Merengő Fórum

Csikla: Nem, nem úgy értettem, hogy feltétlenül mindent elnéz . De ő mindig is jól tudta kezelni a baromságaimat .

Igen, a szerelemhez hasonlít, nagyon kicsi választja el... És a férjemmel is megvan ez, de mégis más: a barátnőmmel az első pillanattól valahogy természetes volt az egymásra hangolódás, a férjemmel meg kellett küzdeni érte. Amikor elmúlt az az első nagy fellángolás, elég nagy meló következett, hogy a kölcsönös elfogadásnak, toleranciának, empátiának, kompromisszumkészségnek eljussunk erre a fokára, ahol most vagyunk. De nagyon megérte! Hetedik éve élünk együtt (ugyan még csak három éve vagyunk házasok, és az egyházi esküvő még hátra van, majd Péter keresztelője után), és sok mindent megéltünk már, de tudom, hogy az elkövetkező éveink is legalább ennyire érdekesek és klasszak lesznek . (Gondolom, a különbség a két kapcsolat között az együttélésben rejlik.)

Lillia: engem először csak kudarcok értek a netes barátságokkal, de aztán volt jó is, persze. De azért ezek is akkor váltak igaziakká, amikor találkoztunk élőben, és a net onnantól csak a két élő találkozás közti szünet kitöltésére kellett. Mondjuk hülyeség a többesszám, igazából egy olyan netes barátom van, akivel való kapcsolatomra ez igaz (Enahma az, de ő az a ritka ember, talán foglalkozási ártalomból , aki szinte bárkivel hamar szót ért, rengeteg barátja van) , és van még egy srác, akivel eddig nem sikerült találkoznunk, de azért nagyon is barátomnak tekintem. (Többek között miatta állok ki olyan harcosan a melegek mellett )) A többi netes ismerettséget előbb vagy utóbb meggyilkolta a személyes tali...

*amúgy ő is nagyon várja már a tábort *

Lesz új rész, szuper!

_________________
a boldogság az bársony,
ölébe vesz, elaltat,
ringat és sose faggat.

az öröm gidalábon
ugrik a lány nyomába-
a bánat mindig sánta.

nem járok már bicegve,
ugrálok kecskelábon-
az út alattam bársony!
(Zelk Z.)

Megkaptam gildától a következő fejezet javított változatát, úgyhogy holnap délelőtt frissítés!

_________________
What you are is God's gift to you. What you make of it is your gift to God.

Tényleg regisztrálok most már:-)

Ezzel nagyon egyetértek, kedvenc házastársam egyik kedvenc mondása nagyon kifejező: akinek barátja van, annak nem kell ellenség

Csacsi, persze, hogy mások ezek a barátságok! Arra próbáltam kilyukadni különben, hogy ahogy igazán nagy szerelem is max 2-3 van az ember életében, úgy igazi barátság is. Azt a szintet, amit leírtál, nagyon kevesekkel tudja - számos okból - elérni az ember, és nem is túl gyakran. Én pl 43 év alatt mindössze 2 barátságban ( amiből az egyik már megszűnt ) és 1 ( igaz, a mai napig tartó ) szerelemben éreztem. Úgyhogy sztem egyáltalán nem csoda, ha még nem találtál olyan felnőtt barátot, mint a kamaszkori, és nem is csak az lehet az oka, hogy ahhoz hasonlítod a többit, hanem inkább az, hogy ez valahogy így természetes. Az ember azért csak megnézi, kire bízza magát feltétel nélkül

A másik: nagyon fontos, hogy a barátod feltétel nélkül elfogadjon, de sztem ez nem jelenti azt, hogy mindent nézzen el Igenis tegye szóvá, vitatkozzon, hiszen a barát az a szemünk, ami más nézőpontot is lát, és énünknek az a része, azok a gondolataink, amik magunktól nem jutnának eszünkbe, amikkel magunktól nem néznénk szembe. Az elfogadás az, hogy ha ennek ellenére másként döntök, akkor is ott van mellettem, és támogat. Szóval a szeretete nem attól függ, kinek van igaza

Jaj, megint olyan izgalmas témát találtatok

Itt vagyok újra, meg Csacsi is szólt, hogy benézhetnék, úgyhogy íme az én barátkozási meglátásom

Én, mint talán már kiderült, furcsa szerzet vagyok. 24 évesként azt hiszem, én vagyok a legfiatalabb itt, de sokkal kevesebb baráti kötődéssel rendelkezem, mint ti.
Általánosból összesen egy lánnyal tartom a kapcsolatot, aki Amerikában él. Barátnők voltunk, és olyan ellentétesek, ahogy Csacsi is írta
Lassan 8 éve nem találkoztunk személyesen (hív ugyan, de valahogy nem tudok csak úgy hoppanálni Amerikáig), de azért a barátság megmaradt. Ha személyesen találkoznánk, valószínűleg vagy be sem állna a szánk a sok dumától, vagy nem tudnánk mit kezdeni egymással. Ő annyi időt töltött már egy teljesen más kultúrkörben, hogy azt hiszem, már elfelejtette a magyar valóságot. (Én ugyan 17 évesen nem tudtam vadiúj kocsit venni magamnak a fizetésemből, míg ez náluk természetes )
Középiskolában kimondottan utáltam az osztályomat (okkal), és bár onnan is van pár szép emlékem, legtöbbjük teljesen hidegen hagy. Inkább azokkal tartom a kapcsolatot, akikkel együtt messzi egyetemre sodort az élet.
Igazi barátokat inkább az egyetemen találtam, bár ott is jöttek/mentek a barátok, mert sokan kibuktak, vagy nem jártak túl sokat az egyetem felé . Ráadásul már most szétszóródtunk, sokan dolgoznak, alig látom őket, így marad az internetes kapcsolattartás (mivel minden barátom az ország túlsó végén lakik).
De itt van például Dracy, Yatze, Yasmine, Lexy (és még mások), akiket a Merengő fórumon keresztül megismertem, és megszerettem, bár még sohasem találkoztunk. Hozzájuk is kötődök ugyanolyan erősen, mint a személyes barátokhoz *alig várja már a meri tábort, ahol Csacsit és Kiscsacsit is látja végre*

És az tényleg aranyos, ahogy egymásról írtok, lányok

Ó, ezt olyan szépen írtátok mindketten, hogy csak örülni lehet nektek Aranyosak vagytok , annyira megható volt

Eddig kicsit ködösen élt bennem, megfogalmazatlanul, de így van, oiduft: nekem is furcsa volt gyerekként, miért csak a gyerekeknek van barátja Hát mert meg kell bizony érte "dolgozni".

Láttam a közös honlapotokat is, mi nem jártunk rosszul a közös projektjeitekkel. Óriási szerencsétek is volt, ha véletlen, ha nem, és kívánom Nektek, hogy legyen nagyon-nagyon tartós a felnőttbarátságotok:-)

Van, akinek sok barátja van, de én ebben nem hiszek, talán mert én se barátkozok könnyen. Ahhoz tényleg érzelem és bizalom kell, mert az is nagyon fontos és mély emberi kapcsolat, ha nem az, akkor felszínesen lehet barátságnak nevezni, de mégse a megnevezéstől lesz az. Az anagyon jó, hogy az a pár barátom, aki van, részben még gyerekkoromból, részben azóta, mind tényleg az, olyasmiket írhatnék én is róluk, mint Ti egymásról.

Ühüm, ez jól hangzik . Megpróbálom elmagyarázni, mi is a fura nekem (nem benentek, vagy a barátságotokban, hanem az én felnőttkorban kötött barátságaim miért mások, mint a legjobb barátnőmmel).

Szóval enegem ez a lány "szocializált" barátságilag . Tizennégy évesen ismertük meg egymást, az angolos és magyaros csoportból álló osztályunkban ahogy leültünk első napon a teremben, hamar kiderült, hogy csupa angolos közé csöppentünk, azokban a padokban csak mi voltunk magyarosok . De ez sem lehetett véletlen... A harmadik héten - amit sülve-főve töltöttünk - közölte, hogy nagyon megszeretett, és megölelt. Aztán nem győzött bocsánatot kérni, hogy így elragadtatta magát, mert hamar kiderült, hogy én "nem olyan családból származom" (ez szállóige nálunk ), ahol csak úgy ölelgetik, meg szeretik egymást az emberek.

Mi sok dologban különbözünk, ő nagyon szorgalmas volt és csendes, én lustább és nagyszájú, magának állandóan figyelmet követelő. Ő faluban élt, egyszerű, dolgos családból jött, én városban éltem, a művészvilággal szimbiózisban. Én minden ellen lázadtam, ő meg mindent elfogadott, amit rámért a sors. Mindketten szenvedélyesk vagyunk, de ő ezt mindig a környezetére, a szeretteire árasztotta valami hatalmas, erős szeretetdömpingként, én meg a világot akartam megváltani.

