Harry Potter, Drarry
– Harry! – kiáltotta hisztérikusan Draco Malfoy, ahogy ráborult a karácsonyfa.
– Draco, jól v… Draco, most őszintén, ezt hogy a fenébe hoztad össze?
– Nehogy már én legyek a hibás! – ellenkezett a férfi, és kimászott a felborult fenyő alól. – Épp megpróbáltam feltenni a csúcsdíszt, mikor a dilis haverod az ablaknak nyomta az arcát.
– Megérkeztek Ronék? – derült fel Harry arca, és közelebb lépett, hogy segítsen szerelmének.
– Különös, nem emlékszem, hogy szóltál volna arról, hogy jönnek.
– Ó. Nos, biztos akkor mondtam, amikor épp nem figyeltél.
– Ezt már nem tudod kimagyarázni – rázta a fejét Draco, és lerogyott a kanapéra, hogy onnan nézze, ahogy párja álló helyzetbe varázsolja a karácsonyfát.
Ekkor csöngettek.
– Menj – forgatta szemét Draco. – A te barátaid. Megyek az idióta kakaóért – jelentette be, és eltűnt a konyhában, miközben Harry az előszoba felé vette az irányt.
– Sziasztok! – köszöntötte barátait, és egyszerre megölelte mindkettőt, majd beinvitálta őket.
– Szia, Harry! – köszöntötte mosolyogva Hermione.
– Csá, haver! Asszem, kicsit megijesztettük a szőkédet. Él még?
– Persze, csak ráborult a fa, de túlélte. Szerintem most megpróbálja belefojtani magát a kakaóba. Mindjárt hozom.
– Draco! Hol vagy? Kimásztál a hátsó ablakon? Ugyanis megérkeztek a vendégek.
– Feltűnt – morogta a szőke férfi, és felkapcsolta a villanyt, majd Harry kezébe nyomott két bögre kakaót.
Lepakolták a bögréket a kisasztalra a nappaliban, és vagy három órán át beszélgettek. Végül a Weasley házaspár hazaballagott ajándékokkal megrakva.
Harry és Draco összebújtak a kanapén. Dracót ugyan felidegesítette Ron, de még így is talán ez volt a legbékésebb, legszebb karácsonyuk mind közül.
