Mivel úgy néz ki, még egy jó ideig nem jutok a végére a Csicsekhez írt kommentáromnak, leghamarabb jövő hónapban jutok haza a jegyzeteimhez, megosztom belőle, ami eddig elkészült, ki tudja, mikorra érek a végére, és amúgy is, hosszú ebből ennyi is.
Ezúton is nagyon köszönöm a kritikákat az üstös történetemre! 
Ahogy ígértem, kicsit bővebben a kulisszatitkokról, remélem, nem felejtek ki semmit:
Először is
szeretném megköszönni, hogy AgiVega ilyen kívánságokat adott fel, nagyon gondolkodtam, hogy az ősmagyaros vagy az atlantiszos ötletét írjam-e meg inkább.
Úgy sejtem, ez utóbbinak jobban örült volna, legalábbis én a helyében biztos így éreztem volna
, ezért ezúton is elnézést, amiért végül nem mellette döntöttem, de remélem, valamennyire a másik ötlettel is sikerült teljesítenem egy élvezhető szintet.
Ami miatt nem a fanficet írtam meg, az az, hogy mindenképp szerettem volna újra kézbe venni és ismét elolvasni a Második Atlantiszt, de hiába kerestem a könyvtárakban és vártam rá, nem sikerült a vizsgaidőszak végekor újra megszerezni. (És persze, hogy szokás szerint le voltam/vagyok égve a könyvvásárláshoz.) E nélkül pedig semmiképp nem szerettem volna belevágni.
Az SW fanficötlethez nem éreztem magam elég erősnek, a fandomhoz kapcsolódó mélyebb háttérismereteim inkább Xanatoshoz és Qui Gonhoz húznak, vagyis Obi-van padavanéveihez.
Ha nagyon muszáj lett volna, persze valahogyan megoldottam volna, hogy elkészüljön a kettő közül valamelyik történet, de volt még más okom is, ami az ősmagyaros mellett szólt:
Nagyon-nagyon-nagyon régóta szerettem volna valami ősmagyarosat írni, csak mindig az a szikra hiányzott, hogy nekiüljek és kitaláljak valami cselekményt.
Úgy véltem, AgiVega nem értékelné a nagyon komoly, érfelvágósan depis sztorit, így eleve kizártam dolgokat, még mielőtt belekezdtem az ötletelésbe, és a humoros oldalról próbáltam volna inkább megfogni a szálakat.
Az első néhány oldalnyi háttérvázlat kicsit az Így neveld a sárkányodat! stílusára hajazott, a külföldi történetírók által folyton elírt nevű Hunyor főhősünkkel, Ványadtka és Aligél nevű vérravasz sárkányaikkal, valamint Vak Onddal, a komikus, vaksi felnőtt segítővel. (A cím a fantáziadús „Huj, huj, ssshhhhr! lett volna.) Aztán a háttértörténeteik megalkotásakor egyszer csak azt vettem észre, hogy már a vázlatolás alatt is gunyoros és szarkasztikus utalásokat teszek a „nagymagyarkodók” tények helyett érvként használt „hittételeire”. (Hozzá szeretném tenni, hogy az utóbbi években a szüleim barátaival töltött családi nyaralásaim jórészt azzal telnek, hogy ők próbálnak meggyőzni engem, az eltévelyedett magyar szakost többek közt a finnugor nyelvrokonság elvetéséről, és rávenni, hogy higgyek valamiben, amiben még ők is ellentmondanak egymásnak.)
Úgy véltem, sikerült volna azért ezt finoman beleszőni, hogy ne sértsek meg vele senkit, sőt, még talán őket is megmosolyogtattam volna, de valahogy megkeseredett bennem tőle a történet, főleg, hogy közben egy regényhez is méltó bonyolultságú hátteret sikerült összemixelnem, ami viszont komolyabb hangnemet kívánt volna, így kukába vágtam az egészet.
Ha valamit, a humort nem lehet erőltetni.
Végül a határidő előtti héten álltam neki újra, hogy új cselekményt és világot állítsak össze.
A Google és a Wikipédia volt első körben a segítségemre, jegyzeteltem dátumokat és eseményeket, aztán több óra keresgélés után ugyanúgy elvetettem őket.