És mégis, ő az az ember, aki a legtöbbet tudja rólam a világon, akihez bármikor fordulhatok, aki mindent elnéz, és elfogad olyannak, amilyen vagyok. (Én sajna nem vagyok, de főleg nem voltam, olyan jó ember, mint ő, de még így is kitartott...)

Voltak, vannak más barátaim, az iskolában négyen voltunk egy csapat, de az osztályból másokkal is nagyon jól voltunk, igazi közösség volt. Nem is nagyon tudtunk túllépni jódarabig rajta, amikor elballagtunk, mindent ahhoz mértünk...

Aztán valahogy megtört a jég, próbáltam barátkozni, de kudarcba fulladtak ezek - hiányzott az igazi megértés, az igazi bizalom... Azért végül lettek felnőtt barátaim, de annyira másféle kapcsolatok ezek, mint vele, sosem tudok annyira felszabadult lenni. Biztosan ez a felnőttség, és közben nekünk van annyira mázlink, hogy ha együtt vagyunk, akkor egy kicsit vissza tudunk vedleni kamsszá (persze nem igazán, de legalább az illúziója megvan ) .

_________________
a boldogság az bársony,
ölébe vesz, elaltat,
ringat és sose faggat.

az öröm gidalábon
ugrik a lány nyomába-
a bánat mindig sánta.

nem járok már bicegve,
ugrálok kecskelábon-
az út alattam bársony!
(Zelk Z.)

, sőt még a vb-döntőt is...végighallgattad, de legalább itt

Szóval a felnőttbarátságról... kicsi koromban mindig csodálkoztam, hogy a szüleimnek, meg az ismerős felnőtteknek miért nincsenek barátai, csak szomszédai meg kollégái. Már már sejtem a választ. Ha nem ápolom, nekem is csak szomszédaim meg kollégáim lesznek, meg haverok, ismerősök és volt osztálytársak a suliból. Jól elvagyok velük is, de az életem nem velük élem, a mindennapi életemnek nem részei, sem ők, sem én nem teszek erőfeszítéseket azért, hogy egymás életének részesei legyünk.

Előttem hozzászóló csikla barátnémmal ellenben más a helyzet. Én is találtam egy olyan embert (véletlenül a neten, mármint ha van véletlen, és hajlok arra, hogy ez megrendezett találkozás volt, ő meg ajándék nekem felülről), aki ugyan kicsit idősebb, mint én, de ezt a kapcsolatunkban soha nem éreztette, és nem valószínű, hogy ez a jövőben megváltozna. Elég egyforma a humorunk is, tehát lehet hülyéskedni-ökörködni felhőtlenül, lehet tőle tanulni, mert olyasmikkel foglakozik, amikhez talán lenne némi tehetségem, de amikhez halvány gőzöm sincs, lehet közös projekteken magánszorgalomból dolgozni együtt, túrázni, palacsintát sütni, operát nézni (bizony!, még erre is hajlandó a kedvemért, cserébe megnéztem neki a német-olasz meccs összefoglalóját ), lehet vele filmet nézni, beszélgetni, hallgatni, remek szellemi partner, olyan dolgokra nyitja rá a szemem, amikre magamtól soha nem gondolnék, és kedvenc házastársát is nagyon kedvelem. Még sok szépet és jót írhatnék róla, de asszem, ennyi is elég.

Annak ellenére, hogy 200 km távolságban élünk, és egyikünk se szeret telefonálni, mégis képesek vagyunk kellő időt és energiát - na nem áldozni, hiszen ez élvezet, inkább - szánni a kapcsolatunkra. (Viszautalva egy előbbi témára, ez nem jöhetett volna létre, ha nincs az internet, ami minket inkább összeköt, mint elválaszt.) Számomra a legnagyobb ajándék tőle, hogy "virtuális családtag" lehetek, részese lehetek örömeinek, bánatának és a mindennapi életének is: annak, hogy elvágta az ujját, vagy annak, hogy megint finomat főzött.

Mindezt pedig kiegészíti, vagy még inkább megalapozza egy olyan érzelmi és bizalmi szint, ami jóval túl megy ezen az "egymás mellett élünk, tudom, mit főztél tegnap este"-dolgon, ami akár felszínes is lehetne.

_________________
What you are is God's gift to you. What you make of it is your gift to God.

Hát az úgy van ( és volt is, e téren nem sokat fejlődtem ), hogy elég kacifántos alak vagyok. Fiú ikertestvérrel nőttem föl, így aztán most sincs fogalmam se divatról, kozmetikáról, mások anyagi és családi helyzetéről, szerelmi életéről és hasonlő ún. női témákról - merthogy ezek abszolút nem érdekelnek/tek -, ellenben elég jó balhátvéd voltam fociban, kapus kézilabdában, és ha nagyon megerőltetném magam még mindig tudnám a 77-es bajnok Vasas névsorát Olvasni is szerettem, és mivel már 4 évesen tudtam, elsősen már az Iliász volt az esti mese. Szóval nem is nagyon volt idő barátkozni, de igazából igényt se tartott senki rá, én meg jól elvoltam a könyvekkel, a szomszéd gyerekekkel, a sporttal és tesóm haverjaival ( barátja neki se sok volt ) Ezért sikerült egy szem nőnemű barátnő nélkül fölnőni egészen 17 éves koromig. Akkor valahogy kiderült, hogy az egyik osztálytársam is hasonló alkat, mint én - azóta az is, hogy mégse teljesen -, de azért az klassz kis 4-5 év volt

Aztán tanultam, házasodtam, megint tanultam, pályát kezdtem, többszörös keresztanya lettem - ami nekem nem csak papír és szó -, szakmai okokból viszonylag visszavonultan tanácsos élnem, egyszóval elfoglaltság volt, barátnő az nemigen. Meg persze családként már inkább családokkal barátkoztunk, ilyen azért összejött 3-4 is, ezek nagyon sokat tudnak adni az embernek.

És aztán találtam egy olyan embert teljesen véletlen ( igenis véletlen !! ) - persze a neten -, aki ugyan jóval fiatalabb, mint én, de tök jókat lehet vele fontos dolgokról is beszélgetni, meg elég egyforma a humorunk is, tehát hülyéskedni-ökörködni felhőtlenül, lehet tőle tanulni, mert olyasmikkel foglakozik, amikhez se tehetségem, se halvány gőzöm, lehet közös projekteken magánszorgalomból dolgozni együtt, túrázni, palacsintát sütni, operát nézni (brrr!!! - le merem fogadni,hogy azt a R/H jelenetet részben mi ihlettük ), filmet nézni ( ez már egy fokkal jobb ) és úgy általában elég sok mindent. Szóval - ezt most nem nagyképűségből mondom, de így van - igazi szellemi partner és amellett remek kis ember. Ráadásul remekül kijön kedvenc házastársammal is . Ja, és még a kutyája is bevett, és - bár eddig féltem a kutyáktól - evonatkozásban én is gyanús tüneteket észlelek magamon

Szóval remélem, elég tartós felnőttbarátság lesz

És persze mindenkinél máshogy alakulnak a dolgok, nem is az a lényeg, mikori az a barátság, hanem az, hogy van

Hát az úgy van ( és volt is, e téren nem sokat fejlődtem ), hogy elég kacifántos alak vagyok. Fiú ikertestvérrel nőttem föl, így aztán most sincs fogalmam se divatról, kozmetikáról, mások anyagi és családi helyzetéről, szerelmi életéről és hasonlő ún. női témákról - merthogy ezek abszolút nem érdekelnek/tek -, ellenben elég jó balhátvéd voltam fociban, kapus kézilabdában, és ha nagyon megerőltetném magam még mindig tudnám a 77-es bajnok Vasas névsorát Olvasni is szerettem, és mivel már 4 évesen tudtam, elsősen már az Iliász volt az esti mese. Szóval nem is nagyon volt idő barátkozni, de igazából igényt se tartott senki rá, én meg jól elvoltam a könyvekkel, a szomszéd gyerekekkel, a sporttal és tesóm haverjaival ( barátja neki se sok volt ) Ezért sikerült egy szem nőnemű barátnő nélkül fölnőni egészen 17 éves koromig. Akkor valahogy kiderült, hogy az egyik osztálytársam is hasonló alkat, mint én - azóta az is, hogy mégse teljesen -, de azért az klassz kis 4-5 év volt

Aztán tanultam, házasodtam, megint tanultam, pályát kezdtem, többszörös keresztanya lettem - ami nekem nem csak papír és szó -, szakmai okokból viszonylag visszavonultan tanácsos élnem, egyszóval elfoglaltság volt, barátnő az nemigen. Meg persze családként már inkább családokkal barátkoztunk, ilyen azért összejött 3-4 is, ezek nagyon sokat tudnak adni az embernek.

