 |
| Betűmániákus |
 |
Csatlakozott: 2006 május 10 (szerda), 18:36
Hozzászólások: 5752
Tartózkodási hely: Mindig máshol :-)
|
Ha nem akarod tudni, mi fog történni "A tizedik kódex" c. történetben, akkor egy hátraarc, és még véletlenül se emeld ki a dolgokat kifelé menet. 
Spoiler!
A fejezetből rettentő hosszú, szal úgy gondolom, kicsivel több spoiler illet meg titeket, pláne, ha az késik is. Három - időrendi sorrendben egymás után következő -, részletet ragadtam ki, amit kiemelve olvashattok el (persze jó hibásan, mert talán csak egyszer néztem át XD).
Első részlet:
- Semmire sem emlékszem – mondta bizonytalanul Harry megtörve a csendet. – Mi történt?
Piton amikor abbahagyta a műveletet, ránézett.
- Bill nemrég érkezett, és néhány diagnosztizáló bűbájjal rájött az átok pontos eredetére, és az okozójára. – Mélyet sóhajtott. – Igazad volt Petunia Dursleyt illetően. Valóban ő volt, aki megátkozott, bár nem tudott róla, hogy ilyet tett. Mivel közeli rokonod, így az átok erősebben hatott rád. Amikor Bill hatástalanítani akarta az átkot, először azt hittük, segítséget kell kérnünk, ami végül nem történt meg, mert a varázserőd tudta, mi következik, és segített neki.
Harry csodálkozva bámult Pitonra.
- Nem hiszem el, hogy ennyire rosszat akart nekem – suttogta szomorúan. – Bár akkor igen megijedt tőlem, nem csoda, amiért átkozódni kezdett… Mikor tér vissza rendesen a varázserőm? – kérdezte kissé ijedten.
- Nagyon sokat kiadtál magadból, jelenleg talán egyéves szintjén állhatsz – morogta Piton, mint akit ez kissé aggodalommal tölt el. – Egy pillanatra azt hittük, teljesen meglódul és nem sok marad a végén, vagy akár az életedet is veszélyezteti. De kiderült a varázserőd érezte a szándékot, ezért segített.
Harry számtalan esetet tudott volna felsorolni a férfinak a rossz helyzetektől kezdve az elenyészőkig, de nem akarta sokkolni a férfit ezzel. Inkább a hátában érzett fájdalom idegesítette.
- Begyógyult a hátam…? – kérdezte bizonytalanul. – Eddig nem éreztem, de most már eléggé fáj.
Piton felmutatta a serleget.
- Épp javasolni akartam, hogy idd meg. Meggyógyultál, de a szervezeted még emlékszik az átokra, annak az utóhatásait tapasztalod. Ezért is érzed úgy, mintha még a seb fájna, ami holott már nincs sehol.
Harry alig merte megkérdezni, ami érdekelte, de végül erőt vett magán.
- És nem maradt… - mondta halkan – nyoma a sebhelyeimnek?
A bájitalmester komolyan megrázta a fejét, mire Harry megnyugodva fújta ki a levegőt. Egy cseppet sem vágyott semmilyen emlékezetőre Vernon bácsiékat illetően. Lehunyta a szemét, hogy megpróbáljon aludni egy kicsit megfeledkezve arról, mit kéne meginnia - de Piton nem hagyta.
- Ezt muszáj bevenned, mielőtt elalszol.
Harry mélyet sóhajtva kinyitotta a szemét, igyekezve nem kimutatni az undorát, mennyire elege van már a bájitalokból. Piton megtámasztotta a fejét és megitatta vele az egészet. Olyan íze volt a löttynek, mintha legalább ötféle bájitalból keverték volna össze.
- Holnap mehetek órákra? – kérdezte végül, amikor Piton letette a serleget az éjjeliszekrényre.
- Azt nem nagyon hiszem – gúnyolódott vele, de ettől függetlenül szigorúan nézett rá. – Ne feledd, még Bill egyszer benéz, hogy gyógyulsz, és mérget vennék rá, hogy este sem fogsz tudni még varázsolni. Hogy akarsz így órákra járni?
- Jól van, jól van… - morogta Harry. – Csak nem akartam egész nap egyedül lenni.
- Nem leszel – fújtatott valaki az ajtóból sértetten, majd hallotta, ahogy egyre távolabb megy.
Teljesen elfeledkezett a Piton-féle háziállatkákról. Sergius hangjából ítélve eléggé meg is sértődhetett, amiért úgy beszélt róluk, mintha itt sem lennének.
