Kedves Vendégek!
Most bővebben mérem a szavakat, ugyanis két történetem hátteréről is szeretnék beszélni. Már ha érdekel esetleg valakit.
Az első a
Fejezetek az Udvarból.
Egy este alatt elkészült az eredetileg csak karakteralkotó-szórakozásnak induló szösszenet, a Marie.
Ám hiányérzetem támadt, hirtelen el akartam mesélni, mi történt velük a megírt rész után.
Regényhez nem volt kedvem, ehhez amúgy is nőnöm kell még, és mivel úgyis novellás hangulatomban voltam, megszállt az ihlet: írjam meg külön kis történetekben.
Na de mégis hogyan?
Mindenképp sok-sok romantikus(és kevésbé romantikus) szerelmi szálat szerettem volna, lehetőleg viccesen, és csupa-csupa happyenddel.
Mert a lényeg a szórakoztatás volt, mind a magamé, mind az Olvasóké.
De a társadalmi ranglétrát is be akartam mutatni, hogy a különböző szinteken mi zajlik.
Így megszületett a következő 4 fejezet terve. Nevet kerestem a karaktereknek, vicces volt, a legtöbbnek beszélő neve van, köszönet érte a Magyar Utónévtárnak!
Megírtam a második fejezet felét, (ez nálam mindig a kritikus pont, ha ezt túléli a sztori, bármi jöhet) ugrottam az ötödik fejezetre,
aztán cirka fél év múlva elkészült a harmadik, és még ugyanaznap a második. (Ne csodálkozzatok, ha az utóbbi kettőnek hasonló a hangulata.)
Egy napra rá pedig a Hollós fejezet is elkészült.
Ekkor már csak az epilógus volt hátra. Ezt menet közben raktam a tervbe, mert egyszerűen az ötödik fejezet nem zárta le a történetet.
Nem sokkal később rászántam magam, és egy hétköznap, hajnali negyed négyig megállás nélkül írtam.
Másnap kissé hulla voltam, de azt hiszem a fáradtság miatt a poénok elvetemültebbek lettek az átlagomnál, így megérte.
Szegény-szegény Holló...
És még valami: ha valakit érdekel, Melchert mivel volt elégedett, az szóljon, és megírom neki pü-ben,
mert nem raktam bele a történetbe. Mindenesetre nekem az agyamra ment a pasas, miközben írtam.
Hopp, és még egy: az epilógus kezdőmondata így hangzik: "Alkonyodott."
Nem, ekkor még nem olvastam/néztem Twilight-ot, ne is próbáljátok ráfogni.
A másik az
Ajtók a fák között.
Nálam már megszokott módon egy álomból indult... (A feledhetetlenné tett nap szintén az volt.)
Ráadásul egy korábban már kiagyalt, de soha el nem készülő hitről szóló regényem zárófejezetével mixelődött össze.
Utólag elolvastam az eredetit, és bár ugyanazt a mozdulatsort kellett meegénekelnem, mégis teljesen mást kaptam.
Az egyik a szív otthagyásáról szól, a másik arról, hogy rájön, viszontszereti azt, aki őt szereti, bár sose mondták ki.
Az első verziónak azt hiszem Adj hitet!, vagy valami ilyesmi volt a címe, még hosszú hónapokkal, sőt talán évvel, az Ákos-szám megjelenése előtt. De az tényleg másról szólt.
Abban egy orvos-pap és a főszereplő lány az egyik főszál, a másik a bujkálás oka: az ikergonoszok.
A Mit hagysz magad mögött?-ben csak két szereplővel dolgozok, egy ismeretlen világban, amiben a fák közül ajtók nyílnak ismeretlen világokba.
Hogy miért van szükség az átjárásra és az ajtókra, az egyelőre azt hiszem, maradjon az én titkom, még nem készült el.
Mire befejeztem a novellát, körvonalazódott bennem egy vadonatúj, egész, teljesen lenyűgöző világ képe. (Legalábbis számomra lenyűgöző volt.)
Napokig nem bírtam elszakadni a gondolatától, hogy írjak belőle egy hosszabb művet, mert irritált, hogy semmit sem tudtam bemutatni ebből a világból. Az meg újra meg újra meg akart mutatkozni.
Így egy nap leültem, és kiírtam azokat a dolgokat, amik ennek a világnak az alapját képezik.
Már csak a megfelelő szereplőket keresem, mert semmiképp sem a novella szereplőivel akarok dolgozni. Sőt, valószínüleg ez még az ő idejük előtt fog játszódni.
Nos, ez igazán hosszúra sikerült, nem is maradt hátra más,
mint hogy jó étvágyat kívánjak mindkét művemhez, úgy a jelenben, mint a jövendőben!
Őszinte tisztelettel: Lilyana, a főszakács
Ui.: És persze szeretném megköszönni Reszisznek,
hogy veszi a fáradtságot, és átnyálazza a műveimet különböző hibák után kutatva,
ráadásul még őszintén érdeklődik is irántuk!
Ui2.: A kérdéseket, ha vannak, szívesen veszem!