És aztán találtam egy olyan embert teljesen véletlen ( igenis véletlen !! ) - persze a neten -, aki ugyan jóval fiatalabb, mint én, de tök jókat lehet vele fontos dolgokról is beszélgetni, meg elég egyforma a humorunk is, tehát hülyéskedni-ökörködni felhőtlenül, lehet tőle tanulni, mert olyasmikkel foglakozik, amikhez se tehetségem, se halvány gőzöm, lehet közös projekteken magánszorgalomból dolgozni együtt, túrázni, palacsintát sütni, operát nézni (brrr!!! - le merem fogadni,hogy azt a R/H jelenetet részben mi ihlettük ), filmet nézni ( ez már egy fokkal jobb ) és úgy általában elég sok mindent. Szóval - ezt most nem nagyképűségből mondom, de így van - igazi szellemi partner és amellett remek kis ember. Ráadásul remekül kijön kedvenc házastársammal is . Ja, és még a kutyája is bevett, és - bár eddig féltem a kutyáktól - evonatkozásban én is gyanús tüneteket észlelek magamon

Szóval remélem, elég tartós felnőttbarátság lesz

Örülök .

Azt akartam még, hogy nem mellesleg, én elég kialakultnak és stabilnak éreztem az értékrendem addig is. És igazából nem változott meg a kereszténységemmel, inkább csak kiegészült - és VALÓBAN stabillá vált. (És persze ez nem jeleti azt, hogy akkor most valami kőszikla lennék - még a férjem sem lett az, hiába hívják úgy -, de azért egy egészen más minőségű életet élünk. Amit a szövetségnek és a közösségnek köszönhetünk.)

Ja, és a legjobb barátaim még mindig azok a lányok, akikkel első gimiben egymásba zuhantunk, és azóta sem jöttünk ki egymástól. Egyik sem vallásgyakorló.

(Akartalak faggatni benneteket a felnőtt-barátságról, mert nekem az mindig olyan fura, az én felnőttkorban szerzett barátságaim annyira mások, számomra kevésbé erősek, mint a kamaszkoriak... Persze azt hiszem, mi vagyunk a kisebbség, akiknek ezek a barátságai az igazán stabilak, a többség inkább később szerez barátot, és könnyebben is megy ez neki, vagy nem? Nekem valahogy éppen azért, mert mindent ezekhez mérek, nem is megy úgy a barátkozás. De ez már a végletekig off lenne... )

_________________
a boldogság az bársony,
ölébe vesz, elaltat,
ringat és sose faggat.

az öröm gidalábon
ugrik a lány nyomába-
a bánat mindig sánta.

nem járok már bicegve,
ugrálok kecskelábon-
az út alattam bársony!
(Zelk Z.)

Visszaadta a hangulatot

Persze, hogy! Mármint nem kizárólagosságról beszélek én . És a gyerekemet sem fogom kitagadni, ha nem lesz hívő . Szerintem így adom meg neki a választás lehetőségét. Engem nem neveltek vallásosan, ergo, nem igazán volt miből választani...

De most már nekem is mennem kell...

_________________
a boldogság az bársony,
ölébe vesz, elaltat,
ringat és sose faggat.

az öröm gidalábon
ugrik a lány nyomába-
a bánat mindig sánta.

nem járok már bicegve,
ugrálok kecskelábon-
az út alattam bársony!
(Zelk Z.)

Igen jó leírása ez a dolgoknak, Csacsi, mégpedig azért, mert bizony a felelősség az a pont, ahol minimálisan illik az embernek gondolkodnia. ( A legtöbben mondjuk könnyedén átsiklanak efölött, mivel észre se veszik, hogy maga a lét felelősség: azaz nem csak jogokkal, hanem bizony kötelességekkel is jár, mivel lét nincsen emberi kapcsolat nélkül ) És a legkomolyabb felelősség tényleg a gyerek. Tényleg, mit is mondasz neki, ha még te magad is változol ( mert nincs miben hinned , nincs kialakult értékrended, és ennek következtében kialakult jelled se? ), vagy ha nincs abszolút mérce? Jó kérdések ezek, még közvetlen gyerekfelelősség nélkül is Nem véletlen néznek az emberek inkább tv-t és akciófilmeket )))))

Azért az én ateista - végülis igazából azért oiduft se dumál hiába: 2 éve már tulajdonképp teista - és más gyermekeivel ( de az legalább sok, úgy kb 6) szerzett tapasztalataim alapján annyit mondhatok, hogy egy csak humanista, de következetes ( nem mindent megengedő, pláne nem bármikor mindent megengedő) nevelés is képes a gyerekből azt kihozni, hogy gondolkodjon - becsületesen - és legyen felelősségérzete meg szíve. Innen kezdve meg a lelke üdvéről döntsön ő ( Ja: és persze Isten kegyelme )

Nem hinném, hogy föltétlen emiatt kell aggódni, mikor párt választunk vagy gyermeket nevelünk. És azt se hiszem, hogy a tv, számítógép, stb, ilyenekben önmagában káros lenne. Ezek technikai eszközök, ahogy eccer oiduft máshol igen találóan megjegyezte egyrészt a táviránzó is a mi kezünkben van, de még ráadásul a gyerek is: ki tilthatja meg, hogy akár a leggagyibb reklámról is jót beszálgessünk vele, azt kifigurázzuk, stb. Szóval nem a technika a baj, hanem ha nem vagyunk a gyerekkel. ( és ezen messze nem minden perc és persze NEM A FIZIKUM értendő, sok szülő ezt a hibát az idegösszeroppanásig elköveti )

Hoppá. most látom, hogy ma meg dógozni köll majd, és erről eszembe jutott a felelősség )) Úgyhogy jó éjt!

Hű, nem is tudom, mivel kezdjem...

Lillia, én ugyan sosem voltam igazából ateista, de leginkább a deizmushoz lehetett hasonlítani a korábbi gondolkodásomat Istennel kapcsolatban. És nagyon rossz véleményem volt a keresztényekről, kezdve a Jehova Tanúja bátyámmal - persze szeretem, mert a testvérem, és amúgy a nagy korkülönbség dacára jó testvérem volt -, borzasztó, hogy miket művelt, mondott azután, hogy megkeresztelkedett... De a családom más tagjai is megalapozták ezt: alapvetően református családból jövök - én már semmilyen vallásos nevelést nem kaptam, meg sem kereszteltek, és a családom ennek ellenére máig reformátusnak vallja magát - ami már csak technikai szempontból is marhaság, mert sehova sem fizetnek egyházfenntartói járulékot, de amúgy minden más szempontból is az, nem járnak templomba, és semmilyen szempontból sem keresztények... És voltak még más befolyásoló tényezők is, amiknek eredménye lett, hogy az egyházaktól sikítófrászt kaptam, a hívőkkel szemben meg elképesztően erős előítéleteim voltak (tegyük hozzá a tisztesség kedvéért, hogy sajnos sok esetben jogosan...)

És ehhez járult a kis ultraérzékeny kamasz-lelkem (ma is az, pedig már majd tíz éve nem számítok kamasznak DD), állandó keresésem, hogy ugyan mi a francot keresek itt, mit kell csinálnom, hogy lehetne jobbá tenni a világot...

Nagyon fontos pont volt, amikor megszületett a fiam. Tudatosan vállaltuk, de talán mégsem elég tudatosan... Ezt nehéz megmagyarázni: az egész család bírált, hogy miért vállalunk ennyire fiatalon (24 éves voltam, a férjem 27...), diploma, saját lakás, biztos egzisztencia nélkül gyereket. De ebben az egyben, először egész életemben nagyon biztos voltam, hogy ennek a gyereknek jönnie kell. Nagyon hamar meg is fogant, talán a második, vagy harmadik nemvédekezős hónapban.

Aztán, amikor egészen kézzelfoghatóan anya lettem, ott volt a kezemben az a kicsi gyerek, akkor valahogy egyre sürgetőbbé vált, hogy igazán megtaláljam a helyemet a világban: addig igazából tök mindegy volt, hogyan bénázgatok, kísérletezgetek az ideológiákkal, de onnantól kezdve felelősségem volt abban, hogy mit közvetítek a gyerekeimnek... Ez lassan tudatosodott bennem, és ezzel együtt kezdett el kavarogni bennem az a sok fű-fa-virág, amit összeszedtem az évek során: buddhizmus, Richard Bach, Jézus, deizmus, meg mindenféle Istent figyelmen kívül hagyó ideológiák.