A nyugati koronás főkkel kötött szövetségeket és csatákat vettem górcső alá, hogy egy igazi valamibe tudjak beletenyerelni, és hogy egy klassz csatát is írhassak. De túl kevés érdemi infóm volt, amiből egy személyesebb történetet alkothattam volna, ráadásul, ami ötletcsírám volt, azt a kronológia padlóra küldte, így végül Kurszán kapcsán elindultam visszafelé az időben, és Levédiáig jutottam.
Bíborbanszületett Konstantin A birodalom kormányzásáról c. művében írt Levediről, a magyarok „vajdájáról”, és a wikipédiás lapján találtam egy nyomot, amin már komolyabban elindulhattam:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Levedi_fejedelem Ez pedig a dinasztiaváltás története.
Újabb keresgéléssel töltött gép előtt ülés következett, de ekkor már tudtam, hogy ebből lesz is valami.
Nem vagyok nagy történész, nem is tartom magam olyasvalakinek, aki vmi csúcsfej a témában (pláne az én pocsék memóriámmal XD), de azért mind a szüleimtől örökölt hagyományőrző érdeklődésem, a gyerekkori olvasmányaim (pl.: Szentmihályi Szabó Péter, Szélesi Sándor), a magyar szakom (no meg a puszta kíváncsiságból felvett mongol kultúrás órám) révén ragadt rám pár dolog, így volt már egy körvonalas képem arról, milyen lehetett talán akkor.
A nyelvezet volt az első, ez már az első bekezdésben eldőlt, amikor a fűsarjadással mértem az időt. A finnugor nyelvrokon nomád népek életmódjáról viszonylag sokat hallottam néhány éve az egyetemen, sok kifejezés ragadt rám. Ilyen a másodfű ló, harmadfű ló is. Mivel ezek a ló korának meghatározására szolgáltak, úgy véltem, a fű sarjadása elég jó lenne időmérésre, ráadásul ösztönösen jött a nyelvemre, bár, azt hiszem, már itt egy kis csalásra került talán sor: fogalmam sincs, egy évben hogyan és hányszor sarjad(t) a fű. XD A Néprajzi Lexikont idézve: „Kor szerint egyéves korig szopós, választott vagy rúgott csikó, aztán másodfű és harmadfű.” Vagyis ez évekre vonatkozik, de a környékünkön előforduló elvadult, ugaros területeken is újra kinő ki a fű, ha lekaszálják néha nyáron, úgyhogy vettem a bátorságot és felhasználtam. (Igen, tudom, hogy a mi mai füveink nem az akkori idők füvei.
)
Egyébként az idő telésének érzékeltetése volt talán a legnehezebb, hiszen a mai egységeket egyáltalán nem használták, még a beküldés előtt is javítottam át kószán előforduló ’koraesti órákat’ vagy hasonló kamikaze kifejezéseket.
Alapvetően szerintem nem volt igazán régies a nyelvezet, de örülök neki, hogy sikerült ezt az érzést keltenem, és beleéltétek magatokat a korba. Amennyire lehetett, igyekeztem kerülni a nyelvújítás alatt megjelent szavakat, de ugye ez elég elkerülhetetlen, és egy-egy szóban alkalomadtán (még csak nem is minden szereplőnél) rejtettem el régiesebb formát, pl.: a reménylem (remélem) vagy a szökcse (ami a mai szöcske
)((Legalább ennyi gyakorlati haszna legyen, hogy levizsgáztam nyelvtöriből X’D))
Ehhez kapcsolódnak rögtön a nevek is. Nagy dózis következik, egyéb infókkal körítve.
Csicsek neve ótörök, ahogy írtam az előszóban, virágot jelent, az az érdekes benne, hogy a mai magyar nyelv teljesen megőrizte az eredeti formájában, mert a hangzói a magyarban is megtalálhatóak voltak, ráadásul ma is vannak olyan tájegységeink, ahol használják a csicsek szót! ((Mivel gőzöm sincs a török nyelvről, többek közt ezt
http://www.c3.hu/~magyarnyelv/02-3/KUN.pdf használtam, de a nevet magát a Wikin találtam, mikor a 733-as évnél a kazár Csicsek hercegnő (a későbbi Eiréné) és V. Konstantinosz császár házasságáról olvastam. Később más forrásból is ellenőriztem.))
