Merengő Fórum

Helló!
Egy történetemhez szeretnék kritikát kérni, még sajnos egy sincs. Rövid, karácsonyi kis egyperces.

http://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=93481

Sziasztok!

Szeretnék néhány kritikát kérni az alábbi történethez: Le Cirque Noir - Az ördög cirkusza (Privet Drive - Slash)

’Eladtad a lelked az Ördögnek’ – mosolyogva szúrod közbe, a mondat súlyát nem érzed. London belvárosában majdnem annyira hétköznapi a szófordulat, mint amennyire különlegesnek számít a felújított színházba költöző cirkusztársulat, amely fenekestül felforgat maga körül mindent. A 'Le Cirque Noir' – Az ördög cirkusza - tudatod határait feszegeti, érzékeidet csapja be, s mindeközben bódítón kerít hatalmába.

Nagyon megköszönnék minden egyes hozzászólást! (:

Levágtam magam a leghátsó sor, bal szélső asztalához és kipakoltam. Mellettem Bonnie Bennett, előttem a nemrég érkezett fiú ült. A neve soha nem ugrott be, valami francia hangzású volt. Sebastian vagy Stefan? Soha nem emlékeztem rá, ezért elkerültem, hogy megszólítsam. Szerencsére, ez ritkán történt meg, mert összejött „Miss Tökéllyel”, és nem foglalkozott senkivel Elena Gilberten (mivel őt takarja a gúnynevem) kívül. Nem mintha érdekelt volna valaha is, csak zavart, hogy minden kicsit is jó vagy normális fiú őt választja, vagy Caroline Forbest. Én már régen kiestem a „jó nő” kategóriából. Ezen merengtem éppen, mikor belépett a tanár. Köszönt és bemutatkozott.
- Szép napot, mindnyájuknak! Alaric Saltzman vagyok, és én leszek az új történelemtanáruk. - Milyen meglepő – gondoltam epésen. - Remélem, szeretik a történelmet, mert nálam nem lesz elég magolni. - Talán mégsem olyan bugyuta, mint amilyennek kinézett elsőre – jegyeztem meg megint. - Akkor kezdjük is! - adta meg a végszót.

Sziasztok

Jól jönne egy két kritika a Királyi blöff című rövidke novellámhoz http://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=91126

Drarry, kis homályoskodós, de én nagyon szeretem ^^

A tanárnő mellett egy magas fiú áll. Na jó, Szamóca mellett nem nehéz magasnak látszani, de ő tényleg magas. Úgy saccolom, nagyjából akkora lehet, mint én. Új fiú.
Tekintetünk találkozik, és én lefagyok.

- Te! Az nem az új fiú az osztályunkból?
- Most vetted észre? – kérdem.
- Hát, mert most, olyan másmilyen…
- Ja, hogy nem így jár suliba? – röhög fel Natsu.
- Nem mész oda hozzájuk? – kérdezi Jun.
- Miért? Kellene?

Kazu az Kazu. Kell nekem, és kész!

Közben a fiúk magukhoz térnek, egymást támogatva talpra küzdik magukat. Én még mindig ott állok. Magam vagyok az értetlenség szobra. A srácok hozzám sántikálnak.
- Elintéztük a kis himét! – veregetik meg a hátam.
Hát, nekem erről más a véleményem, de hallgatok.

Sziasztok!

Kezdek elbizonytalanodni abban, hogy valóban belekezdjek Merengős pályafutásomba, ugyanis feltettem egy művemet nagyjából 1 hónapja, és egyelőre még nem kaptam róla visszajelzést. Folytatni szeretném ezt a novellafüzért.
Merengők, olvasssátok el az irományom, és írjatok rá kritikát! A link: Következémy
Ne írjatok dícsérő kritikát, kivéve, ha tényleg tetszik a novella.

Köszönettel:

Varga Szikla László

Halihó! Nagyon-nagyon rég jártam erre, de a szükség most megköveteli, hogy én is kritika után kuncsorogjak.
Egy PD-s történetemhez kérném a bíztató, építő jellegű szavakat. Szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy a történet a gépemen már majdnem teljes egészében kész, ha lenne, aki olvasná, akár naponta is töltögethetném azokat a fejezeteket.