Közben valamiért Jézus egyre jobban előretolakodott. Folyton jelentkezett valahogy, csak én módszeresen elhessegettem )) Akkoriban az elmélettel egyre kevesebb gondom volt, csak az egyházak szervezettsége, meg a liturgia riasztott el, illetve az egyházakkal egyre gyakrabban összefüggésbe hozott politikai vonatkozás... De persze közben igazán alig tudtam valamit az egészről.

Aztán elolvastam a Boldog napok a pokolbant DDD. És onnantól nem volt megállás DDD. Nehezen szedtem össze a bátorságom, hogy írjak Enahmának, de amikor megtettem, elég gyorsan történtek a dolgok )) (és nem azért, mert Eti nyomult volna, inkább az én lelkesedésem húzta magával őt is.)

Csak azt akartam mondani, hogy olyasmi ez, amiről sokáig egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy velem megtörténhet, és nem is valami pillanatnyi megvilágosodás volt, bár tagadhatatlanul voltak nagy katarzisok közben...

És a másik, hogy a kritikus szemléletem azért ugyancsak megmaradt, például nem tudok egyetérteni az egyház jelenlegi hivatalos álláspontjával a melegekről (remélem, ezzel nem robbantok ki valami parázs vitát, ha mégis, előre leszögezem, erről a témáról én nem vitatkozom, senkit sem óhajtok győzködni róla.), és a fundamentalizmustól is nagyon hülyét tudok kapni.

Én is ismerek olyanokat, akik hazudnak maguknak ezzel, de most már egyre több olyat is, akik meg nagyon nem...

De hogy ne csak offoljak DDD: nagyon jó lett a legutolsó rész, Kriszta! Tényleg fantasztikus ötleted volt ez! És Piton.... óóóóó, hát olyan igazán Pitonos lett, amilyennek szeretem ))) Most csak abban bizonytalanodtam el, hogy vajon happiend lesz-e a vége, bár abban biztos vagyok, hogy ha nem is lesz az, azért lesz katarzis...

És még egy utolsó off: ha valakit érdekel, írtam a blogomban egy jó hosszút a Kalákáról: ugyan nagyon pongyola még, majd talán nekiesem kijavítani, és a freeblog szétzilálta a szépen beillesztgetett képeimet is, és a végét összecsaptam, mert felébredt közben a kölkec, de a hangulat talán átjön. http://viragomviragom.freeblog.hu/archi ... ivalnaplo/

_________________
a boldogság az bársony,
ölébe vesz, elaltat,
ringat és sose faggat.

az öröm gidalábon
ugrik a lány nyomába-
a bánat mindig sánta.

nem járok már bicegve,
ugrálok kecskelábon-
az út alattam bársony!
(Zelk Z.)

Ez egy kicsit hátborzongatóan hangzik Majdnem mintha ítélkeznél rajtuk. Nem lehet túl jó... Inkább írj olyan verseket, mint a honlapodon. hhot nem kell fantázia, csak, nem is tudom, talán érzés

Ó, hát ennél hosszabban nem is kell!!!

Köszi !

Most csak röviden tudok írni: folytatás szombaton.

_________________
What you are is God's gift to you. What you make of it is your gift to God.

Hát ez a fordulat csúcs! Gondoltam, itt is megírom

Nekem kicsit elvont volt, amin beszélgettetek, de egy dolog feltűnt: normális emberek normális öröme, gondolatai.

Iyesmivel ritkán találkozni, tehát tényleg nem rossz ez a hely.

És csak egy pici kérdés: kb mikorra várható a folytatás? Még a héten esetleg? Tudod, ilyenkor nyáron mindenki jár mindenfelé, többek közt internetmentes helyekre is, ami önmagában nagyszerű dolog, de néha vannak hátrányai is

Hetente több életalapú történetet írok, sajátos stíluskövetelményeknek megfelelően. Fantáziám nincs, csak talán némi logikám, ezekhez ez elég és ki is elégíti alkotószenvedélyem ( ami marad, azt kiélem weblapszerkesztésben, például ). Úgyhogy nem vágyom írni , amúgy pedig mindenkinek csak jó az, ha ez egyéb, hivatalból kötelező írásműveimnek nem kényszerül olvasó alanya lenni

Szia!
Jelentem, olvastam, majd kritikát írni is visszatérek, csak éjjel már késő volt
Amiért írok:
1. Tegnap láttam, hogy van egy Hit címen futó körtörténet, azt hiszem, Aglarnis tollából. Ez egy nagyszerű lehetőség, hogy szabadon kifejtsd gondolataidat, nézeteidet a hiteddel kapcsolatban, és még olyanok is elolvasnák, akiknek segítesz ezzel, így ha gondolod, írhatnál egyszer hozzá. Mert nem tudom, mennyire találkoztál már körtörténettel az oldalon, de azoknak az a lényege, hogy akárki folytathatja. Ez persze vonatkozik Csacsira és Csiklára is, még ha őket eddig nem is láttam írni, ilyen témában akár el is kezdhetik
2. Olvasgattam a kritikáidat, és Regulus... hogy is mondjam, érdekes kritikát írt neked. Ezt ne vedd túlságosan a szívedre, az oldalon mindig akadnak olyanok, akik maguk ugyan nem írnak, de nagyszerűen megvan mindenről a véleményük, és ha valami nem úgy történt a ficben, ahogy azt elvárták, sértegetnek. Láttam ennél sokkal durvább és céltalanabb kritikát is, ami kb. így hangzott: &@#Đ[[]! &@[Đ[!!!!! (csúnya szavakat cenzúráztam). Én is kaptam olyan kritikát, amiből kitűnik, hogy a mondanivalóm egy szavát sem fogta fel az illető, de hát ez van, akinek nem tetszik, ne olvasson.
Amit meg Perselus írt rólam, el ne hidd Az Álomnő alapos átnézésre szorulna, de hát ezzel jelentem meg az oldalon, azt sem tudtam, mi az a béta És még valami: az én írásaimban történhetnek dolgok, amivel nem értenél egyet, úgyhogy óvatosan mind a rövidebb, mind a hosszabb írásokkal - mert én bizony egy poénért bármire hajlandó vagyok szegény szereplőimmel Ja, és azért Perselus sem rejti véka alá a véleményét, de azért kitartó, kedves rajongó, én szerettem olvasni a véleményét a PÁF-nál

Ó, nesze nekem Kaláka, kimaradok itt a sok nyami beszélgetésből . Jelentem, még Miskolcon vagyunk, csak gondoltam, benézek már hozzátok . Talán kedd estére már normálisan reagálni is tudok majd . Érdekes minden, nekem főleg azért, mert egy háromnegyed éve még bőven a vallástalanok szemszögéből írtam volna, most pedig, ugye... Szóval majd jövök .

_________________
a boldogság az bársony,
ölébe vesz, elaltat,
ringat és sose faggat.

az öröm gidalábon
ugrik a lány nyomába-
a bánat mindig sánta.

nem járok már bicegve,
ugrálok kecskelábon-
az út alattam bársony!
(Zelk Z.)

Tisztelettel jelentem, hogy felkerült a 10. fejezet, lehet vesézni. Az összes fejezet közül ebben van a legtöbb egyházi-vallási utalás, ennél már csak kevesebb lesz a továbbiakban.

_________________
What you are is God's gift to you. What you make of it is your gift to God.

Azért még nem sértődtem meg, ha valaki elmondja a véleményét Így tanul az ember, így tágítja a látókörét... szeretem tudni, ki, mit, miért tesz, max. nem értem meg (de ez az esetedben nincs így)
Örülök, hogy rád igaz, amit írtál, de én azért láttam nem egy olyan embert, aki nagyszerűen tud így magának hazudni. Hozzátenném, nem ismerek olyan igazán mélyen vallásos embereket, mint te lehetsz, vagy csak nem beszéltem velük ezekről a dolgokról, így elhiszem, hogy te így vélekedsz. Én csak örülök annak, hogy neked jó, ahogy élsz, végülis az a lényeg, hogy mindenki megtalálja a saját útját, ki így, ki úgy, és ne legyen szűklátókörű, ha úgy érzi, kell, tudjon váltani - te váltottál, és úgy látom, jól tetted, mert megtaláltad a helyedet. Sokan életük végéig keresnek.



