Gigamegahatalmasnagy hírcunami, éljen!
Először is, van friss ropogós olvasnivaló, nem is kevés.
Fölkerült a legújabb, 20. fejezet, ITTEN E található, tessék olvasni, szeretni és véleményezni. Vámpírtúltengéses, vicces, konfliktusos, folytatásos. És persze hétfő révén a Töviscsokorról se feledkezzünk meg, Lepke címen
ITTEN E olvasható a legújabb szösz, a Monday család nyaráról.
Másodszor is, aki még nem tudná, azzal büszkén tudatom: idén kipróbálom magam NaNoWriMón, mégpedig ezzel az egészségtelenül nagyra nőtt univerzummal és minden szeletkéjével. Ez azt jelenti, hogy ma éjféltől, azaz november elsejétől számítva hó végéig megpróbálok összesen legalább 50 ezer szót megírni Bolondokból és társaiból. Ez főleg a fősztorit fogja jelenteni, illetve egy-két egypercest talán, meg az eddig méltánytalanul hanyagolt Nemszázasok gyűjtemény elfekvőben lévő darabjait. Illetve valamit, ami eddig nem volt, ami új, és amit szeretni fogtok.
Tehát, harmadszor is... csak itt, csak most, csak nektek, csak mert megtehetem:
BOLOND KARÁCSONY!Avagy ajándék, tőlem, nektek. Hogy miért? Mert szeretlek titeket, mert szeretem a sztorinkat és mert szeretek szöszöket írni.
Ugyanis szöszöket fogok írni. Nektek, karácsonyra, ajándékba. Mint az Üst, csak itt mindenki kívánságát én fogom teljesíteni. 
Hogy hogyan?
Hát így:~ Mostantól számítva november harmincadikáig lehet kívánni, akkor zárom a jelentkezést, hogy legyen időm is megírni őket. (Bár NaNo alatt-után sétagalopp lesz, de jobb biztosra menni.)
~ Egy ember hármat kívánhat (értsd: nem többet és nem kevesebbet), amiből egyet biztosan kiválasztok és megírok. Ha aluljelentkezés van, vagy jók a kívánságok, többet is. Én szeretnék többet is megírni mindenkinek, amennyit csak tudok tulajdonképpen. (Mármint annyira jó lenne, ha olyan érdekes kívánságok lennének, hogy nem tudok mellettük elmenni szó nélkül.)
~ A három nem lehet nagyjából ugyanaz vagy nagyon hasonló. Legyetek kreatívak, akkora ez az univerzum, csak van három különböző dolog, ami érdekel titeket, három kérdés, ami birizgálja a fantáziátokat, három kedvenc szereplő vagy kapcsolat.
~ Bárki kívánhat: aki csak a fősztorit olvassa, vagy csak a töviseket, vagy mindent, aki föl van zárkózva és aki félúton jár, nem számít, kívánhatsz az alapján, amit te ismersz a sztoriból.
~ Kívánhatsz egy jelenetet, életképet, pillanatot, beszélgetést, háttérsztorit, elemzést, konkrét vagy nem konkrét eseményt. Egy karakterről, vagy többről, egy shipről, egy barátságról, családtagokról, egy ellenséges viszonyról, egy megismerkedésről. Bármiről, ami érdekel, ami megmelengetné a szíved vagy szeretnél róla olvasni, én megírom egypercesben.
~ Kívánhat a rendszeres kritikaíró és a csöndes olvasó, akivel jóban vagyok és aki messziről rajong. Nem barátsági alapon megy a program, nagyon-nagyon örülnék neki, ha a visszahúzódóbb olvasóim is fölbátorodnának. Tényleg nem harapok!
~ Kívánhatsz ficblogban, emailben, fórumos privát üzenetben, facebookon a jegyzet/hirdetés alá kommentben, simán a falra elküldve vagy akár messengeren, nekem vagy az oldalnak küldve, ahogy szeretnél és neked kényelmes. Összeguberálom őket, ha ezer helyre is érkeznek, csak érkezzenek.
~ Nem kell túlgondolni a kívánságokat: egy mondatot kérek per kívánság, és nem többet. Egypercesek lesznek belőlük, ne írjátok meg nekem előre a felét, csak vázoljátok föl a dolog lényegét tömören, szépen, a többit bízzátok rám. Ja, igen, egypercesek lesznek, de ezer szó alá azért nem akarom adni senkinél, ne aggódjatok, hogy rövid lesz. Ismertek.

