 |
| Betűmániákus |
 |
Csatlakozott: 2006 május 10 (szerda), 18:36
Hozzászólások: 5752
Tartózkodási hely: Mindig máshol :-)
|
No, nehogy azt higgyétek, amikor ellógom a suliból - a héten kétszer - unatkozom.  Nagy munkában vagyok, hogy nem sokára legyen mit olvasnotok.
Nos, aki nem akarja tudni, mi történik a Salvador Benevolus 23. fejezetében, illetve A tizedik kódex első fejezetében, az ne olvasson tovább.
Salvador Benevolus 23.
- Harry? – nógatta Piton.
Harry viszont nem szólalt meg, csak bámult maga elé, egyszerűen nem bírta megemészteni azt, amit látott. Minden lehetőség eszébe jutott arról, vajon Draco miért tért át az ő oldalukra, de ez… már tényleg túl sok volt. Tudta, hogy Pitonnak nem az a célja, hogy Siriust ellene fordítsa, amikor megmutatta azt, amire régóta kíváncsi volt, mégis kiborította kissé. Ő kérte, ő akarta, ezért nem hibáztathatja. Ugyanez az eset Dracóval is: Piton a bizalom miatt halogatta ennyire a dolgot.
- Jól vagyok… - mondta sokkal később, aztán szomorúan felnézett apjára. – Csak… másra számítottam mindkét esetben… és ez kissé… - elhallgatott és nyelt egyet, amikor eszébe jutott a jelenet. – Tudod, sosem gondoltam volna, hogy egyszer azt mondom – komolyan felnézett az apjára -, hogy Draco ennyire bátor lehet. Nem értem, miért halogattad ennyire, hogy ezt nekem megmutasd!
Piton megigazította maga körül talárját, csak aztán válaszolt.
- Nem volt nehéz rájönnöm arra, hogy nem kedveled Dracót. Amikor kiderült számomra, hogy ő - ahol eddig éltél - nagyon is részt vett az eseményekben minden negatív értelemben, nem akartam megmutatni neked. Láttam, hogy fokozatosan próbálsz vele jó kapcsolatot kiépíteni, nem szándékoztam ezt a törékeny barátságot tönkretenni. – Sóhajtott egyet. – Henry nem vett részt az eseményekben, így számára sosem lett elmondva, mi is történt ott pontosan. Ha most egy szót is szólsz neki arról, hogy láttad, mi történt, akkor minden bizalmát elveszted, mint ahogy enyémet is. Megesküdtem neki, hogy soha nem árulom el neked az igazságot.
Harry kissé dühösen vetette oda:
- Ezt az egészet csak ezért nem mondtad el nekem? Azért, mert elvileg Henry sem tudja?! – a végén már szinte üvöltött. Amikor rájött, hogy ezt fél méterre teszi apja arcától, halkabbra fogta. – Igen, kicsit kiborultam tőle, de nem fogok máshogy viselkedni vele! Nem fogok kérdezősködni az egészről, meg a családjáról sem! Azt hittem, azért ennél okosabbnak ismersz!
Piton szája széle mosolyra húzódott. – Így igaz.
- Hát akkor?! – dühöngött tovább Harry.
- Esküt kötött velem – jött a tömör válasz.
Harry hirtelen elsápadt, és kihagyott a szíve egy dobbanást.
- Ugye, nem a Megszeghetetlent…?
A bájitalmester igen csúnyán nézett rá.
- Azt hittem, azért ennél okosabbnak ismersz – gúnyolódott. Harry erre vágott egy fintort, aztán morcosan apjához vágta a párnát, aki ügyesen elkapta és egy vigyorral letette maga mellé. – Tudod, sokféle eskü létezik, amiről majd ha aurorként tanulsz tovább, akkor fogsz megismerni. Draco ragaszkodott hozzá, hogy kössek vele egy enyhébb esküt, ami ugyan nem halálos, de azzá válhat. Azért nem mondtam eddig el neked, mert csupán most sikerült hatástalanítanom az átkot, hogy ne történjen baj. Eltartott egy ideig, de végül megoldottam.
Harry csak bámult maga elé, és alig bírta kipréselni magából a szavakat.