Meglesz mindenképpen Jövök, és kritizálok, ha ugyan lesz mit Ha más nem, majd dícsérek

Kicsit off Csiklának:
Akkor bizonyára a Valist is olvastad Rajtam kifogott, túl műveletlen vagyok hozzá, de amit értettem belőle, az tetszett.
Gödel-tételéhez: vizsgafeladatunk volt annál a bizonyos tantárgynál (nem az én helyesírásom ilyen béna, direkt van így irva): Ebben a mondatba harom hiba van. Igaz, vagy nem? Jó kis feladat, itt is előjön a körforgás: ha meglátod, hogy hamis, azzal igazzá válik, amitől megint hamis lesz és így tovább, a végtelenségig

Igen, ez is nagyon igaz. Amíg azt hitték, a Föld lapos, (szinte) mindenkit kielégített ez a vélemény. Aztán kiderült, hogy nem igaz, és előbb-utóbb el is hitték A mai nézeteinkkel is ez van, amit 100%-nak hiszünk, amiből kiindulunk, lehet, hogy pont az a rossz. 100 év múlva majd nevetnek rajtunk

Na szóval, végre én is idekeveredem a netnez.

Mindenki ateistának születik, az is, aki hívő családba születik. Én magam speciel nem hívő családba születtem, és a kereszténység soha nem került szóba.

Először is hadd szögezzem le, hogy engem nem sikerült megbántanod, és remélem, nekem se sikerül most téged. Ezzel teljesen egyetértek, bár nem egészen úgy, ahogy te gondolod. A biztonság, a szeretet, az érzelmi támogatás tudata minden érző lénynek fontos, a kutyáknak és a delfineknek is. Egy nagy tragédiát is könnyebben élsz meg, ha a családod és a barátaid melletted állnak, ha a szeretetükben biztos lehetsz, és egy "viszonylag" kis gond is mélyen a földbe tud taposni, ha egyedül, támogatás nélkül kell szembenézned vele. Ezen nem segít az, ha kitalálsz magadnak egy "istent", akiről azt képzeled, hogy megért és segít neked. Ez egyszerűen nem így működik; saját magadnak a legnehezebb hazudni.

Amikor annak idején megtértem, egy idő után logikai úton meggyőződtem róla, hogy kell lennie abszolút jónak és abszolút igazságnak, valamint hogy van egy transzcendens, mindenható lény. Elkezdtem Őt keresni, és a kereszténység Istenénél kötöttem ki. Ez hihetetlen mértékű leegyszerűsítése a dolgoknak, de leginkább intellektuális kérdés volt, bár a transzcendens létének a kérdése egy családon belüli haláleset kapcsán merült fel bennem először. Ez egy pici félreértés. A keresztény hit, vagy bármilyen hit ugyanis nem karó, nem mankó. Érzelmi támasz nélkül te sem bírnád végigélni az életed, ezt pszichológiai és állatkísérletek is igazolják, de a hit nem arra való, hogy egy amúgy gyenge ember kiegyenesítse a hátát egy istenfogalomba kapaszkodva. Legalábbis egy egészséges ember esetében; mert egy beteg ember bármit felhasználhat karónak, a saját feleségét, gyerekeit, a politikai nézeteit, gyülekezetét, és csak kapaszkodik-kapaszkodik...

Kérdezheted tehát, hogy akkor mire jó. Mire jó a hit, miért hisznek az emberek különféle istenekben, vagy a keresztények Jézusban. Mert meggyőződtek róla, hogy igaz, hogy él, és szeret minket. Meggyőződése ellenére még senki sem lett hívő keresztény. Pál az Újszövetségből erre nagyon jó példa, de Tamásnak is kellően meg kellet győződnie, mire felhagyott a tamáskodással. Ám mivel nem szeretném ezt a topicot átalakítani hittérítő topiccá , egyszerűen megmaradok annyinál, hogy személyes tapasztalataim szerint Isten él, és válaszol. Időnként olyan hihetetlen pontossággal és sebességgel, hogy ennyi véletlen már nem létezik, az kizárt.

Nagyon igaz!!!!!!!!!!!!!!

A Rossz varázs legújabb fejezetben gilda (legszőrözősebb lektorom) már megkereste a kákán lévő összes csomó felét, és holnapra ígéri a másik felét, tehát holnap mindenképpen érdemes kihegyezett orrokkal rá-rápillantani a Merengőre.

_________________
What you are is God's gift to you. What you make of it is your gift to God.

Ismerem a novellát Ha végiggondolod, adódik a kérdés, nálunk miért ezek az értékek az értékek? ( Amúgy erre evolúciós magyarázat is van .)

Gödel tétele is érdekes, kösz, hogy idézted
"belül se nem bizonyítható, se nem cáfolható" --- viszont, ha egy új, megfelelően igazolt előfeltevést teszel hozzá, az eredti rendszer bizonyítható lesz, de az újban megint ott az ellentmondás. És épp ez az, ami miatt bármilyen hipotézisbe bármikor bármi befér, előfeltevésként. ( amit természetesen illik ellenőrizni mielőtt belevisszük - na de épp a metafizikai elem, ami nem ellenőrizhető. Aranyos kis csapda )

Végül:épp a minap írtam oiduftnak ezt. Tudni kell, nem vagyok egy nagy sorozatnéző. Éppen anno 2000 körül sikerül a Seechange nevű ausztrál sorozatot néznem. Abban volt ez az örökbecsű mondás.

Ha hiszel, nem sok értelme van kételkedni, nem?

ui: ez valahol a tudományra is vonatkozik, az a szép benne

1. ha jól emlékszem, én a „beleszületett” szót használtam, ami azért nem ugyanaz
Persze, először, kiskorában mindenki vall… bocs, hívő, vagy nem, a környezetétől függően. Aztán később vagy elgondolkodik azon, hogy neki így jó-e, vagy nem, és én ez utóbbiakról beszéltem, amikor ellenérzésemet fejeztem ki. És itt mindkét irányra gondolok, azaz ateistából válhat hívő, és hívőből nem hívő, ha átgondolja, neki melyik a jó út.
2. Persze, ezzel egyetértek.
3. Ó, hogyne, múlt félévben pont erről és hasonló kérdésekről volt egy tantárgyam. Amolyan vitázós, gondolkozós tantárgy, bár én inkább hallgattam, mert bár mindenről van valamilyen véleményem (arról is, amihez nem értek túlságosan – ez itt is kitűnik), nehezen tudom kifejezni magam. (Jó poén, akkor miért írok?)
De ha már van nekem ilyen szép leírásom, ideírom, miről van szó, hátha olyan is olvassa a beszélgetésünket, aki nem.
„Gödel 1931-ben felfedezett tétele a következőt bizonyítja be: ha egy matematikai rendszerben minden igazság, amely a rendszer eszközeivel egyáltalán kimondható (megfogalmazható), valamilyen módon a rendszeren belül be is bizonyítható, akkor ez a rendszer szükségszerűen ellentmondásos.
Más szavakkal: ha egy formális rendszer ellentmondásmentes, akkor megfogalmazható benne olyan állítás, amely a rendszer keretein belül se nem bizonyítható, se nem cáfolható.”
„A tudomány formális gondolkodásmódja és Gödel tétele miatt sok (valójában: végtelen sok) olyan igazság van, amelyre a tudomány nem ad magyarázatot.”
4. Ezzel is egyetértek, és én úgy látom, aki hívő, annak felesleges is bizonyítani, hogy létezik, amiben hisz, hiszen hisz. A bizonyításra azoknak van szüksége, akik a bizonyításban, a megfoghatóban hisznek, bár őket lehet, hogy egy tökéletes bizonyítékkal is lehetetlen meggyőzni, így szerintem szinte „felesleges” is bebizonyítani, hogy létezik-e Isten, vagy túlvilág, vagy nem. Hisz olyan dolgokat sem hisznek el egyesek, amelyek bizonyítva vannak – durva példa erre a holokauszt-tagadók rétege.

+1= igen, ezzel is egyetértek És én magam sem zárkózom el teljesen, 100%-an attól, hogy drasztikusan megváltozik a véleményem, csak 99%-ban. A lehetőséget azért meghagyom, hogy meggyőzzenek, de nekem szükségem van bizonyítékra
+2= ezzel egyik kedvenc írómat juttattad eszembe. Philip K. Dick (aki különben volt skizofrén, drogos, hívő, nem hívő, üldözési mániás meg ki tudja, mi még, ezért tudott jól írni )írt egy novellát, ami pont erről szól. Ha van lehetőséged, olvasd el, Lenn a sivár Földön című novelláskötetben jelent meg, és a címe: A Rautavaara-eset. Durván összefoglalva arról szól, mi történik, ha két faj (nem írtam, de sci-fi író ) különböző (sőt éppen ellentétes!) vallási meggyőződése, Istenképe szembekerül. Mi történik, h szembe jön veled Krisztus, és felfalja egy társadat? Mert a templomokban jelképesen megiszod Krisztus vérét, és eszel testéből, a másik fajnál viszont az Isten táplálkozik a hívőből, hisz ő a felsőbbrendű.
Mindkettő nézet ugyanolyan logikus, ha a kialakulási környezetet nézed. Egy másik környezetben, világban, másfajta élőlények között miért ne alakulhatna ki ennyire ellentétes nézetrendszer? Nálunk, embereknél, lehet, hogy a mindenki által elfogadott, és nagyjából követett értékrendszer a logikus, ez vált be az idők folyamán, de ha más lenne mondjuk az éghajlat, vagy más lenne a kialakult társadalmi berendezkedés - igazából akármi drasztikusan másként alakult volna ki az idők folyamán -, akkor lehet, hogy teljesen más értékrendszer alakult volna ki itt is, és pl. nem lenne bűn a gyilkosság, vagy mindenhol a többnejűség, többférjűség lenne a normális stb.. Ez amolyan mi lenne ha… felvetés, igazából ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni, mert bár érdekes kérdés, ez is olyan talány, amire val.színűleg sohasem kapunk választ. Így alakult ki, és kész.