Féltem, hogy a szokatlan nevek miatt (míg meg nem szokjátok,) nehezen fogtok eligazodni rajta, hogy ki kicsoda, és emiatt feladjátok az olvasást, ezért igyekeztem mindig nagyon egyértelműen írni a párbeszédeket, hogy melyik megszólaló kicsoda, és a kommentálásban vagy magában a megszólalás nyelvezetében apró megkülönböztető eszközökkel élni. Ez bevallom, időnként nagyon megterhelő volt, mert alapból nem szeretek kommentárokat és kiegészítő leírásokat írni, ha egyszer elkap a lendület, akkor cselekmény-cselekmény-cselekmény, de remélem, szerintetek is megérte.
Gondolkodom rajta, hogy írok egy előzménytörténetet Árpád/Csicsek vonallal a középpontban, mert menthetetlenül szentimentális vagyok, ahogy Athanor mondaná XD, és mert voltak olyan apróságok, amelyek elrejtett, de végül is visszakövethető információmorzsák voltak, ha nem elírásnak veszi első olvasatra az ember.
Az egyik ilyen nagy szívfájdalmam, hogy Csicsek nem jött rá, hogy miután a rendes lánykérés nem működött, Árpád igenis megpróbálta megszöktetni Csicseket öt tavasszal korábban, de Levédi személyesen akadályozta meg ebben. A mi számunkra ez az első Levédi-Álmos párbeszéd egyik mondatában van elrejtve, de persze, ha nem vadászol külön az ilyesmikre, nem feltűnő, mert az események nem úgy alakultak, hogy újra előkerüljön a morzsa, és felfedve kicsit jobb színt kaphasson az amúgy tényleg kissé töketlennek tűnő Árpádunk. Mind a törzsfők, mind Kajár (meg pár Árpád-hű égilovas) is tudott erről, csak Csicsek útkereséséből maradt ki ez a talán vízválasztó információ.
Árpád nevében a d kicsinyítőképző, tehát árpácska jelentéssel bír, itt is van róla bővebben kicsit a 46. oldalon:
http://mnytud.arts.klte.hu/szakdolgozat ... e_1616.pdfA viselkedését nagyban meghatározta az apja iránti feltétlen tisztelete, és hogy ő az égilovasok vezetője, akinek példával kell elöljárnia. Ahhoz, hogy az embereit irányítsa, határozottnak kellett lennie, ráadásul nagyon értett a sárkányokhoz. A Csicsekkel szembeni viselkedését menti talán, hogy azzal a tudattal nőtt fel, hogy Levédi, a korábbi vezértörzs vezetője neki és Álmosnak, egy másik törzs vezetőjének adja át a vezéri tisztséget, így ők lesznek az új vezértörzs. Ez mérhetetlen felelősséggel jár, ráadásul ha Csicsekért lép valami véglegeset Levédi akarata ellenében, véget vet apja és Levédi egyezségének, a kialakuló belső harcnak pedig a magyarok szövetsége inná meg a levét, miközben épp az egység lenne a lényeg a kazár kagán alól való kiszakadáshoz. Ha viszont nem lép Csicsekért, nemcsak elveszti a lányt, akit szeret és tisztel(!), hanem a már megkapott hatalom hosszútávú megőrzése kerül veszélybe, Asinák nélkül még nem volt vezetés. Egy hosszabb műben (vagy az előzményben) ezt még jobban ki lehetett volna bontani, hogy lássunk a vívódásába, de itt csak hosszadalmas kitérő lett volna, ami megtöri a Csicsek körül forgó cselekményt. Csicsek szempontjából az volt a lényeges, hogy ő csak várta Árpádot, nem léphetett helyette. Ő sem. (Pedig Kajár célozgatott rá, mit tenne helyette.)
