ani írta:
Eh, csak egy nagyon okos kritika a lumosról, valakitől, aki annak ellenére, hogy biztosan nem akart, de keményen a lelkembe gázolt, még karácsony előtt. És én még mindig nem tudom összeszedni magam.
Annyira elhittem, hogy igaza van, és hogy egy nagy rakás *** az egész, hogy teljes letargia, írásképtelenség, fék, állj, ne tovább. Tudod, milyen az, amikor elolvasol valami rosszat, és teljesen lefagysz tőle. Na, nekem ez olyan volt. Alapjába véve csak azt írta meg, hogy nem tetszik neki amit csinálok. Ami nem baj, hiszen írták már mások is, csak nem így.
De nem érdemes ebből ennyit kihozni, csak meg akartam magyarázni, hogy nem lustaságból nem írok, csak egyszerűen ... kicsit kinyírt.
Aztán meg kaptam egy csomó biztatást innen a merengőről, és átértékeltem magamban a dolgokat. Hogy sokan vannak akiknek meg tetszik, meg szívesen olvassák. És hát, aki nem olvassa, mert szerinte olyan rossz lett, annak már úgyis mindegy, nem?
Azok kedvéért érdemes, akiknek fontos, hogy folytassam.
Meg magam miatt. Nekem is fontos.
Kritika? Egyfelől... Már nem értek egyet az illetővel, a te müvedre az ember nem kritikát ír, hanem... köszönő hozzászólást, vagy nyáladzást, vagy magasröptű gondolatokat, de nem kritikát. De még ha feltételezem is, hogy van olyan elvetemült ember, aki... nincs odáig a sztoridért, és nem csak szuperlativuszokban tud róla beszélni, akkor sem szabad ennyire hinni neki!
Másfelől gondolom Paulo Coelhot is kritizálják, bármilyen díjai vannak. És ez így van rendjén, mert volt olyan bátor és elővett és írt olyan, a társadalom számára mélyen eltemetett tabunak számító témákról szabadon, és ráadásul az ellenkező neműek szemén keresztül (megjegyzem, ani, mint te is, úgyhogy figyelj!), mint a szex, a szerelem érthetetlensége, a felnőtté válás és a helyes viselkedés. A Tizenegy perc egy lányról szól, aki csak úgy belekeveredve a dolgokba, kaland helyett prostituált lesz. A Veronika meg akar halniban Veronika bekerül egy elmegyógyintézetbe, és rájön, hogy az ott lévő "őrülteknek" van igazán jó dolga, mert azt tehetik, amit akarnak (és ami ugye az alap emberi természetünknek megfelelő lenne), anélkül, hogy egy-egy furcsa szokásuk vagy cselekedetük miatt kiutálná őket a társadalom.
Coelho hihetetlen eleganciával, átérzéssel és nyíltsággal, közvetlenül ír ezeket a mindnkit nagyon is értintő témákról, mégis anélkül, hogy rád tukmálná a nézeteit. Ő csak finoman egyengeti a gondolataid, de szerintem nem ad végső választ egy kérdésre sem, azt meghagyja az olvasónak. Fantasztikus író, a könyveit végigbőgtem. (Természetesen nem ez a kettő van neki, de ezek a legismertebbek és a legkülönlegesebbek, véleményem szerint.) És nagyon sokat tanultam belőlük.
Ugyanakkor kétségtelen,h ogy Coelho akármilyen jó író, gondolkodó és ember nem tud annyira azonosulni egy női, fiatalabb karakterrel, hogy... Hogy... Nem is tudok jelzőt.
A lényeg, hogy mikor a Passzívot olvasom... Nos, valahogy jobban ott vagyok, jobban megragad a világod, sokkal jobban Harry, vagy épp meglepő módon Piton, esetleg Blaise helyébe tudom... Nem, nem tudom képzelni magam, hanem helyében vagyok. És megkockáztatom, hogy többet tanultam tőled, mint Coelhotól az Életről. Lehet, hogy a történet áll közelebb hozzám, bár egy kamaszfiú homoszexualitására való ráébredése és egy felnőtt nő öngyilkossági kísérlete közül még majdnem az utóbbi áll hozzám közelebb. Valahol ott lehet a különbség, hogy hozzád sokkal közelebb érzem magam - kulturálisan és gondolkodásilag is, és ez segít még jobban azonosulni a gondolataiddal.
A szóvirágaid jobban tetszenek, a megfogalmazásod jobban kiüt, mint bármi, amit eddig olvastam, a gondolataid pedig... Legszívesebben mindet, egyesével kiírnám egy-egy cetlire és szerteragaszgatnám a lakásban, hogy mindig a szemem előtt legyenek, és eszembe jussanak, ha olyan döntéshelyzetbe kerülök. Vagy... Vagy hogy egyáltalán azok alapján éljek. Mert talán az lenne az ideális. Ha nem is olyan szempontból, hogy az az, ami a legnagyobb boldogságot okozza - hisz boldogok a lelki szegények - hanem olyan szempontból, hogy számomra az lenne a legnagyobb kielégülés, hogy elmondhassam majd: igen, olyan elvek alapján éltem az életem, amik szerintem a lehető legjobbak. A lehető legnagyobb segítséget adták az életben, a lehető legtöbbet segítettem velük az emberiségen, a lehető legtöbbet adtam a szeretteimnek, a lehető legtöbbet tettem a következő generációkért, a környezetemért.
Valahányszor nem hiszel magadban próbáld egy idegen szemével újraolvasni a történeted, hátha téged is megérint az a légkör, ami ezt a varázslatot okozza annyiónknak itt a Merengőn.
Nem véletlen vagy kiemelt, a PWP botrány ellenére is, 18-as karikásan.