Bocsi megint a hosszú offért! A Rossz varázs továbbra is nagyszerű, remélem holnap tényleg felkerül a következő rész

Ez megint sok gondolatot felvet, és persze most sincs időm, meg nem is nekem írtad, de azért belevauzok.

1. Senki nem születik se ateistának, se hívőnek ( a vallásos hagyjuk meg a heti 1 óra mellverősöknek )
2. Ma se lehet abban a metafizikai problémában állást foglalni, hogy az anyagot teremtették vagy lett ( egyetlen Hawkinf-elmélet volt, ami arra utalt, hogy lehetett magától is, de azóta a szuperhúrelmélet ezt túllépte )
3. A Gödel-tétel matematikailag bizonyítja, hogy a világ teljes megismerése nem lehetséges - nyilván erről már hallottál
4. Az eddigekbből következően Isten minimum egy létező alternatíva, úgy értem, hogy logikusan létező, nem kívánt, nem kisegítő, nem támaszt jelentő ( nem negligálva természetesen a pszichológiai jelentőségét, akár egyesek, akár tömegek számára, de akár kulturális értékek közvetítése szempontjából ) értelemben, hanem akként, hogy metafizikailag és fizikailag léte vagy nem léte nem bizonyítható és nem is cáfolható. Az természetesen egy másik kérdés - és most nem teológiai értelmében teszem föl ezt -, hogy szükséges-e a jelenlegi ismereteink magyarázatához, rendszerezéséhez, megértéséhez egy ilyen előföltevés.

Ezért aztán szerintem nem kell föltétlen azért hinni Istenben, mert támasz és de jó a túlvilág Valamilyen szinten ez még ésszerűen se lehetetlen És tapasztalataim szerint aki tényleg hívő -nemcsak vallásos -, az leginkább valamilyen személyes Isten-élmény hatására az.
Amennyit az agyi folyamatokról tudunk, ez akár valós élmény is lehet

Még egy dolog: a normális ember és a normális értékrend önmagában elgondolkodtató Isten vagy a lteremtett lélek éte szempontjából. 2 értelemben: jó-e az, amit én jónak vélek? Ha nincs Isten, ez teljesen realtív és egyéni belátástól függ. Ha van, akkor ami érték, az abszolút értelemben is az. A másik része: hogy lehet, hogy teljesen eltérő kultúrák, korok, emberek nagyjából azt a kb 5-8 parancsot tartják értéknek? Honnan és miért ismerik ezt föl? Ez azért is érdekes, mert ahogy írtad, az emberek többsége csak beleszületik és nem gondolkodik, és ez nem csak ma van így - ki foglalkozik ilyesmivel 10 óra kapálás után - és ennek dacára is így van: lehet ugyan embert ölni pl vadászszenvedélyből és a látványosság kedvéért, de még a rómaiak is csak jól körülhatárolt keretben és feltételek mellett ismerték el elfogadhatónak ( ui erkölcsösnek ők se tekintették )

Köszönöm

Csikla: ha regiznél, egy ilyen mondatot később könnyen átjavíthatnál szinte észrevétlenül

Oiduft: Hú, lehet, megint hosszú leszek, de csak így idézgetek, mert olyan macerás részekre szabdalni egy hozzászólást

Nekem is gyakran van bosszúságomra, hogy rá akarnak dumálni egy (másik) vallásra, hitre. Megértem őket, hogy az ő szempontjukból fontosnak érzik ezt a tevékenységet, hiszen pl én is szeretném, ha sokkal több keresztény szaladgálna a világban, mint most, de az a tapasztalatom, hogy ez a fajta térítő munka többnyire csak akkor jár redménnyel, ha az "áldozat" maga is érdeklődő, és eleve abba az irányba tapogatózik; ha már keres.

Igazából, amíg egyetemre nem mentem, nem nagyon találkoztam a térítés egyik fajtájával sem. Úgymond ateistának születtem, mert meg sem kereszteltek, de ennek ellenére azért akad többféle vallás a tágabb családomban. Szüleim olyan emberek, akiket nem zavart, hogy általános alsóban Biblia szakkörre jártam, és azt is elfogadnák, ha "megtérnék". A Biblia szakkört is egy pap vezette, és soha senkitől sem kérdezte meg, vallásos-e, jár-e templomba (bár aki igen, azzal nyilván ott úgyis találkozott), csak érdekes foglalkozásokat tartott, máig szeretettel őrzöm a szívemben, ő például így biztos többet ér el a hívők toborzásában, mint az utcán leszólító emberek. (De azért hozzáfűzném, hogy azért nagyon bántó élményeim is voltak papokkal/egyházzal, de ezekre inkább nem térnék ki, ahogy csikla sem tette, mert hosszú)
Egyetem alatt főleg a Jehova Tanúihoz volt szerencsém, úgy tűnik, Szegeden sok van belőlük, de mindig udvariasak, kedvesek voltak, nem erőszakoskodtak. Otthon a krisnások a jellemzők, de ők is szolídan térítenek: pénzt szoktak gyűjteni iskolára/egyébre, és aki ad, annak cserébe könyvet adnak a vallásukról.
Eddig kétszer fordult elő életemben sokkoló élmény, amikor hihetetlen türelemre volt szükségem, hogy megőrizzem hidegvéremet, na ezek voltak a buszos esetek.

És itt most nagyon fontos megkülönböztetni a fentebb leírt, Jézust követni szándékozó hívő embert a vasárnaponként templomba járó vallásostól, aki heti egy órán keresztül veri a mellét, hazaérve meg már döngeti az asszonyt meg a gyerekeket, vagy kipletykáz és leszól mindenkit az utcában.

Igen, teljesen így van, és szerintem sajnos az utóbbiból van több. A legtöbb ember csak úgy beleszületik, hogy vallásos, és nem is gondolkodik el a dolgokon - és nem is követi se tettben, se szívben a (nagyon csúnyán megfogalmazva) "vallási előírásokat". (Mondhatjuk, hogy manapság a legtöbb ember csak a külsőségekkel törődik, a lényeg, hogy a szomszéd ne lássa/ne hallja, ha ordítok, de azért veszekedni kell.) Pedig ha belegondol, attól még maradhat vallásos, csak legyen meg mindenről a saját véleménye! Van egy barátom, aki katolikus kollégiumban lakik, ahová csak a megfelelő vallási háttérrel rendelkező fiatalok kerülhetnek be, és ő panaszkodott, hogy amikor mélyebben el akart beszélgetni a társaival a vallás kérdéseiről, falakba ütközött. Minden úgy van, ahogy mondják, azért, mert mondják, és kész - nem tudnak saját véleményt, szemléletet mondani. Ez azért szomorú.

Minden normális ember igyekszik követni valamilyen értékrendet, legyen az vallási, saját maga által kialakított, szülőktől tanult, barátoktól ellesett.
Pont ezért jó a te írásod, mert igyekszel ezt nem erőszakosan, hanem szépen a többiek elé tárni, és az már az olvasón múlik, hogy mit kezd vele: elgondolkodik rajta, ő is így él, vagy ha neki úgy tetszik, egyáltalán nem foglalkozik vele, csak élvezi a történetet a cselekményért.
Szóval ez elismerésre méltó, szép, hogy van benned ilyen jobbítási szándék. Én például történetenként változtatom az "értékrendet", kihívást látok benne, hogy olyan karaktert is megalkossak, aki én semmi pénzért sem lennék, sokszor vagyok durva/morbid/gúnyos/ironikus, szeretem a világot görbe tükrön keresztül láttatni.