~ A kívánságok egy külön gyűjteménybe lesznek feltöltve, december közepe felé, a leírásban az ajándékozott nevével és a kívánsággal, természetesen. Siker esetén jövőre ismétlünk. Sikertelenség esetén is, de légyszi, ne hagyjatok cserben. :"D
Mini szabályok, avagy mit lehet/nemlehet:~ A kívánság nem ütközhet a sztori jelenlegi canonjével. (Fontos!) Tehát nem bontok föl létező shipet, nem írok tök indokolatlan/random/légbőlkapott kapcsolatot, OOC karaktert, jövőre vonatkozó dolgot. Lehetőségek azért vannak.

~ Nem kérhetsz a karakterek szexualitásával/identitásával ütköző dolgot. Reprezentálunk mindent, de légyszi, pont emiatt ne kívánjatok hetero karakterrel slash shipet és vice versa. Akiről nem tudod, kérdezd meg, ha lehetséges, felelek, ha nem, úgyis azt mondom, hogy hetero. (Ha tényleg az, akkor is.)
~ Nem kérhetsz spoileres dolgot. Tehát olyat, ami előreugrik valamiért a sztoriban. Nagyon szívesen írok arról, ami eddig volt, csak nem beszéltünk róla, de ami lesz, arról majd fogok, és ha nem teszem meg, akkor majd lehet reklamálni, de előreszaladni nem akarok.
~ Kérhetsz non-canon párost is természetesen (Ares/Navan, James/Lily, Gladys/Jaxon, Arion/Merry, Remus/Sirius, Marley/Jack, mittudomén), de a lehetőségekhez mérten fogom megírni. Ha van kémia, és amennyire van kémia. Ha van alapja, mert volt rá utalás, vagy csak bele tudom látni a dolgot, akkor meg tudom írni úgy, hogy utalok, vagy hogy te is belelásd, de jobban nem.
Legyetek bátrak, kreatívak, ihlessetek meg! Ha bizonytalanok vagytok egy kívánságban, kérdezni ér, súgok szívesen. Minél különlegesebb a kívánság, minél váratlanabb és meglepőbb, annál biztosabb, hogy megírom. Szedjétek elő az eddig méltatlanul hanyagolt kedvenc mellékszereplőiteket, az olvasás közben felmerült kérdéseiteket, a titkos vágyálmaitokat, akár fluff, akár angst, akár smut, vevő leszek rá. Legyetek ti is vevők az ötletre, ha már kitaláltuk. Kommunikálni akarok, interakciót létrehozni és még közösebbé tenni ezt az univerzumot, mint eddig volt.
Úgyhogy én ezt a posztot most jó sokáig itt hagyom nektek. Novemberben nem lesz más friss, mint a hétfői egypercesek, mert azon fogok dolgozni (szenvedni, de mindegy), hogy egész télre el legyünk látva minden jóval, de nanós tempójú írás mellett tuti nem állok le szerkesztgetni. Úgyhogy kívánjatok, írjatok kritikát (azokra válaszolni fogok, becsszó), gyertek
fészre és a
blogra, amit most kicsit fölélesztek novemberre, a napi nanó-hisztijeimet ott fogom rendezni szerintem.

Esélyesen lesznek. Majd kiderül, hogy fogom bírni, mindenesetre drukkoljatok, hogy ne dőljek ki, és hát... decemberben találkozunk!