- Mint hallottad, nem leszel – jegyezte meg Piton. – Próbálj meg pihenni, annál hamarabb mehetsz órákra. És ne feledd, nem kelhetsz fel, amíg Bill meg nem érkezik, világos?
- Persze, persze… - motyogta Harry álmosan, és fejével oldalra fordult, hogy pihenjen. Amikor már majdnem elaludt, érezte, hogy Piton a nyakáig eligazítja a takarót. Már majdnem elaludt – sőt Piton is így gondolhatta -, mert olyasmit tett, amit biztos nem, ha még ébren van: kezével gyengéden kifésülte a haját, majd végigsimított az arcán.
A mozdulat annyira nem vallott Pitonra, hogy Harry nem is volt benne biztos, valóban megtörtént-e az egész. Hiába hagyták magára, jó ideig nem tudott elaludni, hiába volt annyira kimerült. Egyszerűen nem hagyta nyugodni azaz érzés, hogy Piton mégis jobban kedveli őt, mint mutatja. Pedig az elmúlt napokban teljesen úgy tűnt, mintha még jobban tartózkodna tőle… bár ő volt inkább visszahúzódó, ami Pitonnak egy jel lehetett. Most azt hiszi, Harry egy cseppet sem kedveli…?
Harry gondolatai a végére már annyira kuszák voltak, hogy azt sem tudta, mit gondoljon. A kimerültség pedig nem hagyta, hogy kibogozza a dolgokat: végre elaludt.
Második részlet:
- Szóval Mr. Weasley – mondta vészjóslóan -, elárulná mióta zajlik ez a dolog a csapatban és miért nem szóltak egy felnőttnek?
A fiú sóhajtott, mit akinek tényleg nehezére esik elmondania a dolgokat.
- Nem tudom, pontosan mikor kezdődött – kezdett bele. – Nyilván tudja tanár úr, hogy év elején Cormac McLaggen bekerült a csapatba. – Perselus bólintott. – Eleinte nem is volt annyira feltűnő a dolog, de aztán rájöttünk, hogy Harrynek és Cormacnak is tetszik Hermione… - Weasley szinte elsápadt, nyilván ilyesmit nem szabadott volna közölnie –, aki gyakran lejött megnézni az edzéseket. Cormac rájött, hogy Hermione nagyon szereti nézni, ahogy Harry olyan remekül repül, ami ugye rettentően idegesítette. Egyúttal úgy intézte mindig a dolgokat, ha Harryt baj éri, akkor ő tündököl helyette ahogy ő nevezte, a rivaldafényben, és így meg is szerezheti Hermionét, illetve a kapitányságot a csapat felett.
Perselus elborzadva bámult a fiúra.
- Én menten rosszul leszek… - nyögte ki döbbenten. – Az ember azt hinné, hogy csak a mardekárosok között léteznek ilyen vérre menő tettek! Ma délelőtt volt gondolom az a pont, amikor Harry megelégelte ezt az egészet és ki akarta rakni a csapatból. Igazam van?
- Igen, megfordult a fejében – folytatta Weasley -, de ehelyett csak megfenyegette. De Cormac úgy vélte, neki is annyi joga van ott lenni, mint Harrynek, illetve a képébe vágta, hogy jobb csapatkapitány, és mivel nincs semmilyen hozzátartozója, így nem tehet semmit sem ellene. McGalagonyt pedig nem érdeklik ilyen kis féltékenységi ügyek, amikor ő mindenképpen nyerni szeretne…
- Nincsen semmilyen hozzátartozója…? – visszhangozta Perselus dühösen. – Miért, én ki vagyok, Mr. Weasley?! – emelte fel a hangját, és igyekezte nem elveszíteni a fejét.
A griffendéles kissé bánatosan nézett rá, és Perselust tudta, hogy több áll e mögött.
- Professzor… hogy is mondjam – mondta bizonytalanul halkan -, én láttam az előbb mennyire törődő Harryvel, és vigyáz rá… de ezt mások nem látják – fejezte be suttogva. - Ők azt látják, hogy órán olyan ridegen viselkedik vele, mint eddig… a folyosón sem látják magukat együtt, tulajdonképpen semmi olyasmit, ami arra utalna, hogy maguk egy kicsit is kedvelik egymást. – Perselus most már kényszeríttette magát, hogy ne kezdjen el ordítani egy olyan emberrel, aki semmiről sem tehet. - Ebből azt következtették ki egyesek, mennyire formális az egész örökbefogadásos ügy, és magát mennyire nem érdekli, mi történik Harryvel.
