íróknak való kérdőív-szerűségre leltem
1) Szia! Kezdjük veled. Mi a neved? Mondj pár szót magadról.
Köszönöm a kedves köszöntést.
Petra vagyok, vagy éppen nem. 15 volnék, májusban leszek tizenhat, cirka 2 éve kezdtem el írni, először csak fanfictiont, ráadásul értékelhetetlen formában.
2) Mikor jött rád először az „írhatnék“?
Furcsa bohóc lévén boldogsághoz hasonló állapotot vált ki belőlem, ha a (két) kedvenc karakterem jólétéről olvashatok. Harry Potter mánikus vagyok, köztudott, hőn szeretett párosom pedig Remus Lupin és Nymphadora Tonks közreműködésével jött létre. Mindig újraolvastam a részeket, amikben utalások voltak, vagy igazán konkrét dolgok, de ilyenekből vajmi kevés akadt - úgy gondoltam hát, hé, miért ne írhatnék én ilyet? Saját szórakoztatásra. Keserves, kínzó örömöt éltem át, amikor leírtam a klisészámba menő „ajka először csak lágyan súrolta Doráét“ sort.
3) Költészet vagy próza? Melyik vonz jobban? Miért?
Természetesen mindkettőt szeretem, de inkább a próza felé hajlok, talán mert magam nem konyítok a versírás bonyolult mesterségéhez. És persze a szokásos, kézenfekvő indok: a prózának könnyebb nekiülni. Ember volnék, lagymatag, lusta.
4) Mit élvezel legjobban az írásban?
Örömöt okoz. Élvezetet. Néha vágyik az ember arra, hogy lefirkantra valahová, mivel kapcsolatban mire gondol, mit érez, és ha vannak adott karakterek - ők mit éreznek? Isteni hatalom, két embert összeboronálni, életek fölött dönteni. Ha jól csinálja az ember, márpedig jól fogja csinálni, akkor átéli a szereplők helyzetét, nem ítél könnyedén. Halálról írni könnyfakasztó lehet, míg egy fikcionális esküvőn is lehet tejszínhabot csenni a tortáról.
6) Ha írsz, ügyelsz a „technikára“, hogy olvasó-barát legyen az írás, vagy csak úgy kanyarítod a betűket?
Szoktam magamnak írni, saját örömből, értékelhetetlen, in medias res jeleneteket, harcokat, vágytól fűtve tespedő szereplőket csillogó szemmel. Mikor az órai füzetem sarkába körmölök egy fél sort, hogy „volt valami fájdalmas, maró közöny és csalódottság drappszín macskaszemeiben“, nem ügyelek a helyességre, a szóismétlésekre, arra, hogy egyáltalán passzol-e az eleje a végéhez, ámde amennyiben publikálásra kerül a sor, figyelek, belejavítok.
7) Rosszul érzed magad, ha a szereplőidet veszélyes helyzetbe juttatod?
Rosszul érezni nem érzem rosszul magam, talán kicsit kaparja a tüdőmet a bűntudat, meg a fojtott izgalom, túlélik-e. Hisz nem az író írja a regényt, hanem a regény írja önmagát az író által - aki valaha írt valamit, szerintem tudja.

Mi inspirál?
Szempillarebbenések, emberek a metróról, érzések, fájdalom. Minden.
9) Írtál már közösen mással? Ha igen/nem, miért?
Sosem, és különösebb oka nincsen. Talán nem is lennék képes rá. Bár valljuk be, jó lehet, hogy míg te magadban kifundálsz egy végkifejletet, az írótársad egy másikat ötöl ki - indulhat a versengés, egymás irányítása, marakodás a távirányítóért. Mókás lehet.
10) Megmutatod a barátaidnak a félkész munkát, vagy inkább csak a végeredményt?
Egy adott barátom van, akinek mutogatom, ő segít, hogy értékelhető-e.
11) Saját szereplőid közül ki a kedvenced? Miért?
Valaha alkotott? Hmm... Nagyon nehéz kérdés. Karakterek miriádja áll a hátam mögött. De talán... Julian Bettler. Okként a kidolgozottságát hoznám fel, a kitaszítottságtól való félelmét, styroni tökéletlenségét. Angliába utazó német cserediák, aki eltiporja önmagát, hogy boldogsághoz jusson, amit persze nem kap meg, mert végül lelki ronccsá válik. Magas, nagyon vékony fiú, vállig érő göndör világosbarna hajjal, élettelen szürke szemekkel.
12) Úgy érzed, kívül-belül alaposan ismered őt?
Nem. Egyáltalán nem. Amikor róla írtam, sokszor meglepett, főleg azzal, hogy nem követett el öngyilkosságot. Pedig én igazán akartam...
13) Mi teszi őt mérgessé?
Furcsa, de személyiségzavara ellenére nyugodt ember, közönyös. Belülről elrohadt rég, ezért nem képes mérgesnek lenni.
14) A karakter azért olyan, amilyen, mert „ő akarta így“, vagy teljességgel uralod?
(Kacifántos kérdés, de talán ki lehet bogozni.)
Semmi hatalmam nincs fölötte, tényleg. Nem ilyennek terveztem, egy boldog, önmagával civakodós, lelkiismeretes fiút akartam teremteni, de nem hagyta magát. Julian halva született.
15) Mit szeretsz a legjobban benne?
A művészeti érzékét és a haját.
16) Emlékeztet rád?
Teljes mértékben.
17) Írtál már szégyenletes Mary-Sue-król?
Nem is egyszer! Az a fő gond, hogy minél jobban igyekszik az ember anti-Mary Sue-t alkotni, a karakter annál jobban azzá válik. Nem egy történetem futott zátonyra ilyesfajta okok miatt.
18) Mi inspirált, amikor megalkottad ezt a bizonyos „kedvenc szereplőt“?
Egy fiú, akit a metrón láttam. Gyönyörű volt, fájdalmasan boldog, ragyogóan boldogtalan - úgy éreztem, meg kell örökítenem.
19) Szerinted mi a titka a hihető/életszerű/jó karakternek?
Ne akard formálni. Ne írj neki tulajdonságokat csak azért, hogy ne legyen Mary-Sue. Hagyd, hogy irányítson téged! Amennyiben kibontakozik, talán túlságosan is élő lesz. Ennyi a titka, szerintem.
20) Tetszett a kérdőív?
Nagyon!