Kajár nevét a Pais Dezső-féle A magyar ősvallás nyelvi emlékeiből c. könyvben találtam, Kujár alakban is előfordul írásos emlékben, többféle eredet levezetése után a legvalószínűbb az, hogy azt jelenti: kiált, kiáltó. A haj-huj indulatszavakhoz is köze lehet, és feljegyeztek egy Nagy Kajárt is egy 1347-es oklevélben, mint el nem feledett érdemű őst. Kajár neve volt az első, amit biztosra kiválasztottam, és a vicces az, hogy véletlenül úgy alakult, hogy csak egyetlen felkiáltása van a történetben, amikor Gök Türk megharapja.
Míg Árpád már kiskölyökként is gyakran volt távol Csicsektől és a Megyer vezértörzs szálláshelyétől, ráadásul már akkor is komoly volt, Kajár csak ritkán került el az égilovasokkal messzire, és Csicsek közeli barátja lett Miséllel együtt. (Misél kevés szerepet kapott most, de ő is fontos eleme a Csicsek körüli szűk, és jórészt sárkánynevelő közösségnek. A sok mozgatott ember miatt nem akartam már vele is túlterhelni a történetet, így jobb híján csak morzsákban szerepel, de itt is van cselekménybe illeszthető indokom.)
Nem tudom, mennyire sikerült összerakni Kajárt és testvéreit, a neveiket nagyon szétszórtam, de akkor itt álljon egyben születési rendben az utókornak:
Bese, Kajár, Nevesincs, Kadocsa, és Szeleng.
Az első fivér lett volna eredetileg Nevesincs, de nagyon furán éreztem magam, amikor róla írtam, mintha egy írói poén lett volna csak, akinek nem bírtam megfelelő nevet találni X’D, aztán ahogy haladt a történet, megcsapott az ihlet és a névmágiáról is egy „megtörtént” esemény, Kajár anyukájának halála kapcsán írhattam, így nem csak ócska viccként jelent meg.
A névmágiát, az óvó neveket semmiképp sem akartam kihagyni a történetből, ez már az első vázlatokban is felkiáltójelesen volt feltüntetve. Ez a névadási hagyomány nem volt mindennapos, de sokáig fennmaradt a szokása, még a kereszténység felvétele után is: a még kereszteletlen gyerekeket vagy nem nevezték nevükön, vagy félrevezető, óvó neveket adtak nekik, hogy elkerüljék az ártó szellemek.
Kajár apjából, Keszőből csak villanásokat tapasztalunk, egyszer pozitívat, egyszer ellenszenveset, ám ő a fejemben egy családcentrikus férfi, aki belekényszerült abba, hogy a másodszülött fiát és fia érzéseit hátrébb sorolja az amúgy is kis létszámú törzse érdekében. Az évek, a harcok meggyötörték, nincs már elég ereje, hogy Álmossal érdemi vitát vívjon, mint tette valamikor Levédi sárkánylovasaként. Alá kell rendelődnie, és ez csak még jobban megviseli, a kazárokkal szembeni ingatag politikai helyzetben gyakorlatilag többszörösen kiszolgáltatott. Az epilógus idején ugyan még él, és Árpádékkal vérszerződik, de nem sokkal később Bese veszi át a helyét. (Egyébként mialatt Csicseket hozzá akarták adni Árpádhoz, Kesző nagyon remélte, hogy Bese és az égilovasok valahogyan megvédik Kajárt, és nagyon hálás volt Csicseknek, ezért is ő segítette fel, mikor Kurszán előretaszította a lányt.)
Levédi neve eredetileg Levedi volt, a lesz igéből és a lő igéből egyaránt eredeztetik. Mikor elkezdtem írni, valamiért a Levédi jött a számra, és mivel ez tulajdonképpen egy fantasy, a sárkányok, Csicsek, és a kazár-magyar csatában is eltér a valóságtól, nyugodt szívvel követtem Anonymus átnevező hagyományát, aki tudatosan írt másként egy nevet, hogy diszkréten jelezze, változtatás történt.
Burtáj neve volt az első női név, ami eszembe jutott Levédi lányára gondolva, mert még általános iskolás koromban Dzsingisz kánról és a mongolokról olvastam egy könyvet, és abban volt egy hercegnő(?), akit így hívtak. Annyira tetszett, hogy azon nyomban egy könyvtári kiszuperált katalóguscédulára fel is jegyeztem, és minden évben újra megtalálom, mikor selejtezek a szobámban. Így lett ő Csicsek anyukája.
