Sachi írta:
bojoe szerintem eléggé félreértette a pályázat lényegét
Itt nem igazából arról van szó, hogy nyerni kell, mert csak az az istenkirály, aki dobogós lett, vagy valami, hanem hogy küldenek be emberek műveket, majd azokat a műveket emberek véleményezik. Nem olvastam végig minden történetet, csak bele-bele lapozgattam párba, és nem egyen az érződött, hogy fiatalka még az író, vagy nem írt még sokat. Főleg nekik például nagy motiválóerő lehet az, hogy kapásból többen olvassák, mintha csak úgy feltöltött volna original művet, így a pályázat végén esetleg van, aki megjegyzi a nevét, illetve nagyon jó gyakorlás és biztosan kapnak minimum négy, részletes kritikát.
Nyilván a zsűrinek nagyon sok munka mindent levéleményezni, és esélyesen kevesebb az olvasó az utolsó néhány novellánál, de hát ez olyan dolog, amit igen nehéz úgy megoldani, hogy mindenki egyenlő esélyekkel induljon. Az, hogy élből rosszabbnak ítéli egy néhányfős zsűri a pályaművek nagy részét, az csak arra jó, hogy teljesen letöri sok kezdő vagy bizonytalan író kedvét, és ezek a bizonytalan írók nagyon nagy valószínűséggel nemhogy további pályázatokra nem térnek vissza, hanem másoknak sem írnak kritikát. Gigi említette, hogy Merin a közösség inkább a kritikákban van jelen, és igaza van. Egy ilyen húzással annyit lehetne elérni, hogy az a közösség egyszerűen meghal.
nem, tényleg nem értem a pályázat lényegét. teljesen igazad van. kedves szervezők! mi volt a pályázat lényege? és kezdjük is ezzel, mint minden egyes projektnél? MI volt az eredeti CÉL?
"Itt nem igazából arról van szó, hogy nyerni kell, mert csak az az istenkirály, aki dobogós lett, vagy valami, hanem hogy küldenek be emberek műveket, majd azokat a műveket emberek véleményezik."
pontosan, véleményezik. ez egy cél. megvalósult a cél? véleményezték emberek? és a zsűri tagokon kívül? 6-7 fő? ez volt a cél? hát, akkor minden oké. ha ez volt a cél, oké. teljes mértékben elfogadom, és akkor tényleg semmi értelme sincs ennek a parttalan vitának.
"Nem olvastam végig minden történetet, csak bele-bele lapozgattam párba"
mint mindenki más.
"és nem egyen az érződött, hogy fiatalka még az író, vagy nem írt még sokat. Főleg nekik például nagy motiválóerő lehet az, hogy kapásból többen olvassák, mintha csak úgy feltöltött volna original művet, így a pályázat végén esetleg van, aki megjegyzi a nevét, illetve nagyon jó gyakorlás és biztosan kapnak minimum négy, részletes kritikát."
és akkor az a helyes, ha 2-6 pontokkal a földbe döngölik, és realizálódik benne, hogy a zsűri is csak azért olvasta el, mert muszáj?
az a helyzet, hogy én értem, amit ki akartok hozni, hogy a merengő más, meg mitommén.
de miért más? miért akar más lenni?
igazából nem jöttem rá a valódi célra. kedves szervezők! mi volt a cél?
ha az, hogy olvasók jöjjenek be, és bátorítsuk a kezdő, fiatal írókat, hát, az én látásom az, h ez nem jött össze. és ezek szerint nem csak én osztom azt, hogy kevés külsős fejezte ki a véleményét. (bocs, Nelli, nem idéztelek)
ha ez volt a cél, amit az előbb írtam, akkor arra LEHET megoldás az én verzióm, az, amit nem bírtam érthetően prezentálni. (ez az én hibám. kénytelen is vagyok önkritikát gyakorolni.)
tehát, miért nem szokás nyilvánosságra hozni a zsűri pontozását egy versenyen/pályázaton? miért csak az első 3-6 helyezettet emelik ki?
apropó, a szervezők miért nem a teljes pontozási listát hozták nyilvánosságra? igazából 1 óra és egy exceltáblával ki lehet hozni, hogy Piri123 46 ponttal első, Raszputyin_A_Király 45,5 ponttal második ......... bojoe a 12 ponttal a 23.
miért nincs fent?
ha nincs fent, mi értelme volt a pontozásnak? oké, hogy megtudjuk, ki lett az első, a második, a harmadik, stb. (és azt is megtudhatjuk, ha nekiülünk számolgatni, hogy ki lett a 10., a 15., stb.)
az én javaslatom az volt, hogy az ÖSSZES pályamű kerüljön fel egyszerre, akit BÁRKI véleményezhet (PONTOK NÉLKÜL, hiszen ez a merengő egyik célja, hogy létrejöjjön egy író-író, író-olvasó kapcsolat), KIVÉTEL a zsűri. ők is véleményeznek, sőt, pontoznak, de nem teszik közzé, hanem elküldik a szervezőknek. a szervezők 3-4 hét után kijelentik, hogy a zsűri pontozása alapján az legjobb x történetet áruba bocsájtják, amit immár MINDENKI (a többi író is) pontozhat, KIVÉTEL az érintettek. (asszem mindenki felismeri a saját történetét, és így rájön, hogy nem pontozhat.)
a zsűri dönti el szubjektív vélemény alapján, hogy ki a legjobb x? igen. most nem ő döntötte el? hát, de.
a versenynek vége, a pályázók megkapják a zsűri részletes véleményét. ezt a véleményt bekeretezi, kirakatja a merengőre, elsüjjeszti, tök mindegy. a lényeg az, hogy a zsűri pontozása nem publikus. és ezzel nem alázza meg a kezdőt. (tudom, nem alázza meg, és tudom, a pályázó felvállalta ezt. sarkítottam.)
a pályázó kap véleményt? igen. legalább négyet. részletes, több oldalas, mindenre kiterjedőt. de lehet, hogy ezeken kívül, mint ahogyan az első két kupac feltöltése esetén is látható volt, külsős véleményeket is kap. és mivel egyszerre kerül ki az összes, nem csak az első 10 kap, hanem több is.
de teljes mértékben elfogadom azt, hogy azok a szerzők, akik alacsony pontszámot kaptak, (mert kezdő, mert csak próbálkozott, mert csak meg akarta magát ismertetni az olvasókkal, stb.) szeretnék látni kint a merengőn a pontozásukat. hajrá. csak arra utaltam, hogy a zsűri véleménye mondjuk egyszerre kerüljön fel, az utolsó napon. így TALÁN (egyáltalán nem biztos, de egy próbát talán megér) az egyszeri olvasó is bátrabban oszt meg véleményt, nem pedig pontozást. most is lehetett volna? igen. éltek vele. igen. 2-3 fő. én éltem vele? nem. miért? hátööö... amiért más sem. (ujjal mutogatni könnyebb

