Zsófi: Azért olvastam a soraidat nagyon lelkesen, mert sok vonásodban emlékeztetsz az én 13-14 éves kori önmagamra. Nekem sem igazán volt barátom, és én is különc voltam a környezetemben, koraérett, miegymás, bár furcsa, mert így az évek távolában már nagyon klasszként ítélem meg ezt a korszakomat is, még akkor is, ha azután a gimiben valami olyan szintű, elképesztő boldogság, érzésáradat, közösségi, intellektuális, érzelmi élménydömping következett, ami mellett eltörpül az általános iskola... (Láttam, a Zrínyibe mégy tovább, remélem neked is klassz lesz
)), odajárt az egyik nagyon kedves unokatestvérem is - meg előtte tizenkét évvel egy másik is
, és nagyon szerették. )
És azért is tanulságos, amit írtál, és azért olvasgattam figyelemmel az Aglarnis féle körtörit is (Hit a címe, aki nem ismerné), mert én - azon túl, hogy a saját hitem is még egészen friss - közben szülő is vagyok, és bár kicsi a fiam még, azért foglalkoztat ez a "Hogyan neveljem"-kérdés rendesen. A lelkészünk is mondta, hogy nehéz kérdés ez, mert a gyülekezetben nagyon kevés a fiatal, hiába jártak gyerekként lelkesen hittanra, konfirmáltak is, esetleg még el-eljártak az ifjúsági Biblia-órára, de aztán elmaradtak, mostanra már afféle "vasárnapi-hívőnek" sem tekinthetőek, jó, ha a nagy ünnepekkor eljönnek, de inkább akkor sem, szóval kevés a sikertörténet...
És tudom, hogy túl sokat nem tehetek, mert az ő útja az ő útja lesz (mármint a fiamé), de szeretném, hogy ha valamennyire el is távolodik majd a hívő élettől, azért legyen benne pozitív élmény mindez.
Már nem tudom melyik Hit-körtöris író írta, hogy gyerekként végig kellett ülnie a misét, és halálra unta - hát, nálunk külön foglalkozás van egy másik teremben az egész kicsiknek, és közben vasárnapi iskola a nagyobbaknak (mondjuk most nyáron nagyjából Szabolcs az egyetlen gyerek, de ő meg halálosan élvezi, hogy övé az egész hely
, még a segédlelkész kislánya szokott lent lenni, de ha már négyen vannak, akkor azt mondjuk mennyi gyerek van ma! *jujjj, Csacsi fecseg*) És a hittan sem a Heidelbergi Káté bemagoltatását jelenti, hanem a korosztály számára van klasszul kitalálva, érdekesen... (mi refik vagyunk, ha valami nem stimmelne
))
Na, ez volt a mellékvágány, visszatérve hozzád: nyugi. Szerintem szuper, hogy egyáltalán ilyeneken jár az agyad már! És semmiről sem vagy lekésve, vizsgálj meg mindent magadban, magad körül alaposan, és úgyis megtörténik, aminek meg kell történnie... és ha magamból indulok ki, meg főleg a férjemből, hát, úgy tűnik, te máris sokkal fogékonyabb vagy, mint mi
)))
Annyira szomorú, amit a hittanról írtál... Én mindig kicsit irigyeltem a katolikus osztálytársamat - ez már gimiben volt -, aki egy nagyon szuper kis közösségbe járt Miskolcon a minoritákhoz, fantasztikusan vonzó személyiségek voltak ezek a lengyel szerzetesek, és nagyszerű csapatot kovácsoltak. Rendszeresen jártak zarándoklatra, és a lány mindig olyan élményekkel telten jött haza, hogy csak na, és a városban is nagyon jó kis dolgokat szerveztek. Pedig felháborító egy bagázs volt (mármint a gyerekek, nem a szerzetesek
), mitagadás, azon túl, hogy nagyon együtt voltak, nagyban megalapozták a katolikus egyházzal szembeni előítéleteimet, nem igazán éltek Istennek tetsző életet, valószínűleg ez tartott vissza, hogy többszöri unszolásra sem mentem el az alkalmaikra. Jujj, talán kicsit késő van és összevissza csapongok... Ez a rész itt most elég ellentmondásos lett azt hiszem, de már nem tudom most kibogozni, majd holnap valamikor. Csikla úgyis segít
.
Még az is eszembe jutott, amit az a lány mondott, aki a hittant tartja a gyülekezetünkben (ő ugyane a gyülekezetnek az elég nagyhírű, sajnos már évek óta halott lelkészének az unokája), amikor felvetettem, hogy kellene szervezni családos Biblia-órákat, mert nálunk kimondottan rossz, hogy a vasárnap délelőtt it-t kivéve, csak felváltva tudunkmenni Biblia-órákra, mert csak egymásra tudjuk hagyni a gyereket, kéznél lévő nagyszülő híjján: szóval elmesélte, hogy amikor ő gyerek volt, voltak ilyen alkalmak, és neki ezek máig nagy élmények - ők játszottak, vagy valaki tartott nekik külön foglalkozást, míg a felnőttek beszélgettek, és az egésznek nagyon jó hangulata volt.) Szóval azt gondolom, hogy egy kis erőfeszítéssel, lehet ezt nagyon jól csinálni, és elkeserítő, amikor valaki ezt nem teszi meg.
Na, a sok csapongás veleje valami olyasmi akar lenni: hogy szembe fog veled jönni a megoldás, a te helyed, a te utad (na, tessék, képzavar
), csak járj nyitott szemmel.
Lányok, itten közben elszaladt a társalgás jó messzire
)) Szóval éljenek a macskák (nekünk is volt évekig kettő, aztán hat, de aztán jött a kispasim, és túl kicsi volt a lakás, most a szüleim kertjében élnek.), és éljen a friss regi
))
Ugyan úgy fest, már nem mondtam újat, és tagadhatatlanul jóval összeszedettebben írtatok, mint én
.
Toreenee: mostanában, hogy annyi tizenéves írást olvastam itt a Merin, meg itt-ott, én is sóhajtoztam időnként, hogy hű, hát, még csak ennyi, meg annyi éves, és mégis milyen éretten gondolkodik, milyen okos, milyen tehetségesen ír, stb, stb, de aztán elgondolkodtam, amihez hozzájárult a magam és barátaim néhány régi levelének, írásának, naplórészletének előkerülése is: mi is ilyenek voltunk ám
. Érzékenyek, nyitottak, kérdésekkel teliek, okosak. Csak olyan régen volt, hogy már el sem hisszük
.
Belépés
GyIK
Keresés
Végülis a "Jenő atya" egyetlen segítőtársa a fia, ő pedig a DJ a templomban...
Aglarnis előbb össze kellene halásznom valahonnan pár gondolatot hozzá, mert megtörtént események már vannak bőven, talán gondolatok is, de hogy írjon valaki a hitéről, aki nem is tudja igazán, mi fán terem az, csupán tapogatózik ilyen irányban, habár vallásosan nevelik, templomba jár? Előbb még megtalálom a helyem... bár ki tudja? Lehet, hogy ez segítene... 
) és Csacsi hozzászólásához 
, ez jó!
), és mikor meggyógyult, nagyon hálás voltam, de aztán megint történt valami rossz, és egyszerűen "kiábrándultam" Istenből...
Megyek aludni, sziasztok, és számomra nagy öröm volt beszélni veletek, a Rossz varázs-frissítésnek pedig nagyon örülök 