BERMUDA-sokszög
Avagy vezesd ki HP-szereplődet a Bermudákról!
AgiVega és a Merengő közös kihívást hirdet Harry Potter fandomban, amelynek helyszíne a Bermuda-háromszög. A fandom különböző szereplőit tüntettük el a rejtélyes területen, és a kihívás résztvevőinek feladata lesz a kivezetésük és hazajuttatásuk.
Minden író kap egy-egy általunk meghatározott Harry Potter-szereplőt és két, mindenkinél azonos kulcsot, egy tárgyat és egy mondatot, amelyeknek szerepelnie, illetve elhangoznia kell a történetben.
Stílusmegkötés nincs, de a tizennyolcas korhatár alatti történeteket preferáljuk, minden más tekintetben a Merengő feltöltési elvei az iránymutatóak, mivel a történetek feltöltésre kerülnek.
A pályamunka a Második Atlantisz világával tetszés szerint crossoverelhető, de a crossover természetesen nem elvárt, csak lehetőség. Más fandomokkal való crossover nem megengedett.
Terjedelem: minimum 1000 szó, maximum 3000 szó, és ezt kérjük szigorúan betartani!
A beérkező művek közül két győztest fogunk hirdetni, egyet az ötfős zsűri tagjainak szavazatai alapján, és egy 'Közönség'-díjasat, az olvasói szavazatok alapján.
A zsűri az alábbi szempontok alapján pontoz:
1. Kulcsok és a szereplő felhasználásaFelhasználta-e a szerző az összes kulcsot, és azok mennyire illeszkedtek a történetbe.
2. Stílus/nyelvhasználat (ide értve a helyesírást is)
Milyennek érződik az adott író stílusa? Megfelelő-e a helyesírás?
A nem megfelelő helyesírás kizáró ok!
3. CselekményMilyen jól dolgozta ki a cselekményt? (mennyire sikerült felépíteni a történetet, milyen a történetvezetés, fordulatok/bonyodalmak és azok megoldása)
4. Karakterhűség - nem csak pluszpontokért
A zsűri tagjai: AgiVega, AgiVega első számú előolvasója, Fanny702, az elmúlt 30 nap egyik toplistás kritikaírója, Clarey, illetve két merengős admin, Assa és Chris.
Fontos szempont a kihívásban a névtelenség. Ha bárki bármi miatt felismerné az adott mű (lehetséges) íróját, ne árulja el az illető író nevét! Semmiféle módon!
Ne jelezzétek a ficblogban, ne írjatok az író személyére rávezető szövegeket, ne tegyetek megjegyzést fórumhozzászólásban.Díjazás:
Zsűrigyőztes: A teljes Második Atlantisz trilógia dedikálva + merengős tárgynyeremény
Közönséggyőztes: Merengős tárgynyereményVégül a legfontosabb:
Időpontok (kérjük a maximális betartásukat!)Jelentkezési idő: 2013. szeptember 19-24. (csütörtök-kedd) Jelentkezni e-mailben tudtok, megírva a nickneveteket! Mailcím: lásd pár sorral lejjebb! 
Kulcs- és szereplőosztás: 2013. szeptember 25. (szerda)
Írói szakasz: 2013. szeptember 25. - október 19. (szerda-szombat 21:00)
Beérkezett művek felkerülése: 2013. október 20. (vasárnap)
Olvasói szavazás: 2013. október 21-29. (hétfő-kedd)
Eredményhirdetés: 2013. november. 2. (szombat)
Az elkészült műveket a következő e-mail címre kérjük elküldeni (csatolt Word-dokumentumban, html-kódokkal megformázva)
bermudasokszog'kukac'gmail'pont'comBeküldési sablon:
Nicknév:
Cím:
Kategória:
Korhatár:
Figyelmeztetések:
Jellemzők:
Leírás:
És értelemszerűen a történet szövege (Word-dokumentum, html-kódokkal megformázva).
Jó szelet és kalózmentes vizeket!