)
és még mielőtt jön a kérdés, hogy "miért, te szégyelled a pontjaidat?", válaszolnám, hogy nem. igazából ilyen eredményre számítottam, és nyilván, majd meg fogom válaszolni a kritikákat. ilyen eredményre számítottam, mert tudom, hogy megosztó, ahogy írok, és tudom, hogy nem a merengő olvasóinak stílusa. sőt, más pályázatokon, kihívásokon, éles pályázatokon is ezt a két fajta kritikát kapom: nyers, vulgárils írásmód, visszataszító szereplők. és a másik: zseniális, kifinomult, remek írói technika. (fényezés off)
no, ez volt a véleményem. máshol működik, lehet, hogy itt nem. lehet azért, mert más a hosszútávú és más a rövidtávú cél, mint máshol.
igazából itt kb 4-5en győzködtetek, hogy nem jó, meg nem jól gondolkodok (mint általában mindig

), mint ahogy akkor is lehurrogtak, amikor külön zsánert kértem, és külön jellemzőket, hogy canon és stb. és mondták, hogy nem, mert hülyeség, és semmi értelme, aztán fél év múlva mégis lett. (ez övön alulira sikerült, bocs az adminoktól...

)
de az üsttel kapcsolatban már más topic alatt is feszegettük a témát.
pl az üstös történetek átlagban miért kapnak több véleményt? mert nem kell pontozni. jó, nem ugyanaz a kettő, mert az egyik pályázat, a másik kívánság teljesítés. és más az írói kör. meg a téma. hm. nem is lehet összehasonlítani... mind1.
na mind1, bocs, hogy nem idézgettem mindenkitől és nem válaszoltam meg egyesével a feltevéseket, és ki is maradt jó pár válasz, de a fentiekben próbáltam összegezni a véleményem.
én így láttam, és mivel nem látok bele a merengőbe, mert nem vagyok részese, az alapján tudtam véleményt mondani, hogy én mit látok és tapasztalok máshol.
uff