De ha már a vallásnál tartunk, és én megint kisregényt írtam , had mondjam el a véleményemet arról, szerintem miért vallásosak az emberek. Kiemelem, ez ateista vélemény, és nem szándékozom ezzel senkit sem megbántani, csak én így látom. Szerintem azért hisznek az emberek akármilyen vallásban/Istenben, mert hinniük kell valamiben, hogy boldoguljanak az életben. Könnyebb úgy elviselni a rossz dolgokat, ha balszerencse ér, ha meghal valaki, ha tragédiák szakadnak rád rövid idő alatt, és másképpen nem tudod megemészteni, csak ha arra gondolsz, van Valaki, aki figyel rád, aki törődik veled, aki vigyáz arra, aki elmegy, aki akkor is ott van veled, ha senki más. A vasárnapi vallásosoknál ugyanez kiegészülhet azzal, hogy ne legyen bűntudatuk, ha rosszat tesznek, mert elég pár ima és egy gyónás, és megbocsátanak nekik szinte akármit. Én úgy érzem, bízok magamban annyira, hogy ne legyen szükségem ilyen támaszra (bár ki tudja, mit hoz még az élet). Ennyi volt a véleményem, ismétlem, nem szeretnék senkit sem megbántani vele.

Lillia, aki megírta élete leghosszabb hozzászólását, és a ficblogét is

javítókészlet: ami azt illeti, vagy te olyan, stb

Na, itt aztán vannak méteres hozzászólások. Csak időm nincsen, pedig még gondolatom volna is.

Csak röviden: ettől én pirulok. Hidd el nekem, nagyjány, én is csak igyekszem, semmi több, a rossz tulajdonságaimról - élén a türelmetlenséggel és a lustatsággal - és a bűneimről meg hosszú listát lehetne írni Egyszerűen csak kedvelsz, és ez némi csőlátást eredményez : D. És ami azt illeti, nem vagy te olyan jó ember, mint én, bár tény, hogy mindig mindenki lehetne jobb is

A fundamentalista kisegyházakba - ami, mint minden kizárólagosságot hirdető nézet önmagában is veszélyforrás lehet ( hangsúlyozom: csak lehet, hisz a tagjai egyéni toleranciájától függ a dolog ) - és a katolikus egyházba - ami egyik kedvenc témám , elég arról annyi, hogy igen jelentős szerep jutott neki abban, hogy ateista lettem - most perpillanat nem megyek bele. Majd máskor

Isten hozott!

Weasley-ék szempontjából Percy tényleg hirtelen érkezett. Percy szempontjából már hónapok óta érlelődött benne a dolog, hiszen Scrimgeour még augusztusban távozott, ő meg nem sokkal utána. Lehet, hogy négy hónap kevés ahhoz, hogy egy ember megváltozzon... nem tudom. Remélem, sosem kerülök olyan helyzetbe, hogy a saját bőrömön kelljen megtapasztalnom.

Ó igen, rengeteg ember követett el iszonyatos bűnöket egy vallás vagy egy ideológia nevében. A demokrácia nevében ott van Guantanamo, a kereszténység nevében az eretneküldözések és a keresztesháborúk, a muzulmán hit nevében az öngyilkos terroristák. Ezek mint megcsúfolása, kifordítása valaminek, aminek a nevében elkövetik, de köze sincs hozzá. A muzulmán vallás pl eredetileg vallási türelmet hirdet (a hit terjesztésével ugyan, de mégis: emlékezzünk vissza, a 150 éves török uralom alatt a magyarok megtarthatták vallásukat). Én nem nevezném kereszténynek, azaz Krisztus követőjének, Krisztushoz hasonlónak azt az embert, aki másokat megöl, megfélemlít, hogy a saját vallását (nevezzük nevén: hatalmát, befolyását) terjessze.

Nekem is gyakran van bosszúságomra, hogy rá akarnak dumálni egy (másik) vallásra, hitre. Megértem őket, hogy az ő szempontjukból fontosnak érzik ezt a tevékenységet, hiszen pl én is szeretném, ha sokkal több keresztény szaladgálna a világban, mint most, de az a tapasztalatom, hogy ez a fajta térítő munka többnyire csak akkor jár redménnyel, ha az "áldozat" maga is érdeklődő, és eleve abba az irányba tapogatózik; ha már keres. Pl egy ateista csak nevet az ezotérián és eleve elutasít minden vallást, de ha már teista az illető, akkor esetleg keres, kutat, hogy ki is az az isten, akinek a létezéséről meg van győződve... Míg ha valaki ezoterikus bellítottságú, akkor könnyebben felszívja a New Age valamelyik irányzata, netalán egy szekta.

És abban is igazat adok neked, hogy egy nem keresztény ember gyakran hitelesebb, erkölcsösebb életet él, mint egy magát kereszténynek valló. Én magam is ismerek ilyet (csiklának hívják). Ezen meg lehet döbbenni; de a keresztények nem is állítják magukról, hogy jó emberek. Speciel én sem vagyok az, és elég sok hibámról tudok, amin változtatnom kéne, meg bűnömről, amiket nap mint nap elkövetek. Egy keresztény nem a "magasabb erkölcsi színvonalától" az (mitől lenne neki), hanem hogy Jézussal napi kapcsolatban van, és Őt igyekszik követni a mindennapi élete során éppúgy, mint az életét meghatározó nagy döntésekben. Hangsúlyozom: igyekszik. De mivel nincs tökéletes ember, persze hogy nem sikerül neki tökéletesen. És itt most nagyon fontos megkülönböztetni a fentebb leírt, Jézust követni szándékozó hívő embert a vasárnaponként templomba járó vallásostól, aki heti egy órán keresztül veri a mellét, hazaérve meg már döngeti az asszonyt meg a gyerekeket, vagy kipletykáz és leszól mindenkit az utcában. Ezerszer inkább egy elkötelezett Jehova tanúja, mint egy álszent és kőszívű katolikus (elnézést mindkét vallás híveitől).

Szóval amikor a kereszténységről beszélek, nem az a célom, hogy bárkit is megtérítsek (majd megtér ő maga, ha akar, a térítés különben is Isten dolga). Csupán szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba, és elosztalni a kereszténységet (nem pedig a keresztény egyházat) övező előítéleteket, hamis információkat, mint pl hogy a hívő élet örömtelen és csupa önsanyargatás meg lemondás. Hú, de hosszú off volt!

_________________
What you are is God's gift to you. What you make of it is your gift to God.

Szia!

Csak írok ide én is

A kritkám válaszára reagálnék kicsit:
Nem baj, hogy ateista vagy, hisz egyáltalán nem azzal a céllal írtam ezt a sztorit, hogy bárkit is megtérítsek. Sok bibliai hivatkozás van benne (hiszen ez az életem része), néha talán úgy érezheted, hogy túl sok is, de senki sem fog megtérni benne, az egyszerűen nem lenne hiteles. (Olvastam egyszer egy keresztény HP ficet, és be kell valljam, borzalmas volt. Brrr!!!) Az etikai törvények azonban egyetemesek, vallástól, filozófiától függetlenül, legalábbis én ebben hiszek.

Én sem úgy értettem, hogy meg akarsz téríteni (Nem is tudnál, már sokan próbáltak, sokféle vallásra megtéríteni, de nem vagyok fogékony rá)
Eddig is észrevettem, ha a saját értékrendedet beleírod a történetbe (meg is dícsértelek érte), és mivel vallásos vagy, természetes, hogy az értékrended onnan (is) ered.
Csak Percy esete túl hirtelen volt számomra, ezért szóltam érte - az eddigiek jobban belesimultak a történetbe. De ahogy továbbvitted a szálat, az már nagyon tetszett. És ha már itt tartunk, Harry és Ron beszélgetése is jó volt, főleg, hogy rengeteg ilyen "Ron" szaladgál a világban.
Az etikai törvények egyetemlegességével meg teljesen egyetértek, sajnos az, hogy valaki egy olyan vallás híve, amely elvileg a felebaráti szeretetet/megbocsátást stb.-t hirdeti, nem jelenti feltétlenül, hogy jó ember, és fordítva, attól, hogy valaki nem vallásos, még élhet úgy, hogy az mindenki előtt példával szolgálhat Sok háború volt a vallás miatt, de a vallás ellen is a történelem során.
Én mindenesetre toleráns vagyok mások nézeteivel szemben, amíg ők is toleránsak irántam, és nem valamilyen szélsőség hívei (pl. cigánygyűlölő, zsidózó vagy hasonló, mert ezért már összevesztem pár emberrel életem során, és nem tartok semmit sem olyan gusztustalannak, amikor egy TANÁR szídja a cigányokat a diákjai előtt, egy TANÓRÁN). De a vallási fanatizmussal nem vagyok kibékülve, nem szabadna, hogy a vallása ennyire kifordítson valakit a való életből. (És most nem az öngyilkos arabokra gondolok, hanem a Magyarországon is bőven előforduló emberkékre, akik melléd ülnek a távolsági buszon, és 4 órán keresztül Istenről mesélnek neked meg a hamarosan elkövetkező világvégéről - ők biztos többet ártanak a vallásukban, mint használnak )

Ugye? Gyere csak bátran, jó emberkék gyűlnek itt össze.

