Sziasztok!
Na, hát akkor, nyakamat behúzva beosonok, végre tisztes időben, válaszokkal megpakolt puttonnyal a hátamon.
Karácsonyi értekezlet:
Nos, a Miért?-es Mikulás éjfélkor lecsukta a póstaládáját, de akik eddig jelentkeztek, tudják már, hogy a játék következő szakasza 10.-én veszi csak kezdetét. Így addig még elfogadok pótjelentkezést, ha valaki még játszani szeretne. Utána viszont már nem.
Minden kedves eddigi jelentkezőt felírtam, és mindegyikőtöknek nagyon örülök.
Már előre is nagyon szépen köszönöm a részvételeteket. 
Szita agyam kéri az elnézéseteket, de ha van köztetek olyan, aki jelentkezett, viszont még nem küldtem neki át e-mailben a játék részleteit, akkor az illető kérem hogy a mai nap folyamán ezt jelezze nekem, és akkor rögtön pótolom a mulasztást.
Most pedig, másik mulasztásom is pótolom, válaszolok az eddigi hozzászólásaitokra.
Mei, remélem a munka is és a tanulás is jól megy.
Athina neve valóban nagyon szépen csenge.

Komolyan, én is imádom.

Örülök nagyon, hogy tetszik a játék.

Én is élvezem.

Bár a legjobban akkor fogom majd, ha vége lesz, és megtudom végre, hogy tetszik-e majd nektek, amiket csináltam.
kj001, azt hiszem előzőleg nem mondtam, de a felhasználónevedről valahogy mindig a 007-es ügynök jut eszembe.
Na, mielőtt bármit mondanék, tisztázzuk előre, kérdésed mindig lehet.

Bárki bármit kérdezhet, legfeljebb ha olyan a kérdés, akkor válaszként csak fütyörészek, vagy ilyesmi.

De kérdezni azt mindig szabad, sőt, kötelező.

Imádom, ha kérdeztek.
Nos tehát, igen, Sara hamarosan szabadul, a történet időtekintetében decemberben. Harry viszont még marad.

Az ő ideje még nem érkezett el.

*még mielőtt meichanék csúnyán kezdenének nézni rám, igen, direkt fogalmaztam így

*
Freddel az lesz, hogy...

(a mondat folytatása Harry szabadulása után várható). De sejthetitek a választ, mivel (igen Mei) anno szó volt róla, hogy Angelina egy nap fel fog ébredni.

És hát a szerelem olyan dolog, amit a szív nem feled, bármennyi időt is kelljen külön tölteniük a szerelmeseknek.

*igen, ukume megőrült, ma ilyen szerelmes hangulatában van, hiába, megártott neki a VD-szerepjáték*
Na, kíváncsi lennék azokra az ötletekre.
Am, Harry kiszabadul 2000. októberében, és most van ugye 1996. szeptembere. Anno még januárban beszélgettünk erről, itt a fórumon, pontosan 27.-én.

Ha valaki szeretné visszaolvasni, a 21. oldalon megtaláljátok.
Srácok, így hogy kicsit visszaolvastam, komolyan mondom, nekem annyit járt már a
pofám, hogy csoda, hogy még van titkom.
Matrayzz, először is hadd üdvözöljelek én is itt minálunk.

És tényleg, fogadd hatalmas gratulációm, hogy 3 nap alatt elolvastad.

Én minimum egy éve próbálom újraolvasni... azóta is olvasom.
Ha nem lennének a jegyzeteim, már rég elvesztem volna a saját labirintusomban.

Mázli, hogy minden fejezetem tervezetét megőriztem, különben nagy bajban lennék.
Sara azért szabadul előbb, mert neki most jött el az ideje, és mert gonosz vagyok, és gonoszkodásból szeretek kisebb-nagyobb szívrohamokat okozni...

*persze csak képletesen*
A következő fejezetet egy hete tervezem befejezni, de a család, a karácsonyi ajándék, és még egy pár dolog bekavart a számításaimba, így csúszik.

De azért én továbbra is igyekszek vele.

120 fejezet szerintem már nincs hátra.
Detti, Shyen, látom ez a madaras hasonlatom nagyon megragadott titeket.

De most már csak azért se mondok semmit erről.
Azt viszont még elárulom, nem tudom ugyan, hogy ki, de valaki kérdezte már egyszer, hogy Sara nem animágus-e, és sajnos a válasz az, hogy nem, ő nem animágus.
Ja, és tudjátok, mondtam már, hogy ÉN senkit nem bántok. Én csak írok.
kj001, Mei, igen, lesznek időugrálások.

Kisebbek is, nagyobbak is. Most például, egy-két apróság miatt felborult kissé az eddigi cselekmény-rendem, így most úgy rendeztem át a következő hónapokat a sztoriban, hogy megpróbálom úgy csinálni őket, egy fejezet, egy hónap legyen. Mert minden hónapra terveztem valami érdekes dolgot, vagy nagy gonoszságot, de már így is nagyjából "Hasfelmetsző Jack" üzemmódban van itt nekem a Védencek védelmezőinek egész hadserege, így nem akarom nagyon sokáig húzni, hogy Sara szabaduljon (
ha meg kell halnom, haljak meg gyorsan). Bár az már bizonyosan karácsony után lesz csak meg, de még remélhetőleg Szilveszter előtt meg tudom írni.
Bár arra a fejezetre majd legyetek kedvesek a vasvillákat és hasonlókat a szekrényben hagyni.
Igaz, Kebnek előbb életben kéne maradnia.

De mivel még nem békült ki az apjával, és az eredmény ez lett anno, így gondolom nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, élni fog.

És egyébként igen, találtam neki párt, méghozzá nagyon jót.

De soha nem találnátok ki, ki lesz az.
Ron valóban nagy barom, de igen, végül ő is észhez tér majd, aztán meg koppan nagyokat.
Mei, te már szinte jobban ismersz, mint én magamat.
Jó-jó, TALÁN tényleg lesz valami százkörüli...

de én még mindig kétlem.
Mei, Detti, a szereplőimet (többségükben) nagyon szeretem,

és sokuk bántása legalább annyira fáj nekem, mint nekik.

Ez többszörösen igaz például Harryre és Sarára.
A Védencek többségét pedig igyekszek nem megölni, nyugi.
Bonny, köszönöm a bagolykodást.

És ne felejtsd el, este citromailen értekezünk.
És NE felejtsd el azt se, mit beszéltünk meg.
Mei, én is imádlak titeket.
Köszi, de én azért továbbra is izgulok.
Mei, Detti, a Haláli egy fazon-t este feltöltöttem, és reggelre fel is került.
Susie, örülök, hogy tetszett.
Oh... még egy Védenc?
Hm... Inala.

Mondtam, igen, hogy nem bántom. Hogy is tudnám, hisz ő azért eléggé jól bebiztosította magát a halál ellen.

De oké, védjétek ha szeretnétek.
Mei, húgom most éppen időhúzósat játszik, mondván, hogy ő idén fog felvételizni, és tanul, de szerintem igazából az a baja, hogy kevés krtikát kapott.

Már megint pedzegeti az "abbahagyom"-elméletét. De én nem akarom, hogy abbahagyja, mert ügyes is szerintem, és a sztoriját is imádom.

Most épp győzködöm.
Miért?-frissel továbbra is igyekszek, és amint belátható lesz, hogy mikor tudom hozni, szólni fogok nektek.

Ígérem.
Remélem mindenkinek válaszoltam mindenre, de ha nem, sikítsatok.

És tényleg bocsi, hogy így eltűntem.

Majd igyekszek tényleg normál időben jönni.
