike ötlete volt, magamtól sose
38. Őszinte ember vagy?
attól függ, ki kérdezi
39. Szereted a ham&eggs-et?
nem volt rá példa
40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?
telefon, szemceruza (éljenek a barbie-lányok), pzs
41. Van valamilyen sebhelyed?
van egy a homlokomon. elmeséljem? akkor jó. 7-8 éves lehettem, mikor tesómmal labdáztunk. én megszomjaztam, úgyhogy mondtam hogy várjon, elfutok a konyhába vízért. és elfutottam a konyhába vízért. csakhogy a lábam megakadt a küszöbben, így megfejeltem az asztal lábát, ami eltörött. összevarrták, de most van egy szakadás a szemöldökömbe, mondjuk nem olyan feltűnő.
42. Szereted az akciót, a pörgést?
néha kell egy kis nyugi, de általában pörgök ezerrel
43. Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
író, de nem leszek
44. Mi a legnagyobb titkod?
leszbikus vagyok :O amúgy nincs nagy titkom, mindent tudnak rólam a barátaim
45. Milyen gyakran telefonálsz?
muszáj
46. Hiszel a szerelemben?
fentebb említettem, nem élek vele
47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?
helyesebben valaki
48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy srácban?
fentebb
49. Mikor sírtál utoljára?
egy-két napja. mélyebb korszakomat élem.
50. Kit öleltél meg utoljára?
édesapámat.
51. Jól kijössz a családoddal?
telefonon igen
52. Hol van a mobilod?
itt mellettem, békésen alszik
53. Mit ettél utoljára?
szopogatós cukorkát a fájós torkomra
54. Mi a kedvenc színed?
nekem mindegy, csak a színe legyen vörös
55. Milyen filmet láttál utoljára moziban?
Ugly Truth, még mindig
56. Most milyen dalt hallgatsz?
Patience a Gunstól. szeretem.
57. Most mire vágysz?
változásokra
58. Melyik a kedvenc autód?
valami nagy.
59. Most nézel valamit a tévében?
nem nézek tévét, mégmindig.
60. Kivel beszéltél utoljára mobilon?
apával, még mindig
o’o’o’o
Mi lennék, ha…
...hónap lennék: vigyél messze május…
...a hét egyik napja lennék: péntekeste
...bolygó lennék: Plútó, mert az már nem bolygó
...tengeri állat lennék: vízi csikó, de ennek története van
...berendezési tárgy lennék: valami jelentéktelen
...híres személy lennék: 30y vokalistája *büszke magára*
...folyadék lennék: jack daniel’s
...drágakő lennék: inkább kavics
...fa lennék: nem szeretem a növényeket, inkább azt ne
...madár lennék: vándorsólyom vagy szirtisas. lehetőleg a tápláléklánc felsőbb tájékán
...virág lennék: még most se szeretem a növényeket.
...mesebeli lény lennék: sokminden
...hangszer lennék: pozan
...állat lennék: még mindig foszforeszkáló hal
...szín lennék: nekem mindegy, csak a színe legyen vörös
...érzelem lennék: félelem
...zöldség lennék: brokkoli. imádom
...hang lennék: üvöltés
...elem lennék: hélium
...autó lennék: trabant
...film lennék: Álmodozók
...étel lennék: valami párolt zöldség
...íz lennék: valami csípős
...testrész lennék: Achilles-ín
...arckifejezés lennék: kényszeredetten mosolygó
...tanóra lennék: matek
...rajzfilm lennék: Oroszlánkirály 2 <3
...mértani alakzat lennék: dedokaéder
...ruhadarab lennék: páratlan zokni
...rovar lennék: valami pajor.