Perselus ökölbe szorította a kezét, hogy úrrá legyen érzelmein, de úgy érezte, mindjárt felrobban a dühtől. Ő Harryvel azért viselkedett úgy, hogy a fiút ne rohanja le túlságosan is apai hajlamaival… erre?
- Pedig közel sincs így! – sziszegte mérhetetlen dühvel. – Majd most megtudja Mr. McLaggen, ki is Harry Potter apja! – dühöngött, aztán a kandallóhoz lépett. – Gyerünk Mr. Weasley, lemegyünk Minerva irodájába!
A fiú kicsit bizonytalanul ment oda hozzá és aggódóan nézte őt.
- Elnézést, hogy ennyire őszinte voltam – mondta szégyenlősen. – Nem akartam kioktatni… vagy ilyesmi. De ezt tudnia kellett. És elnézést a múltkoriért a gyengélkedőben… nem akartam olyan durva sértéseket a fejéhez vágnom. Azt hittem, tényleg nem érdekli Harry sorsa…
- Megértettem! – vágott közbe Perselus. – Bocsánatkérés elfogadva. – Odanyúlt a Hopp-porért. – Egy valamit nem értek, miért nem szólt minderről nekem Harry? – kérdezte hirtelen, megfeledkezve erről a nagy dühöngésben.
Weasley tétován zavartan állt egyik lábáról a másikra, aztán vett egy mély levegőt, hogy végre elárulja.
- Én úgy gondolom azért, mert azt hiszi, valóban annyiban hagyná a dolgot és nem tenne semmit sem – mondta halkan.
Perselus egyszerűen nem jutott szóhoz.
- Ezt képzelte rólam…? – mondta színtelenül, aztán egy idő után hozzátette: – Pedig közel sincsen így.
- Én tudom tanár úr – tette hozzá Weasley, aztán komolyan a szemébe nézett. – Talán most már ő is, ahogyan kezelte az imént őt… vagy még sem. Szerintem még mindig azt hiszi, hogy teljesen formális az egész, és kötelességből foglalkozik vele.
- Úgy érzem gyakrabban el kéne beszélgetnünk – vetette oda szárazon. – Gyerünk, már így is későre jár. – Bedobta a port a kandallóba. – Minerva McGalagony irodája!
Amikor megérkeztek az irodába, Minerva éppen végzett a szokásos esti dolgozatjavítással, és megrökönyödve bámult váratlan látogatóira.
- Minek köszönhetem ezt a kései látogatást, Perselus? – érdeklődött csodálkozva.
- Beszédem van veled, Minerva most rögtön! – Odafordult Mr. Weasleyhez. – Kérem, szóljon Mr. McLaggennek, hogy fáradjon ide!
Weasley bólintott és már el is tűnt az irodából. A Griffendél klubhelyiség nem volt messze a házvezető irodájától, így pár percen belül már itt is lesznek.
- Nem értem Perselus, miért vagy ilyen dühös. Mi történt? – kérdezte meglepetten Minerva, amikor pálcájával belebegtette a pergameneket a fiókba. Megkerülte az asztalt és várakozóan nézett rá.
Perselus összefonta karjait a mellkasa előtt, és szinte vicsorogva vetette oda:
- Van róla fogalmad, hogy a kedves házad kviddicscsapatánál hogyan zajlanak az edzések?
- Nyilvánvalóan úgy, mint minden egyes háznál – vágott vissza McGalagony. – Mire célzol Perselus? Most már kioktatsz azon a téren is, hogyan edzenek az én házam diákjai?
Nyílt az ajtó és Weasley megérkezett McLaggennel. Mindketten megálltak mögöttük, de Perselus még nem törődött velük.
- Minerva! Tudom, hogy nem szokásod beleavatkozni a diákok életébe, de amikor már igen veszélyessé válik, nem ártana!
Harmadik részlet:
Perselus az ebédlőasztalnak támaszkodott, miközben összefonta a karjait mellkasa előtt.
- Értem, hogy mit mondasz, Albus – sóhajtotta. – Szerinted többet nem fognak az étellel próbálkozni, de szerintem nem szabadna lebecsülnünk azt a szervezetet. Látod, hogy bejutottak a Roxfortba is.
Az igazgató komolyan nézett rá félhold szemüvege mögül.
- Kedves barátom, szerintem te is tudod jól, hogy nem bejutottak az intézménybe, hanem itt vannak. Amelyik módszer nem vált be, azzal többet nem próbálkoznak.