- Köszönöm, hogy ennyire igyekeztél – mondta halkan. – Így is rengeteg dolgod van, csodálkozom, hogy erre is volt időd.
- Hogy a fiamra ne legyen időm? – kérdezett rá Piton gunyorosan. – Remélem, nem gondolod komolyan.
Harry megerősítésként megrázta a fejét, hogy nem. – Összepakolom a holmimat, hiszen nem sokára indulunk.
Mindketten felkeltek az ágyról, és amikor Harry a szekrény felé indult, apja megragadta a karját.
- Biztos nem kérsz egy Nyugtató főzetet?
- Nem, köszönöm… megleszek. - Piton még mindig komolyan nézte őt. – Esküszöm, szólni fogok! Óh… - jött rá hirtelen valamire. Az emlékek megkapásakor teljesen elfeledkezett a dologról, pedig eredetileg azért akart olyan gyorsan beszélni Pitonnal.
- Mi az, Harry?
- Eredetileg amikor megkerestelek mást akartam mondani – vallotta be bánatosan, mire Piton kérdőn nézett rá. – Draco… Dracóról akartam beszélni veled. Én nem is tudom, hogy mondjam, mostanában… nem önmaga.
A tizedik kódex 1. fejezet
Perselus egyáltalán nem volt most lelkes, mint ahogy régen szokott a kvidicsmeccseknél. Sőt, ezúttal úgy vélte, hoz magával olvasnivalót is, és csak akkor néz oda, ha valami roppant érdekes történik. Kíváncsi volt rá, hogy ez az idény hogy alakul, mikor ilyen erős csapat állt össze a Mardekárból.
Ettől függetlenül fáradtan ült le az emelvény leghátsó sorába, hiszen a tanári kar lelkes része úgyis előre ül. Albus és Minerva is nagyon szerették nézni a meccset, ennek örömére az igazgató megint egyik förtelmes színű talárját öltötte magára. Néha késztetést érzett rá, hogy felvilágosítsa barátját, hogy olyan színek, mint például a rózsaszín és a citromsárga nem a legelőnyösebbek közé tartozik.
Amikor megszólalt a síp, mindkét csapat a levegőbe emelkedett, pont amikor Perselus felütötte a könyvét.
Már nagyon unta, hogy az ideiglenes Minisztériumba járt két hónapja minden kora reggel, papírügyeket intézni, amit Voldemort uralma alatt igen gyanús lett volna. Ezért is volt ismét fáradt, mert a Szent Mungóval is sok megbeszélnie valója akadt, szerződésírások saját bájitalok használatát illetően, amit jelentősen meg is fizettek neki.
Nem volt olyan nap, amikor nem futott össze egy ismerőssel a régi Brit Bájitaltan Szövetségből, csak hogy visszautasítson minden csábító munkát, amit számára felajánlottak külföldön. Tulajdonképpen még magát is meglepte, hogy többet nem kell úgy alakítania az életét, mint ahogy az elmúlt hosszú években.
Idő kellett, hogy elrendezze az életét, és nem szerepelt köztük olyan, amiben otthagyta volna a Roxfortot. Lelkiismeretesen végezte a munkáját, nem akarta, hogy olyan ember kezére kerüljön a Mardekár ház vezetése, aki egyáltalán nem hozzáértő. Igaz, már majdnem két hónapja, hogy Voldemort meghalt, de sok diáknak még mindig rendezetlen az élete, szüleik börtönbe kerültek.
Mindezek mellett nem kellett többet megtéveszteni személyeket, nem kellett tettetett gyűlöletét másokra zúdítania, és hazudnia mások érdekében. Amikor újra visszatért a következő tanévre, akkor jött rá, hogy ezen tények legtöbbjén nem tud változtatni, mert ő már ilyen emberré változott. Egy olyanná, akire bőven illet a kegyetlen halálfaló cím, még ha nem is követte el mindazokat a bűntényeket, amiket Voldemort követői. Túlságosan is későn jött rá, hogy a hosszú évek alatt rendkívül megkeményedett, akinek esélye sincs egy olyan életre, mint mindenki másnak, akinek van családja.
