Sziasztok!
Fúha, nagyon régen jártam erre, úgyhogy illik most ide is összeszednem egy magyarázat féleséget. Aki esetleg olvasta az adatlapomat, az nagyjából képben van a dolgokkal, de azért ide is leírom kicsit részletesebben.
Szóval jól eltűntem, bocsánat. Még május táján elkapott egy gondolat, ami csak nem hagyott nyugodni, és ami ahhoz vezetett, hogy teljesen máshogyan kezdtem gondolni a történetemre (Két keréken), és az egész üzenetre, amit közvetíteni akarok vele. Ennél fogva azt találtam a legjobb megoldásnak, ha eltűnök, és csak az írásra koncentrálok, és ez végül is sikerült. ^^ Amit tudni kell rólam, hogy tizedikes gimnazista vagyok, ezért eléggé rohanós az életem, mindig van valami, és sokszor, amikor végre lenne időm az írásra, olyankor már csak a plafont bámulom, és képtelen vagyok egyáltalán gondolkodni. De azért persze vannak nyugisabb időszakok, legalábbis rajta vagyok, hogy időről-időre legyenek, és olyankor teljes szívvel-lélekkel vetem bele magam az írásba. (:
Az eltelt hónapokban megírtam az egész történet egyharmadát, nagyon élvezem, és elképesztő kíváncsi vagyok, hogy ti mit fogtok szólni hozzá! ^^ Persze legszívesebben feltölteném az összes fejezetet egyszerre, de muszáj elég időt adnom magamnak, hogy megírjam a második, majd a harmadik harmadát is a sztorinak úgy, hogy közben ti ne érezzétek azt meg. Értem ezalatt azt, hogy ne kelljen hónapokat várni egy-egy fejezetre, ha éppen nincs időm leülni a gép elé.
Amit elárulok így előzetesben, az az, hogy a történetet a négy főszereplő szemszögéből írom, fejezetenként váltogatva a nézőpontokat. A prológusban is megjelenik Faythe balesetén kívül másik három történetszál, James Sirius Potteré, Fred Weasleyé és Maya Katherine Reedé. Hogy hogyan fognak összeérni vagy eltávolodni egymástól a szálaik, azt egyelőre fedje homály. Viszont
hoztam nektek egy részletet a következő fejezetből, amiről nem nehéz kitalálni annak, aki olvasta a prológust, hogy kinek a szemszögéből íródott.

"– Igazából nincs mitől tartanod – fog bele anya a buzdító beszédébe, amikor már letudtuk a szokásos kocsiba beemeléses-tortúrát, és gázt adott. – Nagyon jól teszitek Julie-val, hogy a szíveteken viselitek a kicsik sorsát. Emlékezz, hogy neked milyen nehéz volt először…
És csak mondja végeláthatatlanul a tényeket, próbálva valami életet verni belém, és ami azt illeti, próbálok úgy tenni, mint akibe lelket öntenek a szavai, mert értékelem, amit értem tesz. A nyári munka ugyanis, amire jelentkeztünk, Skóciában lesz, és az egésznek az a lényege, hogy az ott nyíló kerekesszékes intézetbe úgymond „toborozzuk” a gyerekeket. Szerintem anyum azt hiszi, hogy félek itt hagyni az otthonom, pedig erről szó sincs. Mármint persze, hiányoznának, de ez pont egy olyan kaland, amibe akár bele is vágnék. Amivel igazából problémám van ebben az egészben, arról anyunak nem beszélhetek."
Röviden: következő fejezet november 26-án, szombaton várható.
Nagyon izgatott vagyok, úgyhogy utólagos elnézéseteket kérem a szokásosnál hosszabb kisregényért, amit ide sikerült firkantanom.
Legyen nagyon szép napotok!

Anabel