- Jól, elismerem, igazad van, de akkor is aggódom – morogta Perselus. – Taktikát fognak váltani, hogy úgy ártsanak Harrynek, meg az iskolának is. Van egy olyan érzésem, hogy bizonyos fokig én is célpont vagyok már.
Albus bólintott.
- Egyet kell értenem. Bár szerintem eddig is az voltál, csak nem tulajdonítottak neked akkora figyelmet. – Sóhajtott egyet. – Mivel többször sikerült megmentened Harryt, így már rád is összpontosítani fognak.
- Roxfortban csak diákok lehetnek azok, akik segítenek ennek a szervezetnek – mondta Perselus -, biztos vagyok benne, hogy ők nem tudnak ártani nekem.
- Én nem becsülném le őket ennyire – vágott vissza kissé haragosan barátja. – Bizonyos tárgyak birtokában nagyon is árthatnak neked és újdonsült fiadnak.
Piton erre csak horkantott. – Újdonsült fiamnak, persze – gúnyolódott.
- Gond van, Perselus? – kérdezte aggódva az idős mágus.
- Hogy gond-e azt nem tudom – sóhajtotta. – Azt hittem, minden könnyebb lesz, Albus. Azt hittem, majd megkedvel, félreteszi az utálatot, amit irántam érzett és kedvelni fog. Nem tudom, hogy gondolhatta ezt egy ex-halálfaló. Ennyire elbíztam volna magamat?
Barátja megszorította a vállát.
- Szerintem egyáltalán nincsen így. Arra nem gondoltál, hogy talán ő is így vélekedik rólad? – kérdezte mosolyogva. – Csak fél tőled, és attól, hogyan reagálnál arra, ha megtudnád, mennyire ragaszkodik hozzád. Hidd már el nekem, Perselus.
Perselus bánatosan sóhajtott egyet.
- Sajnálom, de nem nagyon hiszek neked – mondta halkan. – Vagy ennyire sikeresen félrevezetett engem, és én…
Hirtelen kivágódott a konyhaajtó, és Molly állt a küszöbön.
- Perselus! – mondta sürgetően. – Gaius előbb hívott a tűzön át a lakosztályodból, hogy sürgősen menjél haza!
Perselus döbbenten bámult Mollyra.
- Mit keres Gaius a lakosztályomban? – kérdezte értetlenül, miközben megindult az ajtó felé, hátraszólt Albusnak. – Ne haragudj, mennem kell!
- Semmi baj fiam. Kérlek értesíts, bármi történt! – kérte aggódóan, mire Perselus már be is csukta maga után az ajtót.
Érezte, hogy valami nagyon rossz történhetett, ha Gaius ott van nála. Harry… biztos, hogy vele történt...
Molly átnyújtotta neki a dobozt, ő pedig gyorsan belenyúlt, majd bedobta a Hop-port.
- Gaius nagyon ideges volt, remélem, nem történt semmi baj! – aggódott Molly. – Siess!
- Perselus Piton lakosztálya! – kiáltotta Perselus és egy szédítő utazás után kipördült a kandallóból.
_________________ 
"Minden karakter, akit eddig játszottam más-más dimenzió. Nem érdekelnek a szavak, amelyek összekötik őket."
Alan Rickman Forever - In Memoriam
|
|
Belépés
GyIK
Keresés
^^
Egy kérésem van , ha lehet egyáltalán kérésem, a két rész között ne legyen függővég, vagy legalábbis ne nagy, hiszen a harmadik spoileres részre gondolom én, úgyis várni kell a második rész felrakásáig...
Csak ezt a rengeteg smile-t mellőznéd néha... 
*
Meg tényleg bocsánat, ha a heti frissítés a rövid történeteimmel megyeget, de ARF most volt négy éves, új desingt kellett rá húznom, míg jövő héten WS is kezdődik, brr.
Lehet gratulálni: megrándult a bokám 
*nem talál szavakat* Egy azonosíthatatlanul nagy szemétláda. 
Hát Piton az apja, könyörgöm, nekem ez teljes mértékben nyilvánvaló. Jó, persze, értem, abban a helyzetben valszeg én is ki lettem volna akadva, és valamelyiknek tutira nekirontottam volna, hogy most akkor tulajdonképpen ki is az apám?
akik szellemként itt elsétafikálnak (akik visszajöttek a kapun át), ők akkor visszatérhetnek az élők sorába majd, ha vége lesz ennek az őrületnek Voldival? 