Nem bizony. Az elkötelezettséget nem lehet kipróbálni, fél szívvel, próbából csinálni. Vagy elkötelezed magad, vagy nem. Próbaházasság... Az együttélést ki lehet próbálni, de a házasságot, azt csinálni kell. Nagyon tetszik, hogy az anya-gyermek kapcsolatjhoz hasonlítod, ezt még senkitől sem hallottam. Pedig nagyon igaz, amit mondasz. És csak félig ösztönös, bizonyítja ezt, hogy mennyi "ösztönösen rossz" anya van a világon.

Dehogy fogalmazol rosszul! Olyan nagyon otthon érzem magam tőle... Nem tudom máshogy megfogalmazni, de talán így is érted.

_________________
What you are is God's gift to you. What you make of it is your gift to God.

Nem passzol a kritikához, ezért ide írom: a házasságnak, de valószínűleg egyetlen más emberi kapcsolatnak se lehet <i>célja</i> a kipróbálás. Célja csak az lehet, hogy minél tovább tartson, minél tartalmasabban. Aki nem így gondolja, az azt hiszem, nem is tudja mi az igazi emberi kapcsolat. Valószínűleg összetéveszti a saját vágyálmaival, céljaival, önzésével. Biztosan szokás szerint rosszul fogalmazom, de egy kapcsolat lényege, hogy magadat adod, vagyis magadat mered adni, és ezért cserébe ugyanezt kapod. Az is lehet, hogy csak én gondolom így, de ez lehetetlen akkor, ha csak kipróbálok valakit: nem merem ennyire rábízni akkor magam, és viszont. Tényleg nagy hátránya a dolognak, hogy ha ennyire megbízom valakiben és viszont, akkor valószínűleg nincs is másra SZÜKSÉGEM. Vagyis akkor minden más lehetőség lezárult. Viszont egy helyen mindent adhatok, bizalommal és feltétel nélkül, és nem kell mérlegelve elapróznom magam sok helyen.

Ez azért érdekes, mert például az anya-gyermek kapcsolatban majdnem mindenki természetesnek veszi ezt. Mondva, hogy az ösztönökön alapszik. De a bizalom és biztonság iránti vágy az alapja ott is. És a felnőtt is csak ennyit akar a másiktól: megbízhasson benne. lehet mondani, hogy az előbbit is kinövik a résztvevők, ez igaz is: de az utóbbi tudatos választás eredménye, ami mégiscsak több kötelezettséggel jár, mint egy ösztön:-) Főleg a választás idejekor, mert ott minimum 2 út van, nemcsak az az ösztönösvény.

Én is fecsegek, jó hely ez

Köszi, nagyon aranyos vagy, de mondom, ez már csak jövőre lesz aktuális, most máshol leszünk akkor. (Vajtán nyaralunk, van ott egy klassz fürdő, biciklitúrák, miegymás, borozás enahmáéknál, stb.) Remélem, még egy év múlva is kapcsolatban leszünk, akkor visszatérünk rá .

*legyint*, lehet, hogy mégis regisztrálok Eccő

A Suse Linux még mindig a hálózati kártyámon rágódik, pedig már memóriacímet is megadtam neki. Így hát férjuram gépéről írok.

Ha érdekel a Csángó-fesztivál, a belépőjegy probléma majdnem biztosan megoldható: olyat szoktunk kapni 2 darabot ingyen - a gyerekért meg nem kell fizetni -, és azt amúgy is mindig odaadjuk inkább a munkatársaknak, ismerősöknek, mi meg veszünk magunknak. Cserébe nem kell az első sorban feszítenünk öltöny-nyakkkendő-kosztüm+36 fok+haláli unalomésfeszélyezettség, vígan sörözhetünk hátul rövidgatya-póló-jólérezzükmagunkat ( az igazi barátaink többsége úgy is ott szokott tartózkodni ) Ja, aki kapja, annak se kötelező elöl ülni, nyugodtan elveszhet a kapu és az első sör ( pardon:sor) között

Igen, mi is így valahogy, ráadásul itthon is gyakran szól moldvai zene . Kölkec is megfertőződött persze .

Lassan listát írhatunk a hasonlóságainkból .

_________________
a boldogság az bársony,
ölébe vesz, elaltat,
ringat és sose faggat.

az öröm gidalábon
ugrik a lány nyomába-
a bánat mindig sánta.

nem járok már bicegve,
ugrálok kecskelábon-
az út alattam bársony!
(Zelk Z.)

Moldvai rajongók? Szuper!

Hát, magamról nem mondhatom el, hogy túl sokat tudnék róluk, csak egy kicsit a kultúrájukról, de ismerek pár csángó népdalt, ismerem a helyzetüket Romániában, és rendszeresen járok csángó táncházba. Mindezeken felül pedig a kórusom egy moldvai népdalról kapta a nevét (Reverinda).

_________________
What you are is God's gift to you. What you make of it is your gift to God.

Á, szóval Jászberény . Őrült moldvai rajongók vagyunk husband-del, de még nem jutottunk el soha a fesztiválra... Idén augusztus első hetében meg már máshol nyaralunk... Majd jövőre . Az a baj, hogy olyan drágák a fesztiválbelépők, hogy egynél több bele sem fér egy évben. És még a gyerek után fizetnünk sem kell idén, talán még jövőre sem.

Skócia: jól hangzik . Én még a környező országokon kívül sehol sem jártam, és most pár évig - amíg a kölkec akkora nem lesz, legalább kisiskolás -, hogy felfogaj, hogy hol is vagyunk, mi is történik, biztos nem is megyünk ilyen messze . De azért nagyon jó lehet .

_________________
a boldogság az bársony,
ölébe vesz, elaltat,
ringat és sose faggat.

az öröm gidalábon
ugrik a lány nyomába-
a bánat mindig sánta.

nem járok már bicegve,
ugrálok kecskelábon-
az út alattam bársony!
(Zelk Z.)

Lusta vagyok regisztrálni, ismerhetsz

Ezzel a "csakkal" is nagyon sokan elégedettek lennének, azt hiszem Én például az vagyok És ha valamit útközben találunk még - erre van esély, Orkney felé menet -, azt mindenképp megnézzük

ui: nem kell mentegetőznöd, óriási köszönet azért, amit csináltál, külön jól esik, hogy végre így nyilvánosan is mondhatom, ha már véletlenül erre terelődött - miután valahogy erre tereltem - a szó

Bezzeg ha regisztrálnál, akkor nem maradna le a név.

Hát igen, a skóciai út útvonalát én terveztem meg, de a hely közös döntés eredménye volt, és ha jól emlékszem, senki sem tiltakozott ellene kézzel-lábbal. De ami a HP emléktúrát illeti, csak három helyre jutunk el: a King's Cross állomás, a Loch Shiel (a roxforti kastély fekete tava a viadukttal), meg Glencoe (a HP3-ban ott épült fel Hagrid kunyhója az óriás méretű sütőtökökkel). Nem megyünk az iskola belső tereinek helyet adó kolostorba, sem a roxforti könyvtárat megszemélyesítő oxfordi könyvtárba, de még Leavesden-be sem, ahol a filmstúdió van.

_________________
What you are is God's gift to you. What you make of it is your gift to God.

'ÁTTEZZZ nem igaz, megint lemaradt a név!

, kisbetűvel írom

Viccet félretéve, erről nem én tehetek. Tudnék én is pihenni - van itthon egy csomó szerelési-karbantartási-javítási-tanulási-weboldalázási-ésajóégtudjamilyenfealadat - egész nyáron, ha lehetne. Nem is a szabadság idejére céloztam egyébként, ahhoz végülis nektek volt muszáj igazodni, ez tény, hanem a helyére és útvonalára

ui: lökött linux-szal addig jutottam, hogy épp most sikerült helyreállítanom a windowst, remek szórakozás

Csikla, rám ne merd kenni! Én egész nyáron ráérek; nem is tudom, kinek kezdődik épp akkor a szabadsága.

_________________
What you are is God's gift to you. What you make of it is your gift to God.

Ja, elfelejtettem felhasználónevet írni

Nálunk Csángó- fesztivál szokott nyaranta lenni, rengeteg igazi népzenével és tánccal, csak sajnos az idén pont a skóciai HP-emléktúra idejével egybe esik - szervező: oiduft, ennyit a véletlenekről -, így kb ez lesz az első, amit kihagyunk.

A 10. fejezet már teljesen készen van, de még várom, hogy gilda átnézze, és hasogasson egy kis szőrszálat benne, meg kerese a csomót a kákán. Várhatóan csak vasárnap lesz frissítés.

_________________
What you are is God's gift to you. What you make of it is your gift to God.