Különben is, ki viselné el őt egyáltalán? Amikor esély lett volna rá, hogy keresztfia több időt töltsön vele, akkor Lucius pártfordulása végül olyan jól sikeredett, hogy Draco örömmel ment vissza családjához, ő pedig teljesen egyedül maradt, hiába, hogy a Piton kúrián mindig pezsgett az élet. Bár be kellett vallania magának, a fiút teljesen máshogy nevelték, és legtöbbször idegesítette a fennhéjázó, pazarló viselkedése.
De viszont addig sem volt egyedül.
Így hát a nyári szünetnek hamar vége lett, Draco visszakerült a vádak alól felmentett apjához, ő pedig visszatért Roxfortba, hogy felkészüljön az újabb tanévre, ami azért közel sem volt annyira unalmas, mint gondolta. A diákok többségét teljesen megváltoztatta a nyár elején történt támadás, amiben Voldemort végleg elpusztult.
Az igazgató figyelmeztette rá még év elején, hogy mint házvezető nagyon figyeljen oda a diákjaira, hiszen a legtöbbjük apja halálfaló volt, akik nem menekülhettek a börtön elől. Úgy vélte, mindent meg tudott oldani, a legrosszabb helyzetben lévő diákjait is végül mosolyogni látta, mert a Családsegítő Szolgálat által talált szülők beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.
Viszont elborzadva figyelte a többi házvezetője munkáját, hiszen a diákok többsége ott volt a támadás során, és traumát szenvedett, még ha szüleik nem is voltak halálfalók. Nem volt olyan tanári gyűlés, amikor ne közölte volna kollégáival, hogy kikre kéne odafigyelnie.
A hetedévesek között történtek a legnagyobb változások, mert ők már kevésbé tudták feldolgozni a történteket, társuk elvesztését. Furcsa módon, az alsóbb évesek meglepően jobban viselték a dolgot.
Önkénytelenül is felnézett újra a könyvből, hogy szemügyre vegye a James-féle hasonmást.
Perselusnak az összes hatodévesre kiterjedt a figyelme, mert az ígéretes diákok mind jelentkeztek a R.A.V.A.Sz. felkészítő osztályába, köztük a griffendélesek többsége is. Néha elgondolkodott azon, hogy Minerva nem eléggé látja át a helyzetet, mint ahogy azt kéne, hiszen a legszembetűnőbb változás Potteren volt észrevehető. Most, hogy nem kell Voldemort miatt azt a látszatot keltenie, hogy velejéig utálja Harry Pottert, rájött, hogy kezd valami olyasmit érezni, amitől még maga is rosszul lett: aggodalmat.
Minden év augusztusában szokás volt, hogy mind a hét évfolyamról diákok látogathatták meg a Minisztériumot, hogy megismerjék leendő munkahelyüket, és a foglalkozásokat. Amilyen ártatlan esemény volt, annyira fordult szörnyűséges rémálomba. A Sötét Nagyúr összeszedte embereit, rátámadt az épületre, hogy minden elsöprő vérengzést folytasson. Voldemort Pottert abban a teremben találta, ahol a titokzatos függöny volt, a kimerítő párbaj végén pedig sikerült a fiúnak belöknie a gonoszt, majd darabokra törte azt.
Az épület addigra teljesen leomlott a sötét varázslatok által okozott robbanásoktól, és még éppen sikerült szinte mindenkit kimenekíteni. Lehet, sokkal több halottat követelt volna a támadás, ha épp akkor Perselus bátyja, Gaius auror főparancsnok nem tartózkodott volna a közelben, amikor megkezdődtek a támadások. Perselust mindig elképesztette Gaius munkája, de ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy mennyire talpraesett is tud lenni egy Piton: jól szervezetten sikerült lebonyolítani a mentést, miközben Caramel az egészet szabotálta hozzá nem értésével.
Pottert éppen eltalálta egy kvaff, mire Perselus összerázkódott, és megrázta a fejét.
Jó megfigyelő volt a fiú szétszórtsága, és dühítette, hogy Albus és Minerva sem törődik a varázslóvilág megmentőjével, aki maga próbálja megemészteni a történteket, és hogy ez már lassan a tanulmányain is meglátszódik.
