News: unatkozás van/volt, úgyhogy elkezdtem egy Avengers het romantikus iskolás AU!-t. Semmi komolyra nem kell számítani, ez egyelőre egy próbálkozás, de kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.
Jó olvasást, és a kommentekért nem harapok
Cím: (Blood and gold)
Fandom: Marvel – Avengers
Páros: meglepi 
Szereplők: Steve, Bucky, Tony, Bruce, Clint, Natasha, Pepper, Thor, Loki, Jane, szereplők említés szintjén
Jellemzők: romantikus, hurt/comfort, angst, happy ending, durva nyelvezet
Megjegyzés: Ne vegyetek komolyan 
és helyesírást egyelőre ne nézzetek, bétázatlan, ahogy leírom doksiba, úgy kerül ki, bár igyekszem a hibákat kiszűrni. Logikai bukfencek miatt szóljatok, próbálom majd javítani őket.
Aztán ha bejövős a történet, és sikerül megírni, egybe felkerül majd Merire.
Tartalom: „Steve még mindig nem hiszi el, hogy ekkora szerencséje legyen. Ő viheti a suli legszebb lányát az iskolabálba!
Na, de kezdjük is az elején.”1. fejezet- Steve, drágám, összecsomagoltál? – lép be az alacsony asszony a fiú szobájába.
- Igen, anya, mindent elpakoltam, amire szükségem lehet majd. – Steve a bőröndök méretét mustrálta, és már előre utálta, hogy segítséget kell majd kérnie legjobb barátjától, Buckytól, mert ezeket tuti, hogy nem fogja elbírni.
- Elkísérjelek?
- Nem lesz gond, anya, minden rendben lesz – szorította meg Steve az anyja kezét. Legalábbis reménykedett benne.
Még most sem hitte el, hogy itt az év vége, és ő életében először táborba megy! Még ha csak művészeti táborba megy is, akkor is egy tábor! Azért nagy szó ez, mert az édesanyjának sem kell nélkülöznie, éheznie azért, hogy a gyógyszerek mellett ezt is kifizethesse neki, mert az iskola a jó tanulmányai eredményei miatt állta a költségeket.
- A gyógyszereid megvannak? Inhalátor? Fertőtlenítő? – Steve plafonra emelt tekintete láttán csengő hanggal felnevetett. – Tudom, drágám, de ismersz, aggódom érted, annyit betegeskedsz – simogatta meg a fiú vállát.
- Minden este telefonálok, jó? - sietett megnyugtatni őt Steve.
Az asszony szomorúan elmosolyodott, és kitárta a karját.
- Gyere ide!
Steve szó nélkül lépett az ölelésbe, de néhány hosszú perc után elváltak.
- Átmegyek Buckyhoz, megbeszélem vele, mikor indulunk holnap.
- Rendben. Várj, mindjárt megkeresem a süteményes dobozt, mondd meg Hannah-nak, hogy köszönjük szépen, nagyon finomat sütött, de máskor ne fáradjon külön miattunk, jó?
Steve szótlanul bólintott, és elkeseredve figyelte konyhába siető nőt. Tudta, hogy az anyja büszke, és nehezen fogad el segítséget, pedig minden joga megvolt rá, hogy megtehesse, hiszen két műszakban dolgozott, hogy fenn tudja tartani azt a picike kétszobás lakást, amit béreltek, ráadásul még Steve gyógyszereit is ki kellett fizetnie. Sokszor alig maradt valami kis pénzük a hónap végére, és Bucky édesanyja, Hannah volt az, aki néha-néha az iskolába úgy indította el a fiát, hogy küldött vele néhány doboz lefagyasztott főtt ételt, vagy épp süteményt, ha ahhoz volt kedve előző nap. És Steve anyja még így is minden alkalommal gondban volt, hogyan is köszönje meg. Volt rá példa, hogy ő is sütött, és a dobozt az új süteményekkel küldte vissza, de többnyire csak üzent a fiával. Ilyenkor Hannak természetesen mindig csak legyintett, és egy ideig tiszteletben is tartotta Mrs. Rogers kérését, de amikor Steve megint náluk ebédelt, egyszerűen megesett a szíve rajtuk.
Miközben felöltözött, hallgatta édesanyja dudorászását a konyhában, a hűtő csukódását, a zacskó jellegzetes zörgését, ahogy a nő a dobozt beletette. Belebújt a cipőjébe, felvette a kulcsot a cipős szekrényről, és megfordult, hogy elvegye a csomagot az anyjától.
- Anya, te is tudod, milyen Mrs. Barnes.
- Tudom – sóhajtott lemondóan az asszony, miközben a fia kezébe nyomta a dobozt, ismét tele süteménnyel. – Vacsorára gyere haza, a kedvencedet sütöm – nyomott egy csókot a fia arcára, és kiengedte a lakásból. – Add át nekik üdvözletemet! – kiáltott még utána.
Steve a kapuból biccentett, és intett az anyjának, majd elindult a legjobb barátja otthona felé.
/legyen folytatás?
/
Belépés
GyIK
Keresés
Nem tán te is nézed?
. Pedig nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit hoztál nekünk 
... 