Misél, Csicsek barátnője szintén mongol nevet kapott, a Nyest szerint azt jelenti: mosoly. (
http://www.nyest.hu/hirek/a-mondgol-szemelynevekrol)
Szeleng, Kajár kishúga szintén innen kapta a nevét, Szelenga=Folyó.
Kadocsa, Kajár kisöccse a Kadosa név régi, ill. feltehetőleg eredeti alakját kapta.
A téli és a nyári szállások helyszíne általában nem egyezett, én azonban úgy gondoltam, Csicsekék szállása állandóbb helyen volt, mivel ők kényszerűen Levédia egyik központi részén helyezkedtek el. Emellett Levédinek állandóan elérhetőnek kellett lennie, hiszen a sárkánylovasok folyton úton voltak, így a jurtáikat kívülről és belülről téliesítették, prémeket terítettek alulra, és hőtartó bőrökkel szerelték fel a nemezsátort. A sátor bejárata szintén nemezlapból készült, a jurta közepén egy zárható nyílás volt, Levédi ezt nem szerette: ha esett, letakarták, és a füst benn maradt, ettől a levegő kifejezetten egészségtelen lett. (Az eszkimók igluiban is roppant egészségtelen a levegő, ha állati zsírból készült lámpával világítanak.) Mikor Csicsek lázálomban feküdt, akkor is egy időre lezárták középső, kör alakú rést, hogy a gyógyfüvek aromája jobban átjárja a lány lelkét.
A magyarok vallása, amit ma talán leginkább annak tekintünk és a többi nomád népéhez hasonló volt, több lelket ismert el létezőnek, ezért mondja Árpád és Csicsek is az elválós jelenetnél többes számban a lelket.
A borsfűszórás a tűzbe kifejezetten az én ötletem, mivel Levédi nem szerette, ha a jurtájába van zárva, megpróbálta kellemesebbé tenni. Eredetileg csak neki szántam, amolyan személyes jegynek, de végül úgy véltem, miért ne lehetne ez egy törzsi szokás, ami elűzi a betegségek szellemeit? Úgyhogy általános gyakorlat lett, mikor Csicseket felragadja a magasba Gök Türk Árpádék érkezésekor, ezeknek a jellegzetes illatát hiányolta a lány. Emellett pedig meghagytam szertartásos mozdulatsornak is, Levédi többször is ismétli a tűzbe szórás rituáléját, számára ez valódi jelentőséggel bír.
Misél anyja orvos: Ez nem anakronizmus, noha sokan azt hiszik, a törzsekben csak a sámánok voltak, akik az orvoslásért feleltek, de valójában nem voltak egyedül ezzel a feladatkörrel, orvosok is éltek a törzsben. Amennyire én tudom, ez is volt a megnevezésük, nem pedig a gyógyító, ahogy a fantasykban sokszor szerepeltetik őket. Sajnos ezt nem tudtam leellenőrizni, csak a Sándor Klára-féle tavaly kiadott Nyelvrokonság és hunhagyomány c. könyv adataira hagyatkoztam. (Mellesleg a jelenlegi könyvpiacon ez a legmegbízhatóbb és legelfogulatlanabb könyv, egy igazi hiánypótló, ha érdekel valakit a téma, én ezt ajánlom beszerzésre. Az ideologisták kiadványaival pedig tessék asztallábat kitámasztani, vagy valami más kreatív dologra használni.
) Visszatérve: Misél édesanyja egyértelműen egy másik törzsből származó asszony, akitől lányai is örökölték a jégszőke hajukat. Az orvoslást még a szüleitől és a családjától tanulta el gyerekként, majd ahogy szokás volt, másik törzsbéli vette feleségül. Itt az öreg sámán és tanítványa, Berencs (aki a történetben már a törzs egyetlen sámánja, mert az öreg meghalt egy jó ideje) maga mellé vette őt, és együtt munkálkodtak.
Feladatai kapcsán egyértelműen tisztelet veszi körül, nem csak a férje alapján ítélik meg. Igen törékenynek tűnik, noha roppant szívós és fáradhatatlan.
