Na gondoltam megint bekullogok ide, és ajánlok nektek valamit.
Most fejeztem be a „The Melancholy of Haruhi Suzumiya” animét. Hát meglepődtem. Olyannyira, hogy úgy gondoltam egyből ide kell jönnöm ajánlani.
Kezdjük az elején. A Haruhi azon kevés animék közé tartozik, amire azt mondtam, hogy ezt „tuti az életbe nem fogom megnézni”. Több mint fél éve kerülgetem, és mindig azt mondtam rá, ezt soha.
Na most tudni kell rólam, hihetetlen érzékem van rá, hogy megtaláljam az animegyöngyszemeket (vagy azokat amik kultaniméknek számítanak már) és egyből rájuk vágjam hogy ezt soha nem fogom megnézni, aztán mikor véletlen mégis elkezdem, hirtelen egyhuzamba végigizgulom. Fanatizmus tudom. Ezen a soha meg nem nézem listámon volt anno a Fullmetal Alchemist, a Trigun, A Great Teacher Onizuka, avagy a Naruto. Aki kicsit is ért hozzá, az tudja hogy az imént felsoroltak az animetörénelem legnagyobb remekei közé tartoznak így vagy úgy. Nos a Haruhit is erre a listára raktam XDDD
Tegnap viszont nem tudtam mit kitalálni mit nézzek, és ez volt az első letöltés ami a szemem elé akadt. Leszedtem és keserű szájízzel nekiálltam. Ekkor koppantam. Nagyot.
A leírás alapján egy szimpla, erőltetett poénokkal teli school life animét vártam, ami ráadásul meg van spékelve egy kiállhatatlanul egocentrikus és idegesítő főszereplőcsajjal.
Hamar rájöttem, hogy anno nagyon eltévesztettem a házszámot. Ez az anime a maga nemében egyedi, forradalmi, hihetetlen. Ez már az első (azaz inkáb 0. rész) rész után kiderül, ami igencsak "ééééedekes" XD
Aztán mire helyrerázódna az ember és eljutna a 4. részig, jön a következő meglepi, mikor is kezdi elveszíteni az ember a fonalat, és bambán a monitorra meredni, hogy mi van???
Az anime részei ugyanis kettős számozásúak. Van egyszer az a sorrend, ahogy a tv-ben leadták, ám ez a sorrend nem felel meg se az időrendnek, se a cselekmény sorrendjének. Mondhatni összevissza jönnek egymás után a részek hol a 8. hol a 2. hol a 11. jön egymás után. Ez a fajta sorrend valójában a jellemfejlődés sorrendje, ill. a drámai és a vicces/nyugis részek megfelelő következési arányát hivatott jelezni.
Aztán van a tényleges időrendi sorrend. Nekem inkább ez feküdt, és a továbbiakban inkább e szerint néztem égig a sorozatot, mert valahogy irritált, hogy egyik pillanatról a másikra megjelent egy új szereplő, akiről gőzöm sincs kicsoda és mit keres ott ahol, ill. a szöveg és utalgatások felét szintén nem tudtam hova tenni, mert a cselekmény előzményeit bemutató rész csak 2-3 résszel hátrább van. Szóval inkább maradtam az időrendnél, még ha emiatt lelőttem a megfelelő hangulatot és élményt a 14 sorszámú (ám időrendileg 6.) utolsó résznél. Ezt én mindenképp legutoljára hagynám, még ha időrendben is nézitek a sorozatot.
Szóval mindenki eldöntheti a maga szájíze szerint melyik megközelítési módot tartja előnyösebbnek.
Segítségként, aki időrendbe akarja látni a sorozatot, a következőkép kell néznie:
2, 3, 5, 10, 13, 14, 4, 7, 6, 8, 1, 12, 11, 9 (de mint mondtam a 14-est érdemes utoljára hagyni)
A történetről nehéz úgy érdekességet említeni, ami miatt belekezd valaki anélkül, hogy spoilereznék.
Enyhe spoilerrel talán ezt tudnám mondani figyelemfelkeltésként: Képzeld el hogy isten köztünk jár, még ha maga se tudja, hogy ő teremtette eme világot, és az ő kénye kedvétől függ későbbi sorsa. És mi van akkor ha világunkat túl szürkének véli, képtelen megtalálni benne a helyét, és emiatt bármelyik pillanatban megszűnhet létezni úgy ahogy mi ismerjük, csak hogy egy újabb a kívánsága szerinti jobb világnak helyet adjon?
Érdekes mi? Én kétségkívül annak találtam.
Ez az anime nem hétköznapi annyi szent. Egyszerre sablonos, egyszerre egyedi és újító, egyszerre poénos/lökött, egyszerre elgondolkodtató.
Érdekes kérdések merülnek fel, és emellett még az akció és érzelmek széles tárházát is sikerült belesűríteniük 14 részbe, mindez végig egy szarkasztikus tizenéves srác kommentálásban.
Én mindenképp ajánlom, ugyanis annak ellenére, hogy nem szeretem ezt a fajta stílust engem is megfogott és valamiféle benyomásokat ébresztett bennem. Plusz a sorozat nem túl hosszú egy délután alatt végig lehet nézni.
Illetve még egy plusz dolog így a végére… Csak annyit mondok Haruhi dance
OK Ez überhosszú ajánló lett, de legalább átérzitek, mire is késztetett
