Kedves Merisek!
Sok éve vagyok már olvasója az oldalnak, így biztosan tudom, hogy egy jó béta kincset ér, ezért is szeretnék segítséget kérni első (befejezett) írásom feltöltése előtt.
Elsősorban olyan bétát keresek, aki hozzám hasonlóan szívesen olvas ficeket a fandomban, ismeri az utalásrendszerét, kedveli az általam választott párost, de bármilyen együttműködésre nyitott vagyok

A helyesírásom elfogadható, törekszem a nyelvi igényességre, többször átolvasom a szövegeimet, de elgépelések, vesszőhibák, fel nem fedezett szóismétlések mindig előfordulhatnak, szóval a korrektúrának is örülök, de ha valaki rámutatna az esetleges szerkezeti, stilisztikai problémákra is, logikai esetlenségekre, a túl explicit vagy túl implicit utalásokra, dramaturgiai túlzásokra, hangsúlyeltolódásokra, illetve még a tördelésben is segítene és egy szorosabb alkotói együttműködés jöhetne létre, az igazán tökéletes lenne
Az adatlapot igyekeztem a szokásosnál picit részletesebben kitölteni, hogy biztosan olyan történetet küldjek át, ami felkeltette leendő bétám érdeklődését
Fandom: Supernatural ...tudom, ki ír még 2024-ben SPN fanficet?
Az igazság az, hogy én szeretek időről időre elmerülni a régi nagy kedvencekben és a sorozat befejezésével a korábbi részek is más értelmet nyertek, ez indította el ezt a ficet is. Ha hozzám hasonlóan neked is hiányzott már ez a fandom az alábbi részek felelevenítésével ajánlom az írásom:
4x16: mikor Castiel kérésére Dean megkínozza azt a démont, aki őt kínozta a pokolban és végül kórházban köt ki. A fic ezzel a kórházi beszélgetéssel indul.
5x18: mikor Dean igent akar mondani Mihálynak, amiért Castiel eltöri néhány bordáját.
6x20: mikor Castiel elmeséli, hogy hogyan szövetkezett Crowley-val.
A fic lényegében azt a karakterfejlődést követi végig Castiel szemszögéből, ahogy elkezd kötődni Deanhez, ami végül odáig vezet, hogy rászabadítja a leviatánokat az emberiségre. Ugyanis meggyőződésem, hogy ez a folyamat ott indul el, amikor Cas először látja Deant teljesen összetörve, ez az, amivel sehogy sem tud megbirkózni és végül egy teljesen hibás megoldást választ. Tudjátok, a jó szándékkal kikövezett utak...
Műfaj: angst (ebben nagyon igyekeztem)
Figyelmeztetés: hagyományos értelemben semmi, bétázás szempontjából azért megragadnám az alkalmat, hogy néhány dologra felhívjam a figyelmet:
- túl van írva (ahogy ez a bétakereső is...)
- a változást igyekeztem a szerkezetben is érzékeltetni, az első rész hagyományosabb, múlt idejű, lineáris elbeszélés, a második viszont jelenidő, nagyobb időugrásokkal, visszautalásokkal, zárójeles megjegyzésekkel
- kissé biztonsági játék, a párbeszédeket mind a sorozatból vettem át, így talán megkímélem leendő olvasóim az OOC karakterektől, viszont ennek az az ára, hogy a szöveg kevésbé dinamikus és cselekményt sem nagyon tartalmaz, inkább a gondolatokra, érzésekre fókuszál
Korhatár: talán 16-os, de csak a nyomasztó hangulat miatt
Párosítás: Dean/Castiel, de NEM SLASH, vagy legalábbis nem konvencionális értelemben. Alapvetően azt gondolom, hogy a két karakter között lényegesen több van, mint, hogy "Castiel nem bírt ellenállni Dean hívogatóan puha ajkainak," ezt a "többet" próbálja valahogy megragadni a fic, de ettől függetlenül magam is lelkes fogyasztója vagyok a Destiel történeteknek és mélyen tisztelem, aki tud ilyet írni, nekem nem valahogy nem állt rá a billentyűzetem.
Várható hossz és frissítési idő: a novella (?) karakterre pontosan 4021 szó, 9 oldal meg egy sor (a minimális módosítás jogát még fenntartom, mert hajlamos vagyok az ötvenedik újraolvasás után is elolvasni és egy-két kifejezést, bekezdést átírni), de egyébként befejezett, mással nem is mernék bétához fordulni, tekintve, hogy hány befejezetlen történet porosodik a gépemen.
Elérhetőség: essien.fritz01@gmail.com
Egyéb: ha esetleg jelenleg időhiány miatt nem vállalnád, de egyébként felkeltettem az érdeklődésed örülnék, ha mégis felvennéd velem a kapcsolatot, közel 2 hónapja írom ezt a történetet, így én nem foglak sürgetni

Viszont tiszteletben tartom a rám szánt időd, figyelni fogom a fórumot, e-mailemet, hogy ha jelentkezel egyből tudjak reagálni.
Előre is köszönöm szépen a segítséget