Nyílván egy olyan tantárgynál, ami eleve rosszul megy neki, pláne feltűnő: nem volt olyan óra, amikor a terem nem végezte volna romokban a bájitaltan végére, ő pedig nem ordított volna fél órát Potterrel, miért volt olyan ügyetlen. És a fiút nem érdekelte: visszaszólt ugyan, de közel sem volt meg a dac, ami régen – mint akit már a jövője sem érdekel.
Mert amikor a gyűlölet látszatát kellett fenntartania a fiúval szemben, egyedül az szórakoztatta, milyen jól visszavág. Viszont ez mostanra egy „igen uram”, „nem uram”-ra csökkent. Szótlanul tűrte, hogy Perselus szinte a földbe döngölte ordításával, és még a sértések sem tették meg a kellő hatásukat Jamesről, pedig abban Perselus mesteri volt – még ha sosem gondolta komolyan a vádakat, és az utóbbi hónapban csökkenteni próbálta a sértéseket.
Hiszen már az első nap szembetűnő volt a különbség közte és apja közt: Harry Potter egyáltalán nem volt felelőtlen felfuvalkodott pojáca, mint apja. Igaz, mutatott némi hasonlóságot kihágások sűrűségében.
Aki nagyon jártas a legilimenciában, elkap olyan dolgokat az évek során, amit a fiú szemmel láthatólag próbál titkolni. De Perselus dühösen jött rá, hogy csak felszínes emlékeket kapott, a fiúnak nagyon nagy tehetsége volt az okklumenciához, csak éppen ő sem tudott róla. Így amikor a félretett emlékekbe vette a bátorságot és megnézte őket, Perselus nem látott a dühtől és kidobta őt. Pedig szerencsétlen fiút meg akarta kímélni a kellemetlen emlékektől, milyen apja volt – igaz, számára is ez volt a legkellemetlenebb élmény, amit a Tekergők okoztak.
Egy kisemmizett halálfalót család nélkül nem csoda, hogy annyira aggasztja diákjai sorsa, és Perselus elborzadva jött rá, hogy így próbálja korrigálni azt, hogy ő neki nincsen családja, ami elég ijesztő tény volt számára. De mindig az lett a végeredménye, hogy egy ilyen ember mint ő, nem érdemel meg ilyesmit.
A könyv nem terelte el kellőképpen a figyelmét. Pont akkor nézett fel, amikor Draco olyan sötét varázslatot alkalmazott, amitől teljesen ledöbbent a felismeréstől, mert a könyvekben olvasott róla utoljára. Potter ellen, ez nem kétség, de a fiú nem volt elég felkészült és olyan varázslattal védte ki, amivel nem kellett volna: kisebb robbanás következett és Perselusban bennakadt a levegő a rémülettől, ahogyan a harminc diák alatt hirtelen beomlott az egész emelvény, és mindannyian zuhanni kezdtek.
_________________ 
"Minden karakter, akit eddig játszottam más-más dimenzió. Nem érdekelnek a szavak, amelyek összekötik őket."
Alan Rickman Forever - In Memoriam
|
|
Belépés
GyIK
Keresés
, és aztán majd be is kell nekik pakolni. Emiatt tegnap például kb. három órán keresztül kapirgáltuk a tapétát a falról. 
Ez szuper hír. Gondolom te is nagyon örülsz neki.
Ez is remek hír.
Általában azt írom, amihez éppen ihletem meg kedvem van. De mostanában sajnos komoly időhiányban szenvedek.
)
Mihamarabbi gyógyulást!
*
és ha kapunk kis részletet is az SB-ből, az csak hab a tortán.
* *gondolom ne most jegyezzem meg, hogy nálam Voldemort még a Pokolban sem bír nyugton maradni, neki a Mennyország kell 
Jól esik olvasni ezt a sok biztató szót. 
Ha tényleg úgy érzed, hogy nem vagy megelégedve, és fejlődni szeretnél, akkor majd fejlődsz, ha lesz rá időd. Nem hajt a tatár. Ráérsz. Mi itt vagyunk, itt is leszünk, és izgatottan várjuk, hogy mikor mi fog kisülni a dolgokból.
