(szerk.: Nasu, neked gyors köszönet itt is, de ha még nem jártál arra, emailt nézz. ^^")Halihó!
Hirdetmény következik – hadd kezdjem azzal, hogy ez itt most kicsit vicces lesz, de többórás rágódás után… ehhem, ehhem.
Aki szemfüles vagy szerencsés volt ma délután, elcsíphetett egy hevenyészett kis hsz-t, ami töredelmesen arról tájékoztatott, hogy jaj-jaj, nem publikálok semmit, mert rá se nézhetek más történetre, amíg nincs befejezve A Szeszély. Ez… igaz. Mármint, elméletben. xD Amióta publikálok a Merengőn, igyekszem úgy igazítani az írásaimat, hogy kettő soha ne fusson párhuzamosan, vagy a második behozott mindenképpen fejeződjön be záros határidőn belül, hogy visszatérhessek az első folyamatban lévő történethez.
Jelenleg ugye A Szeszély az, ami az elsődleges projectem. Tévedés ne essék… néha nyavalygok, néha hisztizek, néha legszívesebben átjavítanám, ^^ de én rajongva szeretem ezt a történetet, fontos állomás ez nekem, amit be
akarok fejezni, szépen, itt, a Merengőn, a tudásom legjavával. Egy fél pillanatig se fordult meg a fejemben, hogy félbehagyjam, épp ezért görcsösen szelektáltam az új történetötleteket, egyikbe se fogtam bele, mert „nem szabad” – aztán meg beütött a krach, kell-egy-kis-pihi-a-folytatáshoz, az írás viszont furcsa létszükséglet nálam, pláne, ha feszültség van bennem, amit le kell vezetnem.
Tehát elkezdtem írni rögtön két teljesen más jellegű történetet.
Mind a kettő játék nekem – két kis bolondság, amibe belemenekülhetek, mert ha nem jön be a valóság, mégiscsak szívesebben ugrok fejest egy olyan írás univerzumába, ami vicces, könnyed, kikapcsol. Szóval szórakoztam… és szerettem volna szórakoztatni is, mert ez úgy érdekes, ha az ember megosztja, közben ott volt bennem az is, hogy „a fenébe, ez nem az, amit tőlem megszoktak”, és közben tudtam, hogy nem az első lennék, aki úgy dönt, hogy:
Sirani – Jess alig titkos nem-naplójaXany – Flash!Mind a kettőt én írom, mind a kettőt más néven, és ez utóbbi mind a kettő esetében egy fatális tévedés, hiba volt.
Nem hiszem, hogy egyedi próbálkozás volt ez tőlem – akad, akiről tudom; másról csak sejtem; és valószínűnek tartom, hogy tucatnyi íróról még csak fogalmam sincs, akik több nicknéven működnek a fanfic-közösségen belül. Én ezt nem gondolom rossznak, sőt, tessék, láttam annyi rációt benne, hogy kísérletezzek is, de nekem talán pont arra kellett rájönnöm ezáltal, hogy egyszerűen nem nekem lett kitalálva ez a dolog.
Valóban egyik új sztori sem az, ami tőlem megszokott, de régen büszke voltam arra, hogy nincs két egyforma a repertoáromban, és szeretnék most is büszke lenni. Az is tény, hogy egyik sem az a mély és átgondolt fajta, aminek többhetes(/hónapos/éves) tervezgetés után óvatoskodva állok neki… de rájöttem, hogy attól, hogy írtam már komolyabb történetet is, még istenadta jogom, hogy én is játsszak egy kicsit, ha ahhoz van kedvem, ihletem éppen. Igaz az is, hogy pont, mert játék, egyik sem törekszik olyan elbájolónak lenni, mint amilyenre az SE-t vagy A Szeszélyt igyekeztem formálni, de attól még az enyémek, szeretem őket, és ezért vagy azért igenis büszke vagyok rájuk, az első szótól az utolsóig.
… Azt hiszem, ezekkel a tapasztalatokkal a zsebemben már joggal és szavahihetően tehetem le a nagyesküt, hogy ebbe a játékba nem, nem és nem sétálok bele még egyszer. Ha Twilight-HP crossoveres hiperbrutál slash PWP-t, vagy üngyülibüngyüli, provokatív anime-paródiát találnék publikálni (bár az úr mentsen meg mindkettőtől

), gondolkodás nélkül felvállalom majd – ti pedig szabadon szemezgethettek, mint eddig, hogy mindenki azt kapja, ami az ő szájízének való.
Köszöntem a figyelmet! ^^
Remélem, senki nem csalódott, senkit nem sikerült megsértenem semmiben, és hogy mindkét kis történetnek megmarad a maga kis közössége, akik figyelték a mese alakulását.
(A továbbiakról még röviden…
A két újjal együtt tehát három folyamatban lévő történettel viszem tovább, bontva a kis rendszeremet, de mivel teljesen mások, legalább mindegyik másképp köt le, mindben mást élvezhetek ki. ^^ Fontos megjegyeznem, hogy mindegyiknek tudom a teljes cselekményét és a végét, kilátásaim tehát igen derűsek.

Amikről pedig szó van:
A Szeszély (16, slash)Első részből még úgy 3-4 fejezet van hátra, a második és harmadik rész összesen 18-24 fejezet körüli lesz.
Jess alig titkos nem-taplójaKönnyed kis limonádé (félig napló, félig külsőleg narrált előadásban), ami engem speciel a humoros kis sorozatokra emlékeztet… mondjuk úgy, forgatás alatt.
Flash! (16, slash)Humor, akció, egy slashereknek való romantikus szál, csipet road story, mindez maximum 15 fejezetben tálalva.
Jelenleg mindegyik folytatását elkezdtem már.
Immár sűrűbb okom lesz betévedni ide, és három címet is visíthatok. A változatosság gyönyörködtet. ^^ )