A magyarok többnyelvűek voltak. Ez akkoriban normális volt, egészen a 19. századig teljesen ugyanezen a vonalon mozogtak a nemzetek, mert nem a nyelv volt, ami összetartotta a nemzetállamot, hanem a valahová tartozás tudata, hogy minek vallottad magad. A korabeli magyarok is több nyelvet beszéltek, leginkább egy türk nyelvet, aminek ma a csuvas török a legközelebbi rokona. A két nép huzamosabb ideig egymás mellett élt, így szoros kulturális és nyelvi hatással voltak egymásra a honfoglalás előtt. Ezért beszéli Csicsek is a türköt, mikor sárkányra száll Sarkel felé.
A keresztvetést AgiVega is felvetette, hogy hogy kerülhetett bele a történetbe. Idéznék a válaszomból:
„Nem volt egyetlen egységes ősvallás, ahogy azt ma sokan próbálják beállítani, lásd őskereszténység, szeretetvallás, stb. Voltak a sztyeppén egységesen előforduló vallási elemek, de alapvetően egyik sem volt az EGY, ami a többi fölött állt. Viszonylag békében megfértek egymás mellett, míg a politikai érdekek közbe nem szóltak. (Vagy valami tényleg durva vallási ellentét a vezetői körökben. De ez általában csak ürügy volt akkor is.) Az az égilovas, aki keresztet vetett, mondta is, hogy délen volt, Bizáncban, ahol ekkor már javában a kereszténység az uralkodó vallás. Mivel éveket ott töltött és beilleszkedett, nyugodtan felvehette a keresztény hitet, aztán hazahozhatta. Szemléletes példák a kazárok: A kazárok vezetői rétege felvette a zsidó vallást. De csak a vezetők, a nép nem. „
Az igazsághoz az még hozzátartozik, hogy a magyarok környékén élő népek közt akadt korai keresztény, az égilovas viszont kifejezetten a bizánciakhoz tartozott. (Az első változatban neve is volt a két beszélgető égilovasnak, de végül kihúztam, így is túl sok a nevesített szereplő.) A keresztény égilovas káromkodó párja pedig egy ízig-vírig türk kulturális hatás alatt felnőtt égilovas. Igazi multikulti.
Velük kapcsolatban az első vázlatban majdnem bakot lőttem, a türk lovasnak pipát adtam a szájába, amit ugye még nem ismerhetett (sárkányok ide vagy oda), és végigköpködte a beszélgetést. A párom volt a tesztolvasóm menet közben, és konkrétan kiröhögött ennél a pontnál. Ráadásul akkoriban nem volt olyan, hogy akkor most én elvonulok beszélgetni vagy depizni, mint egy kávészünetben ma tesszük. Mondanom se kell, vertem a fejemet a falba, és pár napra félre is tettem az átírását, mert nem jutott eszembe semmi, amivel kiválthattam volna anélkül, hogy elveszítené a karakterét a két szereplő.
A vikingek feltűnése, úgy vélem, talán meglepő lehetett, elvégre mit keresnek a vikingek arrafelé? Ez viszont valóban így volt a történelemben, jártak a környéken vikingek, akkor meg főképp nem lehetnek szokatlan jelenségek, hogy ha még nagy távolságokat megtenni képes sárkányokkal is rendelkeztek.
Alarik neve elég egyértelműen germán származású, gót királyok is viselték ezt a nevet.
Ecelnek kifejezetten németes nevet kerestem, többféle formában is előfordult régen Magyarországon is, régi kiadványokról szóló szakanyagban találtam, de ehhez sajnos nem írtam fel, melyik forrás volt. :S Mindenesetre nem az erdélyi Ecel településről kapta a nevét.
Ő egy amolyan papféle volt, és kapcsolattartó, a faluja érdekében indult a kazárokhoz, aztán egy bizonyos ember (ezt nem lőném le) közbenjárására hamar a tömlöcben találta magát Alarik mellett.
Remélem, ebben az adagban is találtatok hasznos, érdekes infót, ami kicsit mélyebbre visz a történetben vagy teljesen újdonság számotokra!
Belépés
GyIK
Keresés
nyűűűűű
Úgyhogy "csak" azért olvasom őket, hogy gyönyörködjek bennük