Íme egy kis ízelítő:
Maga a mű két barátnőről szól, akik tényleg nagyon szoros kapcsolatban vannak (de semmi slash), egyikük azonban, Libby egy bulizós este folyamán, mikor a másik lány, Angie teljesen leissza magát, eltűnik, a városba költözött új fiúval együtt. Angie természetesen magát okolja mindenért, végül nyomozásba kezd Peterrel, aki már nagyon rég óta tetszik neki. Innen indulnak az izgalmak, kevéske romantika és minden egyéb, amire egy jó sztorinak szüksége van!
Eddig négy fejezetet töltöttem fel belőle, még nagyon az elején tartunk, de ez ne lelketlenítsen el senkit! Ha van (vagy legalább lesz) biztatás, gyorsabban is felrakhatom. http://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=91996

Leköteleznétek!

Mikor odakint végleg beállt a csend, és már ő maga is berekedt a sok üvöltözéstől, Jess biztos, ami biztos, végigtapogatta az ajtót. A kilincset nem, csak a helyét találta meg. Próbálta az ujjai közé csippenteni a négyzet keresztmetszetű vasdarabot, hátha el bírja forgatni annyira, hogy a zár nyelve kiugorjon a helyéről, de mindhiába, fogóra lett volna szüksége ehhez a trükkhöz. Tehát nekiállt a vaksötétben tapogatózva fogót keresni, és talált ócska felmosórongyot, bontatlan, celofáncsomagolású táblaszivacsokat, üvegekben mindenféle büdös és tömény löttyöket, és valamit, aminek nagyon sok lába volt, és ami arra késztette Jesst azzal a sok lábával, hogy torkaszakadtából felvisítson.
Aztán Jess csak kuksolt a földön, hátát az ajtónak vetve, és csendesen morfondírozott az élet nagy kérdésein.

* * * * *

…

Az élet nagy kérdései, ha az ember egy kábé egy négyzetméteres tárolószekrényben gubbaszt, valójában igen kicsire képesek zsugorodni, bizonyára azért, hogy ők is elférjenek abban a tárolószekrényben. Szóval nem váltottam meg a világot. Nem találtam meg a világbéke esszenciáját, nem cáfoltam meg a relativitás-elméletet, és nem jöttem rá a rák ellenszerére.
Viszont azon gondolkodtam, hogy miért törvényszerű, hogy minden alkalommal, mikor az ember egy igazán sötét helyre kerül, találjon valamit, aminek túl sok lába van. (Erre például érdemes lenne képletet felírni.)
Meg azon gondolkodtam, hogy ha a miénk volt most az utolsó tesióra, akkor bejön-e még valaki ma az öltözőbe. (Ebben valahogy erősen kételkedtem.)
Azon is gondolkodtam, hogy láttam-e valaha takarítónőt ennek a tisztítószer-tárolónak a közelében. (Nem igazán.)
Boncolgattam még olyan kérdéseket is, hogy mennyi időt bírok ki étlen-szomjan, ha utoljára otthon kajáltam; hogy be lehet-e szívni a hipó tömény klórszagától; hogy meg lehet-e fulladni a hipó tömény klórszagától; hogy egyedül mennyi idő alatt lehelek be egy két és fél köbméteres helyet, mert póló nélkül azért rohadt hideg van ám, meg hogy mennyi idő alatt használom el a hely rendelkezésemre álló oxigéntartalmát. Ez utóbbi nagyon érdekelt, mert kicsit aggódtam, hogy előbb megfulladok, mintsem szomjan tudnék halni. Aztán valami átszaladt a vállamon és a karomon, aminek körülbelül nyolc lába lehetett, és onnantól nem nagyon gondolkodtam semmin, csak mantráztam magamban, hogy basszus, basszus, basszus, és ritmikusan veregettem a fejem az ajtóba.

Pen egyszer azzal poénkodott nekem, hogy azért olyan hülyék a focisták, mert minden fejeléskor elpusztul egy idegsejtjük. Hát, amennyit veregettem a fejem abba a kurva kemény ajtóba, ami azért mégsem egy bőr focilabda keménységének felel meg, szerintem vagy ötvenet esett az IQ-m, mire kikerültem abból a nyomorék tárolóból.
Lehet, hogy el kéne kezdenem focizni?

Nekem csak egy üzenetem lenne mindazoknak, akik idejönnek kritikát kérni:

Ha már egyszer idejöttök kritikáért kuncsorogni, vegyétek a fáradságot és válaszoljatok is rájuk. Nincs elkedvtelenítőbb, mint amikor az ember megkomponál egy tartalmas kritikát, az író pedig lusta válaszolni rá.

Nyilván, akinek nem inge, ne vegye magára.